Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cardiobascuralis

0 bejegyzést írt és 1755 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Adatok a Kádár-korszak alkoholizmusához   Az alábbi írás diákjaim kérésére született. Nem teljes, mindenre kiterjedő elemzés, hanem néhány tény és összefüggés rövid felvillantása. 1950-ben a magyar lakosság (különösen a vidéken élő agrárnépesség) elsősorban bort fogyasztott. A bort sokan maguk…..
cardiobascuralis 2022.02.13 20:30:17
@nyelv-ész:
Csak klasszikusok idézéséről volt szó.
cardiobascuralis 2022.02.14 13:59:50
@Team Vincent:
Hazámat, aki?
Szóval magyarul már sikeresen elfejettél, az látható.

Mellesleg én éltem a Kádár-korszakban, mégpedig itt, nem mentem el munkanélküli segélyért Svédországba, mert utáltam a munkát, mint te.

Azt elhiszem, hogy bezártak fél évre, de nem hiszem, hogy demonstráció miatt, inkább kmk volt az oka. Ha éltél akkor, tudod, mit jelent.

@midnight coder:
Most meg gyakorlatilag mindent ellopnak az Orbán-bűnszervezet tagjai részére.
A lakásokat nem államosították, a társbérlet, mint a neve is mutatja, bérelt volt, állami lakások, nem sajátok.
A manyupot az előttem szóló említette, 3 billió forint (3 ezer mlliárd). Az hol is van?
Meg az EU-s pénzek hol is vannak? Az vagy 40 ezer milliárd forint 2010 óta. Jóval több mint egy teljes évi magyar GDP.

A szocik lopásban tehetségtelen kezdő ipari tanulók sem lehetnek a gazdád mellett, Bodri.

Ti csoportvincével (lásd fentebb) együtt mindketten hithű kommunisták vagytok, mert egy narancsszínre mázolt kommunista rendszert támogattok. Rákosi leggerinctelenebb, minden elétek tolt segget nyaló hívei lettetek volna, ha akkor éltek.

@igazi hős:
Mi a szocializmus alatt (80-as évek második fele) is át-átjártunk Csehszlovákiába sörözni, egyszerű volt. Komáromig vonat, a vasútállomás a híd mellett van, és kb. 3 magyar sör árából megvolt a vonatjegy oda-vissza, a híd túloldalán meg sörmennyország. Az utolsó vonat meg valamikor éjfél után indult Budapestre, szóval kényelmesen el lehetett érni. A magyar (persze, csapolt) sörök önmagukban egyáltalán nem voltak rosszak, de azért a csehekhez képest igen.
(Vagy 15 éve egy cseh pasassal beszélgettem, szerinte a csapolt Dreher jó sör. Nem osztottam a véleményét.)
cardiobascuralis 2022.02.15 01:37:43
@Team Vincent:
Jaja, ha visszafikáznak azon a szinten, ahogy te elkezdted, akkor máris felhúzod az orrod sértődötten.

"Sajnos hiányzik a normális vita kultúrához szugseges készséget."
Neked meg ezen felül hiányzik az alapszintű magyarnyelv-ismereted is.
Csak ezt a mondatot nézve:
vitakultúrához
szükséges
készséged - d: birtokos rag, t: tárgyrag
Svájcban jobb volt a segély, mint a svédeknél?

Szóval aki ennyire buta, mint te, az csak szálljon le a magas lóról, merthogy szellemi párbajban fegyvertelen vagy, mint a Lendvay ucából fizetett fidesztroll-fidesztálib elvtársaid mind egy szálig. Akinek ugyanis 80 fölött van az IQ-ja, az már nem vállalja ezt az aljamunkát.
Te még igen.
„Azt is már megkaptam, hogy kicsit nagy az orrom, bár ebből is le szoktak vonni bizonyos nők bizonyos következtetéseket, ami esetemben nem annyira igaz” – Ma a randiképes, esztétikus férfitest nyomába eredünk. Levélírónk már sok tömegnövelő praktikát kipróbált, és nem tud belenyugodni abba, hogy ő…..
cardiobascuralis 2022.02.06 12:10:14
@bordon:
Hát nem is azzal kezdik az edzéseket. Kb. fél évig csak alaptechnika (egyenes ütések, kin geri) meg erőnlét.
cardiobascuralis 2022.02.06 12:12:29
@bridge over troubled water:
Dehogynem fog.
Ha sportolsz, lesznek izmaid is.
Fehérjét enni meg nem fehérjeporok formájában kell, hanem egyen húst (leher csirke vagy hal is). Sőt, zsírokat is, mert a szervezetnek az is kell.
cardiobascuralis 2022.02.06 12:14:37
@CSOKKI MÁLNA:
De csak a testméretéhez képest.
Nomeg egyebekből ... Marha húsoscsontot nagyon ritkán találok, de most lehetett kapni rengeteg sertést, ami szintén jó a pho leveshez. Majd marhaszeleteket is teszek bele, hogy "pho bo"-nak hívhassam, ami a marhaleves alapra épített pho leves ... Nagyon divatos mostanában ez a leves. Sok…..
cardiobascuralis 2021.06.05 13:57:41
@SelyemSonkaPini:
Ez a faszkalapkocsma, ahová csak hozzád hasonló bunkók járnak, akik nem bírják, ha valaki 70 fölötti IQ-val lép be, mert csupa olyat mond, amit a ti IQ-tokkal, ami a bazmeg-kurvaanyád vonalon mozog, nem vagytok képesek felfogni?

Írt rólatok Örkény is:

„– Hölderlin ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperion-t írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.”
cardiobascuralis 2021.06.05 13:58:10
@Andrass9:
Látom, baromira nem bírod, ha valaki nem azt fújja, amit te.
Az a városban élő ember, aki nem küzd a galambokkal, az ritka mint a fehér holló vagy legalábbis irigylésre méltó. Ha neked is sok bosszúságot okoznak a kis tollpárnák, akkor ezt  a cikket neked ajánljuk!..
cardiobascuralis 2021.05.13 19:29:53
@Reactor:
Agyvérzést max. a röhögéstől, ami a hozzád hasonló seggbuta, nagyképű szerencsétlenek majmok szopását látva elkap.

De ahogy látom, még visszajöttél szopni egyet.
cardiobascuralis 2021.05.13 22:45:02
@Reactor:
Te nagyon szeretsz szopni, ha folyton visszajársz.
Mert minden hozzászólásoddal csak egyre nagyobbat szopsz.
cardiobascuralis 2021.05.16 23:10:25
@Reactor:
Te nagyon szeretsz szopni, ha folyton visszajársz.
Mert minden hozzászólásoddal csak egyre nagyobbat szopsz.
Pierre Kóstolgat Huszár - zsír 2021.05.12 10:48:00
Volt itt már huszárvágás, huszár csel, meg még ki tudja mi. Talán nem véletlen, hogy Huszár Krisztián séf és hivatásos gasztrómacsó ennyi, a neve után asszociálható jelzőt, fogalmat ébreszt abban, aki ismeri. Huszárnak aligha vették volna fel abban az időben, amikor erre még volt kereslet, mert…..
cardiobascuralis 2021.05.13 22:41:06
@Benikuty:
Vagy csak rólad nem feltételezem, hogy ezt rég tudtad meg.
A "Miből élnek a magyarok Svájcban?" sorozat mostani részében Csilla Enikővel beszélgetett, aki a szerelme után költözött Svájcba és bár a szerelem elmúlt, az ország iránt érzett vonzalom nem. Így aztán maradt és légiutaskísérőként dolgozott...
cardiobascuralis 2021.05.03 21:04:38
@SzZoole:
Szép álom lehetett.
Ha arrébb rakod a bilit, még talán most sem ébredtél volna fel.
Az áfonya a világ egyik legegészségesebb élelmiszere. Ha ki kéne választani a legjobb gyümölcsöt mind közül, ez lenne az. Szerencsére igen népszerű Magyarországon is, ennek ellenére a legtöbben igen keveset fogyasztunk belőle. Frissen általában nehezebb beszerezni, és irreálisan drága (3-4 ezer…..
cardiobascuralis 2021.04.21 14:21:07
@JoccFF:
Ja, röptettetek...
Az egér meg szól az elefántnak, hogy hogy dübörögnek a hídon.

Amihez kurvára semmi közöd, arról vajon miért többes szám első személyben írsz?
Ők röptettek. Te kurvára nem.

Nem, a lebutulásnak ez csak az egyik jele. Annak, hogy segghülye vagy. Ehhez is.
A helyesíráshoz is.
Tehát reál és humán területen egyaránt ostoba vagy.

Egyébként ékezésnél valóban kalóriát mondanak, ha általánosságban beszélnek, mint ahogy a többi mértékegységnél is az alapmértékegységet emlegetik, kivéve a belt, amit decibelként. De ha konkrét értékről van szó, akkor tutira nem mondanak a kilokalória helyett kalóriát, ahogy a kilowatt helyett sem wattot, vagy a rakéta tolóerejénél a kilonewton helyett newtont.
Kár, hogy a te agyadnak ez magas, mint disznónak a tehénvályú.
cardiobascuralis 2021.04.22 15:14:56
@JoccFF:
Seggfejkém, a helyesírásnak talán inkább te nézz utána, nem az én írásaim vannak tele helyesírási hibákkal kettőnk közül, baromka.

Én viszont téged hülyének tartalak, aki csak ostobaságok hajtogatására képes, és még írni sem volt képes megtanulni.
cardiobascuralis 2021.04.23 13:30:47
@JoccFF:
Jól van, barom, ha mindenképpen égni akarsz, akkor pár példa:

"ezen a héten minden nap szembesültem vele" - mindennap egybe, mert határozószó
A mondatot nagybetűvel kezdjük, a végén valamilyen mondatzáró írásjel (pont, felkiáltójel stb) van.
"csak üres fecsegés Cunci!" - mivel megszólítás, a Cunci elé vessző
"mérnökei kalóriát, vagy kilokalóriát" - mivel felsorolás, nem kell vessző
végülis - különírandó
kilóméter rövid o
pendrivera - kötőjellel, és a pen drive külön
"Mindenki érti hogy igazad van" - a hogy elé vessző
"Így rövidebb és mivel" - mivel tagmondatokat választ el, vessző az és elé
"akinek egy picivel több esze van nálad pontosan tudni fogja" - mivel tagmondatokat választ el, vessző a nálad után

Eleget szoptál mára, vagy nem volt még elég?
Mert az eléggé látszik, vadász, hogy te szopni jársz ide.
Ez nem egy boldog cikk, írni sem volt könnyű, és olvasni sem lesz az. De nem is az a célom vele, hanem az, hogy megpróbáljam ismét felhívni a figyelmet arra, miért felelőtlen és rossz döntés kiengedni a cicánkat az utcára. A cikk végén szereplő képeket és tragédiákat látni mindig nehéz, de talán ha…..
cardiobascuralis 2021.04.19 20:04:59
@paroma:
Folytottad? Te az MSZP-nél tanultál helyesírást?

A csirkének egyébként falun késsel vágják el a nyakát, akkor nem vérezi össze a fél udvart, és a vére is felhasználhat, ehető, sőt, finom, sülve és főve is. Baltával esetleg a városból falura költözött barbárok fejezik le.

"macska HIV" - az nagyon izgalmas betegség lehet, ugyanis a HIV nevében a H a human, azaz emberi, emberre ható szót/kifejezést jelenti.
Nem kéne dugni a macskával.

A macskatanácsadót illetően megkérdeztétek a macska véleményét is, hogy akar-e hozzá járni, vagy csak önkényesen elvittétek hozzá?
Mert tisztességes ember azért ilyenkor megkérdezi a másik érintett felet is. Párkapcsolati tanácsadóhoz sem mész egyedül, és nem viszed oda a csajodat a beleegyezése nélkül, gondolom.
cardiobascuralis 2021.04.19 20:05:50
@Macropus Rufus:
Látok városi kóbor macskákat, szerintem elég jól elvannak a városban is. :-)
A macska baromi jól feltalálja magát bárhol.
Lakásba tényleg nem valók. De a zsebkutyánál (yorkshire, palotapincsi stb., ez a méret) nagyobb kutyák sem.

Mondjuk láttam már olyat, hogy termetes kandúr egy ilyen "kutyára" úgy nézett, hogy minek hozták ezt ide, reggelire sok lesz, egész napra meg kevés.
cardiobascuralis 2021.04.19 20:08:32
@Metálvörös:
Hát... voltam már olyan csajjal, akinél a maszti nagyságrendekkel jobb.

@artist_not_engineer:
Ez remek átverés, de elterjedt. A vízpumpát (nevezzük szivattyúnak, mert a pumpa a magyarban egészen mást jelent) a desztillált víz is kielégítően keni, nem véletlen, hogy régen csak azt használtak nyáron (vagy mezőgazdasági gépekben - kombájn, traktor stb. - sima kútvizet). Csak hát ezt hirdetni nem érdeke a fagyállógyártóknak.

@Weißkopf:
Abban a családban már komoly gond van a fejekben, ahol a kutya családtag.
Inkább azt mondanám, hogy a kutya szolgalelkű, a macska meg szabad lény.
Aligha érdemes a történtek teljes kronológiáját feleleveníteni, hiszen jóformán mindenki tudja, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata az utóbbi időben - a magyar kormánypárt pávatáncos politizálásának és a már a konzervatívoknak is kellemetlen radikalizálódásának következményeként - erősen…..
cardiobascuralis 2021.03.05 15:06:14
@Tölgyes Péter:
Sajnos, mások hozzászólásait is kivágtad az övéivel együtt.
Lilybeth A NYELVTANULÁS SZABÁLYAI 2021.03.03 13:00:00
Sokan úgy tekintenek napjainkban a nyelvtanulásra, mint egy kötelező rosszra. Az iskolában egyesek csak kudarcként élik meg a nyelvórákat, alig jut figyelem egy-egy személyre, így érhető, ha inkább csak a sarokba dobják a nyelvkönyveiket, és feladják a tanulást.De tényleg csak a tanórai oktatás az…..
cardiobascuralis 2021.03.05 12:04:48
@midnight coder:
"Rengeteg idõ megy bele abba, hogy eljuss arra a szintre amire a tizenéves amerikai hülyegyerek."
Nyugodj meg, arra a szintre sohasem fogsz eljutni. A szleng ugyanis folyton változik, és míg az amerikai hülyegyerek napi szinten követi a tévéből, rádióból, rapszövegekből, te mindig le leszel maradva pár évvel.

Hogy szabályosabban beszélj, mint egy amerikai hülyegyerek, az 2-3 év nyelvtanulással elérhető.
Az angolt idegen nyelvként jól (mondjuk felsőfokon, ami messze nem a legmagasabb szint) beszélők többsége szabályosabban beszél, mint egy átlagos angol anyanyelvű beszélő.
Ennek ellenére rosszabbul, mert egy csomó mindent nem ért, amit egy nála szabálytalanabb nyelvtannal beszélő bennszülött minden további nélkül.
cardiobascuralis 2021.03.05 12:08:11
@traxx:
Kezdőként megkerülhetetlen a két nyelven tanulás.
Mert oké, hogy állatokat, tárgyakat, színeket megtanulsz képről, de igéket, fogalmakat már nem fogsz. Márpedig a mondatalkotáshoz ezek is elengedhetetlenek.

Amikor már van egy alapfokod, onnantól mehet egy nyelven, de azért némi szótárazást az sem tesz elkerülhetővé.
cardiobascuralis 2021.03.05 15:00:52
@midnight coder:
Gyakorlatilag igazat adtam neked.
Annyiféle elmélet létezik, hogy miért és hogyan álmodunk, de még mindig hiányzik a végleges válasz az álom eredetéről és céljáról. Akár egy élethelyzet feldolgozását segítenék, akár harc vagy menekülés valamitől, valakitől, akár valami teljesen más célja van, mindannyian azon gondolkodunk, hogy…..
cardiobascuralis 2021.01.28 15:55:51
Csak jó fej vagy esetleg szexelni is akar velem? Az örök kérdés, amelyet sokszor rosszul válaszolunk meg. Ha így történik, akkor megtörténhet, hogy egy baráti kapcsolatot veszélyeztetünk vagy éppen egy olyan szituációba keveredünk, ahol aztán totális elutasítással szembesülünk. Az "Aranyos vagy, de…..
Alapvetően - valószínűleg szakmámból adódan, vagy talán épp fordítva, azért ez a szakmám, mert ilyen a beálítottságom - a biztonsági szempontú “Jobb félni, mint megijedni” hozzáállás híve vagyok. Ezért háborít fel a sok vírusszkeptikus, valamint a rengeteg álhíroldal minden valós alapot és tényt…..
cardiobascuralis 2021.01.27 23:59:00
@Igazamvanvagyigazamvan?:
Hagyd, ez elmebeteg.
Ha az elmúlt héten a fotózással foglalkoztam, akkor nem mehetek el a filmek mellett sem. A mozgókép rögzítése nem új dolog, de itthon igazából a 70-es években vált elérhetővé a tehetősebb családok számára, hogy emlékeiket ebben a formában is megőrizzék.A kezdet kezdetén még a szocialista tábor…..
cardiobascuralis 2021.01.27 23:56:52
"a 60-as, 70-es évek lejátszóinak piacon"
Egyrészt piacán, másrészt a filmek "lejátszóját" vetítőnek hívták.
És egyáltalán nem volt bonyolult a befűzésük.

@Gösser söralátét:
Szerintem filmezésre gondolt, csak nem ismeri a megfelelő szavakat, és nem tud fogalmazni.

@Alick:
Ja, Super 8-as kamera már valóban volt, de videó nemigen.
Ezeken a Xiaomi cuccokon spórolhatunk ezen a héten a legtöbbet...
Aki volt már zsidó esküvőn, vagy egyszerűen csak látta a Hegedűs a háztetőn vagy az Idegen közöttünk című filmeket, biztos felfigyelt arra a szokásra, hogy az esküvői baldachin alatt tartott szertartás végén a vőlegény lábával összetapos, összetör egy üvegpoharat. (Nem kell megijedni, a pohár be van…..
cardiobascuralis 2021.01.14 14:33:29
@Luighi:
Hát igen, baszd mg, neked gondolkozni tényleg nincs mivel.
Te még a hülye seggek közt is sokszoros Mariana-árok-mélységet érsz el.
cardiobascuralis 2021.01.14 14:35:38
@másik különvélemény:
Hát ha szerinted nem mese (a Jézus-mesével együtt), akkor nagyon súlyos gondok vannak a fejedben.
cardiobascuralis 2021.01.14 14:39:59
@vilagnezet.blog.hu:
A férfiak is annyi göncöt hordanak, csak az arcukat nem takarják el.

A mohamedán vallás egyébként elismeri a zsidókat és a keresztényeket is, mint "az írást ismerő" vallásokat, sőt, próféta náluk Jézusig bezárólag az összes bibliai próféta is.
Azt már csak jóval később találták ki, hogy ezeket irtani kell, alapvetően azért, mert a háborúkra kellett valami indokot találni.

Már kérdés, hogy mennyire veszélyes az, amikor egy mesekönyvet bár százmillió (vagy pár milliárd) elmebeteg szentírásnak gondol, és szó szerint vesz.
A héten láthattátok, hogy az Iced Earth gitárosa-főnöke, Jon Schaffer is ott volt a Capitoliumot szerdán megrohanó tüntetők között, aminek következtében körözés alá vonták a zenészt. Ennyivel le is zárnánk a politikai részt, zenei oldal vagyunk - kérjük, ti is ennek megfelelően tegyétek hozzá a…..
cardiobascuralis 2021.01.11 16:09:16
@theshattered:
Ja, hogy ez a sz@r minden, ami telik tőled?
Ezt a fordítást te jónak tartod?
Mert az bizony elég szánalmas.
cardiobascuralis 2021.01.11 20:12:09
@theshattered:
Tudod, valami ilyesmire mondta Yoda, hogy vagy csináld, vagy ne csináld, de ne próbáld (ami többé-kevésbé távol-keleti bölcseletek ellopása, mint a Yodával meg a jedikkel kapcsolatban az Csillagok háborúja három régi részében sok minden, de ez annyira most nem lényeges).
Amit te csinálsz, az ezen a szinten legjobb esetben is próbálkozás, annak sem valami erős.

Ha már csinálsz valamit, jól megcsinálni sem sokkal nagyobb munka, mint szarul. Legfeljebb több odafigyelést igényel.

A két általam kifogásolt mondat:

There are really no proper word to console.
Nincsenek megfelelő szavak, amivel ki tudnánk fejezni a gondolatainkat. - helyett:
Igazából nincsenek megfelelő szavak arra, hogy vigasztaljunk benneteket.

Just know we are with you in your shock, grief and pain.
Sokkban, gyászban és fájdalomban vagyunk. - helyett:

Csak szeretnénk, ha tudnátok, hogy veletek vagyunk a megrendülésetekben, gyászotokban és fájdalmatokban.
vagy
Csak szeretnénk, ha tudnátok, hogy együttérzünk veletek a megrendülésetekben, gyászotokban és fájdalmatokban.
cardiobascuralis 2021.01.12 14:04:52
@shitgun:
És mindig van legalább egy hozzád hasonló faszkalap, aki ilyen reakciókkal jön elő.
Már csak ezért megéri.

Troll meg a tetves kurv@ édesanyád, akit a cigánysoron kúrnak a romák bablevesért cserébe. Meg néha te is.
Nem olyan gyakori, hogy a Kárpát-medencében feltűnik egy-egy politikus, aki populistaként kezdte, aztán kiderül róla, hogy bizony, hogyha tennie kell, akkor tesz is. Úgy vélem, hogy ez a kategória, amiből igazán tanulhatna a magyar miniszterelnök is...
cardiobascuralis 2021.01.11 16:36:56
@mgdé:
Irokéz vagy sans arc, netán tlingit vagy esetleg inuit (merthogy Alaszka is az USA része) nem?
Kajova, csejen (hülyébbeknek sájen - gondolom, nekik Chicago is sikágo, természetesen rövid o-val a végén, az apacs meg apacsí), soson, komancs, irokéz?

(Az ezernyi apró törzset nem is említve, amelyeknek a neve nem szerepel a Cooper- és Karl May-regényekben, de még Dee Brownnál sem.)

Más kérdés, hogy "jelentős" számban (azaz legalább 10 000 fővel) alig pár nép maradt fenn.
cardiobascuralis 2021.01.11 19:15:05
@mgdé:
A mohawkok irokézek. És összesen vagy 30 ezren vannak, de kb. 80%-uk Kanadában.
cardiobascuralis 2021.01.12 01:31:51
@mgdé:
Na azért...! :-)

Egyébként érdekes, mert pl. a sziúkról szóló angol szócikk a Wikin a sziúk három fő ága közül meg sem említi a nakotákat, csak a dakotákat és a lakotákat.
Mintha a finnugorok közül kihagynák a balti finn népeket. Vagy a germánok közül a vizigótokat.
Az Amerikai Haditengerészet USS Scorpion nevű tengeralattjárója éppen útban volt Norfolkból az Azori-szigetek felé. Feladata az volt, hogy megfigyelje a szovjet haditengerészeti tevékenységet az Azori-szigetek térségében. 1968 május 20-án és 21-én a tengeralattjárónak előre megbeszélt…..
cardiobascuralis 2021.01.11 15:55:09
@molnibalage:
Mondjuk a te helyesírásoddal nem csoda, hogy falra mászol attól, aki rendesen tud magyarul.
De hát mit mondjon az ember egy olyan seggről, mint te, aki azt sem tudja, mi a különbség a nyelvtan (pláne "nyeltan" - te biztos csak azt ismered, annyit szoktál szopni) és a helyesírás között?

@glantos70:
Ez érthető, de akkor miért írsz mégis?
Mindenki jobban járna, ha nem tennéd. Te nem terhelnéd magad fölöslegesen, az olvasóknak meg nem kéne ilyen szar minőséget olvasniuk.
Kép forrása: RTL Klub Ismétlés a tudás anyja – tartja a mondás és a Keresztanyu készítői igencsak megfogadták ezt, hiszen a sorozat első epizódjaiban szembejött a nézővel szinte minden jellegzetesség, amivel az utóbbi években komoly sikert aratott hazai szériákban találkozhattunk. Nem csak bennem,…..
cardiobascuralis 2021.01.10 21:30:32
@Saank:
"próbálják meggyőzni az ukrán határőr hölgyet, az úticéljukról"
Hogy lehet valakit út célról (így írják) meggyőzni?
Úgy, ahogy téged a magyar nyelvről?

@Dzsano:
Hát van egy ízlésed, mit ne mondjak...
Mármint ha neked ezek a jók.
A kapcsolatom Rejtő Jenő könyveivel Apuék könyvespolca előtt kezdődött. Azt hiszem, Anyu akkor már nem élt, vagyis '77 után történt valamikor, hogy álltam a rettenetesen tűzpiros, fényesre lakkozott szekrény előtt (életre szóló volt a stressz, hogy pont ez választotta Apu és Anyu az új lakásba,…..
cardiobascuralis 2021.01.06 17:54:08
@Mohácsi Zoltán:
Még az is lehet...

A jobbító szándék vezet, de ha udvariasan mondod el, le sem szarja senki.
Így legalább egy része megmarad. :-)
cardiobascuralis 2021.01.08 19:36:50
@Mohácsi Zoltán:
Tök egyszerű a megoldás:
Vagy tanulj meg írni (mert most nem tudsz, bármennyire is ezzel áltatod magad), vagy ne írj.
cardiobascuralis 2021.01.10 20:09:45
@Mohácsi Zoltán:
Nem hiszem, hogy seggekkel akarnék barátkozni. A sörözést sem én ajánlottam.

De egy hozzád hasonló majommal (ami az utána írt ájtatos faszságodhalmazból derül ki) még sörözni sem.

Tanács továbbra is: tanulj meg írni. Az ábécé ismerete ennek csak szükséges, de messze nem elégséges feltétele.
Most félig még analfabéta vagy.
  Új fejezet köszöntött be a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, mégpedig eljutottunk oda, hogy immár hazánkban is oltanak, és ezzel elkezdődött a betegség visszaszorítása ami ugyan nem fog egyik napról a másikra menni, de talán sikerrel járunk. Viszont felmerültek komoly kérdések is az üggyel…..
cardiobascuralis 2021.01.06 18:58:27
@Rodney_2:
Talán már hallottad, de az nem igazán érv, hogy az ismerősöm ismerőse azt mondja, hogy. A tekintélyelvű érvelés nem érvelés, hanem lószar.

"Pfizer study kifejezetten azt írja, hogy"
Ha rendesen elolvasod, én is azt írtam. Nem írom le még egyszer, olvasd el. Lehetőleg minden szót, úgy van értelme a szövegnek.
Mellesleg a Pfizer is azt írja, hogy az immunitás kialakulásához 1 hónap kell az első és 1 hét a második oltás beadásától.
Szerinted vajon miért, ha az oltás pillanatától tele vagy annyira antitesttel, hogy mikor a vírus a szervezetedbe kerül, akkor azonnal elpusztítják azt? Amíg nem nem pusztítják el, addig bizony fertőzöl is.
Felétek tiltják és súlyosan büntetik a logikus gondolkodást?

"a nyájimmunitás úgy működik, hogy"
Igen, amíg jelen van a vírus. De pl. az influenza vírusa azért betegít meg minden évben kétszer egy csomó embert, mert eltűnik, aztán mire újra megjelenik, az emberekben már nincsenek antitestek, és azért tart addig, ameddig, mert kell egy idő a szervezetnek, mire annyit előállít, amennyi a védekezéshez kell. A szervezet emlékszik rá, egy idő után le is gyűri, de a kulcs itt az "egy idő után" - ez általában 1-2 hét. Azaz nem azonnal. Elejétől fogva erről beszéltem.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ha betartják a magyar normákat, akkor nem.
(Ami azt illeti, ezeket a Fidesz tolvajai sem tartják be, szóval még az is lehet, hogy inkább egy normabetartó néger vagy arab, mint egy fideszes. Engem a magyar kártyás hazugságokkal - mert ráadásul baromira azok, csak mondják, de nem csinálják - már rég nem lehet meghülyíteni, mint 2,5 millió tanulatlan vidéki hülyét, aki a Fideszre szavaz. A Fidesz bázisának 90%-át ugyanis ők adják. A tanulatlan vidéki hülye magyarral a szart is meg lehet etetni, ha nemzeti színbe csomagolják, és még ízleni is fog neki. Tudom, hogy kissé kifacsartam a mondást. De most pont ez történik. O1G is folyton azt hazudja a pofájukba, hogy bántják a magyart Brüsszelben, a sok ostoba segg meg elhiszi. Holott lófaszt, csak őt és tolvajbandáját - nevezzük az egyszerűség kedvéért Fidesznek meg KDNP-nek - bántják.)

Amerikában főleg négerekkel dolgoztam, laktam és buliztam/sportoltam együtt, mikor ott éltem. Jobb arcok voltak, mint a fehér amerikaiak.
A néger csajokat kifejezetten bírom, bár megvan az a hátrányuk, hogy csak fiatalon gazellatermetűek, 30 fölött elefántsegget növesztenek (de ez a hazai C kategóriás négerekre is igaz). Az addig karcsúak is. Gondolom, azért, hogy emlékeztesse őket Afrikára (elefánt) (a hazaiakat Indiára, ott is őshonos a faj).

Téged bírlak, de szerintem neked csak a nicked női. A stílus, ahogy írsz, inkább férfira utal.
A világnézetünk nagyon eltér, de nekem nagyon eltér az ellenzéket támogatók többségéétől is, ha azok liberálisok, akkor én nem vagyok az. Viszont nekem O1G-nél bármi kisebb rossz.
De ettől még nem kell egymás torkának esnünk.

Majka az egyetlen, aki ki tudta használni a VV/BB 10-12 vagy évada alatt a résztvevők közül, hogy ismert lett, és utána el is ért valamit. Annak ellenére, hogy egy szakmunkásképzőt végzett vidéki (fél?)cigány suttyó.
De ha meghallgatod, amiket mond/ír, azok alapján nem hülye gyerek. És tanulatlan suttyó létére nem ír rosszabbul, mint az Indexen/Telexen/444-en/Mandineren bárki.

@chrisred:
Hallottál kínai koncentrációs táborokról Európában? Vagy hogy nem fizetnek a nekik dolgozóknak?
Mutatnál erről szóló cikkeket?

Mert ha fizetnek, akkor ilyen alapon az összes munkáltatót lenácizhatod. Ugyanis mindegyik dolgoztatja a munkásait, az anyjuk pofátlan szentségit. Mercedes, Aldi, Tesco, Auchan, Suzuki, mind.

Valóban nem a vitapartneredet náciztad le, de a Magyarországra települt kínaiakat igen. Bizonyítékok nélkül.
cardiobascuralis 2021.01.08 17:10:32
@alöksz róz:
Milyen eredmények, te hazudozó fasz?

"én voltam olyan bátor, hogy befeküdjek egy koronavírusos mellé az ágyba"
Voltál te a faszomat.

Én nem rettegek és nem pánikolok, én átestem a fertőzésen, papírom van róla.
Te nemhogy józanul nem tudsz gondolkodni, hanem sehogyan, mert nincs egy mákszem agyad sem. Talán annyi, hogy az udvart ne szard össze, de azért erre sem fogadnék nagy tétekben.
Mindegy, remélem, a kormány majd kitalálja, hogy mindenki kötelezően beoltassa magát, ha ki akar mozdulni a lakásából, akár csak kenyérért is. A hozzád hasonló agyatlan faszok is.
cardiobascuralis 2021.01.10 20:05:14
@alöksz róz:
Reméljük, börtönbe kerültök érte bűnszervezetben elkövetett tömeggyilkossági kísérlet jogcímen. Mert ez az.

"annak ellenére egyáltalán el se kapták, hogy egy közösségben edzettek a fertőzöttekkel"

"ezek a hivatalos, kötelezően előírt, az egyes nemzeti ill nemzetközi szövetségek és sok esetben a hatóságok által ellenőrzött tesztek eredményei"

HITELES forrást, faszfej. Különben csak hazudozol.
A magyar kártya szülőhelye, neves bordélyház, okkult teozófiai központ és egy olimpikon alternatív kocsmája volt egykor, most ronda hotel lesz a helyén. A Kazinczy utca 55. szám alatti egykori Wichmann-kocsma (Fotó: Falanszter.blog.hu)..
cardiobascuralis 2021.01.06 20:03:54
@rinoceros:
Biztos azért, mert nem igaz.
Egy rádióadó helyét bemérni már a 80-as években is percek kérdése volt.
A rendszerváltás előtt nem volt semmiféle kalózrádió, a Tilos volt az első 1991 nyarától, de az nem ott működött.
cardiobascuralis 2021.01.10 05:23:12
@daito:
És te fizetnéd a felújítást?
Csak mert kurva sokba kerül, és az épületet gyakorlatilag semmire nem lehet használni azon kívül, hogy lehet benne egy kocsma/kajálda, fent meg egy lakás. A felújítás árát az életben nem hozná be.

Nem kell minden szart megtartani csak azért, mert régi. Még azért sem, mert valaha valamilyen kultszerepe volt (a Wichmannak vitathatatlanul volt, kb. a Tilos az Á - Fekete Lyuk - Blue Box hármassal azonos szinten, ezekből a Blue Box (nappal Kinizsi mozi, később Kultiplex) már lassan 10 éve el lett túrva, a helyén egy park van (azért tényleg kár volt, nem egy kihalt hely, hanem egy nyüzsgő kulturális központ volt, bár felújítani azt sem ártott volna), a Tilos helyén egy kocsma van, de a Tilos egy hatalmas épülettömb egy pici sarkát meg hozzá tartozó pincerészt foglalta el, a szintén pincében lévő Fekete Lyuk meg ott rohad azóta is a fölötte rohadó egykori Vörösmarty művházzal együtt.

Ellenben ami az Almássy téri művházzal történt, azért fel kéne akasztani valakit.
Budapest MüPa előtti legjobb akusztikájú könnyűzenei koncertterme volt benne, + gyerekeknek tanuszoda, + 4 szinten kisebb-nagyobb klubhelyiségek, és még csak le sem volt pusztulva, amikor eladták a szcientológusoknak, most meg széjjel van már rohadva, mert nem használja senki.
Ha már felújítás, inkább azt kellene, akár állami pénzből is, egy stadion árának töredékéből kijönne, főleg ha nem mé szaros és bandája (tiborcz, garancsi, szíj stb.) újítaná fel.

Aztán a kerület tulajdonába adni, ahogy addig volt, legalább 100 éves elidegenítési tilalommal.
cardiobascuralis 2021.01.10 05:24:01
@daito:
"1-200 éves (vagy öregebb) épületet"
Az 1 éves épület annyira még nem öreg.

Törökországba meg a magyar a piacra meg a tengerpartra jár, nem Isztambulba meg Ankarába.

Debrecenbe tényleg nem tudom, miért lenne érdemes elmenni. Veszel egy palacsintát, megnézed, és láttad Debrecent, lapos és unalmas.
A Hortobágyot szintén nem is értem. Kedves hölgyeim és uraim, nézzenek balra, ott látják a semmit. Ha jobbra néznek, ott is. Sőt, ha fordulnak egy teljes kört folyamatosan semmit látnak.
Hát ezért tényleg érdemes.

A turista egyébként Budapesten is a romkocsmákba jön, seggrészegre berúgni.
A többivel ne is áltasd magad. Önbecsapás.
Pedig Budapesten azért lenne látnivaló bőven. Kár, hogy neked fogalmad sincs róla.
Berlinben egyébként a falból csak kis darabok vannak (volt két darabjuk a Tabánban is mementóként, amíg a hatalmas művészfaszkalap dr. Máriás le nem festette szarbarnára az egészet, valószínűleg fingja sem volt róla, mi az a két panelházelem méretű betondarab ott, bezzeg amikor az általa szervezett előadást szakították meg a rendőrök a Nagy Fül fesztiválon, akkor azonnal internetes petíciót indított). Terror Háza meg nálunk is van. Nagyobb múlttal, mint a Stasi-épület.

Esetleg a Planetáriumot lenne még érdemes felújítani és megmenteni.
Vagy az egykori Jurta épületét (később diszkó, E klub, Morrison's 3, legvégül a járvány kezdetéig hányás Liget diszkó, most épp kiadó irodáknak).
Reggel ránéztem a Facebookra, ahol szembe jött velem a 24.hu cikke. Ezzel a képpel. A cikket elolvasva pár dolgot képes vagyok összefüggéseiben látni, ez azonban nem mondható el a cikk alatt kommentelők többségéről. Nagyon soka a "pártállami diktatúra" bosszújára gyanakodnak, amiért a hős…..
cardiobascuralis 2020.12.21 00:25:56
@Buchhalter:
De, seggfejke, én egy helyesíróbajnok vagyok. Úgyhogy ezt is elbasztad.
Mondom, hogy agy nélkül nem fog menni megérteni a dolgokat. Te ezért nem érted.
Ostoba vagy, mint a szüreti fosos segg.

És igen, anyukám téged csakugyan agyatlan baromkának becézget, mert valóban illik rád.

@driver70:
MInt már írtam, neked fogalmad sincs arról, milyen lehet normális emberek között, mert ha csak egyet is ismernél, már elmagyarázta volna neked, mekkora ostoba seggfej vagy.

@errorológus:
Seggfejkém, ha szerinted nincs gravitáció, mi bajod lehet, ha kiugrasz a tizedikről?
Ott sántít a hasonlatod, hogy az eretnekek sosem állították, hogy a tűz nem éget.
Persze tőled nem várhato el, hogy a te mákszemnyi agyaddal ezt felfogd.
Az udvart azért nem szarod össze, ugye?

@ZX:
Akkor most javaslom, baromka, hogy olvasd el az előzményeket is, hogy mekkora fertőzöttségi arányról írt baromtársad.
Mellesleg a spanyolnátha esetén nem voltak ilyen karanténintézkedések, határlezárások, tömegkommunikláció meg internet meg egyebek. Ha most sem lettek volna, most is több áldozat lenne. Pont azért ilyen kevés az áldozat, mert voltak ilyen intézkedések.
Ez nem ér fel a mákszemnyi agyadig, mi?
cardiobascuralis 2020.12.21 00:48:18
@Buchhalter:
Te nem az embertársam vagy, csak egy idióta faszkalap.
Szóval nem az embertársamat hívom idióta faszkalapnak, hanem egy agyatlan, idióta faszkalapot.
Nem árt ezt tisztázni.
Még mielőtt tévhitekbe ringatnád magad, hogy ember vagy. Nem, öcsém, te legfeljebb emberszabású. De még ebben is kételkedem.

Te seggostoba faszkalap, pont azért van viszonylag kevés áldozat, mert lezárások meg korlátozások vannak, meg mert spanyolnátha óta eltelt 100 évben elég sokat fejlődött az orvostudomány.
Sok ez annak a mákszem agyadnak, amivel talán annyit bírsz elérni maximumként, hogy az udvart ne szard össze, mint a tyúk, ugye?

@white999:
Te észérvekkel próbálkozol agyatlan idiótáknál?
Nem fognak érteni belőle semmit, hiszen egyiknek sincs egy csöpp esze sem.

@orient:
A világon eddig meghalt közel 2 millió ember. Ez csak azoknak a száma, akik bizonyíthatóan a Covidba haltak bele, és olyan parányi, kis lélekszámú országokban, mint Kína meg India, a feltételezések szerint nagyjából 10-szerese az áldozatok valós száma a bevallottnak.
Meg hát ugye azért is vannak a lezárások, hogy a te anyád/nagyanyád ne haljon meg a Covidtól, hagy egyébként még évtizedeket élhetne.

Az összes barom vírustagadó meg -relativizáló barmot kötelezően elvinném ápolónak, maszk nélkül, Covid-kórházakba. Ha úgysem veszélyes, akkor egy szavuk sem lehet.
Persze ez a sikkasztó dr. Görény sem mert bemenni Majkához a kórházba beszélgetni, pedig többször is hívta. Gondolom, még a taxit is fizette volna neki, hogy ne ezen múljon. Csak dr. Görénynek is csak a pofája nagy, gerince meg annyi, mint az O1Gecigánynak.
cardiobascuralis 2021.01.08 19:33:03
@Buchhalter:
Mi van, ma ilyen gyónós heted van?
Rendben, megtudtok korábban, hogy anyád útszéli meg rühes is, most meg azt, hogy te gecihulladék vagy - ez utóbbi egyébként már eddig is gyanús volt. De hogy még a nácik faszszopója is vagy, ez igazán új, bár veled kapcsolatban már semmi nem lep meg.
A féreg csíra gyanús volt, bár nem csírának gondoltalak, már ha tudod egyáltalán, mit jelent a szó, csak sima kis buzinak.
Azt viszont tényleg nem gondoltam volna, hogy anyádnak a szaros végbeléből bújtál elő, bár elég szar alaknak tűnsz, de hogy tényleg csak egy eddig tartósított szardarab vagy, az már-már cáfolja a fizika törvényeit. De mint írtam, veled kapcsolatban már semmi sem lep meg.

Folytasd csak a gyónásodat, izgatottan várom, miket árulsz még el magadról és népes cigánycsaládodról.
Érted ki megy? COVID Sims 2021.01.06 19:33:43
Sokan ismerhetik azt a számítógépes játékot (Sims), amiben emberek, családok életét kell bonyolítanunk, szerveznünk. Nagy népszerűségnek örvend évek (évtizedek?) óta, újabbnál újabb verziók, kiegészítők jöttek ki az alapverzióhoz. Na, egyre inkább úgy érzem, hogy egy rohadt nagy szimulációban élünk…..