Regisztráció Blogot indítok
Adatok
greg.patko

97 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Backpacking Epilógus 2016.02.14 12:34:33
Kedves Olvasó közönség! Köszönjük, hogy mindeddig figyelemmel kísérted utazásunkat, olvastad bejegyzéseinket. Hátizsákos utunk alatt sajnos fel kellett ismernem, hogy egyszerre megélni az utazást és blogot írni szinte lehetetlen. Rengeteg élmény és kaland esett meg velünk, amit mind meg akartunk…..
Backpacking Az esernyők városa 2016.02.07 11:09:48
Még hónapokkal korábban lefoglaltam egy repülőjegyet New Yorkból Bergenbe, majd egy másikat Budapestig egy nappal későbbre. A nagy utazásunk így a vége felé közeledett. A két repülés között azonban másfél nap még jutott számunkra, amit a norvég városban tölthettünk el. Habár én pár évvel korábban…..
Backpacking Három tó között 2016.01.28 00:25:48
Miután Kanadának igencsak apró szeletkéjét látogattuk meg, ezért nem volna illő, ha az egész országot egy kalap alá venném és általános következtetéseket vonnék le róla. Mi csak az Erie, az Ontario és a Huron tó által határolt lapos területen töltöttünk el pár hetet és bár ez is óriási és sűrűn…..
New Yorkból több órás buszozással jutottunk el a kanadai határ közelében fekvő Buffalo városába. A túlméretezett város még mindig New York állam második legnépesebb települése, annak ellenére, hogy lakosainak száma a 1950 óta 580 ezerről több mint a felére csökkent. Az Erie tó keleti partján fekvő…..
Kicsit bosszantó volt, hogy New York-ba érkezve még semmilyen szállást nem sikerült intéznünk. Ugyan, nem ez volt az első eset, de egy ilyen notóriusan rosszhírű nagyvárosnál nagyon nem szerencsés eljátszani az ilyesmit. Persze be lehet sétálni a legelső hostelbe, ami szembejön, de a világ egyik…..
Backpacking Washington D.C. 2016.01.07 22:05:15
A keleti parton az Amerikai Egyesült Államok fővárosa, a közigazgatás és a bürokrácia fellegvára várt minket. És Kitti, aki csúcsszuperjófej volt hozzánk. Gyerekkori ismerősöm, akit ide vetett egy egyetemi ösztöndíj és élt az utána ajánlott álláslehetőséggel. Maradt és eközben magába szippantotta az…..
Backpacking San Fransisco utcáin 2016.01.02 18:54:01
San Fransiscoban igazi kelet-európai Couchsurfing találkozóban volt részünk. Házigazdánk David sokat dolgozott Bulgáriában és sokat utazott a szomszédos országokban, így Magyarországon is. Feleségül is bolgár nőt vett el, majd miután véget ért az Európai Uniós bővítés, ami miatt jogi tanácsadóként…..
Nagy dilemmába kerültünk, mikor el kellett dönteni, hogy milyen útvonalon jussunk el Los Angelesből San Fransisco-ba. Én végig a csodálatos panorámájú 1-es főút mellett gondolkodtam, de szerettük volna a Sierra Nevada hegyeit és nemzeti parkjait is látni. A kompromisszumokat…..
Egy fél napomba tellett, mire nagy nehezen sikerült eljutnom Hollywoodból a San Bernandino melletti Ontario reptérig, majd a bérelt Cramly-val vissza Ilana házáig. Vele egy korábbi couchsurfinges levelezésen keresztül ismerkedtem meg és mivel nagyon kíváncsi volt ránk, végül úgy döntöttünk, hogy…..
Mikor a Grand Canyon déli pereménél jártunk, nem volt kétség, hogy egy rövid túrát tenni kell valamelyik völgyben. Választásunk a legnépszerűbb és legjobban kiépített túraösvényre a Bright Angel Trail-re esett. A túraösvény levezeti az embert a Colorado folyóig, ahol…..
Bár Erik marasztalt még minket Las Vegasban, legalább is a július 4-ei tűzijátékot mindenképp ajánlotta, de sajnos nekünk a kocsi bérlése miatt erre már nem jutott időnk. Számos látnivalót beterveztünk és nem szívesen hagytam volna ki egyiket sem. Így hát elbúcsúztunk és nekiindultunk a…..
Az Egyesült Államokban nem olyan egyszerű a vándor élete. Korábbi bejegyzésemben bemutattam, hogy autó nélkül semerre sem lehet eljutni, és mindent összevetve ez a legcélszerűbb módja annak, hogy bejárjuk az országot. Most tekintsük át a további nehézségeket is, illetve az áthidalandó problémákat,…..
Backpacking A bűn városa 2015.08.05 18:19:17
Amerikában autó nélkül legfeljebb vegetatív állapotban létezhet az ember. Legfeljebb, mert a nagyobb városokban az élelmiszerboltok és az összes egyéb szakáruház, bevásárlóközpont a település határában van kitéve. Nincs sarki kisbolt a tömb aljában. A távolságok óriásiak, a tömegközlekedés pedig…..
Backpacking California - L.A. 2015.07.27 21:54:56
Los Angeles, az angyalok városa. És ez így igaz. A város nemzetközi repterén minket is fogadott egy ilyen földre szállt segítő: Paul. Őt még Fidzsin, mana island-i nyaralásunk közben ismertük meg.…..
Backpacking Bula Fidzsi! 2015.06.28 12:03:29
Mindenki álma, hogy egyszer nyaralhasson egy trópusi szigeten. Hasonlóképp másokhoz, én az irodai számítógépem monitorán Bora-Bora-t állítottam be háttérképként. Nem is volt kérdéses, hogy ha már egy világkörüli úton járunk és már ilyen messzire eljöttünk, akkor…..
Backpacking Új-Zéland - Észak 2015.06.11 20:22:31
Kaikourából busszal utaztunk tovább Pictonba, ahol felszálltunk a két sziget között üzemelő komphajóra és áthajóztunk Wellingtonba, a fővárosba. Itt ismét remek kiwi házigazdákra találtunk. A kalandra éhes Robin és Ciara hozzánk hasonlóan lelkes túrázók és ők is arról…..
Május közepére teljesen elromlott az időjárás Új-Zéland déli részén. A Kepler Track-et még kis szemerkéléssel megúsztuk, de a Milford Sound-ra befizetett kirándulásunkat gyakorlatilag elmosta az eső. A reklám prospektusokon, mondjuk, nem hangoztatják, hogy az itteni éves…..
Kora reggel érkezett a repülőnk Christchurch-be, Új-Zéland déli szigetén fekvő városába. Az Ausztráliában már megismert szigorú határellenőrzést itt is ugyanolyan komolyan vették. A tisztviselő hölgy érzelemmentes ábrázattal kérdezgetett az ázsiai és különösen iráni utazásunkról, valamint…..
Brisbane-ből Atzassosszal indultunk el Sydney felé. A görög srác Thaiföldön tanulta ki a koktélkeverés csínját-bínját és abban a reményben jött Ausztráliába, hogy akad valami jól fizető munka. Sajnos hasonlóan a kelet-európaiakhoz neki is gondjai adódtak a vízummal, így felhagyott az álláskereséssel…..
Darwin közelebb fekszik Balihoz, mint magához az ausztrál fővároshoz, vagy akár Sydney-hez. Az olcsó repjegyeknek köszönhetően a délről érkező hátizsákosok és fiatalok számára pedig remek ugródeszka egy ázsiai kiruccanáshoz. Mindennek ellenére Darwin, az alig több mint, 100 ezer fős lakosával inkább…..
Backpacking Kalandozások Flores-en 2015.04.18 21:26:22
Labuan Bajo-ba érkezve azonnal körbejártuk az összes búváriskolát és leinformáltuk őket a merülésekkel kapcsolatban. Mellesleg megkérdeztük, hogy a lelkes klienseknek nem-e biztosítanak szállást is. Előző este még eltöltöttünk egy estét a hajón, de mivel a többi utas már nem maradt ott, egyedül…..
Backpacking Gilitől Floresig 2015.04.12 14:05:34
A Gili szigetcsoport Bali és Lombok között fekszik, az utóbbihoz közelebb. Három apró szigetből áll: Gili Trawangan, Gili Meno és Gili Air. Az első, a legnagyobb, a turisták party-szigete, a második, egyfajta természetvédelmi terület, míg az utolsó, a turisták által…..
Backpacking Ubud és környéke 2015.04.04 16:55:31
Balin a helyi buszközlekedés nem áll a helyzet magaslatán, ezért kénytelenek voltunk a hostel tulajdonosát megkérni, hogy szerezzen nekünk egy taxit. Ezzel jutottunk el Kuta beachről a balinéz kultúra fellegvárába, Ubudra. Ubudi utcakép Zsuzsának korábban sikerült lebeszélnie…..
Backpacking Bali: Kecak tánc 2015.02.21 16:58:27
Talán nem én vagyok az egyetlen, aki látta a "Világok arca: Baraka" című dokumentumfilmet. Azt nem mondom, hogy óriási hatással volt rám, de a csodálatos tájak, a képi megjelenítések és a mozi hangulata valóban megfogott. Aki esetleg kihagyta és többé-kevésbé hajlik a művész-…..
Nagy elvárásokat támasztottam Bali-val szemben, még ha innen-onnan hallottam is visszafogott, olykor kritikus véleményeket. Próbáltam nem figyelni rájuk, így aztán kicsit rosszul esett az, amit Kuta beach-en tapasztaltunk. Nem akarom a szokásos realista énemet hozni, mert a végén…..