Regisztráció Blogot indítok
Adatok
AkosJaccik

0 bejegyzést írt és 99 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hét tenger OFF Topic 2024.03.16 09:18:27
  "Nekünk a szabadság az, ha olyan hazát építhetünk magunknak, ahol nincs a fejünk fölött semmiféle háziúr."  ..
Az első hetekben mindkét fél arra készült, gyorsan lezavarnak egy rövid kis háborút, melyben rögtön a döntő csatával kezdik. Az angolok tudták, rogyadozó költségvetésük nem fog elbírni egy hosszú és költséges tengeri háborút, a hollandok pedig a várható angol blokádnak a gazdaságukra gyakorolt…..
AkosJaccik 2023.10.27 18:51:07
Hét tenger A Radetzky-osztály 10. 2023.04.28 11:04:35
A Monarchia 3.300 mérföldes tengerpartjának nagyobb részét a Velencétől 1797-ben megszerzett dalmát területek tették ki, kisebb részét pedig a régi horvát tengerpart, illetve a már évszázadok óta osztrák kézen levő Trieszt, és környéke. A mögötte fekvő magas karszthegységek által elzárt, nehezen…..
AkosJaccik 2023.05.30 11:39:55
@apro_marosan_petergabor: Azzal, hogy szükség volt flottára az erősen tagolt part feletti kontrollhoz, hótt' egyetértek. Csupán ha értelmesebb flottafejlesztés van, akkor nem a Szent István süllyed el (mert az akár nincs is), hanem Rizzóék neve kerül fel valami olasz, tengeren eltűnteket felsoroló emléktáblára Anconában, mert legázolják őket a francba a rendszeresen a környéken járőröző Tátrák vagy valamelyik 250 tonnás Torpedoboot.
Miután - emlékeimből idézvén a tévedés jogát fenntartva - az Antant rácsapott Lissa szigetére, üteggel támogatta Cattaro lövetését, elsüllyesztette a Zentát stb. úgy, hogy a felszíni flotta még a kagylókat se igen vakarta le magáról, nemhogy időben és erővel reagált volna (vagy - miután a felderítés is olyan, amilyen - legalább megtorol utólag), nem értem, mit akadályoztak meg? Azt, hogy a franciák Polában rakodjanak ki? Mert hasonlót a törököknél némi költői túlzással élve a Nusret egymaga lekezelt (a többit pedig a sereg), kíváncsi is lennék, a felszíni flotta mekkora hajótér elsüllyesztésével büszkélkedhet a két erő összevetésében. Még ezzel együtt is azt mondom, hogy önmagában nem feltétlenül volt hiba felépíteni a dreadnoughtokat (nem lehetett előre megjósolni az erőviszonyokat és így a mozgásteret), de jóformán egy komplett fegyvernemnek nem lehet megadni a "tartalék" luxusát. Ez ugyanolyan döbbenetes lenne ma is - elképzeltem, amint egy repülőgép-hordozó a kikötőben rohad négy éven keresztül háború idején, és próbálják megmagyarázni, hogy ott van a legnagyobb stratégiai/elrettentő érteke. Miért? Amennyiben a túlerő miatt nem lehet kifutni, akkor miért futna akkor, amikor már a saját kikötője áll tűz alatt? Egyáltalán volt-e ilyen esetre aktív terv (Antant behatolás északra), ha már ez volt A Szent Végcél, amiért évekig bölcsen tűrték az "orrukig nem látó, fejjel a falnak rohanó" ostobáktól a gyalázkodást? Gyanítom, a k.u.k. flotta húzott volna egy Port Arthurt legfeljebb, csak Makarov nélkül. Arra is született volna egy magyarázat aztán, abban erősek vagyunk, feljebb még egy-két kitüntetés is potyogott volna, miközben a hajókat a horgonyon lövik szét.

Hovatovább ez az érv visszafelé is működik, azaz "az olasz flotta a puszta létével megakadályozta, hogy az osztrák flotta érdemben zavarja a háborús erőfeszítéseket vagy rendszerint akárcsak kifusson", csak nekik a haverjaik - akkor még - meg is nyerték nekik a háborút.
Hét tenger A nagy flottarablás 2023.05.15 17:44:06
Az 1801-es koppenhágai csatával kapcsolatban gyakran lehet olvasni olyan állításokat, melyek szerint a csatában Nelson elpusztította a dán flottát. Nos, Nelson természetesen nem pusztította el a dán flottát. Ezt már csak azért sem tehette meg, mert a dán flotta egyáltalán részt sem vett az…..
Hét tenger A Radetzky-osztály 09. 2023.04.15 11:03:22
Alig félévszázados történetének nagyobbik részében a k. und k. Kriegsmarine egy nagyon limitált feladatkörben használt, speciális kis fegyveres testület volt, melynek a Monarchia katonai és politikai vezetése csekély jelentőséget tulajdonított. A flotta ugyanúgy csak a fegyveres testületek egyik…..
AkosJaccik 2023.04.16 16:25:53
Magam épp ezt tartom a blog legnagyobb erősségének, és már a Zoli Hajóin is kimondottan szerettem a kitérő gondolatmeneteket, teljesen függetlenül attól, hogy épp egyetértettem-e velük. Nem csupán ad egy kontextust a hány-milliméter-páncélvastagságnak, de az ember óhatatlanul extrapolál és elgondolkodik egy rakás kérdésen ennek kapcsán. Egyrészt az jutott az eszembe, mennyi ilyen szervezeti szintű tehetetlenség lappanghat a világban mindenhol, amíg egy katasztrófa vagy háború arról le nem tépi róla a fedelet (bizonyos szempontból a Flotta és a bennfoglalt emberi életek még egész szerencsésen megúszták, hogy esetükben ez így képeződött le, nem napi több tízezres, értelmes eredményekre hasonlóan nem vezető veszteségszámokkal), másrészt valahol újraértékelte bennem pl. Nelson(?) idézetét is, amit első olvasatra meglehetősen semmitmondó bon mot-ként fogtam fel (nem talátam meg hirtelenjében pontosan, de kb. "egy kapitány sem tehet túlzottan rosszat azzal, ha a hajóját az ellenség felé kormányozza"), vagy Cunningham-ét ( "It takes the Navy three years to build a ship. It will take three hundred years to build a new tradition. The evacuation will continue."), azt a kultúrát, ami elkövet rohadt dolgokat, elkövet hibákat, de a kultúra alapvetően mégis az, hogy "hajót az ellenség felé fordítani". Nyilván almát hasonlítok most a körtével, csupán azon lamentáltam, hogy a hadtörténelmi vagy épp haditengerészeti témájú cikkek elsöprő többsége nem késztet arra, hogy a száraz adatoláson akár messze túlmutató kérdéseken gondolkozzam. Pl. érdekes kérdés az is, hogy ha a Monarchia arcát rendesen átszerkesztik egy vereséggel bár, de azért túléli a világégést, akkor végbemennek és tartósak maradnának-e olyan változtatások, mint amit, teszem azt - ha már az angolokat rángattam elő, visszakapcsolok a holland-angol blogbejegyzésekre - a britek lezavartak a vitorlás korszakban, reakcióként a pofonokra.

...szóval és röviden, köszönöm a cikket én is.
Hét tenger A Radetzky-osztály 08. 2023.04.04 17:32:50
A Radetzky osztály háborús pályafutása, melynél a Tegetthoff osztály története sem volt eseménydúsabb, gondolom nem csak bennem ébreszt kételyeket a csatahajók létezésének értelmét, illetve a flottavezetés kompetenciáját illetően. A Monarchia két, többé-kevésbé modernnek tekinthető, az Adrián túli…..
AkosJaccik 2023.04.05 13:45:02
@gigabursch: Én rendszerint szkeptikusan állok a fleet in being érvhez - erről más cikk alatt cikk alatt már beszélgettem is mással -, mert egyik más fegyvernemnek sincs meg ez a luxusa, másrészt az alternatívaköltség - amivel a fenti írás tkp. foglalkozik - szinte sosem fest jó képet. Ám rendben, elfogadom, hogy akkor és ott a "semmittevés" tűnt a legésszerűbb választásnak - a gyakorlatozás és a karbantartás teljes hiánya arra enged következtetni, hogy ez nem valamiféle takarékos, tervszerű készülődés volt egy soha el nem jövő "jobb lehetőségre", hanem kvázi feladás. Vagy - ahogy a Zenta példája mutatja - tehetetlen, inkompetens tanácstalanság. Ahogy a helyzet kinéz, ha a franciák nem állnak meg Lissánál, Haus hajóit nagyrészt a horgonyon süllyesztették volna el a kikötőkben. Aztán valószínűleg született volna rá egy magyarázat, miért volt ez a megfelelő eljárás. Azzal teljesen egyetértek, hogy a másik véglet, a szárazföld vérszivattyúja a számottevően rosszabb, bűnös hülyeség. A kettő között viszont (maga a flotta mutatta meg Anconánál) van tér a műveletezésre. Görgei nagyon bölcsen tette le a fegyvert _a végén_ - előtte viszont menetelt, menetelt, töltött és lőtt, és ágyún firkantotta le (emlékeim szerint németül), hogy "Miért mindig hátra? Miért nem előre?..."
A Kriegsmarine gyak. az elején letette a fegyvert.
Hét tenger A Radetzky-osztály 04. 2023.02.15 10:26:00
A robbanólövedékek XIX. századi elterjedése új kihívások elé állította a haditengerészeteket. Akármilyen megbízhatatlanok is voltak az első robbanógránátok, a fahajók velük szembeni sebezhetősége nyilvánvaló volt. A megoldás magától értetődő volt, erősíteni kellett a hajók védettségét. Bár utólag…..
AkosJaccik 2023.02.17 11:42:25
@metalex: Lehetséges, hogy erre gondolsz?
htenger.blog.hu/2019/06/26/maggie_es_frank
A francia forradalom előtti Európa történelme mára kezd kihullani a köztudatból, mintha az nem is játszott volna szerepet a mai világ kialakulásában. A korábbi események, és az azokat alakító emberek kezdenek feledésbe merülni, a hatás pedig, amit a jelenkorra gyakoroltak, rendszerint méltatlanul…..
Hét tenger Korfu hadművelet 05. 2022.06.26 08:12:27
Korfu hadművelet tehát kudarcot vallott, és utólag belegondolva ez alighanem tényleg elkerülhetetlen volt. Egy ilyen hosszú ideig tartó, és ilyen nagyszabású flottafelvonulást a háború negyedik évében észrevétlenül végrehajtani szinte lehetetlen volt. A hadművelet mindenképpen lelepleződött volna,…..
AkosJaccik 2022.07.24 13:17:49
@bz249: Elméletben igen, de egyrészt a proponensek szinte sosem foglalkoznak az alternatíva-költséggel (elvégre aktív műveletezés is - mi több, pláne - leköti az ellenséget), másrészt és ebből eredően a reláció fordítva is működik, azaz "egyúttal mi is le vagyunk kötve". Ezért vagyok úgy vele, hogy háborút megelőzően valóban értelmezhetőnek vélem a jelenséget - elvégre ez tkp. az elrettentés -, de zajló konfliktusban már bizonyítani kéne, hogy az ellenfél emiatt elállt az eredeti szándékától (ritkán futottam ilyenbe bele), illetve, hogy ez a lekötés arányosan/költséghatékonyan csökkenti az ellenfél rendelkezésre álló potenciálját (gyakorlatilag egyáltalán nem emlékszem ilyenre).
Nem az eszeveszett támadásra gondolok - á la Korfu -, hanem arra, hogy pl. szárazföldi színtéren ennek jóformán nincs megfelelője, feltehetőleg okkal. Mikor vágnák ki azt a parancsnokot, amelyik négy éven keresztül parkoltat egy komplett hadosztályt hátul (a tartalék rossz analógia lenne) azzal az érvvel, hogy így az ellenfél is ezt teszi?
AkosJaccik 2022.07.24 17:44:29
@bz249: Vitatnám, erre a partvédelmi ütegeket, háló-, és aknazárakat, statikus megfigyelőállásokat jobb analógiának gondolnám. Egy várnak, gőzturbina híján, nincs választási lehetősége. :) Bár, ha a sereg ki is kerüli, akkor is csak akkor teszi hasznossá magát, ha ráront az így kinyíló utánpótlási vonalra - ezért van huszár a várban, végeredményben. Ilyen szempontból az Antivari előtt dekkoló / blokádot körömreszeléssel fenntartó Torpedobootot a FiB egy jobb megközelítésének tartom, akkor is, ha ellenséges kontaktusra azonnal elpucol, hiszen valóban aktívan létrehoz egy kényszerítő körülményt, ami túlmutat a puszta létezésen. A körülmények kierőszakolta konzervatív és defenzív attitűd egy menthető álláspont, a totális passzivitás nem. Bár, ahogy nézem, ebben (különösen a KuK esetében) tulajdonképp egyetértünk, csak abban nem, hol húzzuk meg a "hasznos passzivitás" szintjét.
AkosJaccik 2022.07.24 23:46:07
@bz249: Stimmel, a problémám nem is az, hogy (mint annyi más ötlet) ne működhetne papíron, hanem hogy a gyakorlatban ez többnyire abban öltött testet, hogy várták(?), hogy a körülmények majd a Jóisten segedelmével, tapsra* megváltoznak. Ez így ("azzal vagyunk a leghasznosabbak, ha nem teszünk semmit") radikálisabb megközelítésben a felszíni vereség indirekt beismerése, de puhább hozzáállással is mókás, hiszen ha egy kékvízi flotta elengedhetetlen a sikerhez, akkor nem engedheti meg magának a tétlenséget (pl. az RN, számos visszássága mellett, ezt többször bemutatta, olyankor is, amikor lokálisan nem nekik állt a zászló; vagy pl. a japán is hiába húzta a seggét a Kantai Kessenre blikkelve, menni kellett), ha viszont megengedheti magának (*mert pl. majd a sereg kikaparja a gesztenyét), akkor nem elengedhetetlen a sikerhez, legalábbis nem jelen formájában, a létébe fektetett energia tehát nem megtérülő. A valóság mindig komplexebb, szó se róla (mire a flotta egy feladatra kiépül, a nemzetközi helyzet már a harmadik következő állapotban van, mint a KuK tragédiájánál...), de ezzel együtt is úgy érzem, a FiB tkp. egy önfelmentést kínál a flottának ("a létünk maga az eredmény!") úgy, hogy ezzel a "get out of jail for free"-kártyával más fegyvernem nem tud élni.
Amit én személy szerint jó példának tartok arra, hogy valamit egy ellenfél - jogosan, vagy nem - FiB-ként fogott fel (Dunkerque, Richelieu et tsa), azt nem is hagyták évekig poshadni, hanem eltiporták, mint a csikket, amint csak lehetett, azzal, ami csak kéznél volt. Amennyiben ezt az erők kiegyenlítettsége miatt nem tudták volna megtenni, akkor mód nyílt volna a műveletezésre francia részről is. Ha viszont az angolok elvileg meg tudták volna tenni, de mégsem tették, akkor ebben a példában a FiB nem kritikus erőket kötött le, csak túlbecsülte önnön jelentőségét / önigazolást keresett - á la KuK. Jelenlegi álláspontom szerint szinte mindig ez a helyzet, ez a szkepszisem oka. Az ugatást meg lehet szokni, ha sosem követi harapás.
Hét tenger Korfu hadművelet 3. 2022.05.26 09:20:57
A korábbiakban ismertetett előzmények után került sor az első csoport kifutására Polából, 1918 június nyolcadikán délután. A csoportot Horthy zászlóshajója, a Viribus Unitis vezette, melynek parancsnoka Janko Vukovic de Podkapelski sorhajókapitány volt. A másik csatahajó Horthy korábbi hajója, a…..
AkosJaccik 2022.05.26 16:27:50
@AkosJaccik: Megkövetem magam a dupláért, csak eszembe jutott, hogy még mielőtt valaki esetleg komolyan venné ( :) ), nem, nem gondolom, hogy néhány ezer, szárazföldi nehézfegyverzettel és logisztikai háttérrel nem (drága, nehezen pótolható, nem a frontra való szakismerettel viszont esetleg) rendelkező gyalogos különösebb hatással lett volna bármire is, inkább arra próbáltam utalni, hogy gyengébb pillanataiban az ember érteni véli, miért akarta pl. a fura bajszos úriember is egy ponton túl ennél sokkal több erőfeszítés (bár talán nem sokkal több siker) mellett is beszántani a teljes felszíni flottáját.
AkosJaccik 2022.05.27 14:11:43
@gigabursch: Egyébként tudtommal korlátozottan kísérleteztek hasonló elképzeléssel ( naval-encyclopedia.com/ww1/austria-hungary/Versuchsgleitboot.php ), mi több, mintha a MAS-t is megkísérelték volna lekoppintani, de ennek a pontos háttere nem rémlik. Mindenesetre, ha a kisebb torpedókat nem csónakokra rakják, hanem a roskatag légi csettegőkre, már jó irányba tapogatóztak volna a "flotta padlóra küldésével".
Mindennek persze bevallottan kevesebb jelentősége van (bár valahol szórakoztatóbb), mint azon agyalni ahelyett, hogy mit csináltak volna azzal, amijük nem volt, mit kellett volna tenni azzal, amijük viszont volt.
AkosJaccik 2022.05.28 00:02:38
@gigabursch: Létezik ilyen vetülete a jelenségnek ( usnwc.edu/Research-and-Wargaming/Wargaming ), néha egy-két skandallum is kibukik belőle ( en.wikipedia.org/wiki/Millennium_Challenge_2002 ), de a kommersz szoftverek használata azt hiszem, egyáltalán nem jellemző, illetve mintha vagy "feljebb", hadászati szinten, vagy egészen "lent" (pl. Steel Beasts-et hallottam már használni arra, hogy harcjárművek kezelőszerveinek kezelését bemutassák) használnának inkább ilyesmit. Modern korszakot illetőleg a Command - Modern Air / Naval Operations jár közel hozzá, illetve tengeralattjárókkal szórakozni ott a Cold Waters, de sztenderd esetben annyira titkos az a biznisz, hogy esélyesen a felszín felszínét kapargatja csak. A világháborús időszakhoz létezik néhány tervezési segédlet/szimulátor "játék nékül" (SpringSharp), ill. ballisztikai célszoftver, aminek a neve nem ugrik be, de ha szükséges, felkutatom, de érdekes módon nem jut eszembe, hogy ágyús felszíni harcokat valami tényleg megbízhatóan jelenítene meg, modellrészletesség ide vagy oda. Egy-két éve egy O-M kampányt futtatok Rule the Waves 2-ben (maketthajókkal, meg ami baromságot még el lehet képzelni), de annak is rengeteg nagyon jogos kritika éri a szimulációs rendszereit (magas absztrakciós szinten dolgozik, így a számok nagy átlagban hihetőre jönnek ki, de az egyes részmozzanatok önmagukban már nagyon elcsúsznak).

Úgyhogy professzionális wargame-ek nemhogy léteznek, de több évtizedes történelmük van, viszont azok nem igazán azok, amik rendszerint az ember elé kerülnek a számítógépen.
Hét tenger Korfu hadművelet 2. 2022.05.10 09:05:39
Bár a részletes haditerv, mely megvilágíthatná, a Korfu hadműveletben melyik csoportnak mi volt a konkrét feladata, nem maradt fenn, a hajók elhelyezkedéséből néhány következtetést talán le lehet vonni. Bár mindenhol az otrantói zár elleni támadásként emlegetik, a Korfu hadművelet valódi célja…..
Hét tenger Korfu hadművelet 1. 2022.05.02 09:56:34
1917 február nyolcadikán bekövetkezett halála után Anton Haus vezértengernagyot Maximilian Njegovan altengernagy követte az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének főparancsnoki tisztségben. Az 1858-as születésű Njegovan addig az I. Csatahajóraj Első Osztályát, vagyis a Tegetthoff és Prinz…..
Hét tenger A Laconia incidens 2022.04.11 07:26:06
1942 július 29-én, a Szuezi-csatorna déli kijáratánál fekvő Port Tewfik kikötőjében az utasok megkezdték a beszállást a móló mellé álló Laconia gőzösre, mely Afrika megkerülésével Angliába indult vissza. Az utasok többsége nem saját elhatározásából szállt hajóra, a Dél-Afrikába, illetve Angliába…..
AkosJaccik 2022.04.17 22:00:07
@ártéri: Most csupán hangosan gondolkodom, de egy érv lehet az, hogy így az RN (és en bloc a szövetségesek) kénytelenek valamilyen mértékben megosztani a figyelmét a hajózási útvonalak teljes hossza mentén, ezzel lekötve az erőforrásokat - ilyen megközelítésben a fenyegetés puszta ténye, annak mértékétől majdnem függetlenül már lehet egy hasznos eszköz, amit nem igazán lehetett büntetlenül figyelmen kívül hagyni. Ez akár a szövetségesek közti bizalmat is erodálhatta volna. A másik, hogy a Home Fleet és a légierő, ill. az infrastruktúra is Anglia körül összpontosult, így amit nyerhettek a vámon - a célpontbőséget - azt veszthették is a réven - a megnövekedett kockázatot, különösen a háború második felében, drasztikusan jobb tengeralattjáró-elhárító képességek mellett.
Hét tenger Farlövés 4. 2022.03.06 14:07:25
Az első világháború utáni évtizedben szűkös idők jártak az olasz haditengerészetre. A háborúban szinte csődbe ment ország költségvetéséből nem futotta nemhogy a flotta bővítésére, de még a meglevő hajók fenntartására sem. A harmincas évekre minden csatahajót tartalékállományba helyeztek, vagy…..
A franciák veresége, és az olaszok hadbalépése után az angol haditengerészet helyzete válságosra fordult a Földközi-tengeren. Az olasz haditengerészetet általában nem sokra tartották, számbeli fölénye azonban papíron olyan nyomasztó volt, hogy az angolok komolyan foglalkoztak a gondolattal, kiürítik…..
AkosJaccik 2021.04.22 17:46:03
@Valandil: Ez egy érdekes dolog, mivel amikor elkezdődött a "YT-történelem" felfutása, először azt gondoltam, ez hatalmas reformáció lesz. Aztán jött pl. pont Drachinifel, és ha megnézed a Mers el Kébir-rel foglalkozó videóját, úgy nagyjából a gyökeres ellenkezőjét hallhatod annak, mint ami itt a blogon elhangzott - brit emberként gond nélkül felépíti a narrativát arra, hogy szegény briteknek sajnos, más választásuk nem volt, Gensoul pedig egy b*lfasz, aki jóformán egyszemélyben bűnös ezért.
Hirtelenjében az egyetlen, aki eszembe jut, és aki a videóiban elsődleges, saját maga által felkutatott és meghivatkozott levéltári forrásokra támaszkodik, az Nicholas Moran. A többiek azt érték el, hogy több ezer ember tkp. véleménycikket harsog tovább, mint történelmi ismeretterjesztést.

Más:
A mediterrán hadszíntérről én is nagyon szívesen olvasnék egy e-bookot, Cusimát (heh) harmadjára olvasom újra. Igaz, bevallom, a Bismarck-kal tele a padlás, úgyhogy attól eltekintetem. :)
AkosJaccik 2021.04.23 15:03:44
@hel45: "Azért én a biztonság kedvéért már most elkezdem várni!" - Szintén zenész; nagyon szívesen olvasnék egy épkézláb értékelést az O-M flottáról pro és kontra egyaránt.
Hét tenger Zsebcsatahajók 01. 2020.09.07 11:03:41
Az alkotó pályafutásában általában a hanyatló pályaív kezdetét jelzi, amikor saját elképzeléseinek megvalósítása helyett a közönség igényeit kezdi kiszolgálni. A Csillagok háborúja is addig ért valamit, amíg Lucas a saját ötleteit valósította meg – amíg volt neki ilyesmi –, és nem a rajongók…..
AkosJaccik 2020.09.09 11:14:50
@gigabursch: "Range dial" vagy "Range clock" néven tudsz rákeresni, a formáció többi egységét tudta informálni a hajó arról, hogy a cél, amit tűz alá vett/bemért, milyen távolságra található. Később és más számlapokkal, numerikus kódokkal egyéb információkat is át tudtak játszani illetve a tornyokra is festhettek fel esetleg elfordulási szög-jelzőket is, ezek elvileg tehát a szomszédos hajók tűzvezetését támogatták. Ez a papír, aztán, hogy a gyakorlatban ez mennyire működött, fogalmam sincs.
A washingtoni tengerészeti konferencián, és a többi, utána következő konferencián a nagyhatalmak látszólag rendezték az addigi vitás kérdéseket, az egyes országok fegyveres erőinek erőviszonyait, és az államhatárok kérdését. A közvélekedés az volt, ismét boldog békeidők jönnek, és visszatér a XIX.…..
AkosJaccik 2020.03.18 00:13:41
@Éhbérkommentelő: Tehát a személykocsi-ütközéstesztek sem érnek semmit, mert nem a valódi Tibi ül bent, hanem egy testszimulátor? Nem beszélve a gyúlékony üzem-, és kenőanyagok hiányáról.
Sokat gondolkodtam ezen a bejegyzésen, egyáltalán foglalkozzak -e vele. A téma nagyon kényes és  igen provokatívnak hat még ha nem is annak szánom. A horgászat mint szabadidős tevékenység régóta jelen van az emberiség történetében. Igazán nagy felvirágzása a 1800-as évek második felétől datálható.…..
Hét tenger Jenő herceg végnapjai 2020.02.02 15:18:11
A hadihajók iránt érdeklődők szűk hazai tábora számára kiemelt jelentősége van a Tegetthoff osztályú csatahajóknak, hiszen ha nem is töltöttek be említésre érdemes szerepet a haditengerészetek történetében, mégis ezek voltak az egyetlen dreadnoughtok, melyek kapcsolódnak a magyar történelemhez.…..
AkosJaccik 2020.02.04 01:34:45
Az, azt hiszem, inkább magyarázható egyrészt az értelmes célpontok hiányával, másrészt a szórványosan eldurranó, búvárhajókról kiszórt torpedókkal. Amennyiben _nagyon_ akart volna, akkor az Antant bejön, de minek tette volna, potenciálisan húzni egy másik Gallipolit? Az elérhető eredmények valószínűleg nem álltak volna arányban a várható nyereséggel akkor sem, ha egy darab csatahajó nem dekkol Cattaróban, vagy Pólában vagy 'omisénhol.
Mondjuk a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az olaszok ellen, ha paritást nem is, de egy tisztes meccset el tudott volna érni a flotta az olvasatomban, olasz-osztrák-magyar szövetségben a franciák ellen, az eredeti tervek szerint szintén lehetett volna lépni valamit - a helyzetben, ami végül megvalósult, már nagyjából teljesen mindegy volt a tengeren a Monarchiának a tengeri győzelmet illetőleg. A komplett tétlenségre (tisztelet a kivételeknek, rombolóknak, repülőcsónakoknak, tengeralattjáróknak stb.) ez mindamellett nem magyarázat, mert attól még harcolt több százezer ember ezzel párhuzamosan. A "fleet-in-being" szerepbe úgy-ahogy magyarázható, hogy belekényszerült a flotta, de valójában nem működött vegytiszta formában, és nem is az volt az eredeti cél.

Semmit sem érő utólagos okoskodás, de ki kellett volna tolni a hajókat, lőni a frontot, lőni a logisztikai rendszert, lőni a hátországot, lőni bármit, éppenhogy nem Otrantót erőltetni. Az villantható eredmény lett volna, ha semmilyen más, hát PR-eredmény, adott volna a morálnak, értelmezhető kockázat lett volna, és esetleg lépéskényszerbe hozza az olaszokat, akik így nem töltenek éveket azzal a hobbival, hogy azon agyaljanak unalmukban, hogyan kéne átmászni a kikötő műszaki zárjain, amolyan "ha a hegy nem megy Mohamedhez"-jelleggel. Ekkor a zár feltörésével sem kellett volna szórakozni, hogy a tengeralattjárók kijussanak, mert vagy lett volna célpont "itthon", vagy az olasz újságok rákérdezhettek volna, hogy miért csinálnak az osztrák-magyar dreadnoughtok azt a saját partok alatt, amit akarnak.
Persze, úgy írom ezt, hogy nincs alattam tízezernyi élet, vagy ami horrible dictu ennél "fontosabb", néhány irgalmatlan összegekbe kerülő csatahajó, amik ha netán átlényegülnének korallzátonyokká, az a karrieremet erősen hátráltatná. Így könnyű erős jellemnek lenni. :)