Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Papp Zsófi

28 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nos, a fesztivál már hivatalosan is elindult. Túl vagyunk a megérkezésen, a boldog szívdobbanáson a Kapolcs táblát látva, a lepakoláson, kipakoláson, udvarcsinosításon, a megnyitón, melynek a Blue sPot udvar adott otthon, és az első két koncerten. Kis extraként az  első…..
Blue sPot Café 1 nap, 14 óra 2014.07.23 08:24:27
Egy jó fesztivál olyan, mint a szerelem. Az újabb találkozás előtt már szinte lehetetlen rendesen aludni, enni, vagy bármi olyanra gondolni, ami nem ehhez a témakörhöz kapcsolódik. Ma reggel, ahogy rápillantottam a honlapon a számlálóra, körülbelül egy éve először nem okozott…..
Ha bárki véletlenül elejti azt az undorító szót, hogy "hétfő", a legtöbb ember hátán mindenféle késleltetett reakció nélkül az összes szőrszál az égnek mered. Mert hogy ez a szomorú nap mindig szürkén baktat a tökéletes hétvégék után, és különben is, komoly…..
Az Ivan and the Parazol klasszikusan az a banda, akikkel kapcsolatban nagyon sok közhelyet lehetne hirtelen felsorolni: "Feltörekvő, fiatal zenekar, mely Magyarországon is rendkívül népszerű, de már nekiláttak a külföldi közönség meghódításának" - például ilyeneket. Na ezek…..
Focivébén innen és a 80-as évek B-kategóriás akciófilmjeit idéző posztcímen túl talán még távolinak tűnik a Művészetek Völgye indulása. Pedig már csak egy szűkebb hónapnyi idő választ el minket attól, hogy újra a résztvevő falvak utcáin csatangoljunk, és jól…..
Az egyik kapolcsi estén, koncert és jammelés közötti sikerült elkapni néhány kérdés erejéig a közönség között kóricáló zenekart. Remélem néhány perc erejéig mindenki időutazik egy kicsit, és újra átérzi az idei Völgy romantikáját, utána pedig nekiáll számolgatni a…..
Blue sPot Café Szentimentálé 2013.08.05 20:46:08
Ma reggel kiléptem a szállásról, és már magától átvitt a lábam a Blue sPot Café udvarba. Gyanús volt a csend, a reggeli első kávém előtt nehezen jutott el a tudatomig, hogy véget ért az idei Művészetek Völgye. Olyan érzés volt, mint megpróbálni áthúzni a tű fokán…..
Ebben a kitartó, elképesztő melegben jólesik egy kis Cseh Tamásos-akusztikus koncert, durva dolog lenne zúzós gitárriffekkel leterhelni az amúgy is kitikkadt szervezeteket.Ebben a pillanatban a Blue sPot nyugtat meg mindenkit, közel negyven fokban. Bár el sem tudom képzelni, mennyire…..
Ferenczi Gyurinak tettem fel néhány kérdést, aki saját bevallása szerint „kisvirág állapotúra szórakozta magát az elmúlt két hétben”. És tényleg, mosolyog, pörög, és még a legindokolatlanabb kérdésekre is válaszol. Kerti pados miniinterjú következik. Yoda mosolyog a…..
A fesztiválok legnagyobb ellensége és barátja az időjárás. Elég makacs jószág, önfejű is, és csak ritkán van, hogy mindkét oldal boldog.A nyári vihar pedig af esztiválszervezők egyik legrosszabb rémálma.Egész délután kérdéses volt, hogy elmossa-e az udvart a vihar, vagy a…..
A Sweet Sixteen zenekar háza táján kérdezősködtem, annak örömére, hogy a fiúk július 31-én nálunk fognak játszani.  Hogy kerültetek a blues világába? - Más-más úton, hiszen mi, mint zenekar már ebből az okból kifolyólag álltunk össze. Én, Gyula már egész fiatalon…..
Blue sPot Café Ez van, srácok 2013.07.28 20:07:49
Röviden: A zene szól, színpadon a Jambalaya, a sör hideg, az idő meleg.Bővebben: A Lauder zeneiskola diákjai által biztosított kellemes délutáni hangulat után a Harakyru fejeket szakított le a koncertjével. Megfogadtam, hogy megpróbálom visszafogni magam a zenekarok méltatása…..
Új rovat indul itt a blogban, a fesztivál ideje alatt: a váratlan események, vagy különleges hangulatok bemutatása lesz a cél. Mivel nagyon nehéz egy összefoglalóban visszaadni azt a kis pluszt, ami miatt egy fesztivál olyan kaliberű lesz, amit még az unokáknak is mesélünk, ezért…..
Első nap a fesztiválon. Mik juthatnak eszünkbe, ha logikusan végiggondolunk mindent? Mondjuk, hogy épp csak beindul minden, kevés emberrel, konszolidált bulizással, és a fényes jövő ígéretével. Ehhez képest tegnap délutántól kezdve szinte teltház volt a Blue sPot Café udvarán.…..
Blue sPot Café Randevú Kapolccsal 2013.07.26 14:43:10
Ha randevúra készül az ember, jobb esetben alig tud aludni, és enni az izgalomtól, és kizárólag egy időpont tölti ki a gondolatait: a találkozás pillanata.Valahogy így van most ez a Völggyel is, 16:00-kor sor kerül majd a hivatalos megnyitóra is, az egy éve várt találkozásra…..
Nulladik napi találós kérdés: Mi történik a városi zenészekkel, ha a kapolcsi térbe helyezzük őket?1, Elvégzik az utolsó simításokat a színpadon;2, Gyönyörködnek a tájban;3, Szervezkednek;4, Nem létező tábortüzek mellett hangosításról, zenéről, és egyéb dolgokról…..
Tegye fel a kezét minden Johnny Cash rajongó!Rendben, köszönöm, jó sokan vagytok, letehetitek a kezeteket.Most az tegye fel a kezét, aki egyáltalán nem hallott még Johnny Cash-ről.Oké, letehetitek, ugyanis biztos vagyok benne, hogy így vagy úgy már mindenki hallott Cash-számot,…..
Egy jó hangulatú blues-este összetevői:- ügyes zenészek, akik képesek megteremteni "A" hangulatot(opcionálisan: - jó társaság- egy sör a kézbe)A Mojo WorKings tagjai épp olyanok, akik gond nélkül tudnak ilyen estéket létrehozni. Még a jól ismert, "ezt már hallottam itt-ott…..
Suba Attilával, a Wildflowers Band, és a Suba Attila and the Soulfool Band énekesével beszélgettem. Subi tapasztalt, igazi „öreg róka” a szakmában, annak ellenére, hogy még csak a húszas évei közepén jár. Kreatív, mindig pörög, szervez, kitalál, rendezvényeket hoz létre, és…..
Sokat gondolkoztam azon, hogy a zenei programokon kívül mi az a finom hangulat, az a csipetnyi "titok", ami miatt a Völgy nemcsak egy fesztivál, hanem egy életérzés. Persze a teljes megoldásig nem jutottam el, mert ezt elsősorban érezni kell, de talán az olyan önfeledt pillanatokért,…..
Frenkkel kapcsolatban nagyon sok jelzővel találkoztam már. "A magyar David Bowie", "a hiperkarma volt dobosa", a "Budapest Bár énekese", és még sorolhatnám. De Frenk jóval több ennél: nem véletlenül kezdett szólókarrierbe, és ad azóta különleges hangulatú, és gondolatébresztő…..
Az alábbiakban találtok néhány példát a Művészetek Völgye-szűzek (és szemfüles veteránok) rátermett kérdéseiből, és megjegyzéseiből. Bármiféle egyezésük a valósággal nem a véletlen műve. "-Ott mindenki ilyen...szakállas hippi?""Ne viccelj már velem, Kapolcson…..
Blue sPot Café 2013.07.07 20:06:25
Több, mint 10 éve kezdődött ez az egész. Jött egy rajzolt, sárga boci, és mindenki azt vette észre, hogy amikor a villamosra vár, vagy tejért áll sorban a boltban, akkor azért csak eldúdolja, hogy ő a Kistehén, és ül a fa tetején.…..
Blue sPot Café A Beatles örök! 2013.07.03 20:04:01
1960-as évek. Sikítozó és hajat tépő emberek, akik akár napokat is képesek várni egy szálloda előtt, hogy a Beatles zenekar tagjait akár csak  egy pillanatra is láthassák. A biztonsági őrök alig bírnak velük, szinte kivetkőznek önmagukból. 2013. Sikítozó emberek, akik…..
Képzelj el egy nyulat.Megvan?Oké.Akkor most képzelj el egy kék nyulat.Ez is megvan?Tök jó.Most felejtsd el az egészet, és hallgasd meg ezt. Bolyhos, festett bundájú állatok helyett tökös funk-blues-jazz egyveleget kapunk, Hammond-orgona alappal, ha ellátogatunk egy Kéknyúl…..