Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. Király László

103 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor, 1954-ben megkezdtem kecskeméti létemet gyakorolni és rátettem lábamat  a munka  első lépcsőjére, Iluska, aki miatt ezt a várost választottam, már egy éve banktisztviselőként dolgozott. Kettőnk havi jövedelme együttesen közelítette a kétezer forintot, ami abban…..
Bő egy hónapja befejeztem a minden csütörtöki jelentkezést és ezt meg is írtam, meg azt is, hogy azért, ha valami eszembe jut, azt nem tartom vissza. Máris van két okom, hogy folytassam a blogolást. Az egyik (és a fontosabb) az, hogy  meg kell köszönnöm azt a sok kedves, mi…..
Legutóbb meséltem a nyolcvan éves „ünneplésem”-ről, családom és barátaim igazán jól eső megnyilatkozásairól és szóltam arról is, hogy ekkor kezdtek gyerekeim, unokáim kapacitálni, hogy az addig leginkább csak nekik szóló történeteimmel lépjek nyilvánosság elé,…..
Dr. Király László 2015.03.20 12:18:00
@Ballagi Gyuri: Köszönöm. Jutalmul egy tanmese: Az ifjú férj a nászéjszaka után bűszkén mondja ifjú nejének, ez van drágám, ezt tudom nyújtani. A nej válasza: jaj de jó, ha nyújtani tudod nem lesz semmi baj. Ennyi...
Dr. Király László 2015.03.20 12:19:13
@Balázs Nóra: Ez a fajta sajnálat jól esik. Köszönöm!
Dr. Király László 2015.03.20 12:21:05
@Verner: Köszönöm a biztatást, ha eszembe jut valami nem fogom visszatartani...
Valami ilyesmit mondtak azok a kedves barátaim, akik, a közvetlen família mellett, elfogadták a fiam és a lányom meghívását az általuk rendezett születésnapi bulimra. A „rendezők” tőlem csak azok névsorát kérték, akikkel együtt szerettem volna lenni ezen a számomra fontos…..
Legutóbb az itthoni utazásaink néhány élményét meséltem el, de ez nem minden, mert  jártunk a határokon kívül  északon is, nyugaton is, délen is, de valahogy úgy jött ki, hogy keleten nemigen. Persze ezeknél az utazásoknál is ugyanaz a helyzet, mint az itthoniaknál, rengeteg az…..
Legutóbb már érintettem Klárival közös utazásainkat, most ebben a bejegyzésben felidézek néhányat a hazai túrákból. Vannak az egynapos, itthonról teljesíthető utak, amiket „vegyespárosunk”, Klári, én meg a Mazda hajtunk végre, s amelyek csak azt bizonyítják, hogy nem kell…..
Mostanában sok szó esik a párkapcsolati lét „modernizálódásáról”, a szingli és a mingli formájú együtt nem élésről, vagy éppen együttélésről, és lassan már szabályos irodalma alakul ki ezen fogalmak magyarázatának. A „szakcikkekben” pro és kontra vélemények…..
Volt még egy familiáris  utazásunk, amiről szívesen mesélek, ami számomra teli volt legekkel és  amit  családunk három generációjának jeles képviselői együtt követtünk el. A tetthely Amerika négy nyugati állama volt. Az utazást az itthonmaradók a naponta frissülő (és…..
Éppen egy évvel ezelőtt, amikor „A turistáskodás kezdetei és a határtalan határ frász” című bejegyzésemben a családdal közös külföldi utazásainkról meséltem, utaltam rá, hogy az általam  talán legnagyobb  érdeklődéssel várt és csak négy évtizeddel később…..
A rendszerváltás elejéről mesélve emlegettem unokáimat is, akik akkoriban még csak nagy ígéreteket hordozó kedves apróságok voltak - mára meg már nagyobbrészt a harminc évesek táborát gazdagítva viszik tovább a „végtelen történetet”. Na, nem a Michael Ende könyvében…..
A kilencvenes évek második felében két gyakorló, jelentős tapasztalatokkal rendelkező tanár, dr. Tubak István és felesége Tütő Ágnes, úgy döntött, hogy megvalósítják régi álmukat, létrehoznak egy új, a huszonegyedik század szellemét tükröző iskolát.  Meg is tették,…..
Az előző bejegyzéseimben a  több évtizedes, valamint a  rendszerváltás után formálódó, politika mentes  civil szervezetekhez – CBK, TIT, Polgári  Kaszinó, Hozam Klub – való  kötődéseimről meséltem, de az egyetlen politikai célokat is maga elé tűző civil szervezetről,…..
A karácsonyi és szilveszteri emlékezési kitérők után, visszatérek a rendszerváltás után alakuló, szigorúan civil-közéleti „megmozdulásaimhoz”, amelyből kettő jelentősebb is volt: egyik az Kecskeméti Úri Kaszinó felélesztési kísérlete, a másik a kezdetben nagy…..
Az elmúlt évtizedek alatt, baráti körünkben vidáman ünnepeltük minden év fordulóját, de  nem nagyon foglalkoztunk a szilveszterhez kötődő szokások, varázslások és sajátos „jövőkutató” módszerek sokaságával. A saját élmények felidézése és megosztási szándéka…..
A karácsony talán a legrégebbi decemberi ünnepe az európai kultúrkör emberének, a fény diadala a sötétség felett. A Római Birodalom Mithrász kultusza és a téli napfordulót ünneplő, az evésről-ivásról, urak és szolgák szerepcseréjéről, mulatozásról, ajándékozásról…..
A legutóbbi bejegyzésben, a hozzám legközelebb álló közéleti tevékenységemről, a Cegléd Barátainak Köre társasághoz való kötődésemről számoltam be, de persze voltak egyéb közszerepléseim is. A legrégebbi jegyzett „civil” kapcsolatom a Tudományos Ismeretterjesztő…..
Már hatvan éve Kecskeméten élek, így – azt hiszem – nem alaptalanul tartom magamat a „hírös város” polgárának, még akkor is, ha nem itt születtem, hanem innen harminc kilométerre, Nagykörösön túl, a „Három városok” északi tagján, Cegléden. A több mint hatszáz éve…..
Legutóbb a Regiszter tevékenységének fontos részét képező fejvadászat-tanácsadás dolgairól meséltem, de annál azért sokkal több dolog történt, mint ami az önként vállalt bejegyzés terjedelembe belefér, ezért ma is felidézek néhány, „kimaradt”, számomra fontos, a…..
A mai bejegyzésem preambulumaként a nyájas olvasó kegyes elnézéséért folyamodok, mert ennél a témánál aztán tényleg nem tudom tartani azt az ígéretemet, hogy a többnyire száraz mondókámat minden esetben, képekkel próbálom elviselhetőbbé tenni.  Ugyanis, bár jól túlvagyok…..
Többször elmondtam már, hogy a rendszerváltás politikai/gazdasági következményeit realista emberként tudomásul vettem, de az életem addigi szakaszában általam is épített és az adott körülmények között sikeresen működő élelmiszergazdasági és felsőoktatási rendszerek…..
Amikor a kilencvenes évek elején alakuló dán kapcsolatokról meséltem, utaltam rá, hogy a nyugati országok mennyire támogatták az oroszoktól szabaduló Magyarországot, tanácsaikkal, tapasztalataik átadásával akarták segíteni, a kapitalizmus kebelébe visszaigyekvő…..
Vállalkozói létem első időszakának "bukásai"  -- nyereg, rongy és satöbbik – után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ebben az „új világban” is akkor lehetek sikeres, ha meglévő tapasztalataimra és ismereteimre hagyatkozom. Kézenfekvő volt, hogy az önkormányzati körben…..
Dr. Király László 2014.11.11 13:59:33
@Verner: Lieber Verner! Lehet, hogy igazad van, de az ügyet az "igazi" nagyokhoz hasonlóan, én is extrapunitive élem meg, azaz mindig más a hibás. A "nagyoknál" Gyurcsány, meg Bajnai, nálam meg a lemenők, a fiam, meg a lányom. Akkor én még se' 8danos, se' blogger nem voltam, ők meg szólhattak volna, hogy évekkel később valamire rá akarnak beszélni. Tudsz követni, mert én lassan már nem...
Dr. Király László 2014.11.11 14:04:25
@Soós Attila: Arra gondolsz, hogy a fekete zsákok értékesek voltak és az idén már fel lehetett volna használni a zseniálisan kigondolt tőserdei, szemétgyüjtés fedőnévvel illetett üdülők megvágását célzó akció keretében.
A megyeházára, immár csak bérlőként történő ”visszaköltözésem” idején – 1991-ben – kötött Bács-Kiskun megye, az ország legnagyobb agrármegyéjeként,  Viborg megyével, Dánia legnagyobb agrármegyéjével, együttműködési megállapodást.   Abban az időben nagy volt…..
Kicsiny cégünk, a REGISZTER Önkormányzati és Vállalkozási tanácsadó BT – amelyben én voltam (és vagyok még mindig, azóta is) a beltag, fiam a kötelező kültag – már nevében pontosan kifejezte, hogy mit is akartunk csinálni. Egyrészt, az újonnan alakuló önkormányzatok,…..
Előző két bejegyzésemben saját sorsom rendszerváltás körüli alakulásáról/alakításáról beszéltem, azt próbáltam bemutatni, hogy egy magamfajta, némi tartással is rendelkező, ember hajócskája hogyan evickélt a történelmi cunami mindent elsöprő, de legalábbis az addigi…..