Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Denis Potvin

1082 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pályafutása során először nem lesz ott a Premier League elődöntőjében, a korábbi ötszörös bajnok, címvédő Michael van Gerwen. A holland csak a hatodik lett, miután tükörsimán kikapott a már korábban kiesett Daryl Gurneytől. Glen Durranté az elsőnek járó 25 ezr font. Mellette Peter Wright, Nathan…..
A három legfontosabb tényt felsoroltuk a címben, a 14. fordulón is túlvagyunk az idei Premier League-sorozatban, és ahogy közeledik a vége, egyre izgalmasabban alakulnak a dolgok. Az biztos, hogy Glen Durrant már a legjobb négyben van, az is szinte biztos, hogy az utolsó hat meccséből ötöt megnyerő…..
A szerda este folyamán már nagyjából kiveséztük a dolgokat, most egy kicsit nézzünk a dolgok mélyére. Már csak három forduló van hátra az idei Premier League második szakaszából, és Glen Durrant mögött, illetve Daryl Gurney előtt nagyon feszes a mezőny. Bár Gary Anderson öt meccse tartó veretlensége…..
Nem tud hibázni Duzza, akinek csak kicsin múlt, hogy nem simázta le Daryl Gurney-t a Premier League 12. játéknapján. Michael van Gerwen visszatért a győztes útra, és ez hatalmas érzelmeket szakított fel benne. Peter Wright újabb vereségét, és Gary Anderson újabb sikerét hozta még a vasárnap este...
Mozgalmas estét hozott a Premier League 11. fordulója. Kezdődött egy csodálatos kilencnyilassal, de Peter Wright ezzel együtt is vereséget szenvedett, egymás után a másodikat. Glen Durrant és Gary Anderson játszotta a nap egyetlen remijét. Michael van Gerwennel pedig olyan csúfság esett meg, ami a…..
Visszatért a Premier League, öt hónap végre folytatódhatott a sorozat, ráadásul úgy, hogy egymás után három fordulót játszanak majd a játékosok, ezzel le is zárják az első etapot. Négy elég sima siker mellett Peter Wright és Glenn Durrant játszott egymással döntetlent. Mivel Michael van Gerwen…..
A belga játékos nagy álma vált valóra vasárnap este Milton Keynes-ben. Dimitri Van den Bergh, aki korábban ifjúsági világbajnokságot is nyert, élete első televíziós tornáját nyerte meg. A World Matchplay döntőjében 18-10-re nyert a korábbi bajnok Gary Anderson ellen...
Csütörtökön és pénteken játszották a Londonhoz közeli, Milton Keynesben a World Matchplay négy negyeddöntőjét. Tulajdonképpen papírforma eredmények születtek, így előbb Gary Anderson és Michael Smith, majd az egyre jobb formába kerülő Dimitri van den Bergh és a maratoni csatát nyerő Glen Durrant…..
Újabb vezéráldozatot hozott a World Matchplay ötödik napja. Ezúttal a világbajnoki címvédőtől, Peter Wright-tól köszöntünk el. Glen Durrant ellen ez a kiszállózás bizony kevés. Vincent van der Voort meglepetésre, de teljesen meggyőző játékkal lett negyeddöntő. Dimitri van den Bergh és Adrian Lewis…..
Egyértelműen a nap szenzációja Simon Whitlock sikere Michael van Gerwen ellen. Hosszú időt, pontosan 15 meccset kellett várni erre a Varázslónak. 2016-ban egy Players Championshippen győzte le legutóbb a világ legjobb játékosát, de az elmúlt hét évben csak most sikerült másodszor. Nagy győzelem…..
Igencsak hosszúra sikeredett a hétfő éjszak a World Matchplay első fordulójának utolsó meccsein. Joe Cullen és Ian White meccse tovább már nem tudott tartani, csak a 25., döntő legben dőlt el. Jó az öreg a háznál, és ezt Vincent van der Voort bizonyította. Daryl Gurneyl továbbment, viszont Gerwyn…..
Rob Cross rögtön az első körben kikapott, a World Matchplay második napján. A német Gabriel Clemens nagy játékkal nyert. Glen Durrant és Michael Smith is simán jutott tovább. Mensur Suljovic csak a tie-breakben nyert, Peter Wright pedig pedig a pokol tornácáról jött vissza Jose de Sousa ellen.…..
Elkezdődött a 27. World Matchplay, idén másodszor Milton Keynes-ben, a Marshall Arenaban. Ebben az évben egyedi, különleges formában, a Covid-19 miatt sajnos a nézők kizárásával. Az első napon három korábbi bajnok is színpadra lépett. A 2007-es első James Wade tie-break után, a 2015-ben és 2016-ban…..
Túl vagyunk a PDC Summer Series mind az öt versenyén, végül a regnáló világbajnoknak, Peter Wrightnak is sikerült behúzni egy versenyt. A Players Championship 9-13. tornáján végül a skót lett a legjobb, 22 ezer fontot dobált össze Milton Keynes-ben. A második helyen Michael van Gerwen, a harmadikon…..
Milton Keynes-ben, a második nappal folytatódott a PDC Summer Series névre keresztelt Players Championship. A nap hőse pedig egy Newcastle-ből származó játékos, Ryan Joyce volt, aki végigverte a mezőnyt. Pályafutása során először nyert PDC-versenyen...
Minden dartsrajongó várt régóta erre a pillanatra. Egyelőre nézők nélkül, de már nem az éteren át, hanem egymás mellett állva játszottak tornát. A Players Championship öt napon át tartó, úgynevezett Summer Series-sorozata kezdődött meg szerdán. A versenyt Michael van Gerwen nyerte, a döntőben, a…..
Szombaton teljes nagyüzem volt az otthoni dartstornákon. A Modus délutáni és esti versenye mellett, a PDC Darts at Home második tornája is lezajlott, Luke Woodhouse a nap hőse, kilenc nyilas, 5-0 Price ellen, 113-as átlaggal. Barney is összekapta magát, száz fölé jutott egyszer a holland is, először…..
Barry Hearn, a PDC elnöke nyilatkozott a Weekly DartsCast-nek. A szervezet első embere ebben arról beszélt, a szövetség milyen lépéseket tervez a normál állapothoz való visszatérésre, illetve milyen elképzelések, verziók léteznek a következő időszak versenyeire...
Lassú lépésekkel, de visszatér majd az élet a rendes kerékforgásába. Addig még sok idő telik el, de a dartsvilág krémje ismét a kamerák elé lép. Igaz, még csak az otthoni kamerák elé, de a Modus Darts jóvoltából sokak így is egy remek sorozatot követhetnek végig, ami hétfőn délben fog kezdeni. Erre…..
Ha létezne a dartsban Halhatatlanok Csarnoka, akkor Eric Bristow lenne az első, aki helyet követelhetne ott magának. A sportág ikonja, Phil Taylor mentora, The Crafty Cockney, azaz a Ravasz Londoni éppen két éve ment el. Egy csütörtöki nap volt, amikor a Premier League összefoglalójára készültünk. Ő…..
Már mindenkinek nagyon elege van ebből a koronavírusból. A legfontosabb természetesen az emberi élet, ami mindent felülír, de a játékosok már játszani szeretnének. Több ilyen kezdeményezés volt, most a PDC egy ilyet szerda este élőben is közvetített. Öten álltak össze, hogy megvívjanak a PDC Darts…..
A PDC nyilvánosságra hozta hogyan tervezi megredezni a 2020-as versenyeket. A hajtás alatti táblázatban benne vannak a már lezajlott tornák győzteseinek a neve is. A legoptimistább számítás az, hogy május 7-én, a Premier League-gel folytatódna a sorozat, de ez nekem túl optimistának tűnik, de ne…..
Az első napon 282 férfi és 74 női, a második 365 férfi és 94 női indulóval vágtak neki a minden bizonnyal egy jó ideig utolsó WDF-versenyek, az Isle of Man Masters és Open nevezői. Félelmetes névsor volt mindkét kategóriában és mind a két napon. Fallon Sherrock kétszer is első tudott lenni. Miközben…..
Jó szokásunkhoz híven folytatjuk a Magyar Darts Liga eredményeinek közlését. Ugyanakkor szomorú kötelezettségünknek teszünk eleget azzal, hogy bejelentsük – amit már korábban is megtettünk –, hogy határozatlan ideig szünetel ez a kiválós sorozat, amelyben régiókban mérhetik össze tudását a játék…..
Ian White jubileumot ünnepelt azzal, hogy ezzel a vészterhes, szinte sportesemény nélküli időszakban a 10. Players Championship versenyén, 2018 óta először tudott első lenni. Összeségében a 13. PDC-tornagyőzelmét nyerte a tavaly két European Tourt nyerő játékos. Nem akármilyen átlaggal...