Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hekhekhekhekkinen

0 bejegyzést írt és 159 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi is írtuk, hogy elég nagy córesz kerekedett decemberben a Media Marktnál abból, hogy nem 1 és nem is 2, de legalább 8 órán át rossz árakkal működött a webshop. Ennek keretében hatodáron ajánlgatott 180 ezres tableteket, másnap meg irgalmatlan tömegeket haragított…..
Nagyjából ezzel a mondattal jöttek haza a minap kölkeim a suliból. Aztán elkezdődött a nyavalygás, hogy milyen rossz a kaja. Kissé gyanús volt, mert ahányan vannak, annyi iskolába járnak, így kizárt, hogy csak az adott iskola menzájával lenne gond. Persze a szülői gondolkodás…..
hekhekhekhekkinen 2015.01.12 13:55:16
@IbizaTDI: Művelt ember nem tesz cukrot a teába.

A változtatással pedig egyetértek. Egyrészt pedagógiailag, másrészt pedig amiatt, mert a felhasznált élelmiszerek feldolgozott élelmiszerek.
Pont elég só és cukor van bennük anélkül, hogy még rásóznának/cukroznának.
Csalódott vevő tökre elérte a TMX-et, válaszoltak is neki szépen. Hogy akkor mi a baj? Ez: "A TMX Mobile Solution Szerviz Kft. által kiadott jegyzőkönyv, amely az Ön esetét dokumentálja nem érvényes a belföldi kereskedelmi forgalomban. Jelenleg ez egy súlyos…..
Olvasónk metrózott jeggyel és egy háromévessel, mégis elhangzott a címbeli mondat egy ellenőr szájából. Mekkora primkóság kell már ehhez. Tisztelt BKK!  2014.12.11-én 13:05 –kor utaztam a 3 éves kislányommal az M4-es metrón. Kelenföldön szálltunk fel és a Nyugati tér…..
A Wikinger hamburgeres az a hely, ahol igazi rosszarcú szakácsok sütik a hamburgert és mégis mosolyogva köszöntenek, ha már sokadszorra ülsz be és ahol tutira nem vernek át romlott hússal, vagy megrohadt zöldségekkel. Egy olyan hely, ahova a Budapestiek fele már biztosan beugrott egy…..
hekhekhekhekkinen 2014.11.25 16:13:17
@Muad\\\'Dib: Nem a hamburger prolis, hanem a csalamádés burger.
Szövegértelmezés.
Miért? Mert nincsen tévém, nincsen autóm és még mosógépem sincs. Legalábbis eszerint a cikk szerint én a súlyosan depriváltak közé tartozom. A cikk jobb oldalán lévő keretes írás szerint ugyanis súlyosan deprivált "az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három…..
A Kiszámoló blogon egy kiváló cikk jelent meg arról, hogyan manipulálnak bennünket a boltok, hogyan vesznek rá minket, hogy minél többet költsünk. Kiszámoló megállapításait górcső alá véve most leírom, hogyan védekezek én ezek ellen a trükkök ellen. Nagyon könnyű őket…..
Soha nincs második esély, az első benyomás a legfontosabb. Fontos, hogy hogyan jelenönk meg egy állásinterjún. Sokszor fontosabb, mint a szakmai önéletrajzunk, az amit tudunk. Jöjjön most néhány tipp a sok okoskodás helyett! Ahogy egy önéletrajz megírásánál, a megjelenés, az…..
hekhekhekhekkinen 2014.11.13 12:18:42
@sárospataki lány: Gondolod te.
A valóságban egy értelmes férfi ennél tovább megy.
A karóra bőrszíja, az bőröv és a bőrcipő színe meg kell egyezzen.
Ma végre bementem a Burger Kingbe és ettem egy 'Krampusz' burgert a téli kollekcióból. Mert olvasni olvastam már róla több streetfood blogon is, és kíváncsi lettem, csak sosem jött pont jókor szembe egy megfelelő alkalom. Újabban rákattantam a csípős dolgokra, ennek a burgernek…..
Találgatások már voltak, hogy mennyibe kerül ez a KDNP javaslat az országnak (legyenek zárva a boltok vasárnap), most kísérletet teszünk arra, hogy pénzben kifejezzük eme hatás mértékét. A témáról szóló eddigi posztjaink:  Engem ne védjen meg a KDNP! - a vasárnapi zárva…..
Önnek is van egy története? Kirúgták, megalázták, vagy az 50. interjún is elutasítottak? Zaklatja a főnöke, esetleg az alkalmazottaival akadtak problémák? Írjon nekünk! munkahelyiterror@gmail.com   Tisztelt Munkahelyi terror!   Tegnap a NAV-nál jártunk a kollégámmal. Egy…..
hekhekhekhekkinen 2014.11.08 11:49:05
@monddazigazatmar: Én már csak egy kávét kérek :)
Mindenki tudja, hogy kimondatlanul ugyan, de a jó megjelenésű emberek jobb esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon, és általában gyorsabban, magasabbra jutnak. Ha ezek után azt tippeli, hogy a normál súlyú emberek átlagosan többet keresnek, mint elhízott társaik, nem téved - mondja…..
Pár napja megjelent az Index lelki egészséget felmérő kérdőívének eredménye, ami bár nem volt reprezentatív, mégis elegen kitöltötték ahhoz, hogy viszonylag érvényes következtetéseket lehessen levonni belőle. (Tök sokan kitöltötték, aminek a Stresszblog nevében is nagyon…..
A Google ma bejelentette a legújabb tabletjét, a Nexus 9-et, ami egy remek konstrukció lett, vonzó árral. A Nexus táblagépek mindig remek ár-érték arányúak, ugyanakkor erősek, ezért  tehát hatalmas sikernek örvendenek. A legújabb modelljük is illeszkedik ebbe a termékvonalba,…..
Pavlov kutyája néhány jelzés után már magától nyáladzott. A magyarok évek óta tanulják a kétsávos körforgalmat, de a java része még mindig képtelen elsajátítani a helyes használatát. Mi hát a megoldás? Igazodjunk az ostobákhoz! A körforgalom a forgalomszervezés egyik…..
Úgy alakult, hogy rövid időre belekóstoltam az egyik fővárosi kerület parkolás ellenőrző cégének munkájába. Az ott szerzett tapasztalataimból kiindulva adnék tanácsot a parkoló autósoknak.   Sokan játszanak szerencsejátékok azzal, hogy pár percre hagyják magára a…..
Belsőség Heti merítés 2014.09.28 08:16:40
Szentségtörés, amikor a Volvós BMW-t vesz Már többször tapasztaltam, hogy megállok a zebra előtt és néznek rám, mintha csoda történt volna. Megállt egy BMW? Tényleg? Sportos családi kisbusz A váltó rövid áttételű, a fokozatok egymáshoz közel esnek, így dinamikusan…..
hekhekhekhekkinen 2014.09.29 08:43:47
@Gácsfalvi Róbert: Ez is mekkora hazugság bazmeg...
Aki jár Németországban az pontosan tudja, hogy mindenhol BMW és Audi, töménytelen mennyiségben. Mercedes súlyosan lemaradva.
Ausztria ugyanez, csak ott valamiért rengeteg a Seat is.
„Ha be vagy baszva, ne énekeljél!” – tanácsolta egyik rajongója Paksi Endrének, az Ossian legendás, pont 14 évvel ezelőtti koncertjén. A ’Live in Debrecen’ néven elhíresült felvétel tanúsága szerint az összefüggéstelenül halandzsázó frontember épp dadaista korszakát élte – vagy csak egy itallal…..
hekhekhekhekkinen 2014.09.18 10:53:31
@Mityu "aljanép" MG: Akkor ezek szerint te egy gondtalan ember vagy, medencés hegyoldali házzal, tengerparti nyaralóval, A8-assal és 911-essel, egy hatalmas csöcsű feleséggel és 2 szeretővel.
Oh wait...
Belsőség Heti merítés 2014.09.14 07:49:07
Ezüst nyíl Pontosan olyan, amilyenre számítottam.Szűk, nekem pláné a 196 centimmel, lassú (automata) de nem érdekel. Uras, szép, masszív vas Az érzés? Mesés. Higgadtan, vigyorogva vezet az ember, biztonságérzet, peace, ha meg kell, akkor ez a 150 lovacska jó egy-két…..
hekhekhekhekkinen 2014.09.14 13:40:03
@hekhekhekhekkinen: Ja és mielőtt jönne az "én vagyok a faszagyerek" effekt elárulom, a mai automaták hamarabb vannak 100-on mint bárki, legyen az ralivilágbajnok vagy calonzó vagy pistiaföldszintkettőből.
Jó lenne felnőni fiúkák.
Tegnapi posztunkban már hüledeztünk egy sort a Sole-Mizo által gyártott, CBA-ban fotózott Hazai tejen, ami 1 liternek tűnik, de valójában csak 900 ml. Erre nem kiderül, hogy a paszományos tejet lehet kapni az Auchanban is, de az idegenszívű hiperben (mindenki kapaszkodjon meg!) 1…..
WinMagazin Egy eszköz mind felett? 2014.08.28 08:00:00
Az Úr 1983.-ik esztendejében megteremtették vala a hordozható telefonot, a mobilt. Az emberek örvendezének vala, és az Úr látá, hogy ez jó. Ezért megparancsolta az angyalainak, hogy minden földi jót kezdjenek el belepakolni ezekbe az kis kütyükbe. És az emberek örvendezének vala,…..
hekhekhekhekkinen 2014.08.29 13:19:34
@glabor: Akkor kapcsold be az airplane módot te birka.
Gondolkodni nem, de rikácsolni azt tudsz. Tipikus.