Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kör Admin

42 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hazudozást vagy a menekültek befogadását kellene korlátozni ? Bevezetés   Az emberiség a történelem során folyamatosan vándorolt az egyik helyről a másikra. Ma az emberek az Európán kívüli országokból Európába különböző okokból és különböző csatornákon keresztül próbálnak migránsként…..
Szalay Kör 2015.11.17 14:14:56
Javaslat az előválasztásról   Ez év őszén ismét napirendre került a demokratikus ellenzéki előválasztás kérdése. A Szalay-kör politikai és jogi szempontból megvizsgálta az előválasztások eddigi nemzetközi elméletét és gyakorlatát, tanulmányozta az erre vonatkozó hazai…..
2014-ben három választás volt Magyarországon: országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választás. A választásoknak a háromhavonkénti egészségtelen összetorlódása egy éven belül, már 2004-ben világos volt a parlamenti pártok számára. Azonban a parlamenti pártok…..
  I. A köztársasági elnök törvényben meghatározott összetételű felügyeleti tanács javaslatára kinevezi, felmenti a legfőbb ügyészt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, továbbá az önálló államigazgatási szerv vezetőjét, közreműködésével alkotmányossági…..
Az Alaptörvény javasolt pontosítása. (A Szalay Kör által javasolt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2013. május 8.-i változataalapján készült) [E) cikk] 5. § (1) Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése…..
Elemzés a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó magyar – orosz nemzetközi szerződés egyes nemzetközi jogi vonatkozásai, a magyar szuverenitást érintő egyes kérdéseiről   1. A magyar – orosz megállapodás nemzetközi jogi jellege. A paksi atomerőmű bővítésére…..
A koncepció célja 1. Jelen törvénykoncepció célja, hogy felvázolja azokat az alapvető változtatásokat, amelyeket a hatályos Abtv.-n mindenképpen át kell vezetni az Alaptörvény normativitásának, az alkotmányosság, a jogállamiság, a hatalommegosztás és az alapjogok védelme…..
Bevezetés:   A Szalay László Kör azon célkitűzésének megvalósítása sorában, amely arra irányul, hogy a maga eszközeivel fellépjen annak érdekében, hogy Magyarország törvényes rendjének, közjogi rendszerének jogállami és alkotmányos volta helyreálljon,…..
A magyar gazdaság a fejlett és a gyorsan felzárkózó országok harapófogójában van. Az előbbiek technológiai fölényük, innovatív termékeik és szolgáltatásaik, pénzügyi erejük és hatékony üzleti modelljeik révén ellenőrzik a nemzetközi piacokat, valamint az innovációs és…..
2013. február 13-án néhány, az innovációt szívügyének tekintő szakember beszélgetéseket kezdett az innovációpolitika megújítása érdekében, két alapelvet szem előtt tartva: a jó innovációs teljesítmény elengedhetetlen az életminőség és az ország versenyképességének…..
Példatár  (a gazdasági alkotmányosság válsághelyzetét erősítő törvényekről)   Az alábbiakban a 2012 szeptemberétől 2013 szeptemberéig elfogadott törvények közül válogattam – hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül – annak érdekében, hogy az olvasó…..
A tanulmány első része itt olvasható IV. Reformot vagy modellváltást? Melyiket és mikor?   Az alapjogi lapszusok sora természetesen folytatható lenne, ám egy rövid – reformközpontú – tanulmány teherbíró képessége ebből a szempontból véges. A kialakult helyzetben…..
A modern demokráciák egyik alappillére a stabilan működő, tisztességes, szakmailag felkészült igazságszolgáltatás. A fékek és egyensúlyok architektúrájára épülő, több dimenzióban megvalósuló hatalommegosztás rendszerében ennek az alapja és bázisa: az önálló hatalmi…..
(Tézisek és példák)   A következő oldalakon a gazdasági alkotmányosság hazai válságával, annak sajátosságaival foglalkozom. Az írás vázlatos áttekintésre, a szabályozási-intézményi krízis lényegi vonásainak, összefüggéseinek a bemutatására vállalkozik. A…..
Reflexiók Mihályi Péter néhány észrevételére, amit az összefoglalóra tett. 1. Valóban alapvető vitakérdés, hogy a demokratikus ellenzék győzelme esetén először az Alaptörvény módosítása történjen meg, vagy a köztársasági Alkotmány 2010 áprilisáig (a választásokig)…..
Reakció az itt kialakult vitára. 1. A normaszöveghez fűzött indokolás hiányos volt, emiatt nyilván többen félreértették a javaslatokat (azért nem mindenki). Kiegészítés az indokoláshoz: Az Alaptörvényben az államadósságra vonatkozó - az Európai Unió által kialakított…..
A Szalay és Hetényi körök szakértői megvitatták az Alaptörvényben rögzített adósságszabály, illetve a Költségvetési Tanács szerepének jogi, közgazdasági és politikai vetületeit. A Szalay kör szakértői előálltak egy javaslattal az Alaptörvény módosítását illetően,…..
Az ATV beszámolt a Szalay László Kör és a Pénzügykutató Zrt. konferenciájának választási rendszerről szóló szekciójáról. „Szisztematikusan építették fel a rendszert, minden arra van kihegyezve, hogy egy centrális politikai erő hosszú távra meg tudja szerezni a hatalmat, a…..
A Szalay Kör és a Pénzügykutató Zrt. Alkotmányos Jogállam c. konferenciájáról a Népszabadság is tudósított - 2013. május 13. A Szalay körnek az Alaptörvény módosítására tett javaslata itt olvasható „Magunknak kell kitalálnunk, megfogalmaznunk azokat az igazságokat,…..
A 2011-ben elfogadott alaptörvény szerint a törvényhozó hatalmat gyakorló országgyűlés három féle szavazati arányban alkothat törvényt.   1.) alaptörvényt, vagy más elnevezéssel alkotmányt, az összes képviselő kétharmadának szavazatával, 2.) un. sarkalatos törvényt…..
ZÁRÓ [ÉS VEGYES] RENDELKEZÉSEK Indokolás: A tervezet csak záró (hatályba léptető és átmeneti) rendelkezéseket tartalmaz, a vegyes rendelkezéseket, amelyek tárgyuk szerint nem valóak az Alaptörvénybe, hatályon kívül helyezi. 105. § [1.] (1) Magyarország Alaptörvénye 2012.…..
A közpénzek [36. cikk]  87. § (1) Az Országgyűlés minden évre vonatkozóan törvényt alkot a központi költségvetésről és a központi költségvetés végrehajtásáról. A központi költségvetésről és a központi költségvetés végrehajtásáról szóló…..
A bíróság [25. cikk]  76. § (1) A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. A legfőbb bírósági szerv a Kúria. (2) A bíróság dönt a) büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben; b) a közigazgatási határozatok…..
A köztársasági elnök [9. cikk]  59. § (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. (2) A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka. (3) A köztársasági elnök…..
[XIX. cikk]  38. § [(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár…..