Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NagyTeve

0 bejegyzést írt és 954 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rendvédelmi, titkosszolgálati és katonai témákkal foglalkozó szakblogként a Lemil már eddig is többször érintette a terrorizmus és a terrorelhárítás különböző aspektusait. Mai, több szempontból is rendhagyó posztunk egy hosszú beszélgetés első részét tartalmazza (a másodikra még várnotok kell néhány…..
NagyTeve 2017.05.25 08:17:48
@tiboru: Jasenszky ez az, akiről a 90-es évek elején megjelent "Mesél a pesti zsaru" c. könyvben írnak? Ex-hokijátékos, stb?

A "Jedi-ügyről": a napokban írta a BBC (vagy a Reuters?), hogy az Államokban egy "grand jury" megtagadta a vádemelést egy rendőr esetében, aki egy játékpisztollyal hadonászó atyafit lelőtt. És ez nem az első eset. Gondolom, ez kissé más fényt vet a TEK döntésére ...
Ahogy az előző bejegyzésben szó volt róla, ezen a hétvégén rendezték meg Európa egyik legnagyobb makettversenyét, a XX. Moson Model Showt, Mosonmagyaróváron...
Találkozzunk, beszélgessünk, bulizzunk! Kinek mikor lenne jó? A tavalyi helyszín (2014. október 11. Katpol-Lemil közös buli, Budapest, Nagykörút) megfelelő-e?  Köszi, hogy szavazol és hogy eljössz...
NagyTeve 2015.08.26 10:34:28
@Titus Pullo Urbino: neked megvaltozott a szamod? Tobbszor is probaltalak hivni ...
NagyTeve 2015.08.29 23:38:13
@Titus Pullo Urbino: persze! es a 9-es vegzodesu is, amirol sms-t kuldtem tegnapelott.
Frog a villámkritikájában ugyan nem hordta le ezt a tavalyi filmet, de finoman szólva sem volt elégedett a látottakkal. Ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt, már csak azért is, mert már foglalkoztat egy ideje a Dyatlov incidens, így teljes mértékben felkeltette…..
NagyTeve 2014.02.20 19:57:23
Miki új olvasónk, és nagyon örülünk, hogy máris egy ilyen remek darabbal köszön be: Németországban tanulok, és az itteni kollégium konyhájában nézegettem a használati utasításokat, amikor rátaláltam az alábbi kincsre: Mellesleg ez egy páraelszívó használatija. Az…..
NagyTeve 2014.01.19 08:29:01
  Pár napja egy fórumon felhívták figyelmemet a kommersz  regényfolyamairól nálunk is ismert W. E. B. Griffin munkásságára, miszerint megírta valamelyik művében,  hogy az OSS  robbanóanyagokkal megtömött bombázógépekkel tervezte lerombolni a német atomprogram létesítményeit..  Hát igen... egy jó…..
NagyTeve 2013.06.01 15:55:54
@teddybear01: hiryu 2.0 elsőre megértette, mit akartam mondani ... csak mondom ...
NagyTeve 2013.06.03 22:28:22
@teddybear01: megpróbálom nyugodtan elmagyarázni: a név elírását jeleztem a szerzőnek. Teljes mértékben tudatába vagyok annak, hogy kik és mik voltak a "törvényes kalózok". Remélem, most már megérted, hogy nem tudatlanságot jelzett a válaszom. Köszönöm.
NagyTeve 2013.06.03 22:30:22
@Hiryu 2,0: @Papírzsepi: @Titus Pullo Urbino: valaki nem moderálná már ki ezt a cápát?
Azt a közhelyt mindenki ismeri, hogy a háborúk jelentős lökést adnak a haditechnikának (is) és minél tovább tart egy háború, és minél több a résztvevő ország, annál több új fegyver és haditechnikai eszköz jelenik meg a frontokon. Gondoljunk csak az első világháborúban a…..
NagyTeve 2013.03.12 15:57:35
Selous Scouts:

tiboru.blogrepublik.eu/2011/04/06/a-selous-scouts/

Grey's Scouts

en.wikipedia.org/wiki/Grey%27s_Scouts

és a Military Periscope szerint Mexikóban létezik 13 lovasegység a Vidéki Védelmi Milícia keretében (részidős csendőrség)
Egy kedves olvasónk jóvoltából ma újabb címmel bővülhet a világ hadimúzeumait bemutató sorozatunk. Következzen tehát néhány kép a nagy német román uralkodóról, I. Ferdinándról elnevezett bukaresti hadtörténeti múzeum különlegességeiről. A képanyag mennyisége talán nem…..
A második világháború végső napjaiban amerikai katonák több száz német hadifoglyot végeztek ki a dachaui koncentrációs tábor felszabadításakor. Nem a megszokott könnyedebb blogbejegyzés, szigorúan csak a történteket leírva.     De ha veszedelem történik:…..
Andreea Litescu már másfél éve a Wizz Air első tisztje. A Hölgypilóta kérdéseire két repülés között válaszolt. Miért választottad ezt a szakmát és hogyan szerezted meg a pilótaengedélyedet? Kislányként, amikor szülővárosomban Pitestiben gyakran hallottam a…..
NagyTeve 2012.11.13 09:35:44
@Közbiztonság Szilárd: @Measurer:

Academia Fortelor Aeriene - Repülő Tiszti Akadémia
www.afahc.ro/site_en/index_en.html

Scoala Civila Superioara de Aviatie - állami polgári repülő iskola
www.aviationacademy.ro/eng/?page_id=11
A II. világháborús postagalamb maradványait a kéményben fedezte fel egy angol férfi. A madár lábán egy kódolt üzenet volt vörös tokban.   A történészek úgy vélik, a galamb a náci Németországból tartott hazafelé Montgomery tábornok Reigate-ben lévő…..
A választ csak találgatják. Legvalószínűbb, hogy a bolsevikok a lengyelektől szerezték meg 1920-ban. Annyi bizonyos, hogy lengyel volt és az oroszok ajándékozták 1923-ban az afgán emírnek.   A harckocsit Kabulban a Védelmi Minisztérium előtt állt. Ott azonosították az…..
NagyTeve 2012.10.29 15:02:38
@bunkerhunter: a legutolsó bejegyzésed vmiért nem akar megjelenni, őh arra reagálnék:

en.wikipedia.org/wiki/AH-IV

egyébként itt sztme a különböző nemzeti megnevezés-standardokról van szó, az angoloknak "light tank", a franciáknak "chenilette", a cseheknek "tancik" ... szóval, lehet válogatni :D
NagyTeve 2012.10.29 15:03:11
(bz249 írása) - Ördögfattya angolok! Michiel van Strootman trágyakereskedő, és nem mellesleg Leiden város tanácsának tagja, olyan erővel csapta a kiürült gines bögrét az asztalhoz, hogy beleremegtek a városháza drága pénzen felújított ablakai. - Töltsd tele! –…..
NagyTeve 2012.08.08 13:19:00
A szerkesztőség a tavalyi és tavaly előtti sikereken felbuzdulva idén is író-olvasó találkozót hirdet, ahol egyben blogunk 5. születésnapját is méltó körülmények között megünnepeljük. Helyszín: Budapest Dátum: 2012. szeptember 1. (szombat) Szokásunkhoz híven első…..
NagyTeve 2012.08.02 07:43:01
NagyTeve 2012.08.06 15:34:39
@SchA: mondom, hogy nem ígérek semmit. de ha jövök, zene lesz dosztig ...:P
Mi is olimpiai lázban égünk, néhány kép a fenti témában. A királyi légierő tisztje az olimpián. A királyi légierő Sea King tipusu helikopteréről a londoni Tower hídon egy előzékeny úriember katona lehozza az olimpiai lángot egy angol olimpiai bajnoknőnek. A…..
Történetünk a brit flotta ifjú büszkesége, a Bedale romboló vízre bocsátásával kezdődik, a szárazdokkból Scapa Flow vizébe 1941. májusában csúszott le a sólyáról a méltóságteljes hadihajó, ekkor még brit zászló alatt és HMS, Őfelsége Hadihajója besorolással. A hajó klasszikus feladatokat végzett…..
NagyTeve 2012.07.18 06:12:16
@tucano: Heydrich-et csehek nyírták ki, Prágába (a fővárosba, nem Varsó elővárosában) :P

@Titus Pullo Urbino: megint a szokott kíváló színvonal, gratula :)
A karóról foglalkozástól és élethelyzettől függően más-más juthat az ember eszébe, a diákok az egyesre, a borászok a tőketámasztékra, a bányászok pedig az ácsolat alkatrészére asszociálnak e szó hallatán, a Lemilt egyre gyakrabban látogató nőnemű, valamint a fiatalkorú…..
A kormányzó szociálliberális szövetség (USL) elsöprő győzelmét hozta a hétvégi helyhatósági választás Romániában. Az USL a szavazatok több mint felét söpörhette be, 35 százalékot verve a második helyezett Demokrata-Liberális Pártra. A korábbi pozícióit nagyjából…..
      Mert nincs új a nap alatt…  Bárki, aki akár számítógépen, akár a klasszikus „szabálykönyv-dobókocka” módon kipróbálta a fantasy szerepjátékokat, hamar rájött, mennyire fontos, kellőképpen felszerelje hősét, hogy annak a…..
NagyTeve 2012.03.05 12:02:06
NagyTeve 2012.03.05 18:03:11
@Bélabáttya: Én is örvendtem a posztnak, azért is hagyott olyan keserű szájízet a ... palizálás ... na meg azért, mert Hiryu nem szokott ilyesmiket csinálni ... legalábbis eddig ezt hittem ...
Kedves barátaim, Lemilblog-olvasók!A mai búcsúposztommal kapcsolatban szeretnék egy körkérdéssel egybekötött szavazást javasolni. Röviden arról van szó, hogy a Lemilblog egyik szerkesztője nehezményezte, hogy a búcsút követően miért nem mondtam le azonnal az admin-jogaimról…..
Rossz kedve van? A hangulata rosszabb, mint egy süllyedő tengeralattjáró? Majd’ szétrobban a feje a gőznyomástól? Merő atomkatasztrófának érzi az életét? Legszívesebben a föld alá menekülne?  Ne keseregjen! Mi tudjuk a megoldást! Mi visszaadjuk szárnyait!  …..
NagyTeve 2011.12.31 13:37:25
NagyTeve törzsolvasónk javaslatára az Altertöriblog legfrissebb posztját ajánljuk figyelmetekbe. A tervezett sorozat első része honfoglaló őseink nyugati kalandozásainak körülményeibe, harcmodorába enged bepillantást, továbbá szövetségeseiről és ellenségeiről is ad egy kis…..
NagyTeve 2011.12.14 20:59:09
@Minorkavidor: türelem vikinget terem :P
NagyTeve 2011.12.14 21:00:09
@Minorkavidor: egyébként meg itt arról van szó, hogy NEM Esztergom, hanem mondjuk Madrid lett a főváros ...
NagyTeve 2011.12.18 08:55:52
@NagyTeve: @Bélabáttya: Madrid pont a fsz közepén van ... Buda is TTL Mo. közepén feküdt, ezért logikus választás lenne fővárosnak a teljes fsz meghódítása után.
Az év végi tennivalók, az ünnepi készülődés, a kéziratból bekészletezett tartalék elfogyása és egy nagy lélegzetvételre alkalmas dramaturgiai pont elérése miatt az Ómagyarország lángokban története 2012 első munkanapján folytatódik majd, akkor viszont rögtön egy új…..