Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szabolcs Berényi

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Három (3.). Ez a Hangyász jelenlegi motorjának a sorszáma. Pont kettővel több az ideálisnál, ugyanakkor a magyar igazság alapmennyisége. Nekem is émelyítő, de kitúrtam: az első motor 2010 májusában érkezett meg egy raklapon egy brit bontóból, miután valaki porrá törte a 2003-as Nissan 350Z-t,…..
Javában itt az ősz. Bár a szeptember közepéig tartó kánikulában azt hittük, talán sose jön el, most már az ablakon kinézve is egyértelműen láthatóak az évszakra jellemző színek, legyenek azok a Nap által megvilágított lehulló falevelek, vagy a ködös, nyirkos reggelek.…..
Idén is halálos balesettel indult a hazai raliszezon. Az első, Eger környéki futamon az egyik autó navigátora vesztette életét egy értelmetlen balesetben. Nem ezért és nem ebből az alkalomból, de elérkezettnek látom az időt, hogy sokak véleményét tolmácsolva követeljem…..
Javában zajlik a rali világbajnokság harmadik futama, a Mexikó Rali, melynek második napján - szerencsére - ritka nagy baleset képei és videói özönlötték el a ralis lapokat, portálokat és a közösségi oldalakat is.  Nem véletlenül, hiszen nem mindennapos esemény, ha…..
Amíg a vágók átvágják (jaj) magukat a több gigabájtnyi forgatott anyagon, addig mi szépen-lassan felépítjük az anyagot, melyet három helyszínen, két napon keresztül vettünk fel Varga "Cigány" Zolival azaz Cigivel. Azzal a Cigivel, kinek sokszor sarkos véleménye helyenként…..
Szabolcs Berényi 2014.12.14 11:58:25
@Grifter: Lehet, hogy ezért nincs felirat...:D Ők sem értik...:D
Turánék magabiztosan az élen, Kazárék és Herczigék jelentős hátrányban. Az idei év egyik leginkább várt hazai raliversenye a 20. Veszprém Rallye volt. Úgy tűnik, 2013-ban csak ez az egy murvás verseny lesz a hazai bajnokságban, hosszú évek után ismét végre a lőtér is…..
Szabolcs Berényi 2013.07.14 10:47:21
@Murci79: Herczig Norbikára gondolsz? Ha azt a Fabia S2000-et eldobnád (talán már az első kilóméteren, mert (általában) akinek ekkora a szája az "Nídforszpíd" kocka, és "vezetni" is csak a jogosítványa miatt "tud"...) akkor te is ott sírnál, hogy nem elég rá a "zsebőénz", hogy újraépítsd, mint a számítógépen...
Szabolcs Berényi 2013.07.14 12:43:16
@Murci79: Te kezdted a kritizálást...;) én csak kissé túlreagáltam...:D de akkor is, ha eldobja és sír, akkor mi van? ha belőle így jön ki... McRae meg szétrúgta a maradék autót is... na akkor őt meg azért? :D