Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mathe.aron

13 bejegyzést írt és 86 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrégen Rajcsányi Gellért közölte a Mandiner.hu portálon Bethlen Gábor egyik írását. Az írásmű egy levél, amelyben Erdély protestáns fejedelme a szultánnak fejti ki a tervét. A levélben első olvasatra meglehetősen hajmeresztő ötleteket ad elő, Lengyelország török…..
Vendégszerzőnk, Iványi Márton arab filológus, elemző írása   Kedves Dániel! Sokáig gondolkoztam, hogy válaszoljak-e egyes, a Sem nem arab, sem nem tavasz című interjúban megfogalmazott állításaidra, nehogy úgy tűnjön, hogy megint kívűlről, mi adzsánib (külföldiek)…..
Pangea Szobrot Marsiglinak! 2015.02.08 19:54:45
Luigi Fernando Marsigli grófnak jelenleg egyetlen szobra sincsen Magyarországon, nincsen róla egyetlen utca, középület, híd vagy akármi elnevezve. Munkássága néhány érdeklődőt leszámítva tökéletesen feledésbe merült. Valószínűleg sokan ebben a bejegyzésben hallanak majd a…..
Egészen döbbenetes eset történt kedden Győr belvárosában. Egy fiatalember vásárlás közben rosszul lett, majd összeesett egy üzlet előtt. Ami azonban ezután történt, az ékesen példázza Magyarország minden eddiginél mélyebb erkölcsi válságát. A haldokló fiatalembert ugyanis…..
A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjára.Hetvenöt éve, a szovjet fővárosban, Moszkvában szokatlan vendéget fogadtak. A náci Harmadik Birodalom külügyminisztere, Ribbentrop néptárs köszöntötte kommunista szövetségeseit. Egyezkedni érkezett, Európa népeit…..
„Extra Hungariam non est vita” – tartja a mondás, amelyet elsősorban a benne foglalt végtelen szűklátókörűség jellemez. A folytatása – si est vita, non est ita – azonban blőd egyszerűségében is igazságot hordoz. Nos, hogy milyen lehet a Magyarországon kívüli élet, hogy…..
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
[Fotó: cink.hu] Jaj, gyerekek, ez annyira nyomi. És főleg azért esik nagyon pocsékul, mert én tényleg örülök a Várkert Bazár felújításának. Ugyanis épp harminc éven keresztül mindenki tett rá, hogy itt rohad a város kellős közepén egy Ybl-műemlék. Még az sem…..
mathe.aron 2014.04.16 10:06:01
@ProsTata:

gondolkozz mielőtt demagógulsz.
mathe.aron 2014.04.16 19:17:42
@ProsTata:

Akkor vegyük a tényeket.
Ferenc József egyszemélyben tartott össze egy teljesen széttartó államalakulatot. Ez már elképesztő képességekről tesz bizonyságot.
A másik az időtartam. Ferenc József 1867-1916 között volt ALKOTMÁNYOS magyar király. Az első világháború kitöréséig ez Magyarországon a modern korszak legsikeresebb fél évszázada volt eddig, gazdasági és kulturális értelemben. Nem tudom, szoktál-e Budapesten járni-kelni: nos, igen, ez a város akkor épült fel. Annyira jól sikerült, hogy a mai napig a csodájára járnak.
Gerő Ernő ezzel szemben egy politikai bűnöző szervezet egyik vezetője volt. Egy politikai gengszter. Hatalma mondjuk 1944-1956, de ezen belül is inkább ugye az ötvenes évek, és nem ő volt a legfőbb főnök, bár vezető szerepet vitt a magyar történelem szürreális lázálmot jelentő évtizedének megvalósításában.
Ferenc József alatt egy liberális-konzervatív rendszer volt érvényben, a maga hibáival együtt, Gerő Ernő idején pedig egy TOTÁLIS diktatúra. Az előbbi alatt nem volt cél egy egész embercsoportok megsemmisítése, az utóbbi alatt igen. Az előbbi alatt nem volt cél a magyar kultúra gleichschaltolása, az utóbbi alatt igen.
De nem értem, hogy ezeket miért kell magyarázni, hacsak nem akarod tagadni a kommunizmus bűnöző természetét.

Egyébiránt meg... nem tisztem Ferenc Józsefet védeni, valóban levert szab.harc, és az aradi tizenhárom kapcsolódik a nevéhez. De összehasonlítani Gerő Ernővel, ez végtelenül blama.
Kádárral meg végtelenül felszínes.
Ha a magyar nemzet egy vallás, akkor Kossuth az isten. Százhúsz éve, 1894. március 20-án hunyt el Torinóban. Most, hogy kéthetente emigrál valaki hazánkból, akiről az emigrálásakor hallunk először, emlékezzünk a régi időkre, amikor még teljesítmény kellett ahhoz, hogy valaki…..
Ezzel a résszel befejezzük L. kalandjainak elmesélését a politikai rendszerváltással és az MDF-el kapcsolatban.  A következő részekben a mezőgazdaság "privatizációjával" kapcsolatos érdekességekre kerítünk sort, az akkoriban szerzett bőséges élményanyag segítségével. A…..
FIGYELMEZTETÉS! Még soha nem írtam olyan posztot, ami szerintem korhatárosnak minősülhet, de most előre szólok, hogy ezt a fejezetet – mivel a benne levő szöveg és néhány kép egyesek számára felkavaró lehet – gyengébb idegzetű olvasóimnak, valamint 16 éven aluliaknak nem…..
(Kép forrása: repavalleszurtnyul tumblr) Idén 2010-hez, 2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. Máthé…..
mathe.aron 2014.01.10 10:04:58
@Holger Hartland:
akkor még egyszer: az évben ez volt a legfontosabb fejlemény, ahogyan a baloldal bemutatkozott. portik, öszödözés, bénázás, gyurcsány, szárszó. szerintem.

namost a másik dolog, hogy te nem vagy bíráló bizottság. te egy álnéven kommentelő arc(talan) vagy.
mathe.aron 2014.01.10 10:24:48
@Holger Hartland:
Mi az az irónia? :D

egyébként fogalmam sincs hogy ki vagy.
mathe.aron 2014.01.10 11:15:28
@tesz-vesz:
ismételni tudom csak magamat: 2013-nak a legmarkánsabb közpolitikai fejleménye az volt, ahogyan a baloldal bemutatkozott. szerintem.

az utolsó megjegyzéseddel az egykori szadisokhoz hasonlítottál, úgyhogy azt kösz nem.
Megérkezett a több mint 6000 bosnyák szurkoló Zsolnára! Az előzetes várakozással ellentétben egyelőre mintegy 2000 vendégdrukkerrel kevesebb tartózkodik az észak-szlovák festői városban, ahol kedden este játsszák a 2014-es brazíliai Vb selejtező mérkőzését. Az odavágón…..
Ahogy haladunk az igazi kampány felé, egyre élesebben kirajzolódik, hogy a kormány milyen ügyek mentén vívná meg a csatát, és az is, hogy miért kifizetődő a magyar emberekben élő kádári reflexekre, általánosabban szólva az egyszeri ember azon tulajdonságára építeni, hogyha…..
A cseh bulvár kiakadt, a szlovák bulvár magyarozik. A dotoho nem teljes beszámolója a Rezešová-ügy első két tárgyalási napjának szlovák és cseh sajtóvisszhangjáról. Szlovák és cseh bulvárlapok meglehetősen részletesen, naponta számolnak be Rezešová-ügy…..
„Szavljevics, mint minden szerb entellektüel, akivel találkoztam, nagyszerb volt. Mikor egyszer kissé kapatos volt, ami egyébként ritkán esett meg vele, megmutatta nekem az ágya felett függő jatagánt, és azt mondta: Látod fiam, ha eljön a szerb nemzet nagy napja, akkor ezzel vágom el…..
mathe.aron 2013.08.15 22:14:17
@Noferheperuré Uaenré:

A kimaradt névelők és a további egy-két nyelvhelyességi hiba miatt elnézésédet kérem. Másrészt nem vagyok sajtómunkás.
Harmadrészt nyugodtan vedd ijesztőnek a szellemi képességeimet.
Negyedrészt hetvennyolcszor ezen rúgozni, az talán még ijesztőbb.
Egy fickó felkészülten és higgadt hangnemben koptatja le az őt rejtett számról zaklató telefonos ügyintézőt. Like a Boss!..
mathe.aron 2013.08.15 12:18:27
@Ezténírtam:

Én csak meg szeretném kérdezni, hogy ha a bank okos, van pénzügyi kultúrája, és tud számolni, akkor miért nem számolja ki a devizahitelek középtávú kockázatait? Miért ad ennyi hitelt a tudatlan, pénzügyi kultúra nélküli lakosságnak? Mennyivel felelősebbek azok a banki alkalmazottak, akik intézik meg aláírják a hitel folyósítását, mint az a muksó, aki 30 milliós házra vesz fel 20 mihályt chf alapon? A bankon belül ez nem okozott problémát? Másrészt a bankok konszolidációja éppúgy közpénzből megy máshol, mint a itt devizhiteleseké.
Tail risk. A pénzügyi terminológiában így nevezik a rendkívül kis valószínűséggel bekövetkező, ámde pusztító hatású eseményeket. A valószínűséget reprezentáló haranggörbe legszéle, egy pénzügyi atombomba, aminek a kockázatát nem lehet kezelni. Magyarország esetében a…..
Ez az írás nem a Szlovákiát átszelő, Oroszországot és Ausztriát összekötő széles nyomtávú vasútvonal megépítésével, hanem ennek a tervnek a Magyarországot érintő előzményeivel foglalkozik.  A sztori 1948-ban kezdődik. Magyarország ebben az évben készíti el az…..
Hisztizik az álszent, pszeudokeresztény másodperceket villantó, nemigazi politikai jobboldal Magyarországon, juj, felvették egy rendezvény VIP sátrában a Kedves Vezér lányait videóra, eszem-faszom megáll. Tanmese Csehországból. Csehország – menő! Bárhol megcsavarhatod a…..
Ahogyan egyre többet foglalkozom a politikával (a gazdaság miatt), és közeledünk a választási kampányok szezonjához, egyre inkább leszek kétségbeesett, hiszen a demokrácia hazájában nincsen valós választási lehetőségem, alternatívám. Engem nem győz meg, hogy azt mondják,…..