Regisztráció Blogot indítok
Adatok
korábban ulrike

0 bejegyzést írt és 2061 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
törökgáborelemez 515. Nekrológ 2015.03.15 23:08:48
A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen mondta: „igen, mi csináltuk, beküldtük az embereinket, akiknek a nevét sem…..
korábban ulrike 2015.11.11 21:47:18
@Khal Drogo: Találó leírás. Révai elvtárs feltámadt. S az is jellemzően ismert vonás, hogy minden jelző, mit használnak, legott saját ellentétébe fordul, miként az átkosban is. Proletár diktatúra=nem proletár. Művészeti akadémia=nem művészeti. És nem is akadémia. Minden név, cím, jelző, kitüntetés, akármi, mit magukra aggatnak rögtön devalválódik is. Érdekes látni, hogy szökkennek szárba olyan pillanatemberek, kiket tk. nagyon is jól ismerünk. A senkik lovaglása.
korábban ulrike 2015.11.25 17:58:35
index.hu/belfold/2015/11/25/tortenelemmanias_felvideki_magyarokat_nezett_nemzetkozi_terroristanak_a_tek/
Aggasztó e szerv vezetőjének idült feltűnési mániával párosuló idült pancsersége. Különösen ilyenkor, mikor nagyon észen kellene lenniök.
törökgáborelemez 514. A tét 2014.12.04 02:11:12
Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai szenátor mégis ezt gondolja. S amit mond, az legfeljebb árnyalatokban, jelzőkben tér el…..
korábban ulrike 2015.03.15 21:30:04
@panelburzsuj: Nem Hepcik kérték, hanem Hepcit kérték - mi teljesítjük. A műsor lényege, hogy egy kertész egy Hepcinél vásárolt japán acélollóval levágja a kormány aznapra interjúra a köztévébe delegált tagjainak tagjait.
korábban ulrike 2015.03.15 21:38:38
@tölgyes: "Igen, ez igaz, Csernobil sokkal jobb referencia. " mondtam, de elfeledtem hozzátenni, ha már gyászos eredményeket emleget.
korábban ulrike 2015.03.16 00:01:48
@tölgyes: "sernobilt pedig egyszerűen butaság tájékozatlanság"
Megmondom én magának, mi a butaság:
- atomerőművel kapcsolatban 'gyászos' kifejezést hsználva azt a franciákra vonatkoztatni, nem az oroszokra;
- az újságírást hatalmi ágnak minősíteni;
- összekeverni a FT cikkét a HVG írásával, aztán ennek ellensúlyozásaként hetet-havat összehordani, minek a végén aztán az Euratomtól eljutni Balzacig, majd további érvként felhozni, hogy lám egy nagy magyar . egyéb, mint maga - szerint Arisztotelész csaló volt. Csapong össze vissza, összeszedetlenül. De ez nem butaság, belátom. Ez valami más. Már csak valami Hegel hiányzik kedvenc és sűrűn ismétel azon érvei közül, aminek semmi köze sincs, ahhoz, amiről beszéltem. Emlékeztetem. Amit én ide tettem, egy link volt egy FT cikkhez. Maga innen ugrott egyet a HVG-re, majd ugróiskolázott egészen Arisztotelészig. Rőhej.
Simicska Lajos a héten bombát robbantott: bejelentette, hogy talán indul Navracsics Tibor megüresedett parlamenti mandátumáért. S akkor mi van? Szerintem minőségileg új helyzet van. Simicska Lajos olyanra lehet képes, amire az ellenzék vezetői közül ma senki, s amiről egyelőre a…..
korábban ulrike 2014.11.30 14:48:14
@teevee: Bocs, nem sikere, hanem szüksége a 'játékra Simicskának' résznél.
korábban ulrike 2014.11.30 19:11:19
@livengood: Nem háborúra, hanem a háborún. (A háborún spórolj, ne az orvosokon.)Lényeges különbség.
Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat. Nagy kárt nem is okoz, egészen addig, amíg maguk a politikusok nem hiszik el…..
korábban ulrike 2014.11.28 22:07:40
@tölgyes: Sajna úgy fest, ez az egér egyre hülyébb.
korábban ulrike 2014.11.28 22:30:18
@livengood: A nagy honvédőben rájuk támadt a Wehrmacht és decemberre Moszkvánál állt, az orosz állam az összeomlás szélén, halálos veszélyben, több millió ember meghalt, eltűnt. Ez sok orosz életébe került.
Az oroszok most nem látnak senkit Moszkva alatt, és tudják, hogy ők támadtak meg másokat. Azt is látják, hogy Putyin ebben a háborúban nem kérte az életüket, hanem sokkal rosszabbat tett, eljátszotta a pénzüket. A gazdagoknak sok pénzét, a szegényeknek pedig kevés félretett pénzecskéjét. És ezt az oroszok nem fogják neki megbocsátani, mivel nem hülyék ők, hanem oroszok.
korábban ulrike 2014.11.28 22:36:34
@Hepci: A'szem Hofi szám volt:
- Ti hogyan csináljátok, te vagy fölül?
- Nem, mer szédülős vagyok.
- Akkor te vagy alul?
- Nem, mert a szívem nem bírja.
- Akkor oldalt fekve?
- Nem, mert úgy meg nem látom a TV-t.
Nagy bajban van az Orbán-kormány. Volt már máskor is, de ez most más. Nem fog belebukni, most biztosan nem. De nem is ez a tét: ha nem veszi észre az útelágazódást, vagy csak rossz utat választ, később már másnak, egyértelmű fordulópontnak fogjuk látni mindazt, ami most, ezekben…..
korábban ulrike 2014.11.14 22:53:19
@Khal Drogo: Nagyon jól összeszedted.
korábban ulrike 2014.11.14 22:55:27
@NYJetsTD: Korábban sem szabadott volna, de akkor nem volt választásunk. Most van.
korábban ulrike 2014.11.15 22:21:06
@panelburzsuj: Na, Ketsege, most aztán megkaptad. Borulj térdre, szaggasd meg ruhád, sírva esedezz Iljics meg aszekelyek bocsánatáért. Pénzed pedig - ha van - ajánld fel a cöfnek. Tán még bebocsátást nyerhetsz a purgatóriumba. :)))
P.S. Lehet, hogy Hepci még tudna egypár tanáccsal szolgálni.
Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez maradt.  (Fotó: Facebook) Most különösen nem azokhoz szólok, akik mindent és…..
korábban ulrike 2014.10.20 23:44:44
@Hepci: Reakcióból ismerszik az ember.
- Orbán most nem szól;
- Lézer tán életében először komolyan beszél és nem is mellé;
- Szíjjártó visszafelé táncol;
- A Zelnök úr a Sándorból hirtelen Obamát idézetekkel tűzdeli beszédét;
- Deutch hülyéket ír;
- Rogán hülyéket beszél;
- Szőke Ciklonyt a szavak csábos vivőjét távol tartják a mikrofonoktól.
korábban ulrike 2014.10.20 23:51:43
@Hepci: Kihagytam a felsorolásból
- 6. Lenint a nagy kommentátor sürgősen ki akar lépni a NATO-ból, és elkezdte szidolozni régi szamovárját. Titokban azt is reméli, láthatja még Tolbuhin marsalt a mi utcánkban lovagolni.
korábban ulrike 2014.10.21 21:28:20
Azt hiszem, sokan túl-, sokan alulértékelik, ami történt.
1. Az USA nem akarja a magyarok összes búját-baját, nyavalyáját, stb. megoldani. Van más ezernyi sokkal fontosabb dolga. Nem is nagyon lennénk a radarjukon, ha
- orosz politikájuk nem emelte volna meg a lengyelektől a törökökig terjedő) régió fontosságát;
- a kormány eszetlen kommunikációjával nem exponálta volna magát a nyilvánvalóan megváltozott regionális amerikai törekvések leghangosabb ellenzőjeként. Korábbi ún. 'keleti nyitás' stratégiáját a kormány hangosan tovább erőltette annak ellenére, nyilvánvaló kellett, hogy váljon minden érintett számára, az oroszokkal szembeni amerikai alapállás gyökeres megváltozása a magyar gazdasági és politikai stratégiai lehetőségeket is gyökeresen megváltoztatták. Vagy nem ismerte ezt fel a kormány (szerintem felismerte), vagy pedig úgy úgy vélte, feszítheti még a húrt. Túlfeszítette.
Ez utóbbi vitte le nullára az amúgy is erősen apadó bizalmat, s az amerikaiak úgy érezték, most már lépni kell. Azért így léptek, ahogyan léptek, mert a finomabb jelzésekre nem reagáltunk, sőt butaságból, cinizmusból, önhittségből, hozzá nem értésből, vagy inkább mind együttvéve rákommunikáltunk az egészre, mintegy alátámasztva a növekvő amerikai aggodalmakat(ld. Szíjjártó FT interjúja). Egy ilyen ország, mint mi ilyet nem tehet, sem figyelmetlenségből, sem készakarva. Ez bizony nagy hiba volt.
2. Ezt az egészet ígérvényekkel nem lehet rendezni. Az amerikaiak nem fognak megelégedni félrebeszéléssel, nem lehet őket félrevezetni, akármennyire Habony, akármennyire Szíjjártó. Ez utóbbiak csak a honi közvéleményben fellépő károk mérséklésében alkalmaztatnak. De ez utóbbinak is több korláta lesz, mint korábban, mert mindenképpen változni fog az amerikaiakat érintő kormányzati kommunikáció mondanivalója, tónusa. Oroszok dicsérete a kormányzati sajtóban ezzel együtt alábbhagy. Ennek már most láthatóak félreérthetetlen jelei. De ami még fontosabb, lesznek más (külpolitikai) lépések is, ezek azonban a publikum számára kevésbé lesznek feltűnőek.
3. A miniszterelnök számára azonban ez a válság (mert ez az) felvet még néhány más kérdést is, és amennyire OV ismerhető, nem fog e kérdések és - mi több - megnyugtató válaszok nélkül napirendre térni a felfordulás felett.
- Hogy fordulhatott ilyen elő, hogyan lehet, hogy a kormány számára, s talán a kormányfő számára személyesen is fontos jelzések elakadnak a kormányzati rendszerben. Mi vész el, hogyan, mi okból, mi végből? Milyen az információs rendszer. Mi az a kritikus információ, amit a ME-nek azonnal továbbítani kell, éjjel is, nappal is. Kik a kulcsfigurák, ezek miről kell, hogy tájékoztassák főnöküket haladéktalanul.
- Ha nem akadtak el, hanem továbbítódott minden fontos info, akkor hogyan történik a kormányfőhöz beérkező információk értékelése, a kockázatok felmérése, stb.
- Hogy lehet az, hogy nyilvánvalóan igen fontos eseményekre történő automata kormányzati reagálás a bugyuta PR még külügyminiszteri szinten is? Miért kell napoknak eltelnie, hogy az első komoly és komolyan előadott reakció (most Lázár) látható és hallható legyen? Miért nem lehet először egy kicsit higgadtan gondolkodni és csak utána beszélni kormányzati (KÜM) szinten? Miért nem tudja az egyik kulcsszereplő (frakcióvezető), hogy külpolitikai ügyekben nincs össze-vissza pofázás, ha csak erre a ME külön és nyomatékosan nem kérte fel, mint szakértőt?
- Mennyire biztonságos a belső közvéleményt külpolitikai vonatkozású rizsán tartani alkalmasabb takarmány híján?
- Valójában mennyire hatékony (és tiszta) a bürokrácia, lehet-e rá minden vonatkozásban maradéktalanul támaszkodni, mennyire felügyelt (nem a politikailag). 'Elitváltások' (bár egyik sem volt és van elit igazán) sokat rontanak a minőségen. Ez látható és tapasztalható. A hozzá nem értő, hanyag, de politikai védelmet élvezni (vélő?) igazhitű bürokrata - mint látható - nagyobb kockázatot jelent, mint a hozzáértő. Az előbbi romlásba viheti a gazdát. Viszi is.
- Szóval, mi ez a nagy kupleráj. Ideje ennek rendberakásával foglalkozni, a forradalomnak vége. Tessék, kérem komolyan és tisztességesen dolgozni.

P.S. Hab a tortán, az ügyészség állítólag azt nyilatkozta, nem kaptak feljelentést (feltehetően az amerikaiakra értették) korrupció miatt. Si ta quiccess.... Nincs feljelentés, nem nyomozunk, nincs feljelentés, nincs korrupció.
Egy egyetemi kollégám szerint Orbán Viktor a magyar politika legőszintébb szereplője: bár a beszédeit rendszeresen túlmagyarázzák és ezért aztán félre is értelmezik, valójában csak oda kellene jobban figyelni arra, amit mond. Ez a megközelítés persze biztosan vitatható, nem…..
korábban ulrike 2014.08.10 22:28:18
@6.Lenin: Iljics, az igazi Iljics forog a mauzóleumában.
korábban ulrike 2014.08.10 22:55:13
@Kata Pokrivcsák: Demokáré nem úgy keletkezik, hogy sok jogász összeül, ír valami nagyon demokratikusat, aztán deklarálják, majd egyik napról a másikra egy csapásra bevezetik a hirtelen felindulásban leírtakat, mint a kulturális forradalmat. Ez utóbbi keretében a kecskét azonnali hatályal kivezették a konyhából, és kész, lőn kultúra, ami rögtön látszott is, mert a kecske immáron kinn aludt.
Nem, a demokrácia ennél bonyolultabb. Nem bejelentés kérdése, hanem egy hosszadalmas és felettébb fájdalmas folyamat eredménye. I. Károly angol úr a folyamat elejét például egyáltalán nem élvezte. "We are not amused" (Nem mulattató), mondta lenyakazását megelőzően. Így vette kezdetét az angol demokratizálódás folyamata, mi még most is tart. Szóval ez a demokrácia egy folyamat, intézmények kérdése. Azután az országnak működőképesnek is kell lennie, tehát a demokrácia kormányozhatóság kérdése is. Nem elég, hogy lehessen szavazni. A fontos az, hogy választani lehessen. Érdemlegesen, ne pedig kvázi választásokat imitálni. Ez pedig hosszú politikai harc eredménye, ahol a felek kölcsönös koncessziókat tesznek, majd termelnek elegendő anyagi javakat ahhoz, hogy a koncessziókban kialkudott rendszert biztonságosan fenntarthassák.
korábban ulrike 2014.08.10 23:10:23
@Kata Pokrivcsák: A látványpékségben a látvány is nagyon fontos sőt. Szóval ezek azért nem azért nem szedik magukat rendbe, mert az ország ilyen, hanem mert ezek ilyenek. Tehetetlenek, tehetségtelenek.
A parlamenti választások óta sokan érzik: zavar van az erőben. Korábban elképzelhetetlen dolgok történtek: a kormányalakítás kapcsán jelentősen meggyengültek a 2014 előtt nagyon erősnek látszó gazdasági holdudvar hadállásai, a kormánypárti sajtó jelentős része hevesen…..
korábban ulrike 2014.07.22 21:07:50
@Khal Drogo: Azt hiszem a tiéd a legérthetőbb leírás és magyarázat a nyugdíj lényegét illetően. Tanultam belőle.
korábban ulrike 2014.07.23 21:30:46
@concret: Tán megbocsájtjátok, de azt kell mondjam, országokban, társadalmakban, mint a miénk, a megkülönböztetés nélküli "államellenesség" egy jól hangzó, erősen doktriner álláspont. És haszontalan, sőt bizonyos fokig félrevezető.

Ugyanis gyakorlatilag nincs más opció, vagy az állam rendez le valamit, vagy senki. Helyesebben mondva, aki kapja marja alapon az, aki elmarja, a saját érdekein kívül másokét tökéletesen figyelmen kívül hagyva. Ez volt a legnagyobb bűne és hibája a megelőző ún 'balliberálisnak' aposztrofált időszaknak, amely sem bal, sem liberális nem volt, hanem egy nagy-nagy (és egyre romló állapotú) kupleráj. Gazdaságunk nagyon gyenge, nem versenyképes, a társadalmunk nagyon gyenge, struktúrája torz, nem versenyképes. Milyen reális valamit látsz a spektrumban, aki - jól, vagy rosszul - de képes cselekedni? Itt muszáj az államnak olyan dolgokat is magára vállalni, mit másutt mások csinálnak, vagy az állam másképp csinálja. De azok más társadalmak, más államok, nem 20 év alatt alakultak ki rendszereik, és halmozták fel azt az anyagi hátteret, ami biztosítja azt, amit csinálnak.

Egyébként sok a - sokszor szándékosan erősített - tévhit is. A svéd rendszer szerinti nyugdíj rendszerrel, például, igen sokan visonganának nálunk (indexálás=a bevételhez, mi fixált, igazítják a kiadást, más szóval fluktuál a kifizetett nyugdíjak értéke a gazdasági, demográfiai helyzet függvényében).

Másrészt talán nem is szükséges megjegyezni, hogy az általunk annyira irigyelt nyugati nyugdíjalapok befektetéseken keresztüli agresszív hizlalásának éppen a 2008-as pénzügyi krach vetett véget. Sok jövendő vagy éppen jelenlegi nyugati nyugdíjas félretett pénze úszott el a krachokban. Megbicsaklott a hit és lelkesedés mindenfelé a "felejtsd el az államot, majd mi csinálunk neked pénzt öregkorodra" filozófiákban.
korábban ulrike 2014.08.01 19:36:10
@Khal Drogo: Igen, végül ez a 'cirkusz' is újból igazol két régi klasszikus szabály érvényességét:
- "Kibicnek semmi sem drága." (lenne drága);
- de Fidesz gyorsan elővezette a másodikat, a "Kibicnek kuss." nevűt.
Két hónappal a parlamenti választás után ma megalakult a harmadik Orbán-kormány. A régi-új miniszterelnök az áprilisi választás másnapján azt állította, hogy szinte észre sem lehet majd venni a változást, ám ehhez képest korábban szinte elképzelhetetlen események kísérték…..
korábban ulrike 2014.07.01 23:11:03
@Khal Drogo: Ezt a kormányt nem a baloldal veszélyezteti, hanem a jobb. A jobb kéz, a tündérmesés. 2014-et írunk, és semmi eredmény a gazdaságban a kezdeti vérmes várakozások dacára. A Matolcsy féle nem is tudom mi (gazdaságpolitikának nem nevezném) politikai kárai már a kormány számára is egyre súlyosabbá válnak. Ez a legnagyobb terhük. Hiba volt Orbánnak ennyire rábíznia magát MGY-re. Nem tudom, miért nem váltott időben. Ez nem gazdaságpolitikai hiba volt OV részéről, nem lehet azzal magyarázni, hogy nem ért hozzá. Tudnia kellet volna, egy kis, az EU GDP-hez említésre sem méltó részesedéssel hozzájáruló ország nem indíthat többfrontos gazdasági háborút. Tudnia kellett volna időben békét kötnie. Nem tette, s beleragadt, úgy látszik, s ahogy telik az idő, úgy válik egyre lehetetlenebbé, hogy viszonylag ésszerű feltételek mellett békét kössön. Szépen lassan felőrlődik nem csak gazdaságilag. Belefojtják saját gazdasági mocsarába. Az idő nem neki dolgozik. Az ellenfélnek pedig pénze és ideje van.
A meglepő az, hogy ezt a ciklust eléggé kapkodva kezdték el, ahelyett, hogy lenyugodva egy kiegyensúlyozottabb, józanabb és - mindenekelőtt - szakszerűbb kormányzásba kezdtek volna bele. De nem ezt történt, számomra érthetetlen módon el kezdtek csapkodni és kapkodni, új frontokat nyitni. Hiba volt, már látszik. Lázár hirtelen beleszaladt egy-két csatába, amiről azt gondolhatta, gond nélkül megnyeri. De nem nyerte meg, elvesztette.
Nem utolsósorban a gazdaságpolitika teljes kudarca miatt szükséges az egyre jobban ellehetetlenülő propaganda fenntartása, minek persze megvan a politikai ára, még akkor is, ha ezt nem hajlandóak tudomásul venni. De talán józanabb részük érzi is ezt: túl hosszú ideje, túl bárgyú módon folyt. El kellett volna hagyni már régen, de a gazdasági helyzet nem engedte, nem engedi. A mai RTL hiradó a legjobb adalék, mibe keverte magát a kormány. Egy átgondolatlan, kapkodó törvénnyel, aminek anyagi haszna semmi, politikai erkölcsi kára kitalálójára csapódott vissza igen sebesen. Kapkodás, csapkodás, higgadt, józan ész hiánya. Csodálkozom.
korábban ulrike 2014.07.02 21:11:51
@Khal Drogo: Ne kacagtass. "Helyette van egyes ágazatok tulajdonviszonyainak befolyásolása és mellette költségvetési bevételi források megszerzésére irányuló adópolitika, különadóztatás, akár egyes vállalatokra szabott törvényekkel. " Mi a gazdasági háború, ha ez nem, amit vázolsz?

"Magyarország egy vállalatok ellen vív úgymond háborút, nem pedig az EU ellen." Ki mondta, hogy az EU ellen? Egyébként sincs olyan, hogy EU gazdaság. De van német, francia vagy más egyéb gazdaság, német, francia vagy más egyéb politikával és befolyásolási képességgel. Az EU-t nem tudod támadni, sem gazdaságilag, sem politikailag. De tudod támadni, mind gazdaságilag, mind politikailag meghatározó államait. Amikor gazdaságilag támadsz valakit, mindig valamilyen konkrét kiszemelt cégek ellen lépsz fel más más eszközökkel - pl. vám, ami defenzív eszköz, s az EU-n belüli országokkal szemben nem praktizálható.

Röviden, a gazdasági háború nem vámolás, hanem a másik adott piacra való kijutásának vagy operálásának akadályozása. Vagy így, vagy úgy. Ha te új piaci szereplőket teremtesz - más pénzén - , és azok piaci viselkedését más piaci szereplők kárára támogatod, akkor gazdasági háborút folytatsz.
Adalék gazdasági háború fogalmához: az oroszok gazdasági háborúja. Putyin mikor hatalomra jutott 30% volt az állami tulajdonú rész az orosz gazdaságban. Ma ez az állami részesedés már 50%.
korábban ulrike 2014.07.02 23:43:05
@Khal Drogo: Pont az a baj, hogy nem javul. Sem strukturálisan, sem másként. A nagy trendek maradtak, egyre jobban szakadunk le, az államadósság nem csökken, versenyképesség nem nő. Míg ez utóbbi nem nő, addig az előbbi egyébként nem is igen csökkenthető. Ilyen jogi hozzáállással pedig (kapkodás, kiszámíthatatlanság, pancserség) nem is fog nőni, mert kiszámíthatatlanná teszi a környezetet az ilyen viselkedés.
A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség. Olyan demokratikus…..
Többször megírtam már itt a blogon is, hogy mennyire értelmetlennek gondolom a politikusi beszédek megszokott értelmezését. Unalomig ismételt kérdések (kiket szólított meg? sikeresen tematizált? tudott-e mobilizálni?), amelyekre tapasztalataim szerint csak azok tudnak magabiztosan…..
korábban ulrike 2014.02.17 23:53:27
korábban ulrike 2014.02.27 22:36:11
@Hepci: A múltkori kolbászos eszmecseréhez.
1.Ha Bogdányban jársz, nézz be a Borda húsboltba (főúton, közelebb a leányfalui végéhez), próbáld ki a kolbászt, ha még nem tetted meg.
2. Ma vettem gyúrói (ez is házi) kolbászt Gazdagréten egy kis boltban. Lamentálok melyik ízlik jobban. Utóbbi valamivel erősebben fűszerezett és füstölt.
Ja, igen, ez nem politikus duma, azt értem, amit írok. Hacsak aszekelyek el nem magyaráz valamit arról, hogy nem is úgy van 'mer agyzrcsánymegafideszstb'. De azért ez a kolbászpróbálgatástól nem tántorít el. Majd aszekelyek megmondja, hol van a nemzet kolbásza (sejtem, hogy Hoplita mit súgna neki affelől, hogy hol keresse).
törökgáborelemez HV - A kihívó 2014.02.09 15:44:18
Mesterházy egy amatőr politikus, aki még egy rendes lejáratókampányt sem képes végigcsinálni – nyilatkozta a napokban Kövér László, a parlament elnöke. A szocialista politikushoz egészen mostanáig meglehetősen ambivalensen viszonyult a kormányoldal. Bár az MSZP elnöke már…..
korábban ulrike 2014.02.09 22:05:55
@6.Lenin: "Tulajdonképpen az lenne a legjobb mindenkinek, ha ápr. 6 ig senki nem szólna 1 szót sem." Lenin összes művei, 56. kötet.

Iljics, ugye mondtam, hogy még saját magadon is keresztül esel. :)
korábban ulrike 2014.02.12 22:00:39
@tölgyes: Segédpozsgay Úr, egyetértek magával, tegyük a magyarországi zsidó elitet felelőssé a magyarországi zsidók elhurcolásáért és lemészárlásáért. Utóbbi évek legjobb történelmi ötlete. Magához képest Szakály szélsőséges cionista. Gratulálok. Ha nem vigyáz, még magából is történész lesz.
korábban ulrike 2014.02.13 16:49:33
@tölgyes: Maga egy vén marha, aki már azt se tudja mit beszél. Helyesebben, ír. Meg kell mondjam, ezt azért nem gondoltam volna, de hát kibújik a szög a zsákból. Hoplita magához képest egy konzekvens, egyenes ellenfél. Maga meg simán egy féreg. Egy okoskodó féreg, aki most itt nekem dadogva magyarázkodik. Undorító.
Kár erőlködni, a közvélemény nem fog felháborodni, bármennyire is szeretnék, nem lesz hatása az ellendrukkereknek, az emberek nagyon is jól tudják, mi az érdekük, Magyarországon az atomenergia a nyerő – írta ma egy rendszeresen kommentelő Fidesz-szimpatizáns a blog fb-oldalára.…..
korábban ulrike 2014.01.24 18:40:01
@aszekelyek: "A hiteltelen szócsövek is hozzájárultak ahhoz, hogy nem tudták úgy feltüntetni, ahogy akarták"

Megszaggatom a ruhám, hamut szórok a fejemre , és alázattal leborulok a nagyasszony előtt, hogy nagylelkű bocsánatáért esedezzem, mert ennyire őszinte önkritikát nem vártam volna el tőle. Ha én lennék gyóntató atyja, nagyasszony, csak annyit mondanék kegyednek, egy miatyánk, és el van feledve sokévi hiteltelensége. De mivel nem vagyok, másutt kell keresni a feloldozást.
korábban ulrike 2014.01.25 23:04:02
@Hepci: "nem nagyon érdekelt a kis fickó, nagy arccal. Azon, amit mond, sosem látszott , hogy értene a közgazdasághoz."

Most mi baja lett a nagyasszonynak hirtelen az OV-al, hogy mindjárt ilyen nyíltan és félreérthetetlenül sértegeti. Csak ámulok. Tegnap meg bevallotta, hogy hiteltelen szócsövek elcseszték a kormányzati parasztvakítást.
korábban ulrike 2014.01.25 23:09:00
@6.Lenin: Iljics, hatékonyabb vagy, mint Hacsek és Sajó. És olcsóbb is, mert te egymagad eljátszod, mit ők ketten. Saját magadnak.
Ahhoz képest, hogy a felek már évek óta az egekbe emelik a 2014-es választás tétjét, négy hónappal a voksolás előtt tartalmi értelemben szinte semmi sem utal a tavaszi eseményre. A pártok persze kampányolgatnak, a kormánypárti orgánumokban mindent elural a lassan egy éve…..
korábban ulrike 2013.12.07 23:10:34
@hoplita: Hát persze, hogy nem. Mesélj akkor valamit a témában, had okuljak. Mikor is jártál arrafelé? Kikkel is beszélgettél ottan? Miket is olvastál? Ne titkold a tudásod.
korábban ulrike 2013.12.09 23:07:56
@hoplita: Nem a személyes kapcsolataidra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy Mandela hogyan és mikor is irtotta a boerok tízezreit, mint írád.
Egyáltalán, igazából kivel is háborúztak ezek a búrok - és miért - a két utóbbi háborújukban? Ki is tette őket konzlágerbe? Hogy a fenébe is kerültek oda az ősi holland, korábban lakatlan Cape körüli, az oranjei meg transvaali földekre?
korábban ulrike 2013.12.10 21:10:28
@hoplita: OK, látom kezdenek közeledni az álláspontok. A felesége, a felesége, olyan amilyen, nem focizik.

Az éjenszi meg éjenszi, de még mindig kevesebb nem afrikait ölt meg (volt afrikai angol gyarmatokon indiaiak csinálták az adminisztráció egy jó részét), mint fordítva.

Zimbabwe egy csődtömeg, s pont az ellenkezőjét teszi annak, mit Mandela tett. Elűzték erőszakkal a fehér farmereket, s ezzel tönkre tették a dohánytermesztést (fő importárú, s így alapvető állami bevétel volt), valamint az élelmiszer termelést. A külső tőkét - saját nincs - elriasztották, gyakorlatilag az országot tönkre tették. Elképesztő a szegénység. Elképzelhetetlenül elképesztő.

De Mandela nyíltan nem kritizálhatta, és nem is fordulhatott szembe azzal az emberrel, aki korábban menedéket adott neki. Ezért soha nem is bírálta őt, de pont az ellenkezőjét tette annak, amit zimbabwei kollégája művelt. Nem rombolta le a fehérek gazdasági uralmát, nem verte szét a fehérek dominálta állami adminisztrációt, megőrizte a fehérek dominálta erőszakszervezetek hatékonyságát. Nem bosszúhadjáratot hirdetett, hanem megbékélést. S bár az erőszakos bűncselekmények száma egyes körzetekben magas, de mégis csak sikerült féken tartania saját sorstársait, nem vált populistává. Pedig könnyű lett volna, s személyes indoka is lett volna bőven. De ő ennél okosabb volt, tudta, hogy szüksége van egy működő gazdaságra, s külső beruházásra, hogy az embergóból kilépő gazdaságot erősíteni tudja. Bölcs ember volt, s mértéktartó. A hatalomhoz sem ragaszkodott, első ciklusa után visszavonult. Ilyen Afrikában másutt nem esett meg, még más tekintélyes vezetőkkel sem. Kevés ilyen ember akad. Nagyon kevés, s nem csak Afrikában. Szóval Zimbabwe egy csődtömeg, Dél-afrika pedig a csücsök - és a kontinens - egyelőre vonakodó, de potens hatalma és tekintélye.
Nincs nagy szerencséje a szocialista pártnak október 23-ával. Tavaly ilyenkor bontott zászlót Bajnai Gordon, bejelentve igényét az első számú kihívó szerepére, s ezzel jó nagy fejtörést okozva Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének. Bajnai fellépése előtt a szocialista párt…..
korábban ulrike 2013.11.26 22:56:33
@tölgyes: Itt a (nem megjelölt, de nagyon hasonló) forrás.
mandiner.blog.hu/2013/11/26/pozsgay_imre_az_ember_aki_csak_tette_a_dolgat
korábban ulrike 2013.11.30 22:19:28
@Khal Drogo: Kissé hosszúra nyúlt a P. vita (magam is hozzájárultam a nyújtáshoz korábban), s nem is tartom érdemesnek tovább nyújtani de két dolgot szeretnék megjegyezni a hsz.-ed okán P.-val kapcsolatban.
- Függetlenül attól, mi a véleményem P.-ről, mennyire szimpatikus számomra, mennyiben mérhető másokhoz, el kell ismerni: dacára annak, hogy kommunista volt (van) a kommunista párton belül Grósz (s még sokan mások) ellenében P. döntötte le az addig hivatalosan dívó kizárólag egypárti keretek között megvalósítandó változásokat (liberalizáció vagy hogy is hívták). Ez igen lényeges dolog volt, voltaképpen pártján belül kivégezte az egypárt rendszert. Ez volt a lényege és értelme 56. népfelkeléssé minősítésének. Itt van egy US (ergo elfogulatlan) értekezés linkje.
www.jstor.org/discover/10.2307/25618697?uid=3738216&uid=2134&uid=2476364983&uid=2&uid=70&uid=3&uid=2476364973&uid=60&sid=21103091034283
- Az, hogy valaki kommunistának, kereszténynek, szociáldemokratának vagy akárminek is tartja magát nem minősíti emberi (egyéni) értékeit. Itt is, ott is akadnak gyarlók, kevésbé gyarlók, sőt mi több, rongy emberek is. Hasonló megoszlásban. Visszatérve tehát előbbi érvemhez, P. kommunista létére nem gondolta, hogy az országot csakis és kizárólag a kommunisták vezethetik, s aki mást gondol erről, az politikailag és jogilag is üldözendő. Ergo a kommunistákkal nem az volt a baj, hogy kommunisták voltak, hanem az, hogy politikai és közhatalmi monopoliumot tartottak fenn.
korábban ulrike 2013.11.30 23:04:07
@6.Lenin: Iljics, te már ezt nem növöd ki. Mindezek ellenére elmagyarázom neked, hátha megérted, mit is írtam - többek közt - Khalnak. Pont az ellenkezőjét annak, mit te itten - nem meglepően - kiferdítve összhablatyolsz: nem csak a kommunisták közt vannak (voltak) jó emberek meg kevésbé jók is, hanem úgy általában az emberek ilyenek, függetlenül attól, mi a pártállásuk, vallásuk vagy akár blog nickjük.
P.S. Azért ne keseredj el, s ne keverd az egyént és az egyéni kvalitásokat rendszerekkel és rendszerkvalitásokkal.
Vannak reménytelen küzdelmek: számomra az egyik ilyen annak elmagyarázása és elfogadtatása, hogy az elemző politikai véleménye, reménye és vágya nem része az elemzésnek. Nem azért, mert ezek ne lennének fontosak, hanem azért, mert hiszek a politikai vélemények szabadságában és…..
korábban ulrike 2013.11.09 21:04:19
@aszekelyek: Mennyen már sütni!
korábban ulrike 2013.11.09 23:45:25
@6.Lenin: "Tanítás szerintem azt jelenti" Te nem érted ezt az egészet, Iljics, s nem is igen tanultál sokat, ami önmagában nem baj. A tanítás nem olyan "te szerinted" dolog, hanem egy önálló tudomány, úgy hívják pedagógia, s nincsenek benne olyan tételek, hogy 6. Lenin szerint aznap mi is az a tanítás. Bonyibb ennél, jóval, de röviden:
- oktatás (tanítás)=hogyan gondolkodjunk (önállóan);
- kiképzés (pl. katonai)=hogyan cselekedjünk (önállóan is).
Látom már, az első fázist a kelleténél hamarabb hagytad abba.
korábban ulrike 2013.11.10 18:07:45
@6.Lenin: Jól van, Iljics, eddig is tudott volt, igen egyszerűen szemléled a világot mert alapdolgokkal sem vagy tisztában.
Mégegyszer: gondolkodás, programozás, tanulás precizen definiált fogalmak, s nem attól függ miben létük, hogy szerinted mik is azok.
Az utóbbi időben több hozzászólásban és levélben is felmerült, hogy illene az ötszázadik posztban túllépni a szokásos semmitmondó, felületes, unalmas, egyrész-másrészt jellegű, bülbülszavú elemzésen, és végre megírhatnám, hogy mit is gondolok "a" helyzetről. A finom…..
korábban ulrike 2013.10.24 22:29:53
@Nemzetstratégia: "egy jó személyiségelemzés"
Hmm......, maradjunk annyiban, te is egyfajta promoter típus lehetsz.
korábban ulrike 2013.10.24 23:04:02
@panelburzsuj: Ennyire még nem.
@panelburzsuj: "hascsikarás, csak lélekben". mindkettőt a coli baktérium okozza, de az első következményeivel a fajansz, a másikéval a kommentelő közönség szembesül.
korábban ulrike 2013.10.24 23:22:04
@Nemzetstratégia: Van egy ajánlatom: persistent promoter.
Kinek az érdeke, kinek az érdeke? – emlékszem régi televíziós beszélgetéseinkre Fricz Tamással a 2002-es választási kampány idejéről, amikor kollégám a felmerülő újabb és újabb ügyek kapcsán rendre erre a szempontra hívta fel a figyelmet. Igaza volt? Persze. A politikát…..
korábban ulrike 2013.10.22 23:50:48
@Lindalinda: Kis Lindalinda, menetelj békével. El.
korábban ulrike 2013.10.23 17:29:25
"a Terrorelhárítási Központ munkatársai - az osztrák EKO-Cobra bevetési egységgel együttműködésben - hozták Magyarországra azt a két férfit, aki október 4-én a házi őrizet szabályait megszegve ároktői lakásából ismeretlen helyre távozott.

A szállítás a társszervekkel együttműködésben, a TEK szakemberei által kidolgozott előzetes terv szerint, szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott - tették hozzá."
www.stop.hu/belfold/hazahoztak-az-aroktoi-szokevenyeket/1187921/
Nem tudom, mit mondjak. Nagy akció lehetett. Két cigányt leszállítottak.
Ehhez a két cigányhoz kellett a nagy nemzetközi együttműködés, szigorú biztonsági intézkedések és a szakemberek által kidolgozott előzetes tervek (a nem előzetes tervekről nem árultak el semmit), a képen 4 röndér, simaszkban, sisakban, motoros szemüvegben, automata fegyverekkel. Nem tudom, miért mindig ilyen magára ártalmas módon tud csak a rendőrség kommunikálni. Röhej.
korábban ulrike 2013.10.23 17:51:06
@panelburzsuj: Szerintem örültek, kettőt mégiscsak elhoztunk.
Más. Most olvasom a jó hírt, ez év végéig már biztos meg lesz az ítélet. Ez megnyugtat, mert látszik a fidesz bírósági reform hatása, melynek eredményeként már röpke 5 év is elegendő lesz egy magyar bíróságnak ilyen ügyek letárgyalására. A szemüveges asszony dolgozik.
Csillámport akarnak a szemünkbe szórni - a Nézőpont Intézet vezetője fogalmazott így, amikor egy Kövér Lászlóval közös fórumon azokról beszélt, akik a kormánypártok kétharmados győzelméről gondolkodnak. Korábban már Orbán Viktor is óva intette a jobboldalt az…..
korábban ulrike 2013.10.21 19:09:44
@panelburzsuj: Ah, notorius közéletjavítókkal nem tudok mit kezdeni. Lépdelj csak elszántan via Dolorosádon válladon a susnya terhével, s meglásd, megváltás lesz, mikor a római előfúrás nélkül megfeszít. Egy idő után majd benézek a barlangba, ott van-e porhüvelyed, vagy feltámadván az egekbe emelkedtél az Atya mellé.
korábban ulrike 2013.10.21 23:01:09
@aszekelyek: Hát, sok fajta lepel van, még többfajta lenyomattal. De ha arra a fajtára gondolsz, melyet a zarándokok áhítattal a lelkükben és készpénzzel a zsebükben látogatnak, akkor értem, mert a lenyomat fontos, jól magyarázható. Az imago is nagyobb becsben volt sokszor egy római házban, mint tulajdonosa élete során.
korábban ulrike 2013.10.22 00:19:19
@concret: Nézd meg milyen logikusan elmagyarázta Iljicsnek az mszp video akciózásának indítékait, céljait és módszereit. Persze Iljics nem érti, de ebben nincs semmi meglepő, hogy ezt sem, őt nem erről ismerszik. De ez is mutatja, aszekelyek nagyon is érti,mire megy ki a játék, és hogyan kell játszani.
Abban igazad van, nem célszerű mocsárra építkezni, s avval is egyetértek, minden vissza is hat a cselekvőre. Főleg az a veszélyes, ha a propaganda nem egy ráerősítő, esetleg rövid távú áthidaló valami, hanem a realitás és a virtualitás között tartós és szélesedő a szakadék keletkezik, mint Fidesz esetében is. Hiteltelenné tesz. A másik igencsak valós veszélyt azt jelenti, mikor központilag szigorúan irányított propaganda folyik, s mindenki láthatóan ugyanazt fújja, ugyanazokat a kliséket használja, és minden agyonhasznált fogalom az ellenkezőjébe fordul (lásd, szocialista demokrácia, nemzeti együttműködés rendszere vagy Magyarország jobban teljesít). Ez meg nevetségessé teszi az egészet. De nincs más választásuk, mert a merev központi vezérlés és vezénylés helyett használható, csak a koncepció által vezérelt és ezért viszonylagos cselekvési szabadságot biztosító auftragstaktikhoz csupa minőségi végrehajtó kéne. Ezeket pedig kilökdösték a vonatból.
Rezsiharc, mondta tegnap Kötcsén Orbán Viktor, rezsiharc, mondta ma a parlamentben a rezsibiztos, rezsiharc, mondja holnap már mindenki, aki a Fidesz táborába tartozik. Miközben a kormány ellenzéke ironizál, az ötvenes évekkel példálózik, a Fideszt láthatólag senki és semmi sem…..
korábban ulrike 2013.10.03 00:21:31
@Hepci: Aztán egy jó helyen lévő nemzeti trafikot akkor adol-e, ha átutaltam?
korábban ulrike 2013.10.03 19:13:16
@Hepci: Inkább a gumihal, abból - javaslatod szerint - fröccsöntött koton, s majd úgy reklámozom, hogy felöltése után magától felúszik. Lesz siker.
P.S. Legyen inkább csak 5 ezer, ne hat, azzal az eltéréssel, hogy te küldöd, nem én, megadok egy címet, ahová postailag utalhatod. Elővétel, persze. Aztán majd beszámolok a sikerről.
korábban ulrike 2013.10.04 21:08:25
@Hepci: Azért ennyire nem eccerű. Tessék kiírni előbb a tendert olyan rejtett követelményekkel, hogy annak nyilvánvalóan csak a panelburzsuj tudjon megfelelni. Állíts fel egy szilárd erkölcsű bírálóbizottságot, és célozz nekik arra, hogy panelt nem akarod az első 3 helyezett között látni. Erre azok panelt hozzák ki tuti győztesnek, amire én majd indítványozom parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a gyanús körülmények kivizsgálására. Innentől kezdve aztán nem igazán lehet tudni, hogy mi történik, majd meglátjuk, de el tudom képzelni, hogy aszekelyek kinyomozza, hogy Gyurcsány a hibás, meg a Bajnai, Lenin kijelenti, hogy mindketten ballib köcsögök vagyunk, Tőgyes kijelenti, hogy mindettől függetlenül a kormánynak megint igaza van, Gulyás Gergely pedig benyújt 2, kormányzatilag támogatott egyéni alkotmánymódosítást, mely megtiltja, hogy Magyarországon magánszemély gumihalkereskedelmet folytasson.
Hegyek vajúdtak, de hogy mi született, annak pontos leírásával és különösen megítélésével érdemes várni még pár hónapot. Az elemzők elmondtak már mindent, ami most látható a Bajnai-Mesterházy-megállapodással kapcsolatban. A megegyezéshez vezető rögös út és a nyilvános…..
korábban ulrike 2013.09.10 13:28:26
@Hepci: "Isten teremté az embert a saját képére.." , "És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából", "Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az õ szívében.."

Az ember teremté a politikust a saját képére (más képe nincs neki), és másban is teljesen leutánozza az urat, mert végül is az is önmaga, meg a teremtménye is. De erre a kettőre szüksége van, mert maga magát nem hibáztathatja és utálhatja.
Olyan megoldást találtunk, amely kicselezi Orbán Viktort – jelentette ki Bajnai Gordon, miután közel tíz hónapos „előválasztási” harc után ma megállapodtak Mesterházy Attilával abban, hogy a két párt nem állít közös miniszterelnök-jelöltet, külön listán indul, de…..
korábban ulrike 2013.09.04 20:00:35
korábban ulrike 2013.09.07 18:43:04
@panelburzsuj: Meglehet, de elkapott a láttam én már ezt a déja vuet valahol érzése, s nem tudtam ellenállani, hogy menten kiokádjam magamból mint szóvivő az üzenetet.
Július közepén arról írtam, hogy Bajnai Gordon nem lesz az egységes baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Ma az is kiderült, hogy Mesterházy Attila sem lesz. Leginkább azért, mert ma úgy néz ki, hogy nem lesz közös jelöltje a baloldali ellenzéknek. Ha jól értem a…..
korábban ulrike 2013.08.27 22:08:11
@panelburzsuj: Rajparancsnoknak lenni, mondjuk, nehezen volt tekinthető politikai beosztásnak. Ki a nyúlbuszból!, Be a nyúlbuszba!, Előre!, Hátra!, Iránytartó magam vagyok, vonalamban harchoz!, Lépés iiii....mbolyog az eleje!, Kuss legyen a végeken!, Törölje le a vigyort a képéről!, Ugorjon ki a zsebéból, harcos!, Ébredjen, vitéz úr, végállomás., stb. Nem volt ebben sok politika.
korábban ulrike 2013.08.27 22:14:11
@6.Lenin: Nem tudom, régen voltam ott. Nem tudom, most milyen a konyha, régen sem volt azért borzalmas, csak olyan egykaptafás. A'szem Sztendrén minden egy kicsit drága, legalább is drágább, főleg nyáron, s sokszor érdemtelenül, de azért régen nyáron esténként tele volt minden, főleg a Szentendrei Teátrum - nyári szabadtéri a főtéren - előadásai után. Régen volt, szép volt.
korábban ulrike 2013.08.27 22:59:13
@Hepci: Köszönöm. "Szentendrén sok a turistacsapda..." Genau. És nagyon szépen mondtad. Régen szerettem arra menni, pedig akkor még végig kellett autózni a Duna parton, de szerettem azt az utat Dbogdány felé. Most már csak idegesít. Jó múltkorában majdnem agyvérzést is kaptam a bogdányi büfében a kisoroszi kompnál. Mikor sült hal felől érdeklődtem, azt mondták, csak hekkjük van. Gondolom, fagyasztott. Ki is fordultam. Fagyasztott hekket tudok a tescoban is, ha akarok.
Nem kell Orbán Viktor feltétlen hívének lenni ahhoz, hogy lássuk: a miniszterelnök kivételes politikai tehetséggel rendelkezik. Lassan két és fél évtizede követhetjük figyelemmel pályáját, és bármit gondolunk is róla, céljairól és eredményeiről, ennek a korszaknak ő a…..
korábban ulrike 2013.08.22 19:21:03
@gipsz.jakab: Ég a napmelegtől a kopár sík szarja.
p.s. +z, í=i, -z
korábban ulrike 2013.08.23 22:08:10
@gipsz.jakab: @Hepci: @panelburzsuj: Nem ezt a magszórást (szikesedő magyar ugaron lévő homoktalajba is akár) hívják a mezőgazdák szakszóval ejakulációnak?
P.S.: De mé' pont a szikesedő homokba? Legalább adná el a banknak. Bár, az utóbbiak manapság a nemzet legnagyobb magjainak vannak kikiáltva, de azért a humán mag is vehet humán magot. Néha, néha. Uzsorakamatra.
Sokan megégették már magukat a politikában a „soha”, a „végleg”, a „biztosan” és népszerű társaik használatától. Most mégis valami olyasmiről szeretnék beszélni, ami ebbe a körbe tartozik: valamiről, ami szerintem mára eldőlt. Bajnai Gordonból sok minden lehet még…..