Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Á.T.

176 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miközben zajlottak a debreceni Csokonai Színház átalakítási munkálatai többször eszembe jutott, hogy vajon megőrzik-e azt a portrésorozatot, amely a színpadnyílás felett helyezkedik el. A Telepy Károly festette képeken láthatjuk a magyar és a debreceni színjátszás hét nagy egyéniségét: Szerdahelyi…..
A debreceni Erzsébet Nőegylet 1907. június 16-án, vasárnap 16 órai kezdettel virágos kocsikorzót rendezett a Simonyi úton végig a Nagyerdőbe.  "A szép látványosságnál a gyönyörő verőfényes idő ezuttal ép oly jótékonyságot gyakorolt, mint fillérjeivel az a tengernyi nép, mely a fasorok utait…..
1906 júniusában, Kenézy Gyula vezetésével kezdte meg működését a Debreczeni Magyar Állami Bábaképezde. A Debreczeni Képes Kalendáriom 1908. évi kötetének hasábjain egy rövid bemutatás és életkép olvasható az intézményről. "Debreczen város keleti részén, a róm. kath temető előtt terül el az állam és…..
1944. június 2-án légiriadó volt Debrecenben és néhány perc múlva ellenséges repülőgépek hajtottak végre nagyerejű támadást a város ellen. Ez a támadás volt a legtöbb áldozatot követelő bombázás, amely Magyarországot érte a második világháború során. Körülbelül 280 ház teljesen romba dőlt vagy…..
1913 július elején pattant ki a botrány. Egy névtelen feljelentés nyomán indított széleskörű nyomozást a debreceni rendőrség egy szülésznő ügyében, akit angyalcsinálással vagyis a korban törvénytelen magzatelhajtással vádoltak. A szülésznő a kihallgatás során beismerte, hogy egy esetben hajtott…..
1911. április 12-én Steier Etelka, az Alföldi Takarékpénztár tisztviselőnője forgópisztollyal halántékon lőtte magát. Ez a szomorú hír hozza tudomásunkra, hogy az országos tendenciáknak megfelelően, a 20. század első évtizedében Debrecen városában is voltak követői, támogatói, aktivistái a…..
Az irodalmi emlékezetben Szabó Magda Régimódi történet című munkája őrzi a debreceni Svetits Intézet egykori főnöknőjének, Stillmungus Mária Margit alakját, aki több éven keresztül kísérte figyelemmel és szeretettel a számára oly kedves és tehetséges tanítvány, Jablonczay Lenke (Szabó Magda…..
Vajon a szépség áldás vagy átok? A 17 évesen Magyarország szépévé választott Szaplonczay Éva élete során adottságainak előnyeit és árnyoldalait is megtapasztalhatta.  Szaplonczay Gyula és Hegedüs Aranka leánya Zilahon született 1913. január 14-én. Édesapja a zilahi kórháznak volt igazgatója, majd…..
A cselédmizéria avagy a cselédek körüli bonyodalmak a 19. századi második felében a pécsi társadalom számára is megoldandó problémát jelentettek. A helyi lapok gyakran tematizálták a kérdést. A cselédintézet felállítása sem jelentett végleges megoldást, amit a Pécsi Figyelő alábbi, 1880-as cikke is…..
Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete 1935. november 12.-i tisztújító közgyűlésén a pécsi csoport elnökét Nánássyné Szanathy Aniellát országos belügyi alelnökké választotta. Betegség miatt nem tudott részt venni ezen a közgyűlésen, ezért csak később tudta megtartani alelnöki…..
Kalliwoda Olgát, a pécsi Városi Zeneiskola ének–zongora szakos tanárát az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején a sajtóban úgy tartották számon, mint azt a magyar hangversenyénekesnőt, aki a legtöbbet szerepel nemzetközi rádióstúdiókban, ahol rendre népszerűsíti a magyar népdalokat és általában a…..
A 18. században a felkapott francia divatszalonok már bábukat (mannequin) küldtek vásárlóiknak, hogy legújabb ruhakölteményeiket bemutassák. A 19. század közepén jelentek meg a divatszakmában a próbakisasszonyok Éppen nőnapon tette közzé a Dunántúli Napló a felhívást, amelynek nyomán 1985…..
Ili ezen a reggelen is egykedvűen kelt ki az ágyból. Mosakodás közben a hűvös víz némileg kimosta az álmot ugyan a szeméből, de a szokottnál is komótosabban vette fel az előző este kikészített iskolai egyenruhát. Miután anya két vaskos varkocsba fonta szőkésbarna fürtjeit és sötétkék szalagokat…..
2017.április 25-én a Kettesy Kollégium szervezésében a Galopp Napok versenyein vettünk részt. Bécsi tanár úr vezetésével a főzőversenyen szakavatott gasztro csapat készítette a slambucot. A focista fiúk értékelése szerint a legfinomabb slambuccal szorultunk a második helyre, de sebaj,jövőre ismét…..
Kollektor Miénk a bajnok csapat 2017.03.23 20:32:52
Címvédőként léptünk pályára március 21-én az iskola tornatermében a Szent József Kollégiumi Röplabda Kupán...
Kollektor "Repül a nehéz kő..." 2017.03.23 20:21:42
Idén is (2017. március 9.) kollégiumunk rendezte meg a középiskolai kollégiumok közötti erőfelmérő versenyt...
Kollektor Gyula bácsi látogatása 2017.02.22 21:58:01
2016. november 17-én délután Ferencz György tanár úr felvetette, hogy kinek lenne kedve meglátogatni kórházban fekvő portásunkat. Jó páran fel is emeltük a kezünket és azonnal jelentkeztünk, hiszen szerettük volna meg nézni, hogy van Gyula bá...
Kollektor Rendhagyó DÖK gyűlés 2017.02.01 11:41:46
2017. január 11-én a kollégiumi diákönkormányzat gyűlésén Medve József kollégiumvezető is részt vett. A csoportok kollégiumról alkotott képére volt kíváncsi és arra, hogy milyen változtatásokat javasolnának a diákok.  ..
2017. január 30-án ünnepi hangulat uralkodott kollégiumunk földszintjén. Fekete Tibor prefektus focistái társukat éltették. Perevuznik Makszim 14. szülinapját ünnepelték...
2016. december 15-én kollégiumunk diákjai koncertet adtak a Szent Anna Székesegyházban. A kiváló színvonalú rendezvény Fekete Tibor prefektus szervező munkáját dicséri, amelyet ezúton is köszönünk...
2016. szeptember 28-29-én, Pécsett, a Civil Közösségek Házában konferencia zajlott, a PTE-BTK Kortárs Világirodalmi Kutatókör és a Pécs-decentrum Kulturális Egyesület szervezésében. A két nap alatt az Eltérülő nemiség konferenciacímet próbálták körüljárni előadók és meghívottak. Volt itt bőven téma…..
2016. december 5-én és 6-án fehér-bordó díszletbe öltözött stúdiumtermi táblánk, amely előtt mókás kellékekkel készíthettek fotókat diákjaink (és nevelőink). A Mikulás sapkák, a szakáll és a rénszarvas agancs mellett vidám táblácskák is előkerültek...
2016. november 30-án a Járom Kulturális Egyesület jóvoltából megtartottuk karácsonyi kézműves foglalkozásunkat, amely keretében megannyi színpompás gömbdíszt készítettek kollégiumunk leány lakói...