Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Burai Gertrúd

117 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az anorexia az egyik legnagyobb károkat okozó testképzavar. Az elszenvedői - a testépítőkkel ellentétben - vállalhatatlanul kövérnek és túlságosan nagydarabnak látják magukat és képesek mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbb zsírt és izmot veszítsék el. Azért, hogy ezt elérjék nem tesznek…..
Burai Gertrúd 2017.10.23 11:01:44
@orient: Ugyanez forog az én fejemben is. Egyik mentális zavart vezette át egy másik mentális zavarba. Annyi valóban igaz, hogy ez legalább nem halálos, de a probléma ott maradt.
A karácsonyi ajándékvadászaton gyakran érezheted úgy, hogy feleslegesen és ötlettelenül járod végig a boltokat, de mielőtt végső kétségbeesésedben idén úgy döntenél, hogy a családod nő tagjait újabb pipere-szettel, az urakat nyakkendővel, a legkisebbeket pedig olyan…..
A Veszprémiek örülhettek legjobban a „MegszépülAVárosom” kezdeményezésének, hiszen közel 34 ezer szavazatot megszerezve, első helyen végeztek a pályázat közönségszavazásán. A hét építőipari cég által (az Építkezem, felújítok építőipari kezdeményezés keretei…..
Szeptember 1-én záródott az idei Burning Man. Ezt a "fesztivált" 1986 óta rendezik meg az amerikai Black Rocknál, a Nevada sivatagban. Több tízezer ember, egy héten keresztül önkifejez. Van itt óriási térplasztika, szobor, jelmezekbe, vagy ádámkösztümbe öltözött emberek, zene,…..
Yang Liu eredetileg dizájner a nagyközönség mégsem ezen tevékenysége miatt ismeri ennyire széles körben. Hihetetlen jó érzékkel látja meg és teszi egyértelműen ábrázolhatóvá a különbségeket, legyen az népcsoportokhoz, szokásokhoz, vagy akár nemekhez köthető. Egyszerű…..
Első és második helyezettet, valamint öt elismerő okleveles díjazottat hirdettek ki május 22-én a VELUX Nemzetközi Dizájn Díj átadó ceremóniáján a holland Eindhoveni Dizájn Akadémia épületében. A fiatal magyar dizájnerek, Kárpáti Judit Eszter és Esteban de la Torre, akik a…..
A Dom Pérignon Izland misztikus tájképét választotta hátteréül, hogy bemutassa vibráló és intenzív új tételét. A P2-1998 az évjárat második kiteljesedése, amikor a champagne kivételesen hosszú érlelés után a leginkább energikus formáját mutatja. Erre utal elnevezése is;…..
A jóga a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében. A jóga művelője a jógi (szanszkritül a férfi jógikat joginnak, a női jógikat pedig jogininek is nevezik). A jóga célja a testi és a szellemi erők…..
A VELUX Cégcsoport idén tavasszal megújította tetőtéri ablak kínálatát, amelyek közös jellemzője, hogy a kb. 10%-kal megnövelt üvegfelületük több napfényt enged a tetőterekbe, mint korábban, a modern anyaghasználat pedig kevesebb fűtési energiafelhasználást tesz lehetővé.…..
Dzsingisz kán lovas szobra nem meglepő módon Mongóliában áll büszkén tornyosulva a táj fölé a Tuul folyótól nem messze, Ulánbátortól 54 kilométerre. (szerkesztő)   A vezér maga persze nem áll, hanem ahogy egy vezérhez illik, ül a lován. Büszkén veti tekintetét…..
Burai Gertrúd 2014.05.05 21:49:00
@Locassen: Én is vitatkozom magammal, mert tényleg lenyűgöző. Nem úgy a kerék :-)
Alison Jackson nagyon huncut fehérnép. Szereti a nagy durranásokat, a hatásvadászatot, a hírességek ellesett gyenge pillanatait, de nagyon nem szeret pereskedni és főleg nem szeret kártérítést fizetni. Emellett Alison Jackson még fotóművész is, ezért aztán csak úgy tud spontán…..
Bár 99%-ban a férfidivat környékén forgolódom, de így is elém kerül nem egy figyelemreméltó megoldás, ami a hölgyek öltözékét illeti. Döbbenjetek meg, de még kedvenceim is vannak. Ezek egyike nem olyan, akit nehéz szeretni.  Carolina Herrera érett ízléssel tervezi…..
Napjaim nagy részét a gép mellett töltöm. A nagy rész nagy részét pedig azzal, hogy a Szivarzsebre keresek anyagot. Ilyenkor gyakran botlok ismerős arcokba, mert bár a férfi topmodellek korántsem olyan menők, mint a csajok, azért itt is megvan a sokat foglalkoztatott felső kategória.…..
Kezdetben volt a lyukkártya és a lyukszalag. Nem sokáig éltek, mert jöttek a floppyk. Volt belőle kicsi és volt belőle nagy, meg még annál is nagyobb. Ők sem éltek sokáig, mert elkezdtünk disc-eket használni, majd ők is idejemúlttá váltak és megérkeztek a pendrive-ok. (a cloud…..
Az én emlékeim a sünökkel kapcsolatban nem igazán pozitívak. Mélyen belevésődött az agyamba az a közelkép, amit egy természetfilmben láttam és azt mutatta, micsoda fauna él egy sün tüskéi között. Máig az ugrik be, ahogy a sok apró élősködő rovar boldogan mászkál a…..
Aganetha Dyck már régóta foglalkozik a fajok közötti kommunikációval, ezen belül a méhek és az ember kapcsolatával is. Döbbenetes tény, hogy szerte a világban a méhpopuláció 30-50% százalékban csökkent, ami nagyon elgondolkodtató ismerve az alábbi műveket. Aganetha viszonylag…..
A fejtörők nagy sikerének kulcsa az, hogy arra késztetnek minket, próbáljunk más szemszögből megvizsgálni egy problémát. Nagy titkok nem hullanak le dolgokról, de az "aha" élmény sokunknál megvan, amikor végre rájövünk (vagy megmondják) a megoldásra. Ez a gondolat inspirálta…..
Hát kérem szépen ismét bebizonyosodott, hogy a világ szigorú szabályok szerint működik. Rendkívül kreatív és okos emberek kitalálnak valamit. Ezeket a találmányokat, innovatív megoldásokat, módszereket általában először egy szűk kör használja professzionálisan, majd…..
Yang Liu 14 éves korában költözött Németországba. Kreatív hölgy lévén egy minimalista sorozatban foglalta össze, hogy is látja a nyugati és keleti kultúra közötti különbséget. Munkái rendkívül könnyeden, ugyanakkor elgondolkodtatóan tárják elénk gondolatait. Kék az…..
Történt egyszer, hogy a vén Tél határidőnaplója elveszett. Tél úr öreg volt már, így aztán kénytelen volt valamennyi tevékenységét feljegyezni, mert egyre többször hibázott. Sajnos ez a módszer sem mindig jelet 100%-os biztosítékot. Tavaly például visszapörgetett…..
Az emberek kétfélék. Az egyik, aki kétfelé osztja az emberek, a másik, aki nem. Viccet félretéve, ez természetesen nem igaz, de szerettem volna elvenni a következők élét. A bevezető szerint vegyük könnyedén az alábbi irományt. Nézzük! Kétféle ember létezik, a kutyások…..
Akár hiszitek, akár nem, a régen élt emberek is hasonló életet éltek, mint mi. Nekünk ugyan már nem okoz gondot egy ilyen meleg tél esetében, hogy elfogy a jég és tönkremennek a hentesek, a kórházak pedig nem tudják ellátni több betegüket sem, de ha megnézzük a korabeli…..
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya, akit Theonak hívtak. Ez a kiskutya nagyon szerencsés volt, mert olyan családba került, ahol nagyon szeretik a kutyákat. Theo további nagy szerencséje az volt, hogy a családban is volt egy kölyök, akit Bonak hívtak. Nagyon gyorsan…..
Mikor a Káma Szútráról beszélünk mindenki tudja, miről beszélünk. A könyvben rengeteg pozitúrát találunk arra az esetre, ha az általában alkalmazott 5 darab ügyes kis formáció már csak hosszas próbálkozásra juttat el minket a kívánt eredményig. Simon Rich és Farley…..
Nem tudom, hogy Anna Radchenko saját életéből merít, vagy hobbista pszichológus, aki a szülő által elcseszett életeket vizsgálja, de az biztos, hogy fotósként sokatmondóan tárja elénk a hibás anyai viselkedésformák széles tárházát. Egyértelmű szimbólumokkal dolgozik.…..
Burai Gertrúd 2014.01.20 19:19:32
@m.o.p.: Azt hiszem, ez örök téma. Mindig aktuális. Esetleg egy-egy konkrét személy esetében késett el. :-)