Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kui

23 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Huszonnégy Órás Napló Feladom! 2013.05.22 11:21:19
Sok dallama van ennek a sóhajnak. Vagy kiáltásnak. Vagy bömbölésnek. Ki hogyan énekli. Mindannyian megírtuk már a magunk kis dallamát ehhez a szöveghez. Olyan, mint egy sláger, túl gyakran halljuk magunktól és másoktól.  Így fülünkbe mászik, sláger lesz belőle, újra és…..
A kegyelemről   Egy férfi jött be az irodába. Egészen közel jött asztalomhoz. Nagyon rám nézett, az igazgatót kereste.  Megmutattam az utat. Így kezdődött. Már elfelejtettem, hogyan folytatódott. Csak arra emlékszem, két évig tartott. Találkozások paráznaságra,…..
A gyűlölet, ha felvállaljuk, elpusztítja önmagát. Ha tagadjuk, elpusztít minket.   Gyűlölöm az embereket. Még nem mondtam ilyet, csak éreztem, hogy gyűlölöm az embereket. De jó ezt kimondani!  Nem jó mondani. De jó kimondani. Ezeket a sorokat szócsata előzte meg.…..
Az a felelős, aki választ: az isten nem felelős. ( Platón: Az állam) Volt egyszer egy Ember. Országa romokban hever. Királya tehetetlen, királynője kegyetlen. Három és fél éve eső nem esett. A természet kiszáradt. Az állatokat alig lehet életben tartani. Nagy az éhség. Az…..
Huszonnégy Órás Napló Virág 2013.04.10 19:26:16
Juditnak ajánlom, a barátnak   Figyelem a növényeket a lakásban. Ők is figyelnek engem. Figyelem őket, mert beszéd nélkül is tudnak lenni. Olyan észrevétlenül, automatikusan. Együtt élünk. Nem, nem házi botanikát kell elképzelni terebélyes télikerttel. Nekem csak két…..
T a p a s z t a l a t Egy kisbuszban emberek utaztak, az egyik közülük kissé részegen szállt fel, józanodó, de rossz állapotban. Büdösen, ápolatlanul. Majd felszállt egy nő, akitől ezt a történetet hallottam. Az utazótársak bosszankodását hallgatta: „Ha betegség lenne, akkor…..
- Hajléktalan Sanyi. Hajléktalannak hívod magad?  Te?  – röhög a bár levegőjébe Ince. Te mekkora barom vagy! Ekkora akaraterővel ne hencegj senkinek! Hány éve ismerlek? Húsz? Sajnos több - hangsúlya mondatról mondatra lefelé süllyed kissé alkoholgőzös, kissé…..
 D i v a t Melyik kor divatjáról beszéljünk? Válasszunk egyet. Az ókori férfi selyemköpenyek eleganciáját, a középkori harisnyahordás változatos színekben, változatos anyagban való fejlődéstörténetét vizsgáljuk? A kosztümtörténetbe rágjuk bele magunkat vagy…..
Amikor kiborulsz… Most nem arra gondolok, amikor a szatyrom elszakad a zebrán és mindenki látja, viszem haza a tampont és a mosogatószert, mert én a kézkímélőset szeretem. Néha jól megpakolom a nejlon- vagy papírtáskámat és kifejezett rémálmom, hogy a zebrán átkelő emberkupac…..
Soppingolás Ez a szó bármilyen hülyén néz ki így leírva, valljuk meg magunknak, nem szorul magyarázatra. A soppingolás szükségtelen vásárlást jelent. A vásárlás nem szükségtelen, de azzá tehetjük. Költözéskor persze kiderül, mennyi minden képes szükségtelenné válni…..
Remény Ha választhatnék Voltaire lenne a keresztapám, Ady a szomszédom, George Washington a tanárom, Gandhi a lelkészem és Széchenyi a barátom. Ha választhatnék.  Azonban csak remélhetek. Oh, remény! De mit reméljek? Hogy valamelyikőjük feltámad és minden szépen…..
Az év legmelegebb napja van. Az ég kékje is megkopott, a fent ma összeér a földdel.  Három fiú, mintha rokonok lennének. Együtt lihegik a hőséget, arról nem is szólva, hogy ma nem csak szombat, de ünnepnap is van. Esküvő készül. A zsákutcában forró csend. Mintha semmi nem…..
Huszonnégy Órás Napló Vers 2013.03.01 11:52:18
Tolerancia az elveszett generációhoz   Tudom kik ők, én is az vagyok Az elveszett generáció Sóhajtás vagyunk.   Törődés, figyelés, családi kapcsolat? Megértés, fejlődés, érzelmek illata? Sóhajtás vagyunk.   Szorongás árnyában félünk Mernénk…..
Függönyön át bújik a fény. Fel kell kelni. Nándit nem óra ébreszti. Minden este kilenc körül iszik három pohár vizet. Így hajnali negyed háromkor fel kel pisilni és kihúzza a sötétítőfüggönyt. Csak sötétben tud elaludni és a fény ébreszti. Pirkadat az ébresztőórája.…..
Huszonnégy Órás Napló A pad 2013.02.13 12:48:14
  A pad nem csak egy pad, hanem egy hely, ahol két ember beszélget. Nem csak egymásra találnak, hanem inkább magukra. A padon az események nem pörögnek, csak történnek. Egy hely, ahol látszólag nem történik semmi.  Mégis mindent megváltoztat.    Filip…..
Huszonnégy Órás Napló Etikett 2013.02.13 12:44:31
Csomó rossz hír összesűrűsödve, ez történt tegnap, a massza húzott, én meg süllyedtem. Egész délelőtt egy kis előadást, inkább megosztást csiszolgattam, aminek megtartására lehetőséget kaptam. Téma a lelki fejlődés. Lett volna. Csörgött a telefonom, a beszélgetésben…..
„Óriási magyar siker született az Ohio állambeli Columbusban, Szabó Melinda nyert az Arnold Classicon, a világ egyik legnagyobb fitness- és testépítőversenyén.Szabó február 29-én repült el az Egyesült Államokba, a fitnesz kategória elődöntői másnap, csütörtökön…..
Tartsd a gyeplőt! avagy  Érezd jól magad!  Biztos Önök is úgy vannak ezzel, mint én.Jó párszor hallották már, nem? … hogy hát, nem lehet tudni…  Lehet tudni, hogy              mit hoz a…..
Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk…..
A vad és a…..
Fogadj el!  avagy  Fogadd el!  Nem eszi meg a barnarizst! Egyszerűen nem eszi meg. Pedig finom, én csináltam – mondta anyuka.  A fia épp most ment a lábashoz, gondolta benéz a  konyhába, meleg ételt keresett és ott volt a  sárgás barnarizs. (Anyuka…..
Fogj padlót! Most lehet, hogy kiröhögnek, de életem legnagyobb felfedezése, amikor véletlenül összefutottam magammal. Nagyon rossz volt. Mégis ajánlom mindenkinek, ha megengedik, legalább egyszer az életben.  Hasznos. Vagyis először durva, de később hasznos is lehet. De, ha…..
Mi van?  Mi van, ha valamit  szeretsz csinálni, de még nincs gyakorlatod benne? Mi van, ha félsz, hogy kinevetnek? Mi van, ha nem fog sikerülni? Mégsem számít, hogy félsz.  Nem tudod nem csinálni!Örömet keresel, sikerélményt !Én is keresem.  Az igazság az, hogy…..
Élet a halál után ?   Igen, Hölgyeim és Uraim! Van! Van, amikor úgy érzem magam, mintha meghaltam volna, máskor pedig kinőnek a lelkesedésszárnyaim. Egyszer élet, máskor halál. Ugye, egyetértenek! Van egy ismerősöm külföldön, egy nő. Egy évet én is ebben a…..