Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vegasztromania

323 bejegyzést írt és 433 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Az egyetlen állandó a változás maga.”     Egy ideje már készülök erre az írásra, de úgy látszik, most jött el az ideje. A csendem elsősorban a sok munka, az egyetem utolsó féléve, a szakdolgozat, egy (két) új szakmai kihívás, a fejemben lévő tervek formálódása, a magánélet és a magammal…..
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez…..
Történt az úgy, hogy ma megéheztem, de nem volt kedvem kimenni vásárolni a szakadó esőben. A fagyasztott borsót már megvettem pár napja, mert egy ideje nagyon megkívántam a borsófőzeléket. Na persze nem a menzáról elhíresült lisztes, agyoncukrozott verziót, amiben csak néhány borsószem kiabált…..
Mostanában nagyon kívánom a hagyományos ételeket, mint például a paprikás krumplit, a rakott krumplit, vagy a töltött paprikát. Gyerekkorom ízei, de eredetileg mindegyik hússal készül. Akkor most hogy van ez? Egyek, vagy ne egyek? "Csúfoljam meg" az eredeti recepteket, és készítsem el a saját…..
vegasztrománia Vegán jambalaya 2019.01.17 17:09:40
A jambalaya (ejtsd: dzsámbálájá, becézve: dzsambi) egy eredetileg kreol származású rizses étel, amit alapvetően hússal, kolbásszal és alapvetően Louisianában készítenek. Újabban csak zöldségekkel és Budapesten is. Köszönhetem mindezt Lillának, a józsefvárosi Dagoba-bisztró főnökasszonyának, akivel…..
vegasztromania 2019.01.20 18:53:19
@L-Style: Nem kell elfőnie a víznek, csak a rizsnek kell megfőnie. Külön jót tesz az ételnek, ha egy kicsit van leve. De valóban rizsfüggő is, ezért átjavítom 3-4 csésze vízre. Köszönöm a hozzászólást! :)
Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is.  Vega töltött káposzta   Hozzávalók: A töltelékhez: 16…..
Elkezdődött az egyik kedvenc időszakom, a gangokról orromba szálló, inspirációs, "vasárnapi ebéd" illatok korszaka. Illatok, kajaszagok tekintetében még mindig mindenevő vagyok, imádom a fokhagymás sült hús illatát, az agyam bármikor megkívánja a rántott húst, és egy másodperces néma csenddel,…..
Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban…..
Na nem a főzés körülményei, hangulata volt olaszos, hanem az ízvilág lett az. A lencse tavaly januárban indonéz curry formájában került az asztalra, de mivel sok minden megváltozott azóta, új energiákra, új ízekre vágytam. Bejött. Azzal a lendülettel, amelyikkel elengedtem a…..
Az úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a…..
vegasztrománia a kenyerek kenyere 2013.03.26 08:15:19
nagy-nagy kedvencem sarah, a my new roots írója. szeretem a stílusát, szeretem azt, amit közvetít, szeretem, hogy vega és szeretem, hogy koppenhágában él (imádom azt a várost). és amikor azt hiszem, hogy már nem lehet fokozni a dolgot, akkor kiderül, hogy lehet (szóval többé nem…..
vegasztromania 2013.11.17 20:09:54
vegasztromania 2013.12.21 09:51:54
@kolka: igen! :)
vegasztromania 2014.05.18 11:49:19
@capucci: Szia, nem tudom, nem próbáltam még mással helyettesíteni.. Van egy gluténmentes kenyér receptem is, az lenmagliszttel készül.
vegasztrománia Maradékfőzelék 2014.04.09 09:49:37
Mostanában nagyon kívánom a főzelékeket. A gluténmentes pizza forgatásából maradt maradékokkal kezdenem kellett valamit és a múltkori kelkáposzta főzeléken, valamint Feri fotóin, főzelék-fókuszán felbuzdulva tegnapelőtt nekiláttam főzeléket főzni. Még Koppenhágában…..
részemről nem szeretem a tejet. az agyammal tudom, hogy finom, de nem kívánom (és azt nézzétek el, hogy nem írom le huszonharmadjára, hogy hallgatok a szervezetem jelzéseire). a főzésnél használom (egy jó kis bechamel mártásnál például hmm), de se kávéba, se müzlire nem…..
vegasztromania 2012.12.03 10:38:39
@ratane: örülök :)
vegasztromania 2012.12.17 12:58:45
@Bence Krisztián Stefán: általában mit használsz édesítésre?
Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők…..
Ez a vegetáriánus -egyelőre - sajnos nem én vagyok, de arra gondoltam, hogy miért ne szélesítsem látókörömet barátaim szemének és élményeinek segítségével? És miért ne mutassam meg ezt Nektek is?Egyik barátnőm, Laki Eszti grafikus. Imádom a munkáit, a vizuális…..
vegasztromania 2014.01.26 13:16:30
@k.a. wobe: Szerintem egyikünk sem - Eszti sem, és én sem, de megnézzük! :)
Hatalmas tévedés, hogy egy vegetáriánus nem tud hülyeségeket enni, egészségtelenül étkezni és az is, hogy nem tud felesleges kilókat testének különböző részein tárolni. Nálam december 31-én betelt a pohár. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, és ez sem az, puszta…..
vegasztromania 2014.01.20 12:06:14
Ez a virgin forralt bor. Miért fosszuk meg a forró, fűszeres élménytől a gyerekeket és azokat, akik vezetnek, vagy nem isznak alkoholt? Ezentúl nem kell. Most iszom a fotóalanyt - nagyon jól sikerült! Nincs benne hozzáadott cukor, fűszeres és átmelenget. Még ideképzelek egy kis…..
Sokan bajban vannak a hétköznapi ebédekkel. Ha ráuntatok a menzára, vagy már kívülről fújjátok a környéken fellelhető kifőzdék, ebédmenük felhozatalát, vagy már minden ebédkiszállító céget kipróbáltatok, vagy egyszerűen csak otthoni ízekre vágytok, akkor erre van egy…..
vegasztrománia Sok kicsi 2013 2013.11.19 08:21:03
Megint eljött a pillanat, elérkezett a jótékonyság ideje. A 2013 karácsonyi Sok kicsi jótékonysági akció támogatottjai az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványon keresztül rászoruló családok lesznek. Egy kis ismétlés, hogy mi is az a Sok kicsi:15 gasztroblogger és 15…..
Pihenni kell. Hiába imádom azt, amit csinálok, időnként időt és teret kell hagynom arra, hogy csak magamra figyeljek, és kiszakítsam magam a megszokottból. Most is ez történt. Régi vágy és ötlet vált valóra, pár napot Berlinben töltöttem. S bár tényleg kikapcsolódni mentem,…..
Egy éve kezdődött (na jó nem, igazából 2 és fél. vagy 6. vagy..). Lényeg, hogy egy periódus, egy alkotófolyamat, ami szeptember végén lezárult, 1 éve kezdődött. Amikor a Goldenblog zsűrije úgy döntött, hogy a Vegasztromániát választja a 2012-es év legjobb gasztroblogjának.…..
vegasztromania 2013.10.31 10:47:09
:)
neem, nem fogok időjárásról beszélni, ami van, az jó. egy pillanat erejéig talán azért mégis, mivel ez a hideg joghurtos leves igazi melegben esik igazán jól. ami pedig közeleg, úgyhogy tessék készülni. zsófinál elolvashatjuk a leves történetét, és "húsos" változatát.…..
vegasztromania 2013.07.15 18:47:44
@teknős: :)
egyre több ismerősöm esik áldozatául a különböző érzékenységeknek, intoleranciáknak, és emiatt elkezdtem foglalkozni ezzel a témával. s bár engem egyik sem érint, elkezdett izgatni a téma. minden ideológiai megtámogatás nélkül szeretek olyan ételeket enni, amik nem terhelik…..
többen kérdezték tőlem az elmúlt pár napban (a főzősulin, egy interjú alkalmával, meg csak úgy is), hogy miért csinálom a vegasztromániát, mi a célom vele. egészen 2 évvel ezelőttig leegyszerűsítve egy webes felületen működő szakácskönyvet és önkifejezést jelentett. jó…..
szeretem a tésztákat, igazi gyors kaja, és ez sokszor szempont a nagyondolgozós időszakokban. a paradicsomos-bazsalikomos tészta és a tejszínes is alap, de nyár óta egyre gyakrabban egyesítem a kettőt, és teljesen odavagyok tőle. mert benne van a paradicsom édeskés savanyúsága, és…..