Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Laurendilla

418 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van Facebook-on egy általam kedvelt csoport, ahol egész évben Karácsonyi hangulat uralkodik. Már alig várjuk, hogy díszíteni lehessen a kertben, a lakásban. Mindenki karácsonnyal kapcsolatos ötletet tippet, képet, hangulatot oszt meg, amit majd később használhatunk. Legutóbb én is feltettem ide egy…..
Igen, szentjánosbogaras nyári estéken mi is kiülünk a kertbe, hogy beszélgessünk egy kicsit ha a gyerekek már alszanak. Ilyenkor néha felcsapjuk egy-egy üveg bor nyakát és a hűvösen gyöngyöző poharak mellett órákig csevegünk. Van, hogy az élet nagy dolgairól, a gyerekeinkről, a gazdaságról, vagy épp…..
Eredetileg 10 részesre terveztem a design trendek általam (és több szakértő szerint) legszebbnek ítélt stílusait felvonultató bejegyzés sorozatot, de valamiért elakadtam vele. Valahogy túlságosan egyformának, sablonosnak láttam azokat a képeket, színeket, betűtípusokat amiket hype-oltak a top…..
Alig hiszem el, de KicsiLau már 10 éves, és kikéri magának - de már nem kicsi. A digitális oktatás miatt ő is több eszközt kapott a kezébe, mint amennyit egyébként én engedtem volna neki. Persze pozitív hozadéka, hogy sokkal gyakorlatiasabb, önállóbb lett ezekkel az eszközökkel, az appok…..
Továbbra is maradunk a színek kavalkádjánál. Határozottan az az érzésem az elektric stílussal kapcsolatban, hogy futurisztikus, eltúlzó mintáival és színeivel olyan mintha egy felújított változatú retro sci-fi-be ugrottunk volna. Kicsit "Dűne" hangulat, például a színtengerbe ágyazott szarvasbogár.…..
KREATIV Nőnap - március 8 2020.03.08 06:18:00
Köszönet a nőknek! Azt, hogy mit jelentett 100 évvel ezelőtt nőnek lenni és jogokért harcolni, nem tudom. Azt, hogy mit jelent ma nőnek lenni még nehezebb volna megválaszolni. Mindenkinek mást. Az elvárások melyek az orgánumokból ömlenek ránk - mint nőkre - szinte mázsás súlyként telepednek a…..
Nagyon hasonlít az előző Bétamax stílusra. Színeiben hozza a retro készletet - kiegészítve a naranccsal és némi világos kékkel. De általában a piros, kék, fekete az alap ami határozott kontrasztokat, erős vizuális hatást keltő munkára tesz lehetőséget. Természetesen a geometrikus alakzatokra…..
Nincs mit tenni, továbbra is hódít a RETRO - különösen ha nem a régi "poros" érzést adja. Nagyon jó példája ennek a Betamax - vagy kicsit magyarosabban a Bétamax stílus a tipográfiában. Nagy méretű számok, emlékezetes TDK kazetta színek - már aki tudja értelmezni egyáltalán a kazetta kifejezést :D -…..
Kicsit nehéz magyarosítani a "double exposure" - kifejezést, de talán leginkább az exponálást, egymásra fotózást használnám. Dupla kép vagy akár tripla, több áttetszőséget vagy formai beleolvadást egymásra fedő réteget alkalmaznak figyelem felkeltésként. Megoldásként szerintem zseniális mert az agy…..
Sok-sok videós anyag van fent design trendekkel kapcsolatban a közösségi médiákban. Ezekből is inspirálódva összeállítottam egy TOP 10-es listát, amelyek szerintem emészthetőek annyira a végfelhasználóknak, megrendelőknek is, hogy ténylegesen sikeresek legyenek a 2020 évben. Mert persze hiába vannak…..
Az év színe a Panton színskála szerint a 19-4052 Classic Blue - vagyis a sötétkék. Letisztult, egyszerű, jól kombinálható - már ami a divat trendeket vagy éppen a design trendeket érinti. Az, hogy kinek áll jól ez a valójában nehéz és komor szín az mint az előző posztban írtam már sok színtípus…..
Az elmúlt hetekben több cikk jött velem szembe, ami a hangulattal, időjárással és a színek kapcsolatával foglalkozott. Arra gondoltam, ennek kicsit mélyebben is utána nézek - hiszen a színek a mindennapjainkat töltik ki teljes egészében. Az hogy milyen színű ruha van rajtunk, hogy milyen a…..
KREATIV A kovász és én 2019.05.30 10:41:02
Repüljünk vissza az időben egy kicsit.... egészen május 15-ig amikor is Fortuna istennő kegyeibe fogadott. Egy Facebok csoportban, nevezetesen a KovászLabor-ban, aminek Ormós Gabriella a létrehozója, motorja és nem mellesleg a Jenői pékség tulajdonosa, egy játékot hirdetett. Ennek egyik nyerteseként…..
Van az a pillanat, amikor a playmobil lovak már "nem férnek el" egy bizonyos helyen - mondta is Laura, hogy most már itt az ideje, hogy tegyek ez ellen valamit. Például vehetnék egy nagy (ha lehet inkább óriási) lovas farmot, mert az megoldaná a jelenlegi lovak helyzetét. ;) na és igazi lovat ne…..
Egy kis ízelítőt összeszedtem az elmúlt nyarak kedvenceiből, megnézhetitek a Pinterest albumomban :D My watermelons fül alatt...
Még mindig kedvenceim a nyomtatható, összeragasztható karácsonyi dobozok. Apróságokat, vagy éppen közepes méretű ajándékokat is bele rejthetünk, és tele az internet ingyenes, nyomtatható mintákkal. Nézzetek csak szét! Nekem most minden kék színű doboz, dísz nagyon tetszik. Akár egy-egy különleges…..
Imádom az újrahasznosítást így sokszor keresek olyan dolgokat amelyek a  mindennapokat teszik könnyebbé. A hűvösebb idő közeledtével mindig arra gondolok, hogy a kertben szeretnék több madarát látni. Persze ehhez tenni is kell valamit. Készítettem és mutattam már több madár etetőt ITT és ITT…..
KREATIV Winter Ginger 2016.11.16 17:10:54
Közeledik a Karácsony, bár én nem csak akkor szoktam mézeskalácsot sütni - az ünnepek közeledtével mindig hatalmába kerít az a késztetés, hogy kihúzzam a fűszeres fiókot és beleszagoljak a mézeskalács fűszerkeverékbe :D ami fahéj, csillagánizs, szegfűszeg, szerecsendió, szegfűbors, ánizs, kardamom…..
8 évvel ezelőtt ezen a napon indítottam el itt a blogom! Huh, ez már gombócból is elég - ahogy mondani szokás, nem hogy évekből. Persze hol rendszeresen és hol kicsit elhanyagolva - de azért mégis csak 8 éve vezetem ezt az online naplót kreatív alkotásokról,…..
KREATIV Gólyófutam 2016.07.14 12:09:01
Egy csodás DIY elfoglaltságot találtam a gyerekeknek. Szinte fillérekből megvalósítható, újrahasznosított karton, szívószál, vagy fa spatula és egy hálónyi üveg gólyó kell hozzá. A kanapén kívül még remekül működik lépcsőn is, bár akkor érdemesebb keskeny változatot készíteni, hogy a gyerekek le föl…..
Neten barangolva találtam rá Roman Ursura és az ő trükkjeire, nagyon jópofák - érdemes youtube-on a többit is megnézni. Nekem a PET palackos, újrahasznosítós videók tetszenek a legjobban :D..
KREATIV Még mindig ALMA... 2016.06.21 14:50:50
Továbbra is imádom az almákat. Faragni is :D és minél sötétebb a héj annál szebbeket lehet készíteni, most már csak valami szép zöld almát kell(ene) faragnom... csak a leggyorsabban barnul a húsa :( amit néha még a citromos vízbe áztatás sem old meg. Addig is, egy Starking..
... akkor valahogy meg kell vele kedveltetni. Tudom, ennél sokkal egyszerűbb módja is van annak hogy rávegyük a gyereket egy kis gyümölcs evésre, de a múltkor amikor ezt az almát meglátták a többi között azonnal enni akartak belőle :D és rengeteg videó van fent youtube-on..
Frissült a PINTERESTES albumom, és aki ránéz maga is tapasztalhatja, hogy a mézeskalács nem szezonális édesség. Nagyon jól díszíthető, minden formában jól mutat, sőt színes cukormázzal díszítve tényleg bármi lehet belőle: labdák, hercegnős ruhák, menyasszonyi csodaruhák, tengerparti csigák, kagylók,…..