Regisztráció Blogot indítok
Adatok
decoati

41 bejegyzést írt és 737 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
    Elvont filozófusok mániája-e az ógörög, vagy legyen-e az iskolai oktatás része? Ha már ezt a kérdést értette a kedves olvasó, kiderül, hogy tud is néhány szót görögül… A magyar nyelvbe rengeteg jövevényszó került be az „ókor angoljából”. Az ógörög nyelv különböző dialektusaiból évszázadok…..
Ezeket motoros szólásokat, mondásokat már biztosan hallottad, sőt lefogadom, hogy jópárat már te magad is használtál. Vannak köztük oltári nagy baromságok és hatalmas igazságok is. Ki így, ki úgy értelmezi. Lássuk hát az én szubjektív értelmezésemben mit jelentenek ezek az…..
decoati 2018.07.25 19:43:55
A kínai mobilok minősége meglehetősen sokat fejlődött az elmúlt években, és hazánkban is sok éve jelen vannak már az olyan mainstream-nek számító nevek, mint a Lenovo, Huawei, Xiaomi, Honor és egyebek. Vannak azonban kevésbé ismert márkák is, melyek után egy kicsit keresgélni kell, azonban ezekben a…..
Ha van olyan, hogy NER-kompatibilis metálzenekar, az a Leander Kills, ami immáron másodjára szerepel a nemzeti dalválogatón, de először kampányolt élő adásban kormányszlogennel. Nem tudom, Köteles Leander énekes miért gondolja azt, hogy egy ilyen énekes hogyishívják a legjobb platform arra, hogy…..
Taxival tettem meg egy nagyobbacska távot ma a városban és a szokásos, hétköznap esti forgalomban kacsázó férfiakat és nőket figyelve elgondolkodtam. Vajon a nők vagy a férfiak vezetnek jobban? Ki okoz több balesetet? Ki figyel oda jobban az autója épségére? Melyik nem lelkén szárad több halálos…..
XVI. ker. háziorvosi rendelő: "Ide ne jöjjön be, nem akarom Magától elkapni, jöjjön délután, miért én kapjam el, nem az én dolgom." Sziasztok!   Nekem többnyire pozitív tapasztalatom volt egészen ma délelőttig a magyar orvostársadalommal.   Úgy esett, hogy lebetegedtem, masszív takonykór annak…..
Blue Lemon Hortobágyi palacsinta 2017.10.09 14:15:26
Ahogy a bakonyiról mindenki tudja, hogy valami gombás étel, úgy elég annyit mondani, hogy hortobágyi, és az emberek többségének a kilenclyukú híd után közvetlenül a palacsinta fog eszébe jutni. Szokás és népszerű azt írni, hogy ez tulajdonképpen a csirkepörkölt maradékmentő felhasználási módja,…..
Hány éves korodban leszel hivatalosan is öreg és unalmas? Néhány újabb felmérés szerint valamikor a harmincas éveid közepén. Azért akadnak kivételek - Victoria Beckham például..
decoati 2017.09.22 21:07:21
@Void Bunkoid: hogy te mekkora egy kibaszott gyökér vagy! :D
Hét évad mindenből sok. Trónok harcából is, Agymenőkből is, X-Faktorból is. Megújulni hét évad után szinte lehetetlen, a reality műfajban meg különösen, és mondom ezt úgy, hogy 17. éve nézem a Survivort, és látom, hogy izzadnak vért az alkotók, hogy az alapformátumba valami csavart vigyenek. A…..
https://www.facebook.com/gabor.remenyi73/ Egy számomra kicsit kellemetlen témáról fogok most írni. Ez a reggeli merevedés.... Arra ébredek már régóta, hogy merevedésem van. Nagyon ciki, ráadásul nem is csak én szenvedek ezzel, de a másé most nem érdekel. Csak az enyém. Megőrjít! Ez a dolog…..
Kevés nemzet van úgy oda a szinkronért, mint a miénk. Régen még volt is okunk, hogy büszkék legyünk rá. Egy szinkronra heteket szántak. Elsőrangú fordítók dolgoztak rajtuk a legnagyobb műgonddal és színészlegendák vették ki a részüket belőle. Ma már futószalagon készülnek olyan tempó mellett, ami…..
Legalábbis ez derül ki az HBO-sorozat második évad első, Comic Conon bemutatott előzeteséből, amiben bosszúszomjas androidok üldöznek és gyilkolnak embereket, a park irányítóközpontja romokban, a Fekete ruhás ember meg ezt piszkosul élvezi. Jó, ez nem azt jelenti, hogy amit látunk, az nem a 2x01…..
Képzeljük el, hogy ülünk a Balaton partján egy finom hekk mellett, isszuk a fröccsöt, és megcsörren a telefonunk. A munkáltató hív, hogy munkába kell állnunk, meg kell szakítanunk a nyaralást. Eleget kell tennünk ennek? Vagy jogszerűtlenül járt el a munkáltató? Elsőre biztosan azt mondaná mindenki,…..
Korábban szó volt a női pucér test szépségeiről, és úgy gondoltam, hogy ne csak a férfiak nézelődjenek, hanem Mi, Nők is :) Következzen tehát egy lenyűgöző gyűjtemény, amely megmutatja és kiemeli az emberi test hihetetlen erejét, fizikumát és formálódási készségét. Inspirálnak és edzésre…..
decoati 2017.06.18 21:26:53
@CSM csizo: szóval azêrt gyúrni hogy a nők a lábam elé omoljanak, az nem öncélú. Aha.
Mellesleg én nem akarom hogy a nők a fotómban gyönyörködjenek. Nem akartam 30 évesen, kockás hasú hústoronyként, és nem akarom 42 éves, kissé pocakos apuciként sem. Én tudom, hogy enélkül is lenyűgöző, és egyedi vagyok. EZ az önbizalom, nem a szálkás test. :)
Ha lehetne ilyesmire fogadni nagy tétet mernék rátenni arra, hogy pár évtizeden belül számos országban a nagyszülők szerepe felül fogja múlni a szülőkét a gyereknevelésben, legalábbis a gyermekekkel töltött idő tekintetében. Ennek fő oka a társadalmak elöregedése, amit például az is jelez, hogy…..
decoati 2017.06.18 11:35:30
@Tamáspatrik: ehhez először is egy konszenzusos jövőkép kellene (társadalmi/politikai/gazdasági/kulturális), legalább középtávú. Az meg nagyon nincs jelenleg. Igaz, hogy a fiatalok kiköltöznek a nagyvárosok mellé, de csak ha lehet pizzát rendelni, van szélessávú net, valamint kellően jó az oktatás/képzés/szakkörök/művészeti tanulmányok/sportlehetőségek, és persze tökéletes a közbiztonság. Visszamegyünk falura, de az már nem az a falu.
@ami szabad: ez igaz.
decoati 2017.06.18 12:54:02
@midnight coder: tudnék róla mesélni, hogyan lavírozta magát egy jó nevű amerikai, elektronikai multi egy-két év alatt több tízmillió dolláros mínuszba pusztán amiatt, mert a távol-keletre vitte olyan termékeinek a gyártását, aminek előállításához igen magas szintű szakmai hozzáértés szükséges.
A szerzői jogbiztonság "rugalmas" értelmezéséről nem is beszélve.
Sokszor viták középpontjában van az a kérdés, hogy mennyire függ össze az egészségügyi kiadások mértéke a várható élettartammal. A Világbank és az Egészségügyi Mérések és Értékelések Intézete (Institute for Health Metrics and Evaluation) közös kutatása pontosan erre…..
decoati 2017.04.22 18:04:56
Tavaly augusztusban startolt el az Android 7.0 Nougat, ami a legújabb Nexus készüléken debütált, de még az 1 hónappal ezelőtt kiadott statisztikák szerint is csak az eszközök mindössze 1,2%-án futott a legújabb, 7-es verzió. Holott, aki váltani fog, az nem bánja meg! Az új verzió tele van új…..
decoati 2017.03.16 09:05:47
@abcd1234: Egyszerű, vegyél egy T10-et.
A 90-es évek sok tekintetben egy feneketlen fekete lyuk volt, és ez bizony a könyvkiadásban is meglátszott. Már a regények szövege is tele volt hibával,  a legócskább papírra nyomták (tudjátok, amelyik döglött szürke volt, tele szeméttel és némelyiket ki lehetett szedni a papírból), és a borítókban…..
decoati 2017.03.13 14:55:33
moly.hu/system/covers/big/covers_14290.jpg
Oké, ez '86-os, Herpai Zoltán éppen 35 volt. :) Figyelmetekbe ajánlanám azt az ebet, a jobb felső sarokban. :D
Tele van az internet az Alföld TV, Púder című remekművével. A "műsorvezető" érzéketlenségből, ostobaságból vagy isten tudja milyen céltól vezérelve szakmailag és erkölcsileg is elfogadhatatlan mondattal illette nőtársait. A jelenség, aminek ez a megnyilvánulás ékes példája, fel kellene rázza az…..
decoati 2017.02.12 11:37:28
@adricsek: Pontosan Ti, nők teszitek a figyelmes, udvarias, előzékeny, komoly pasikat év(tized)ek alatt cinikus, száraz kreténné. Úgy gondoljátok, járni jár nektek az összes fenti, de hogy meg nem érdemlitek, az hóttbiztos.
decoati 2017.02.12 12:51:29
@adricsek: Aztán vannak azok, akik elvárják a fentieket, mert az "jár az élet fenntartóinak" (muhaha), az nekik "kell" (bruhaha). De NŐ-ként viselkedni, tisztelni, urambocsá' viszontszeretni azokat, akik nélkül a nők nem sokáig tartanák fent az életet a Föld nevű bolygón, aaaazt már nem. Persze tisztelet a ritka kivételnek.
Túl sok "jól induló", kedves, türelmes, előzékeny pasit láttam már cinizmusba menekülni (ami a felületes szemlélő számára szimpla soviniszta bunkóságnak tűnik), közelről, és távolról is. Én sem dobálok már disznóknak gyöngyöt, nagyon régóta. Max első néhány találkozáskor, egy kicsit (tudok én úriemberként viselkedni, de többnyire tök fölösleges, visszajelzés, és respekt nélküli strapa), ennyi maradt a neveltetésből.
P.s. óvatosan a büszkeséggel és a felületes ítélkezéssel, nagyon csúnyán megvezethet. :)
decoati 2017.02.12 13:31:24
@adricsek: oké, oké. :)
Szóval a nőket azok a pasik teszik tönkre, akiket előzőleg más nők tettek tönkre. Tehát az ilyen rusnyázós, primitív, ostoba, flegma, suttyó megnyilatkozás egy tévében elsősorban társadalmi kórtünet (n.b. egy ilyen nőn tényleg nincs más figyelemfelkeltő, mint a segge. Kvázi hatalmas öngól).
No, akkor váltsuk meg gyorsan a világot, mindenki tegye meg, ami tőle telik: te és én megpróbálunk normális szociális útravalót adni a gyermekeinknek, a tévék meg eltakarítják az ilyen lelki nyomorékokat a képernyőről. Amíg nem lesz "menő" normálisan közeledni a másik felé, addig nem lesz változás.
Ahhoz, hogy valaki a COOL LIST HUNGARY legelső helyéig jusson, valami igazán különlegeset kell dobnia. Bianka csont nélkül oldotta meg ezt a feladatot: egyszerűen olyat csinált, amit még senki ebben az országban. Instagramja a véres pokoltól a pezsgős high life-ig húzódó…..
Az édes lépes méz a legtöbb ember számára ínyenc finomság, folyékony arany, azonban ezért a finomságért a méhek fizetik meg a valódi árat, hiszen munkájuk gyümölcsét elveszik tőlük...
decoati 2016.12.10 10:33:07
@fifibá55: A poszter ír egy posztot a véleményszabadság szellemében, a többiek meg fikázzák,, a véleményszabadság szellemében. Az Index meg kiteszi főoldalra, közszolgálatilag ugyebár, a poszter publicitást kap, az Index visszajáró lelkeket, a fikázók pillanatnyi elégtételt, a többiek meg igen jól szórakoznak. Win-win. Kicsit dekadens, dehát... na.
Sokszor hallhattuk már, hogy az elalvás előtti okostelefon-használat beavatkozik az alvási ciklusunkba, rontja a pihenés minőségét. Az új kutatások szerint azonban a túlzásba vitt telefonozás további káros következményekkel is járhat. Az elektronikus eszközök által kibocsátott…..
decoati 2016.12.01 15:23:01
"Személyes elektronikus eszközeink a fényessége miatt használják a kék színt, ugyanis így lesz a kijelző napfényben is jól látható."
khm... ez így leírva butaság.
@Fue: A probléma a kék fény, és a melatonin termelődés közötti összefüggésből származik. A saját fénnyel rendelkező színes kijelzők 3 eltérő, de fix hullámhosszúságú fényből (vörös-zöld-kék) keverik ki a színeket, itt muszáj a kék szín, különben ciántól bíborig bukod az összes színt, igen, a fehéret is. Mobiltelókra újabban van "éjszakai üzemmód", vagy tölthető ilyen app, ami estére-éjszakára csökkenti a fényerőt (akár a mnimum alá), és lehúzza a kéket (furi, sárgás lesz tőle minden). Direkt ezért.
A Kindle fényforrása (nekem is az van, 6-os Paperwhite) LED-es amúgy, de lehúzva (pl. 5 alatt) nagyon-nagyon gyenge, sárgás fényt ad, ami egyáltalán nem "veszélyes", ráadásul itt a kijelzőnek nincs saját fénye, és az alapvetően eltérő kijelzőtechnológia számos egyéb előnye még nyugtatja is a szemet.