Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bontópál

57 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Alkotmánybíróság jóváhagyta a „győztes kompenzáció” intézményét és ezzel a választási eredményt, amely részben a választók akaratából, részben azonban az új választási rendszernek köszönhető módon lett olyan amilyen. Érdemes nemzetközi összehasonlításban is…..
Tegnap minden korábbinál világosabban tárulkozott fel az Orbán-rendszer lényege. Nem valamelyik oknyomozó újság révén, egyszerűen csak a miniszterelnök felesége mondta el a Story magazinnak. Lévai Anikó elmesélte ugyanis, hogy a miniszterelnök már felnőtt fejjel tanult meg…..
Az Együtt-PM szövetség választási programjában már korábban is szerepelt a felsőoktatási alapképzés (BA) ingyenessége. Tegnap a kormányváltó erők sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az új Mesterházy-kormány 2014-től ingyenessé teszi az alapképzést a felsőoktatásban.…..
Tegnap számolt be róla az index.hu, hogy 1 millió forintra bírságoltak meg egy kávézót, amiért csak a figyelmezetés után tette ki a dohányozni tilos táblát. Ez az eset, mint cseppben a tenger mutatatja, hogy mennyire megnehezítette a kisvállalkozások sorsát az Orbán-kormány.…..
Január 8-án az Együtt-PM egy hosszú egyeztetési folyamat újabb, a kormányváltást még közelebb hozó állomásához érkezett el. Örömünkre szolgál, és a reményt adja vissza Magyarországnak és honfitársainknak az, hogy az MSZP nyitott volt az Együtt-PM javaslatára, és hogy…..
Tisztelt Elnök Úr! Az országgyűlés 2013. október 7-i ülésén három fontos kulturális témájú törvényjavaslatot is elfogadott. Mindhárom javaslat éles ellenállást váltott ki a kulturális életben, és mind a három javaslat kapcsán súlyos alkotmányos aggályok merülnek fel.…..
Érdekes, és számomra örömteli fordulat következett be az Együtt-PM és az MSZP közötti tárgyalásokban. Eddig a nyilvánosságot, és így tulajdonképpen az állampolgárokat kizárva tárgyaltunk a választási együttműködésről. Tegnap azonban Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is…..
Értjük, tudjuk, létezik a pártfegyelem, és az is lehet, hogy az embernek – a politikus is az – megváltozik időnként a véleménye. Néha egyik napról a másikra. Így lesz időnként a kommunistából vérfideszes, a liberálisból szintén vérfideszes, a vérfideszesből független,…..
A trafikbotrány kirobbanása után már végképp senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy a Transparency International Nemzeti Integritás tanulmánya nem túlzott, amikor azt állította, hogy 2010 után Magyarországon a korrupció új, magasabb rendű formája alakult ki. Nem arról van szó,…..
Kövér László szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságban idióták ülnek. Kósa Lajos szerint Olli Rehn pénzügyi biztosnak elgurult a gyógyszere. A Heti Válasz Viviane Redinget, az Európai Bizottság alelnökét, az alapvető jogok biztosát, nem mellesleg konzervatív…..
Egy kissé megszaladt a hvg.hu szerzőjének a tolla, amikor a vasárnap Dunakesziben tartott időközi választás eredményei alapján arra a következtetésre jutott, hogy minden mindegy. Lefutja persze azokat a kötelező köröket, melyek szerint egy alacsony részvétel mellett, egy kisebb…..
„A hadseregből kiszuperáltak. Azt írták a papíromra, hogy háború esetén túsz lennék.” Bizonyára sokan emlékeznek erre a poénra, amit Woody Allen sütött el az Annie Hall című klasszikus filmben. Sajnos a legkevésbé sem vicces, hogy a Fidesz a tegnap elfogadott választási…..
Tovább kavarog a Szaniszló Ferenc kitüntetésével kapcsolatos botrány. Balog Zoltán tudatában valószínűleg rejtélyes rövidzárlat alakult ki, amikor Táncsics-díjjal tüntette ki az Echo TV műsorvezetőjét, tegnap kiderült ugyanis, hogy azt még az egyébként ellenzékinek…..
Alighanem csak kevesen emlékeznek az elmúlt évek talán legbénább politikai kampányára, amelyben a Fidelitas arra kérte az embereket, hogy „Gyurcsány a hibás” feliratú matricát ragasszanak minden helyre, amiről úgy gondolták, hogy az akkor még hivatalban lévő miniszterelnök…..
Az Alkotmánybíróság (Ab) mai döntését sokan félreértették. Voltak, akik azt, mondták, hogy az Ab elkente a dolgokat, mivel csak a formai kérdéseket vizsgálta, a tartalmaikat nem. Ez tévedés. Az Ab ebben az ügyben nem is lehetett volna keményebb. Az, hogy az átmenetinek mondott, de…..
Van egy ország Európa közepén. Az ország miniszterelnöke meglehetősen megosztó személyiség, aki a hatalomnál jobban már csak a focit szereti. A politika számára egy nagy focimeccs, amiben nem szeret veszíteni. Mivel a kormányzáshoz nem ért, ezért hatalmát arra alapozza, hogy a…..
Ma szavaz az országgyűlés az előzetes regisztráció alaptörvénybe emeléséről. A kormánypárti képviselők arra készülnek, hogy minden eddiginél nagyobbat rúgjanak a demokratikus politikai verseny és az alkotmányosság értékeibe. A regisztráció alaptörvénybe emelésével…..
Két napja Kósa Lajossal vitáztam az előzetes regisztrációról az ELTE Jogi Karán, a Bibó István Szakkollégium rendezvényén. Illetve csak vitatkoztam volna, ha a tavaly elfogadott választási és a most a parlament előtt lévő választási eljárási törvény egyik fideszes…..
Az eddigi bejegyzéseimben többféle megközelítésben bíráltam a regisztrációt: gyakorlati-technikai érveket és filozófiai-elméleti megfontolásokat is igyekeztem felsorakoztatni. Egy szempont azonban kimaradt: milyen politikai érdek húzódik meg a bevezetése mögött. Számomra…..
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy az előzetes regisztráció bevezetése valószínűleg nem a kevésbé tudatos, hanem csupán a kevésbé pártelkötelezett és a pártok által nehezebben mozgósítható állampolgárok maradnának ki a voksolásból. Egy kérdés azonban még mindig…..
A regisztráció bevezetése mellett semmilyen technikai érv nem hozható fel – erről szólt a legutóbbi bejegyzésem. Valójában persze nem is ezek miatt akarják azt bevezetni a kormánypártok. Nézzünk néhány korábbi nyilatkozatot a valódi motivációval kapcsolatban.  „Ha…..
Az előző bejegyzésben igyekeztem bemutatni, hogy az előzetes regisztráció bevezetésével egy jól működő regisztrációs rendszert rombolnánk le, és ezzel „felzárkóznánk” az Egyesült Államokat hosszú évtizedek óta feszítő, rosszul működő rendszerhez. Kérdés, hogy…..
A Fidesz kedden benyújtotta a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Ha egy konszolidált európai demokráciában élnénk, egy ilyen törvény aligha érdekelné az embereket. A választás technikai részleteit tartalmazza ugyanis, a választási eljárás tisztaságát pedig…..
Van az az anekdóta, hogy amikor Churchill azt mondták, hogy a háború megnövekedett költségei miatt megszorításokra lenne szükség a művészetek és kultúra területén, akkor azt felelte, "akkor mi az, amiért harcolunk?" Mint tudjuk az Orbán-kormány is háborúban áll. Állítólag…..
Hogy miért volt a családon belüli erőszakról szóló parlamenti vita a „legalja”, azt Szabó Tímea már megírta ezen a blogon. Most ott folytatom, ahol ő abbahagyta. A kormánypárti képviselők ostobaságoktól hemzsegő mellébeszélése, torz világnézete és cinizmusa ugyanis nem…..