Regisztráció Blogot indítok
Adatok
equusmenhely

182 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a mostani lókobzásunk attól egyedi, hogy hatósági állatorvos kérésére tettük ezt. Miért is fogalmaztam így? Hisz tudom, és talán Ti is tudjátok, hogy nem ez jellemző a magyarországi hatósági állatorvosokra, kikkel sokszor keserves, és ez idáig sokszor fájdalmas csatát…..
EQUUSMENHELY Ezek történtek.... 2013.03.25 20:47:40
Az elmúlt napokban születtek kis gidák, volt ivartalanítás, örökbe fogadtak egy kutyusunkat, volt kovács, de erről most nem csináltunk képeket, mert már Dezső Gergelyről annyi kép van a blogon, hogy már Kiszel Tünde is megirigyelhetné. :) Ricsi kutyánk ivartalanításaRicsi,…..
Nem is tudom, mivel kezdjem a beszámolómat, hiszen annyi minden történt az elmúlt napokban, több helyen is jártunk bejelentés alapján, hál'Istennek nem mindenhol megalapozottan. Örökbe fogadták Ubi kutyánkat, ki gyorsan túl is esett (szigorú szabályainknak megfelelően) az…..
Annyira belefeledkeztem a kutyák és lovak körüli eseményekbe hogy a napokban örökbe fogadott kecskéről nem is számoltam be irományomba. Johanna, mert hogy így neveztük el, rossz sorsa elől került állatotthonunkba. Az idő múlásával no meg a kegyetlen állattartóknak…..
Be is tódultunk Dr. Erdélyi Gábor rendelőjébe vonyítva, visítva... Én nem is tudom, hogy a kutyák honnan tudják, hogy a rendelőajtón túl olyan szagok, és emberek vannak, akik nagyon nagyon távol állnak tőlük, tehát félnek tőlük, de valamilyen szinten meg is értem őket, hiszen…..
EQUUSMENHELY Mai nap eseményei 2013.02.20 23:13:42
Ma cica ivartalanítási nap volt. A három grácia (gondolom, ebből már tudjátok, hogy nőstény cicákról van szó) esett túl ma az ivartalanításon. Hát, sajnos eltelt az idő, már elmúltak fél évesek, és engem már a frász kerülgetett, nehogy megtörténjen az, aminek nem szabadna,…..
Ismét új lakóval bővült állatotthonunk kutyalétszáma. A történet szomorú, na persze melyik nem?! Most egy 16 éves keverék öreg kutyáról van szó, kinek szemén, ahogy belenéztem, láttam az öreg kutyák szemére oly jellemző fátyolos tekintetet. A történet szokványos, de az is…..
EQUUSMENHELY Nagylóki lovak 2013.02.17 22:21:36
Épp hogy hozzákezdtünk szombaton a reggeli elfogyasztásához, jött a telefonhívás, miszerint Nagylókon embertelen körülmények között tartanak két lovat, és ez elmúlt hónapokban már egy harmadik társuk elpusztult. A bejelentő szerint a két életben lévő ló közül az egyiket…..
EQUUSMENHELY Ivartalanítási nap 2013.02.15 21:22:04
Ma egy rusnya ivartalanítási nap volt. Megmondom őszintén nagyon sajnálom állatainkat kiket ivartalanításra viszünk, de mint állatvédő meggyőzöm és vigasztalom magam helyesen cselekszem, hisz csak így tudjuk megállítani azt a hatalmas szaporulatot melyet az utcán kóborló kutyák…..
EQUUSMENHELY Pegi epilepsziás lett 2013.02.14 22:38:30
Szomorú állatorvosi diagnózist kaptam Pegi kutyánkról. Állatotthonunkba kerülésének története dióhéjban Kb. egy éve került állatotthonunkba, elütötte egy autó, súlyos sérüléseket szenvedett, belső vérzés, bordatörés, stb… Pegi a nevét tőlünk kapta. Igen harcias…..
EQUUSMENHELY Bársony új otthona 2013.02.14 21:47:15
Az elmúlt napokban új otthonába költözött a zabi lovak közül, kit csak úgy emlegettünk: "a vezérkanca". De immár becsületes nevén, Bársony. Nem is olyan messze tőlünk, Sződre, aminek végül is nagyon örülök, hiszen talán majd így sűrűbben láthatom. Új gazdái, a hely, az…..
EQUUSMENHELY A Szarka 2013.01.31 22:01:41
Tegnap Sződön jártam megnézni egyik zabi lovunk örökbefogadó helyét, kit Bársonynak neveztünk el. Szép, takaros porta előtt álltunk meg, és egy hatalmas méretű Német Juhászkutya jött üdvözlésünkre, ki gazdája kedves hangjára figyelve, és tudomásul véve, hogy nem holmi…..
EQUUSMENHELY Rétsági Lovak... 2013.01.30 13:55:10
Tegnapelőtt ismét Rétságon jártunk, 11 órakor volt találkozó a hatósági állatorvosokkal, hogy eldöntsék, mi legyen a még életben maradt 18 éves kanca, és a csikó sorsa. Pontosan érkeztek, szemükben megvető pillantásokkal felénk, éreztetve, csak gondot jelentünk számukra.…..
Sziasztok, kérünk benneteket, hogy szavazzatok egyet a Bottyán Equus Állatotthonra :) És ha tehetitek, osszátok meg az oldalaitokon is, :) Köszönjük szépen előre is mindenki segítségét. :)http://www.facebook.com/questions/495784687139625/..
Fehér puli ivartalanításTermészetesen ez a hét sem múlhatott el ivartalanítás nélkül. Illetve elmúlhatott  volna, viszont akkor nem lennék nyugodt, ha netalán valaki örökbe fogadná valamelyik kutyámat, aki nincs ivartalanítva és összehozna egy tucatnyi kiskutyát, kinek a…..
EQUUSMENHELY Események 2012.11.12 21:41:53
Az elmúlt hét is bővelkedett eseményekben állatotthonunkban. Kezdve Mami kólikázásával, ami teljesen kikészített mind fizikailag, mind lelkileg, de erről már végül is beszámoltam Nektek. Hál 'Istennek túl vagyunk rajta, és ő jól van. Luky kutya ivartalanításaBiztos emlékeztek…..
Sajnos az elmúlt pár nap sem múlhatott el úgy, hogy ne történjenek különböző események állatotthonunkban. Rizi, kit én csak Maminak becézek vasárnap este a kólika jellegzetes tüneteit mutatva hozta ránk a frászt. A kólika úgy gondolom, minden lótartó rémálma, mely sajnos egy…..
Ami végül is sajnos szokványos, ellenben a történet, illetve megmentői hozzáállása nem szokványos. Ők állatvédő szemmel és magánemberként is csodálatos emberek, és én nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, annak ellenére Hope-ot (ahogy elnevezték megmentői) nem tudták…..
Öregecske lovaink fogai megérettek egy fogreszelésre. Éppen ezért fel is hívtuk Omár Doktort, ki éppen a közelünkben tette a dolgát, és egy jó órán belül már itt is volt állatotthonunkban. Sára és Albi nem igazán értékelte a merényletet ellenük, de mit volt mit tenni,…..
Van egy kis csapat ebben az országban,  kik nagyon is reálisan tekintenek abba a szomorú világba, melyet az emberek nagy többsége nem lát meg. A sanyarú sorsú állatok világába, melyet persze az emberek generálnak. Van egy kis csapat, akik összefogtak azért, hogy segítsenek…..
Az elmúlt hétvégén ismét legelő takarítás volt állatotthonunkban az Állat és Ember Egyesület szervezésével. Mit ne mondjak, voltunk egy páran, én nem tudom mit csinált Kata, hogy ennyi embert tudott összekovácsolni e nemes feladatra. :) Volt itt minden a lócitrom szedésen…..
Nem is értem, hogy lehetnek az emberek ennyire közömbösek, kegyetlenek állataik iránt, melyet napi szinten megtapasztalok, és átélek velük. Tényleg nem az a gondom, hogy napi szinten szembesülök szerencsétlen sorsú állatokkal, kiken úgy érzem, segítenem kell, hiszen erről szól…..
EQUUSMENHELY A Nagymama cicája 2012.10.19 21:31:30
A nevét sajnos nem tudjuk, úgyhogy csak így emlegetjük: "A Nagymama cicája", aki egy dobozban érkezett állatotthonunkba. Története az elmúlt időkre visszatekintve oly szokványos. Meghalt a Nagymama, a cica árván maradt, nem igazán tartott rá igényt senki a rokonságból. Ki ezért…..
Az elmúlt hét is gazdagon telt eseményekkel, persze mint mindig. A héten is volt ivartalanítás, vakcinázás Erdélyi dokinál. Lebbencs, Zsömi, egy cica a sok közül....Emlékeztetőül, Lebbencs kutyust pár hete hozták a menhelyre, mondván, hogy egy autó alatt találtak rá, ahol…..
Az ember akkor segíti igazán az állatokat, ha megteremti, és fenntartja a számukra természetes környezetet és szabadságot. Ha gazdájuk helyett társukká válunk, ha megosztozunk velük a bolygón, akkor meglátjuk, hogy mesébe illő módon elénk hozzák rejtett kincseiket, ha engedjük…..