Regisztráció Blogot indítok
Adatok
surgeon

158 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nekiment a biciklis az autónak, vádlott lett a sofőrből. Sőt, elítélte a bíróság – no de miért? Vera néni gyerekkorától kerékpározik Budapest külvárosában lévő lakhelyén. Mostanság már leginkább csak a pár utcával arrébb lakó barátnőjéhez szokott áttekerni a 71 éves nyugdíjas, valamint a közeli…..
Jó poénnak gondolták, hogy megfordítanak egy Behajtani tilos táblát. Annyira részegek voltak, hogy végül ennél is nagyobb butaságot csináltak. Dani és Sanyi egy hétköznapi nyárestén egymásba karolva indultak szálláshelyükre a Balaton-parti település diszkójából. Előtte helyi kamaszokból álló…..
A büntetőjogban a segítségnyújtás elmulasztása egy személy elleni bűncselekmény. A hatályos magyar jog szerint a segítségnyújtás elmulasztásának vétségét vagy bűntettét követi el az, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek élete vagy testi épsége közvetlen…..
A közlekedésbiztonsági helyzet szempontjából  december utolsó hete rendkívül kockázatos. A fél ország útra kel. A román, szerb, és más nemzetek vendégmunkási Magyarországon keresztül haladnak át hazájuk felé.  Janklovics Ádám közlekedési ügyvéd szerint egész évben sokan ülnek ittas vagy bódult…..
Ebben a bejegyzésben a közelmúltban befejezett ügyemet mutatom be: A diákok szerint pirosat mutatott a lámpa, a sofőr esküdözik, hogy fehéret. Bíróság elé állították. Senki nem halt meg, senki még csak meg sem sérült a bíróságon végződő közlekedési ügyeket bemutató sorozatunk eheti…..
Lajos fényezőműhely építkezésébe kezdett az egyik hajdúsági városban. Az épület befejezés előtt állt, de a kiviteli tervek apró módosítása miatt folyamatosan egyeztetni kellett a Polgármesteri Hivatal Építési Osztályával. Egy hétfői nap hivatalba készült az ügyfélfogadási időben nagyobbik fiával,…..
Nyugdíjas bácsi gázolt gyereket a zebrán   Csak 40-nel ment, a 13 éves lány azonban elé szaladt. Lajos bácsi aktív nyugdíjas, a 70 évesen is ügyes kezű cipészmester a mai napig besegít a fia által vitt budapesti műhelyben. Minden egyes nap tíz éve használt Volvójával indul az…..
A gyalogosok közlekedésével kapcsolatos szabályokat Dr. Janklovics Ádám közlekedési jogász  a Székely Ügyvédi Iroda munkatársa foglalja össze. A közlekedés leginkább veszélyeztetett résztvevői a gyalogosok. Közlekedésük télen - a rossz látási viszonyok és a hosszabb sötét…..
Mire számíthat egy ittas vezető 2016-ban? Az ittas vezetéssel és annak büntetésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Dr. Janklovics Ádám közlekedési ügyvéd, szakértő foglalja össze! A zéró tolerancia bevezetése óta ha a járművezető alkoholt fogyasztott és úgy vesz részt a forgalomban,…..
Piától jókedvű szurkolók indultak meccsre kocsival. Részeg volt a sofőr is, beleszáguldott egy másik autóba. Ketten meghaltak. HIRDETÉS A balesetek bírósági utóéletét bemutató sorozatunkban rendre makulátlan közlekedési múlttal rendelkező autósok…..
Halálos közúti baleset okozásának vétsége és és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult eljárás ügyfelünk ellen, aki a budai alsó rakparton a Szabadság híd alatt lévő gyalogátkelőn elgázolt egy fiatal nőt, majd adatainak megadása nélkül…..
Attila költöztető vállalkozást vezet Budapesten, kis cég, ha sok a munka, ő is beül a kormány mögé. Ilyen volt az a borongós, őszi reggel is, amikor egy csepeli családi házból fuvaroztak bútorokat kollégájával Észak-Pestre. Átlagos keddi forgalomban simán és problémamentesen…..
Dr. Janklovics Ádám a közlekedési jogra szakosodott Székely Ügyvédi Iroda munkatársa röviden összefoglalja, hogy milyen esetben van lehetősége az intézkedő rendőrnek alkoholszonda alkalmazására. Ezek a legfontosabb szabályok: Az ittasság ellenőrzését a cselekmény időpontját…..
A 2013 július elsejétől sokkal szigorúbb büntetésre számíthat, aki ittasan vezet, de az jár a legrosszabbul, aki ivott és valamilyen egyéb tudatmódosító szert is fogyasztott vezetés előtt, mert őt halmazati büntetéssel sújtják. Összegyűjtöttük a legfontosabb…..
Cserbenhagyás 239. § Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra…..
Miklós a helyi tüzép alkalmazottja egy csendes pest meggyei kisvárosban. Közel 40 éve dolgozik hivatásos sofőrként eddig közel 2 millió km-t vezetett balesetmentesen. Azon a bizonyos szerda kora délutáni napon a tüzépről indult a szomszédos faluba MAN teherautójával, platóján…..
Balázs egy külvárosi kereszteződésben balra akart kanyarodni, annak rendje és módja szerint kihúzódott, kitette az irányjelzőt, majd megkezdte a kanyarodást. Az egész heti túlórázás miatt fáradt volt, sajnos nem koncentrált eléggé a vezetésre, így történt, hogy egyszerűen…..
Tibi nem először került szembe a törvényekkel, eddig két alkalommal büntette meg a bíróság ittas vezetésért. Talán a legbutább ügyéről szól a jogi eseteket bemutató sorozatunk mai sztorija.A mostanihoz hasonlóan napsütéses, fülledt kora délután ért haza a munkából Tibi. A…..
Budapest belvárosában ritkaság, hogy két biciklis karambolja súlyos balesettel záruljon - a közlekedési konfliktusok bírósági utóéletét bemutató sorozatunk következő része innen indul. Tavaly nyáron egy meleg szombat éjszaka szórakozóhelyen múlatta az időt Emőke a…..
Nem szokatlan, hogy az agresszív a társadalmi együttélés szabályait szándékosan többszörösen megszegő vezetőket letöltendő börtönbüntetésre ítéli a bíróság. Ez történt Gáborral is, aki nem tudta indulatit kezelni, amikor Budapest egyik külvárosi kerületében hajnalban…..
Az ittas vezetéssel és annak büntetésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Dr. Janklovics Ádám közlekedési ügyvéd foglalja össze! A zéró tolerancia bevezetése óta ha a járművezető alkoholt fogyasztott és úgy vesz részt a forgalomban, bármilyen kis alkoholszint mérése esetén is –akár egy pohár…..
Bandi és Viktor barátsága a gimnázium óta töretlen, a motorok iránti rajongásuk is összetartja őket. A huszonéves győri chopperesek Tatán át (ahol egyikük excsajához akartak beköszönni) Balatonfüredre tartottak 2014 talán első igazán kellemes tavaszi napján. Délben már a…..
Napokban adtak hírt arról, hogy az M3-as autópálya forgalmát egy ámokfutó tartja rettegésben, aki több autót is megpróbált már leszorítani, illetve az őt megelőzőket visszaelőzi és indokolatlanul lefékez ezzel okozva balesetveszélyt. A közlekedési jogra szakosodott Székely…..
Diszkóbalesetben is érvényesíthető? Kevesen gondolnák, de egy tipikus "diszkóbalesetben" is minden a balesetben  megsérült utas kártérítési igényt érvényesíthet a biztosítónál. Ugyanígy, ha a család utazik, a megsérült, rosszabb esetben családtagot ért halálos baleset…..
Korábban több bejegyzés jelent meg ittas vezetés témakörében. Legutóbb áprilisban írtuk az ittas vezetőket érintő bíróság elé állítás szabályairól. Mai cikkünkben a leggyakrabban feltett kérdéseket válaszoljuk meg ittas vezetőknek! A kérdéseket  Dr. Janklovics Ádám közlekedési ügyvéd állította össze…..