Regisztráció Blogot indítok
Adatok
CargoSGR

96 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Menjünk vissza a betárcsázós internet előtti időkbe, amikor a számítógépet csakis a floppyról indítható játékok miatt használtuk. Neked mik voltak a kedvenceid? Én ezeket szerettem a legjobban.  Mario Abszolút favorit! Imádtam eltűnni a csövekben, ráugrálni a teknősökre, és szétbombázni a gonosz…..
Egyszer találkoztam egy emberrel, aki egyáltalán nem értette a neoliberális szó jelentését. Pontosabban minden bizonnyal többel is találkoztam, de nem mindenki adta tudtomra úgy, hogy neoliberálisnak nevezte az LMP-t. Az illető úgy gondolkodott, hogy a liberálisok azok, akik szerint mindenki baszhat…..
Augusztusig kellett várni az év botrányával: ma derült ki, hogy egy különbíróság létrehozásán dolgozik a kormány, ahová a számukra kínos ügyeket irányíthatják. A Fidesz által foglyul ejtett intézmények (Ügyészség, Médiahatóság, Választási Bizottság, NAV, stb.) eddig is csont nélkül kiszolgálták a…..
Nemrég érkezett a hír, hogy az Adidas az amerikai Atlantába telepíti a teljesen robotizált cipőgyárát. Ezentúl nem fog óránként két dollárt fizetni távol-keleti munkaerőért, hanem oda viszi a gyárát, ahol a kereslet és a robottechnika továbbfejlesztésének legalkalmasabb helye van, amelyek -- nem…..
Azzal, hogy Szél Bernadett beült Kósa Lajos és Harrach Péter közé Tusványoson, néhány kérdés eldőlt. Az LMP társelnöke Orbánnal ért egyet menekültek és népszavazás ügyében, ráadásul sorosozott egy jóízűt. Az egykori ökoizé tizenkilencre kért lapot. Vagy kizúgnak a Parlamentből 2018-ban, vagy…..
Tehernapló Második valóság 2015.09.19 09:24:03
A múlt héten rendezett Function partyn a wild kategóriában a C64 feldolgozásokat készítő SidRip csapat első klippje, a Second Reality demo muzsikájának a feldolgozása nyerte a versenyt, abszolút megérdemelten. Lessétek meg, osszátok ezerrel, hogy minél több emberhez juthasson el a…..
Ja, és lehet like-olni a Facebook oldalt a hírekért és figyelni a weboldalt: http://arok.intro.hués kösz Grass! ;) ..
IDDQD Döbbenet: Minecraft Amigára 2015.06.01 15:49:22
Hogy micsoda mire? Igen, nem elírás: az utóbbi évek legsikeresebb indie játéka a Commodore-platformra, ami most júliusban lesz 30 éves. Tessék, nézzétek meg, ha nem hiszitek, Amicraft a neve. (Mondjuk nem vagyok nagy minecraftes, de még kicsi sem, így nem igazán vágom, mi történik a…..
Tehernapló SidRip koncertfelvétel 2015.05.21 15:53:13
 Aki esetleg lemaradt volna a hétvége geek koncertkuriózumáról, az virtuálisan bepótolhatja az alábbi playlist segítségével:  SidRip koncert QB Party, Sülysáp, 2015.05.16...
Tehernapló Nincs papír? 2015.05.16 11:15:23
A scene, a digitális művészet nem csak pixeleket és prüttyögést termelt ki, plazmákkal és Mandelbrot halmazokkal tarkítva.   A korai színen először a papírmagok domináltak, és szerencsére jó sok meg is maradt belőlük az utókornak (pl: az Illegal, vagy magyar példaként a…..
Hamisítatlan gamer programajánlónk következik:     A programkínálat önmagáért beszél. Mellesleg a kerekasztal moderátora jómagam leszek, de ez ne rettentsen el senkit! :P..
Minden szempontból mikrókiállítás nyílik a 80-as évek számítógépeiből április 30-án 17 órától a veszprémi Március 15. úti könyvtárban...
Tehernapló Internet Fiesta 2015.03.23 13:41:56
Egy kis vegyesfelvágott a veszprémi retro computer klubnapra. ;)..
 Aki reggel már nagyon nem tud aludni 9 után, annak érdemes a Kossuth rádióra csavarni a készülék gombját, mert a 9:30-as hírblokk után Márta Krisztián kollegánk lesz az élő adás vendége, ahol retro informatikáról és demoscene-ről fogják kérdezni, és ha minden igaz, akkor a…..
Tehernapló Total Eclipse 2015.03.20 11:10:44
Kapcsolodó tartalom a mai napra az IDDQD tálalásában.    http://iddqd.blog.hu/2011/10/14/heti_retro_total_eclipse..
Tehernapló Forever közvetítés 2015.03.13 22:00:45
A tavaszi rügyek megjelenésével egy időben egy kicsi, de annál elhivatottabb csapat ismét a nyakába vette a "nagyvilágot", hogy a szlovákiai Felsőszúcson csatlakozzon a pár tucatnyi cseh, szlovák, lengyel és német kollegához, hogy megkezdje az idei kockulást.     Az utazás…..
A 80-as évek végéről 90-es évek elejéről első emlékeim között egy kis monochrome-kijelzős elemes kütyü tűnik fel először, mint videójáték. A 90-es évek végi mobilkorszak játékaihoz hasonló (mint a fekete-fehér nokiás kigyó például) kézben tartós autóversenyes kütyü…..
Retrofília Commodore 64 2015.02.10 12:41:11
Merem állítani, nincs olyan ember széles e világon, akinek a Commodore 64 név nem mondana semmit. 1982-ben Jack Tramiel úr létrehozta a legendás Commodore Business Machines elektronikai céget és piacra dobták minden idők legjobb személyi számítógépét. Csúcs szuper hang és grafika…..
CargoSGR 2015.02.11 18:44:10
Veszprémben a Március 15. úti könyvtár alatt megnyílik a kütyütár, C64-gyel, játékokkal megnyitotta kutyafülü Cargo/Singular.    Mostantól kéthetente csütörtökönként 16:30 és 18:00 között a retro informatika szerelmesei, régi számítógépek gyűjtői vagy csak simán…..
Tehernapló C64 game trailer 2015.01.27 00:24:04
Egy régi és egy új játék beharangozója indult útjára a minap a YouTube-on.Az egyik a híres és kiváló Populous C64 változatának bemutatója. Sajnos a műfajteremtő játék konverziója végül nem készült el, de érdemes megpillantani, hogy 1989-ben is egész ügyesek voltak már a…..
    Természetesen C64-re. Valóban egy sor. Frappáns, művészi, sokkolóan egyszerű és egyszerűen sokkoló. Bárki kipróbálhatja egy VICE emulátorral és az alábbi sor begépelésével:10 PRINT CHR$ (205.5+RND(1));:GOTO 10 Nyilvánvalóan alig van dolog, amivel jobban lehetne…..
A 80-as évek egyik abszolút sikerjátéka volt a fanyar humorú, különleges hangzásvilágú és abszolút formabontó, mondhatni az első igazán sikeres point & click grafikus kaland, mely a 90-es években egy sor, mára klasszikussá vált kalandjátéknak lett az ihletője.     A…..
Na, fasza! Kezdődik az év végi toplistázgatás! Minden évben vannak olyan filmek, amikben csalódunk. Hol kellemesen, hol nem... Szóval idén is akadt jó néhány olyan film, amit nagyon vártam, de végül koppantam, meg pár olyan is, ami abszolút nem érdekelt, de áldottam az eget, hogy…..
Tehernapló Csirippzene 2014.11.30 16:43:48
Átcsapunk kicsit retro híroldalba, mert a hosszabb lélegzetű írások valahogy sokat fekszenek az asztalon, míg tökéletesre csiszolgatjuk őket, addig meg csak a pangás megy, ami minden, csak nem jó. Ez egy olyan szerkesztői probléma, melynek eliminálásán már dolgozunk, szóval ne…..