Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Erika_

39 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mielőtt belekezdenénk a mondanivalónkba, tisztáznunk kell, mit – illetve kiket – is értünk vezetők alatt. Vezető pozícióban nem csak azok vannak, akik valamilyen hierarchikus rendszerben vezető szerepet töltenek be, azaz a klasszikus értelemben vett főnökök. Vezetők azok is,…..
Bizonyára sokan találkoztak azzal a petíciógyűjtéssel, mely a dihidrogén-monoxid (DHMO) betiltásáért „küzdött”. Talán sokan el is hitték, hogy valóban egy veszélyes vegyi anyaggal állunk szemben, amit be kell tiltani, hiszen a tulajdonságok, amiket írtak róla, igazak:…..
Ha valahol megkérdezik tőlem, hogy megkínálhatnak-e Pepsivel, Coca-Cola-val, Sprite-tal vagy Schweppes-szel, akkor biztosan visszakérdezek, hogy van-e más mint szénsavas üdítő. Ez is egy jele annak, hogy nem vesszük észre az előttünk álló választási lehetőségeket. A…..
Az interneten fellelhető tudományos ismeretterjesztő anyagoknak se szeri se száma. Amióta komolyabban foglalkozunk a blog okán ezen források felderítésével, azóta lényegében minden héten több új meglepetés is ér minket. Néha úgy érezzük magunkat, mint ahogy az elsők közt…..
Az érdeklődők ugyan nagyon sok forrást találhatnak a napelemek működésének leírására az interneten,  de megpróbáljuk mi is röviden összefoglalni az alapokat, mivel ezek megértése után a későbbiekben könnyebben követhetjük az újításokat. A napelemek…..
Legtöbb írásunk külföldi tudományos eredményekről számol be, aminek több oka is van, de semmiképpen sem az, hogy a hazai kutatók nem járulnak hozzá a fejlődéshez. A nem megfelelő kommunikáció a leginkább felelős azért, hogy gyakran nem értesülünk a legújabb magyar…..
Az előző írás nyomvonalán haladva ma az elsőre kicsit furcsán hangzó „waste=food” irányelvről ejtenénk néhány szót, avagy azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy valóban minden hulladék valami más…..
Az emberiség elmúlt néhány száz éves felgyorsult fejlődése sok tekintetben változtatott élőhelyünkön, és ez alatt nem csak a városokba tömörülést kell érteni, azt hogy ma már a vezetékes víz, gáz és villany sok ember számára elérhető, egy mobiltelefon pedig lassan a…..
Minden vállalat célja a lehető legnagyobb profitot termelni, ehhez pedig változó világunkban folyamatos fejlesztésekre van szükség. A fejlesztések irányvonalát több tényező is befolyásolja, mint például a vásárlói igények, a törvényi szabályozások, és mindemellett a…..
A minap, mikor már sokadszorra bukkant fel a Planck-állandó a képletekben tanulás során, meg kellett kérdeznem, mennyi is az pontosan. Arra emlékeztem, hogy egy pici szám, de amikor szembesültem a 6,626∙10-34 Js-mal, megállapítottam, hogy az bizony nagyon nagyon pici. Nem is tudom…..
Élete és munkássága rendhagyó példája annak, hogy "Lehet valaki próféta a saját hazájában", írja Czeizel Endre Tudósok - gének - tanulságok című könyvében. Ugyanitt fogalmazza meg: "Szentágothai János tetszetős ellenpéldája a modern természettudósokra jellemzőnek…..
“Gyakran modják (főleg persze biológusok), hogy létezik egy orvosi és egy biológiai Nobel-díj - csak a biológiait történetesen kémiainak hívják.” -Akciós Potenciál Blog- Ez idén nagyon igaz mondás, mivel a 2012-es kémiai Nobel díjat Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka…..
Múlt héten közölte a DARPA legújabb nagyszerű találmányát a Science magazinban, melyet a University of Illinois és a Tufts University kutatóival közösen fejlesztettek ki: egy 20 nm-es, ultravékony – így átlátszó -, szervezetben lebomló mikrochipről van szó, mely feladata…..
Ha az űrprogramoknak köszönhető technikai vívmányokat fel szeretnénk sorolni, nagyon hosszú listára kellene felkészülnünk. A jövőre nézve azonban egy nagyon kritikus témakör foglalkoztatja a tudósokat: bányászat a Holdon (még vadabb álmainkban a távolabbi űrben). A modern…..
Erika_ 2012.08.10 15:28:01
@pandava: Egyelőre nem sikerült olyan reaktort készíteni, aminek az energiamérlege pozitív, bár maga a fúziós reakció valóban sok energiát szabadít fel. A méretnöveléssel és az energiahasznosítás módszerének fejlesztésével azonban a hatékonyság is növekedne. A mondat valóban nem teljes, javítottuk.
Előző cikkünkben a szén legújabb módosulatáról, a grafénról esett szó. Most a szén egy sokkal régebben ismert formájához térnék vissza. Természetesen a „régi” relatív fogalom: professzoromnak valószínűleg azt juttatná eszébe, hogy nekik még a középiskolában azt…..
Ma már minden tinédzser is tudja, hogy legfőbb építőelemünk a szén. Világunk sokszínűsége, az élet is a szén sokszínűségének, rendkívüli kémiai tulajdonságai miatt pedig a végtelen számú szerves molekuláknak köszönhető. A szén azonban elemi formájában is végtelen…..
„Papír, ami elérhető...” Nem kell hozzá különösebben éles megfigyelőképesség, hogy észrevegyük: napjainkban az ébren töltött óráink egy tetemes hányadát különböző képernyők előtt töltjük. Tesszük ezt részben kommunikáció okán (e-mailek, közösségi…..
A Télapóról már régen kiderült, hogy nem olyan a formában létezik, mint a mesékben. A mesebeli állatokról viszont egész mostanáig tévhitben éltem. A gonosz farkas, az aranyos maci, a “csodaszarvas” mind-mind átverés, már ami a rájuk ruházott tulajdonságokat illeti. A…..
Wisconsini élményeink ismét gyarapodtak, ez alkalommal a Schultz Farm meglátogatásával. Az ISS (International Student Service) jóvoltából mindössze 10$-ért kivittek Cottage Grove-ba, ahol egész napos programmal vártak minket. Az első meglepetés maga az utazás volt, mivel sárga…..
„A KRESZ nem az a szabályrendszer, ami a Mestert keretek közé szoríthatja...” -Laci-  A Forma-1 gyakorlatilag elképzelhetetlen brazil versenyzők nélkül: Senna, Piquet, Massa, Barrichello, Fittipaldi, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A portugál anyanyelvű ország mellé idén…..
Ahogy megérkeztünk a nagy sziklás-hegységbeli kirándulásunkról, átpakoltam a bőröndöm, és másnap reggel utaztam is Kanadába. Pihenésre nem sok idő maradt, de eléggé fel voltam pörögve ahhoz – nem csak a rengeteg kávétól, amit mostanában ittam -, hogy ez ne zavarjon…..
„A felfedezés öröme nem abban rejlik, hogy nehéz a hátizsák és tör a bakancs, hanem abban, hogy magam, személyesen élhetem át a befogadható természettel való találkozás pótolhatatlan érzését.” -Lehoczky János-  Visszatértünk az utolsó nagy utazásunkról és már…..
„Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom.” -Petőfi Sándor-  Emlékszem, amikor alig 7-8 évesen lopakodva közeledtünk a lakótelep végi erdő széléhez, hogy minél közelebb juthassunk az ölyv fészkéhez, mielőtt a gyönyörű madár szétterpeszti…..
A perui kirándulásunkat sok pozitív jelzővel lehet jellemezni, de kaphat még egy elnevezést is: “tanulmányi kirándulás”. Az általános iskolától eltérően most nem a buszozás jó hangulata maradt meg elsődleges emlékként – bár az az élmény is felejthetetlen marad, hanem…..
Előbbi megjegyzés legfőbb vezetőnktől származik, míg utóbbi kérdést magam teszem fel.  Először látván ezt a kijelentést csak az jutott eszembe, hogy tehet egy politikailag befolyásos személy manapság egy politikailag ennyire inkorrekt kijelentést - gondolván rengeteg arab…..