Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Feyd Rautha

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A főnökön, Bende nagyon kedves ember. Néha hozzám cammog, és megkérdi, gyűlölöm-e. Előzményektől függően igenlő és nemleges választ is elfogad. A kérdés számít csak, az interakció, hogy elkezdje a beszélgetést, aminek a végén úgyis azzal zár: „egy szánalmas pozőr…..
Hector „Tank” Martinez megkérte barátnője, Paige Hernandez kezét, aki igent mondott. Ennek helyszínéül az I-10 gyorsforgalmi utat választották West Covinában, Kaliforniában. A jelenlévők egy része örült, egy része feltehetőleg kevésbé – a rendőrség a videó…..
Balogh Zoltán tegnap egy konferencián, ahol bejelentette, hogy majd egyszer nagyot fogunk csodálkozni, mennyit fog költeni az állam az oktatásra, két elég súlyos mondatot is mondott. Az egyik az volt, hogy az oktatás nem szolgáltatás, hanem szolgálat, így senki se reklamáljon, ha nem…..
A Voice egyik mesterét, a tévés haknizásért 7 millió forintot felmaró Malek Andreát, egészen pontosan az énekes-színésznő rocksztárokat megszégyenítő, különleges igényeit ekézi a mai Blikk. A szokás szerint névtelenség homályába burkolózó stábtagok ugyanis olyan kínos…..
Sokat nem fűznék hozzá az alábbi videóhoz. Ha valaki nincs hozzászokva, hogy a motorjáról oldaldobozok lógnak két oldalra, ismételgesse az első pár napban: széles vagyok, széles vagyok. Én már fél éve használtam a rendőr Kawát, mikor sorok közti lavírozáskor megkaristoltam a…..
Feyd Rautha 2012.12.03 12:07:17
Nahát, mindkét tehetségkutatóval kapcsolatban felmerült a bunda lehetősége, csak azon lehet csodálkozni (már ha) hogy ilyen későn. A Blikk a The Voice, a Bors az X-Faktor esetében lötyögteti a szaros bilit lelkesen. A The Voice első párbajköréből kieső Bokor Marianna már a…..
Nem állítanám, hogy eseménytelenül telt ez az év. Rézmányival Kaliforniában jártunk, annyi dolgot láttunk, átéltünk, hogy azóta is folyamatosan jönnek belőlünk a sztorik. Voltunk garázsokban, műhelyekben, beszélgettünk Jay Lenoval. De mindezekkel együtt is az volt az év…..
Feyd Rautha 2012.09.18 21:58:48
Teljes gőzzel folyt a szeptember 22-i Critical Mass szervezése, amikor a rendezvény két arca, Kürti Gábor és Sinka Károly egyik pillanatról a másikra lefújták az egészet. Sőt, bejelentették, hogy még egy bringás felvonulást szerveznek jövőre, és ezzel véget vetnek a nyolc éve…..
Feyd Rautha 2012.09.10 15:53:52
@Perillustris:
Segítek, 2011-es (KSH) adatok szerint Magyarországon forgalomban lévő autók száma: 3,6 millió, ennyi felel meg a vizsgakövetelményeknek, van indexe, világítása, jogosítvánnyel van vezetve.
Továbbá a vezetett kilóméterek száma 1000-szerese a bringásokénak, tehát ez megint csk torzítja az arányt.
Eddig ok?
Hogy mennyi gyalogos van, nem tudom, de legyen mondjuk 9 millió, hiszen az autós és a bringás is gyalogol néha, igaz az ő megtett kilóméterük meg javítja az arányt.
Mennyi bringás van? ...
Arányaiban a bringások pillananyilag a legveszélyesebb állatfaj az utakon!

Ha akartok megmozdulni, akkor ez ellen tegyetek, már csak röhögök, amikor mennek mellettem el át a piroson a kretének, vagy cammog a busz előtt, mert neki lehet.
Feyd Rautha 2012.09.10 15:58:30
@Perillustris:
Félreérthető voltam:
Nem minden bringás kretén, de aki baszik a szabályokra és veszélyezteti maga és mások biztonságát...
Amit nem copy-ztam be, hogy a bringás balesetek jó részében a bringás az okozó, de nem is ő sérül meg, hanem aki félrerántja a kormányt.
Tudod, amikor közlekedem, szólok a másiknak, ha neincs bekapcsolva a lámpája, kint felejti az indexet, stb...
Na azt még a büdös életben nem, láttam, hogy az egyik bringás rászólt volna a másikra, hogy ne menjen át a pirosban, vagy használja/vegyen egy kibaszott lámpát!
Néhány ponton tényleg enyhítettek, csökkentek a bírságok is, de az autósok mégsem lehetnek nyugodtak. Új veszély leselkedik rájuk. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Az Anonymous hackercsoport szerint Amy Lee, az Evanescence énekesnője és a menedzsere meggátolt egy fórumozót abban, hogy a zenekar egyik rajongói honlapján található pedofil tartalmak miatt feljelentést tegyen a rendőrségen. A szervezet új akciót indított a pedofilok és…..
Feyd Rautha 2012.09.06 15:25:57
Információink szerint 2012-ben megtörik az immár évtizedes hagyomány, és nem lesz biciklis felvonulás a fővárosban az autómentes napon. A Critical Mass honlapja szerint a szervezők megkezdték ugyan a felkészülést a rendszerint több tízezres rendezvény összehozására, de az…..
Feyd Rautha 2012.09.05 12:08:58
Mi tagadást, kicsit megdöbbenve olvastuk a Magyar Kerékpárosklub tanácsait, különösen a buszsofőr-bringás szemkontaktus-teremtése nyerte el tetszésünket, pláne, ha egy busz jobbról előz egy bringást a buszsávban, ahol - véleményünk szerint - semmi keresnivalója nincs. Ennek…..
Újonnan méregdrága és ügyetlen, használtan megbízhatatlan. Szerencsére a Smartnak is van guruja. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
A kékek beköszöntek a WTCC-be, megmutatták, hogyan kell ezt nagyban játszani, és hazamennek. Jöttek, "leuralták" a sportot, az idei bajnokságban sem tudja tartani velük a lépést, most mégis arról írnak hogy kiszállnak. Persze, ezt a szezont még végignyomják, de 2013-ban…..
Feyd Rautha 2012.07.05 11:50:13
Robogó Nem félsz, Angéla? 2012.04.21 06:01:00
Minden reggel, amikor leállítom a robogómat a szerkesztőségi parkolóházban, egyetlen kérdés dörömböl az agyamban: miért nem kezdtem én ezt sokkal hamarabb? Biztos, hogy nem voltam normális. Robogózni nagyon jó! Ajánlom mindenkinek, aki szeretne gyorsan és olcsón közlekedni…..
Feyd Rautha 2012.04.21 11:07:28
@iban:
Hali, most is van 3090 a vizsgadíj, ha utast akarsz vinni, vizsgáztatnod kelll, rendszámmal a segédmocit, ennek költségeit nem tudom...

Ez mindig is volt, csak kevesen élnek vele.
Az operatőr csaj kacagása őszinte, tudhatott valamit, amikor elindította a felvételt. Akárhogy is nézzük, a manőver nem sikerülhetett. Egy kábé kétszáz kilós Yamahát feltolni egy összkerekes pick-up platójára eleve merész vállalkozás, főleg egyedül. De a tett halála a…..
Feyd Rautha 2012.04.15 13:14:48
@tomnemtom:
LOL...
  Hogy mit húzzak a testemre, nekem is nagy dilemmát okozott a kezdetekkor. Kérdezgettem mindenkit, hogy milyen sisakot, milyen kabátot, kesztyűt vegyek. De nagyon megoszlanak a vélemények, mindenki másra esküszik. A szerkesztőségen belül is szenvedélyes viták alakultak ki:…..
Feyd Rautha 2012.04.15 13:05:59
@yxcvbnma:
Mikor volt ez... 1980-ban, 1990-ben? Amikor 10-ed annyi autó volt és a Lada meg a golf 2 menő gép... vagy esetleg ez még a Wrtyogó/trabi kor volt, most viszont tipornak a Q7-esek?!
Viszont a hozzászólsából érzem, te már nem motorozol! :D
Feyd Rautha 2012.04.15 13:03:01
@RollDuke
Itt a teszt...
sharp.direct.gov.uk/content/helmet-safety-scheme

Néha semmi köze az árnak a minőséghez, nem kell itthon vásárolni, mert megy a csoportos rablás!

Nézz el ide... postán is tolják 10euro.

www.louis.at/_10a7a5f34e06c6593311be583638e458c5/index.php?topic=rubrik&menu_rubrik=1
Bármiről is legyen szó, mániákusan szeretünk keseregni. Bezzeg Ausztriában milyen nagy a rend, Svédországban milyen jó a közbiztonság, Angliában milyen pompás a gyep. Miért nem a dán adórendszert emlegetjük, ami megtriplázza egy új autó árát?Gazdasági cikkünk blogposztja...
Belsőség A hondások lelke 2011.08.24 07:39:00
Jó autó a Honda és a BMW, de nagyon rossz az Alfa Romeo? Ha megszeretünk egy autót, akkor elviseljük a hibáit, ha nem szeretjük, akkor pedig a hibátlan sem elég jó. Mai cikkünk blogposztja...
Feyd Rautha 2011.08.24 13:20:34
@Alf: Baszki, ez lemaradt...ez egy DS...
ok. Kezelhetőek az indokaid, az az élőlény valóban becsületet érdemel.
Feyd Rautha 2011.08.24 14:06:16
@malenykij polgar:
Majdnem...ha megválaszthatod, hogy milyen legyen, akkor hajrá.
2 órát rohadtam a napon a szuper céges autó miatt, lehet saccolgatni mi volt, elárulom, francia fos.
Feyd Rautha 2011.08.25 10:19:21
@Krisi: A puszta közepén egy darab bokor sehol, Szeged és BP között, leállósávban autóban meg nem ülünk, jobban szeretek élni...
Nehogy azt hidd, hogy egyszer rohad le...sorba döglenek meg a 3-4 éves franciák, de a folyamatosan kiégő izzókról, fos váltóról, erőtlen 1.6-os motorokról, szánalmas fogyasztásról nem beszél senki, mert ezekkel együtt lehet élni, meg hát céges is, tehát kit érdekel, de attól még szarok...
Robogó Robogó, ingyen van 2011.08.18 19:27:00
Kaptam egy olvasói levelet Benedektől, megtetszett, így kábé változtatás nélkül le is közlöm. Pedig csak egy képet küldött. Két éve kezdtem robogózni, 30 évesen. Javában le volt zárva a Margit híd, Budán folyamatos volt a dugó. Ha megrajzoltunk egy útvonalat, a dugók…..
Feyd Rautha 2011.08.24 13:06:56
@James_Bond: Akkor beül az autóba.
Feyd Rautha 2011.08.24 13:58:05
@Szababo: mondjuk a tükör nekem is hiányzott... ebben a geXi városban, meg úgy is mident ellopnak, ha rongyos azért, ha szép meg azért...