Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Neoprimitív

26 bejegyzést írt és 1667 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kabos Gyula a harmincas években a magyar filmgyártás legtöbbet foglalkoztatott művésze volt, nyolc év alatt 45 figurát játszott el a kamerák előtt. Általában kész koncepcióval érkezik a kamerák elé, kevés vágással, és rossz esetben néhány pótfelvétellel játssza le jeleneteit. Professzionális filmes…..
Neoprimitív 2024.03.24 17:14:33
Nem kerek évforduló, de legalább a hónapot-napot sikerül a mostani időzítéssel eltalálnom: 1982. nov. 29-én jelent meg a Thriller album, Michael Jackson hatodik szólólemeze. Aki viszonylag rendszeresen látogat ide, az esetleg felhúzhatja a szemöldökét: a blogger a zenei témájú posztjaiban szinte…..
Showtime! Hyppolit, a lakáj 2/1 2023.11.22 09:02:00
Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó – tartja a régi mondás, és ehhez tartja magát a blogger is. Tavasszal a Csortos és Gózon posztok alatt szó került arról, hogy a 30-as évek jelentős színművészei közül még egy Gyuláról, az általam non plus ultrának tartott Kabos Gyuláról is lesz külön poszt.…..
Wien ist anders, dritter Teil. Két, a magyar történelmi vonatkozásokat előtérbe helyező poszt után (itt és itt) a záró darab általánosabb jellegű lesz, bár magyar utalásoktól nem teljesen mentes. Utolsó sétánkat a Burg szomszédságában található Burggartenben kezdjük. A tágas parkot a XIX. század…..
Neoprimitív 2023.08.25 18:45:45
@AaannnaaA: Offtopic on: tudtommal borostyánt csak nem vakolt falra futtatnak, mert a kő vagy klinkertégla nem veszi fel a vizet. A vakolat viszont igen, ráadásul mivel nem képez egységet az alatta lévő felülettel, a borostyán gyökerei egy idő múlva szépen le is szedik arról. A fal nem a borostyán gyökerétől lesz nedves, hanem attól, hogy a vakolat alkotja a vízzáró réteget, ha a borostyán letépi, akkor a víz befolyik alá és a falazótéglák sokkal porózusabbak, mint a klinker.
Megboldogult serdülő koromban (a ’70-es-’80-as évek fordulóján) meggyőződésem volt, hogy rockot és rhythm and bluest játsszanak csak a fiúk, a csajok inkább maradjanak a diszkónál és a szintipopnál. Oké, egy-két kivétel akadt, mint például akkori szívszerelmem Kim Wilde, bár ő inkább pop rockot…..
Józsi még valahol a Dunántúlon jár, kicsit unhatja magát, mert egy-egy egyenes szakaszon leszáll a gépről és gyalog kíséri, nehogy megmacskásodjon a lába. Az út mellett egy vele egykorú kalapos fószer lestoppolja és kéri, vigye el a közeli városig. Józsi rááll, társaságban jobban telik az idő. A…..
Neoprimitív 2023.02.14 10:28:19
Showtime! Illetlenek 2/1 2022.08.01 14:14:00
Ezúttal az érett Kádár-korszak egyik kevésbé ismert gyöngyszemét tesszük retróba mártott bonckésünk alá, két részre bontva. A poszt másodközlés, az eredeti a hogyvolt.blog.hu-n jelent meg 2015. 06.05-én. A vígjáték maga 1977-es, tehát idén 45 éves, bár az IMDB szerint a Magyar Televízió csak 1978.…..
A Jazzy Rádió reggeli műsorsávja, a Millásreggeli elsősorban gazdasági hírekkel foglalkozik, de igen helyesen kulturális és történelmi témájú blokkokat is készítenek a műsorvezetők. A június 14-i adás „Mesél a múlt” c. rovatában Ács Gábor és Kántor Endre a budai Márvány utcának az átmenő forgalomtól…..
        Ismét a nizzai reptéren vagyunk, de ezúttal nem érkezés, hanem távozás a téma: Danny üzleti útra indul Londonba, Brett a teraszról, az elmaradhatatlan kelléknek számító hölgykoszorútól körülvéve int búcsút neki. A géphez vonulás közben az egyik csinos utas (a rendkívül fotogén Susan…..
Neoprimitív 2022.07.03 16:12:44
@Gabba: szentségtörés!
Neoprimitív 2022.07.03 21:44:17
@Gabba: legalább az intrója legyen meg akkor:
www.youtube.com/watch?v=V02PR_iOMa8
      Radoséknál indítjuk a reggelt, Gyula egyedül indul suliba, mamája figyelmezteti, el ne felejtse öccsét felszedni a keresztanyjuknál, Borsó ugyanis ott aludt. Gyula meglepetésére azonban a keresztmutter közli, az öcsi már korán reggel elment a suliba. Bagoly, Andris és Méri hármasban (!)…..
Neoprimitív 2022.05.17 19:39:06
@Gabba: meglepő módon akkor még mind befértünk (nem nézek tükörbe, nem nézek tükörbe...) Csak pár szerpentin volt problémás, amikor olyasvalakire jött rá a hányinger, akit előbb még a rápakolt csomagok alól ki kellett szabadítani.
Neoprimitív 2022.05.24 08:14:54
@Terézágyú: Tévedés. A sorozat azt mutatta meg, hogy bár az agressziót a világbékére törekvő szocializmus nem tudja teljesen eltüntetni, az megfelelően becsatornázva (a békés építés eredményeire törők ellen vagy a szocializmus felsőbbségét is mutató sportsikerek révén) nagyon fontos és pozitív szerepe lehet.
    A villamosban kezdünk, Andrisék elégedetten konstatálják, hogy működött az elektromos házőrző: Radosék nyilván voltak itt, de csak a kertig jutottak, a villamosban nem jártak. Andris javaslatára mindenesetre kitesznek egy figyelmeztető feliratot is: Ha rossz szándékkal jössz, magadra vess! Ez…..
Az április 3-i választáson Kádár népe (hej) úgy döntött, nem kell neki többpártrendszer, sajtószabadság, elszámoltathatóság, továbbra is megmarad a Kádár-korszakban már megszokott és az Orbán-korszakban csúcsrajáratott hazug pártállami propaganda, homofóbia, Nyugat ellenesség, és a szovjet birodalmi…..
Neoprimitív 2022.04.11 17:30:24
@gigabursch: magánblog, az ő döntése, hogy mit rak ki. Ha nem tetszik, nem kell olvasni, nagy a net. Olyan vagy, mint Széchenyi Zsigmond alaszkai mókusa: minden reggel megjelent felháborodni a táboron.
Neoprimitív 2022.04.12 19:01:29
@Gabba: Az Alaszkában vadásztam címűben. A medvevadászatos részben.

"Harmadik napja immár, hogy reggelente meglátogat bennünket a szürke mókus. Ahogy kibontom a sátorajtót, már ott ül a fenyőfán, s mihelyt meglát, rémülten ide-oda ugrándozik, hangosan kuncogva. Most is akkora pánikot rendez itt a fatetőn, mintha ma fedezte volna fel a tábort. Tegnap is így tett, tegnapelőtt is. Nyilván minden reggel idejár felháborodni."
Showtime! Durvul a kampány 2022.03.24 03:24:00
Egészen elképesztő, hogy 12 év Fidesz kormányzás alatt egyetlen egy kampányidőszakban sem volt olvasható olyan üzenet tőlük, hogy miért kell(ene) ismét őket választani, miért ők a tutik. Oké, egy óriásplakátra nem lehet ráírni komplett politikai - gazdasági programot, de azért az elvárható lenne,…..
Ismét az előző rész utolsó képkockáival folytatjuk, Pöcök a toronyból néz szerteszét, de a költővel ellentétben nem a lehulló levelek lágy neszét hallgatja, hanem kigúvadt szemmel figyeli Gasch Lipót házát és az éppen most érkezett ismeretlen bányászruhás embert. Gyanús ez nagyon, ezért máris…..
Neoprimitív 2022.02.21 09:02:34
@Gabba: Moór Mariannához még annyit, hogy korosztályom szerintem azért is ismerte talán az átlagosnál jobban Az Ember Tragédiáját, mert a 69-es tévé feldolgozás elég emlékezetes volt. Muszáj volt többször megnézni.

videa.hu/videok/filmklub/film-animacio/moor-marianna-az-ember-tragediaja-FwgBhlZMFzr2wc4W
Neoprimitív 2022.02.21 18:36:49
@Gabba: Ó igen, A szúzai menyegző, vagy Gombrowitz Operettje Peremartoni Krisztinával - legendás előadások.
Neoprimitív 2022.02.21 22:37:56
@Gabba: Úgy bizony!

Valahol végül is vicces, hogy miközben éppen a biszkui hátraarc éveit éltük, az a fránya hanyatló nyugati ópium csak úgy szivárgott befelé. Nyugati rokonok és ismerősök híján (akik a nyomtatott paráznasággal fertőzhették volna a szocialista erkölcsöt) az ember hazai színházakba és mozikba járt. Vagy éppen tévét nézett, ott is akadtak egészen váratlan meglepetések.
Volt pl. egy - azt hiszem - csehszlovák fantasy-mese sorozat (mini, talán két vagy három rész lehetett, a címére sajnos nem emlékszem), amit szerintem csomagban vettek meg és az illetékes átvevő elvtárs már lusta volt megnézni. Ott az önző és rátarti hercegnő keveredik valami elég metoo afférba a jóképű lovásszal - aki persze a végére a hős lesz, aki legyőzi a hercegnő gonosz apját, de ez valahogy kevésbé maradt meg az emlékeimben.
Showtime! Hobo 77 (1) 2022.02.21 07:07:00
Korosztályom egyik legmeghatározóbb személyisége február 13-án ünnepelte 77. születésnapját maratoni hosszúságú koncerttel a Sportarénában. Spoiler: számomra maradandó élmény volt, és annyi minden jutott közben eszembe, hogy a poszt végül meghaladta az egyszerre végigolvashatóság határát, ezért két…..
Showtime! Long live Kern András! 2022.02.07 07:04:00
A kitűnő művész a napokban ünnepelte 74. születésnapját, amiről röviden már megemlékeztünk az öreg bánya első részének bevezetőjében. Most hosszabb laudáció következik, amelynek során színművészünk 1985-ben megjelent első lemezével foglalkozunk. Kernt már hosszú évekkel a lemezt megelőzően…..
Ebben a hónapban volt már szülinapi köszöntés, a Saxon énekese Biff Byford esetében, viszont van nekünk egy Kern Andrásunk is, aki ma ünnepli 74. születésnapját. Hosszabb laudációval majd később jövök, most az 1970 óta a Vígszínház és 2003 óta a Halhatatlanok Társulatának tagja színművészt, aki…..
Neoprimitív 2022.02.07 17:45:05
@Gabba: Legyünk jóindulatúak, tételezzük fel, hogy fizettek jogdíjat... (a zenei összeállítónak).

Mondjuk akkoriban ehhez nem kellett akkora merészség. Otthoni videó még nem volt, műholdas csatornák nem voltak (és ha lettek volna, akkor is legfeljebb az Intervízióéra került volna fel, SECAM formátumban), Morricone filmjeit itt nem játszották a VEEV-n kívül. Maximum egy itt élő imperialista szúrhatta ki, hogy neki ez a zene ismerős. Annak meg jó eséllyel kisebb dolga is nagyobb volt annál, mint hogy ezt bejelentse az olasz szerzői jogvédőknek.
Feszült pillanattal zártuk az előző részt, most innen folytatjuk: Gasch Lipót még egyszer elkiáltja magát, miszerint „robbantás!”, mindenki lehasal, ám ebben a pillanatban befut a lihegő Lacó és Gerlinda. Az egyik határőr igyekszik őket elkapni, nehogy berohanjanak a műveleti területre (a…..
Neoprimitív 2022.02.07 14:46:06
@Flankerr: Ez ugyan jó tizenöt évvel az én vitézkedésem előtt készült, meg a HÖR a BM alá tartozott, nem a HM-hez, de emlékeim szerint anno az összes tisztes sorállományú volt.
Aki "főállású" katona akart lenni azt másodpercek alatt bevágták altisztképzőbe. Az őrvezető-tizedes-szakaszvezető viszont a sors kifürkészhetetlen akaratán múlott, úgymint testmagasság, a névsorban elfoglalt hely, a körletben az ajtóhoz legközelebb lévő ágy, stb.

@Gabba: én mostanában nem írok, csak olvasok üzemmódban működök, de azért nem hanyagolom az oldalt!
Neoprimitív 2022.02.07 15:45:45
@Flankerr: Micsoda machizmo ez a cikk, csak a pasikről van benne szó, a vágy titokzatos tárgyáról meg egy hang se... :) (Kassai Tünde szintén abbahagyta a színészkedést amikor kinőtt a gyerekszínész korból, tudtommal óvónő lett.)
Neoprimitív 2022.02.07 15:51:36
@Gabba: Azt nem tudom, hogy a HÖR-nél nem volt-e más szabály, úgy rémlik, hogy ott egy ideig eleve hosszabb is volt a szolgálat.
Elvben volt az úgynevezett továbbszolgáló kategória is, akik a kötelező után is a seregben maradtak. Ők is tisztesek lettek, de az nagyjából a kápó szint volt - a civil életbe nem akart visszamenni, de még ahhoz is buta volt, hogy az egyébként nem túl magas altisztképzős követelményt megugorja, cserébe baszogathatta a sorállományú újoncokat.
  A császáriak berendezkedtek a várban, vajha Isten segedelmével mielőbb sikerülne őket kiebrudalniuk onnan Bottyán generális kurucainak! A labancok most még ugyancsak vígan vannak, e szép májusi reggelen éppen céllövészetet gyakoroltak az egyik bástyán. A húsos képű Bruckenbacker kapitány…..
Neoprimitív 2021.10.27 22:03:13
Ejha, ezt a hasvillantós topot Zendaya is megirigyelné!

media.vogue.co.uk/photos/61371c14fa152464a1d8ba3d/2:3/w_2560%2Cc_limit/GettyImages-1338817745.jpg

Lám-lám, az elmbétékú lobbi már a cucializmusban is nyomult!

Pár éve lepődtem meg, hogy a Veronikát játszó Vajda Márta a forgatás idején kemény 15 éves volt - OK, hogy elég plátói maradt a viszony, de azért nem egy gyerek karakter... (Aztán 18 évesen már diplomázott is a Színművészetin.)
Showtime! Charlie Watts 1941 - 2021 2021.08.25 15:15:00
Pár napja dobta fel a Spotify a Stones egyik régi, eddig kiadatlan felvételét, a Living in the Heart of Love-ot, amit a Tattoo You LP deluxe kiadására szánnak bonusként az LP megjelenésének 40. évfordulójára idén ősszel. Összetéveszthetetlen Stones hangzás, jellegzetes Jagger ének, a háttérben a…..
Showtime! A KFT (2) 2021.08.16 04:40:00
Kérem szépen, ott hagytuk el, hogy ’83-ban megjelent a 2. nagylemez, a blogger meg a barátaival mindenféle helyekre elment, ahol a KFT koncertezett: Ifipark, SOTE Klub, KEK, Almássy téri Szabadidő Központ, stb. A kitűnő kulturált szórakozás közben így tudtuk meg a zenészek beceneveit is: Náti (Laár…..
Neoprimitív 2021.08.16 22:02:58
@Gabba: nem, csak folkszvágen (sibedával!), de a korábbi, konkrétan széteső Trabi és az állandóan "nem ment fel nagyon a lázad kicsim" Skoda 105 után egy más világ volt. Jut eszembe: az előző poszt után írtam Bornai eladó kocsiját - na az viszont Volvó volt :)
Neoprimitív 2021.08.23 11:22:50
@Gabba: a gordon blu párja a művelt magyar szókincsében. :)
Showtime! A KFT (1) 2021.08.09 04:40:00
Mit adtak nekünk a rómaiak?, kérdezik egymástól a Brian életében a Júdea Népe Front tagjai. Ennek mintájára kérdezem, mit adott nekem a KFT? A rövid válasz: rengeteget. A hosszú válaszra három vagy négy posztra lesz szükség, úgyhogy haladjunk. Az apropót az adja, hogy az együttes idén ünnepli 40.…..
Showtime! Rock'n'Sex (1) 2021.07.19 05:04:00
Az ugyebár közhely, hogy a rockzenék jelentős része csajokról, szerelemről, szakításról, a nő utáni vágyról szól. Van viszont egy másik vonulat, ami az egészen explicit szexuális aktus témáját helyezi a középpontba, de nem trágár szavakkal, hanem szimbolikusan, úgy, hogy felületes hallgató akár át…..
Neoprimitív 2021.07.21 10:50:08
@Flankerr: A szőke hölgy egyébként ha jól tudom, akkor Jerry Lee Lewis unokahúga. De mit tagadjam, amikor megnéztem, én sem tudtam levenni a szemem a hangjukról. Isten áldja a légkondi kezelőjét!
Neoprimitív 2021.07.21 19:08:00
@Gabba: Attól függ, milyen szigorú a beléptetés. Ha szigorúan csak meghívott VIP vendégeknek, magas fekete paravánok mögött, akkor az se gond, ha egyáltalán nincs ruha a fellépőkön.