Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Grodin

19 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Otto Carius talán nem tett szert olyan hírnévre második világháborús német harckocsiparancsnokként, mint Michael Wittmann, sok más harckocsizó „ásszal” ellentétben viszont azzal a jelentős előnnyel büszkélkedhetett, hogy túlélte a háborút, és emlékeit írott formában rögzíthette. A háború után…..
Ha van olyan régiója a NATO-nak, amit méltán nevezhetünk a hidegháborús kék-vörös szembenállás utolsó színterének, akkor az a Baltikum. Litvánia, Lettország és Észtország triója nem csak sajátos csoportot alkotnak a katonai tömb közép-európai részében, de az utóbbi…..
Grodin 2015.02.10 11:10:58
@==T==: Hát nem mondom, hogy a Mi-24-es story nem hangzik életszerűen..
Gondolom az említett NATO-orosz megállapodásokat szépen felírta a balti népek szabadságvágya stb. Meg azért ha jól emlékszem 2000-es évek legelején bőven volt orosz tiltakozás a balti csatlakozás miatt, csak akkoriban még nem olyanok voltak azok a bizonyos nemzetközi kapcsolatok, hogy ez bármi jelentősebb eszkalációt megért volna.
Grodin 2015.02.10 22:11:02
@Byk001: Kétségtelen, ha random rákeresünk Kalinyingrádra, akkor a források szinte mindegyike Oroszország exklávéjaként említi.
Amíg viszont egy NATO-tagállamon keresztül szárazföldi úton közlekednek oda orosz barátaink, addig a NATO szempontjából megállja a helyét az enklávé kifejezés is. - Mindezt anélkül, hogy az ebet kötnénk a karóhoz, persze:)
Hányan ébredünk fel ezzel a gondolattal egy nyári napon: „Ma reggel még nem tudok szinte semmit az első világháborúról. De estére szeretném, hogy mindent tudjak róla.” Akit még a reggeli kávé után sem hagyna nyugodni ez a gondolat, annak John Keegan, a nemrég elhunyt brit illetőségű hadtörténész…..
Grodin 2014.07.27 11:54:10
@Minorkavidor:

Köszönjük a linket, érdekesnek tűnik.

@bagir:
Nekem speciel a személyes benyomásom az volt, hogy a győztesek gőgje helyett inkább kissé visszasírja a szerző a "XIX. századi dicsőséget" meg az úgymond úri kultúrát.
Grodin 2014.07.28 11:41:49
@bagir: Olyasmi, igen.
Hadimúzeumokról szóló sorozatunk mai részében Németország két, keleti tartományaiban lévő múzeumot mutatunk be. I. a Bundeswehr Hadtörténeti Múzeuma, Drezda Nincs könnyű helyzetben Németország, hogyha saját hadtörténelmét kell kiállítható formában a nagyközönség elé…..
Grodin 2014.05.05 13:03:12
Grodin 2014.05.13 12:18:58
@bloggerman77:

Igen ezt pl. az alábbi cikk is megerősíti:

www.sdtb.de/Medieninfo-Deutsches-Technikmuseum-zeigt-restauri.1681.0.html

Bár német cikkről lévén szó a kétes körülményekről értelemszerűen nem esik benne szó.
A véres norvégiai eseményekkel természetesen tele van az Internet. Számos blogger és hírforrás ragadta meg a lehetőséget arra, hogy - természetesen az áldozatoknak szóló részvétnyilvánítás mellett - saját szempontjából "csámcsogjon" a történteken, legyen szó akár az…..
Grodin 2011.10.05 22:06:01
@FairyFeller: Utóbbi, ez elég világosan kiderült a hírekből. Mármint, hogy önként adta fel magát.
Grodin 2011.10.05 22:09:37
@FairyFeller: Az a baj ezzel, hogy hiába várunk két hetet, amíg jön egy újabb és egy által ide vonatkozónak tartott hír, ezek nem lesznek relevánsabbak, mint a korábbi, vagy az azt megelőző.

Bár nagyon megtisztelő, hogy még mindig fut az eszmecsere ehhez a jelenséghez kapcsolódóan, javaslom, lassan hagyjuk, hogy nyugvópontra térjen.
Sorozatunk előző részében bemutattuk Bulgária helyzetét a Varsói Szerződésben, majd a rendszerváltást követő biztonságpolitikai dilemmáit, illetve euroatlanti integrációjának lépéseit. Emellett szóltunk a legfontosabb, a bolgár honvédelmet meghatározó dokumentumokról és a…..
Grodin & Rammjaeger83 A Varsói Szerződés és a NATO kötelékét egyaránt megtapasztalt közép-európai államok haderőit és védelempolitikáját bemutató sorozatunkban a 2014-es év méltó üdvözlése gyanánt ma Bulgáriát vesszük górcső alá, amely a szó szűken vett…..
Grodin 2014.01.07 10:14:34
@Combat Gear Admin:
Már csak az a kérdés, bruttó, vagy nettó.

Nettóban a bolgár "vidéki" (ti. helyőrségi) átlag életszínvonalat elnézve ki tudja, talán nem is olyan rossz. Mármint az állami szektorhoz képest.
Kétszeri kihagyás után idén újra megrendezésre került a kecskeméti repülőnap, hazánk és nemzetünk egyetlen nyilvános, nemzetközi katonai bemutatója szárazföldön és égen. Mivel a Honvédségnek 2010 óta nem volt lehetősége nyilvános rendezvényen megosztani képességeit a…..
Grodin 2013.09.07 11:11:41
@Fredddy: Betettem egy korrekciót ezzel kapcsolatban, nehogy érdemtelenül ekézzük szegény MH-t a helikopterek hiánya miatt. Köszi az infot.

@symor: Igen, azt hiszem az egyik magyar műrepülőnek volt olyan konferansziéja, hogy a falra lehetett mászni tőle.
Grodin 2013.09.24 10:35:40
@Levente B.:
Nem csak jó kép, de azt is bizonyítja, hogy valóban ott volt az a honvédségi helikopter.

Köszönjük, az MH becsülete megmenekült :)

A jobb oldalon látható kék-fehér példány vajon honnan érkezett, ötletek?
Grodin 2013.10.02 20:59:57
@Levente B.: Hát már az több, mint a semmi, hogyha a földre ki tudták rakni a kollégák a forgószárnyast. Mint írtuk, úgyis az árnyék-aspektus volt az egyik fő szempont a publikum számára.
Kék-fehér: köszi, jó tudni, h ilyen is van.
Figyelem, kedves olvasók! Ezen a héten a Szent Korona Rádió Hadak útján c. hadtörténeti műsora katonai hardverrel foglalkozó, új rovatának első adásában vendégszerepel két szerkesztőnk, Grodin és Rammjaeger83. A beszélgetés témája a baleseti rátája miatt az NSZK-ban…..
Grodin 2013.06.11 20:31:58
@molnibalage:

A Tornadok baleseti statisztikáját ezzel a forrással érdemes összevetni elsősorban:

www.military-info.de/Bundeswehr/absturz.htm

De ha repült órára akarnánk vetíteni, annak egy is kicsit jobban utána kéne néznünk.

Mig-21: mivel a műsor nem erről szólt, nem volt cél részletesen belemenni.

Az olaszokkal kapcsolatban megjegyezném, hogy a Starfighter-modernizációjuk a 60-as évek végének / 70-esévek elejének terméke. Ekkor Eurofighterről még szó sem volt, tehát megtehették volna azt is, hogy nem modernizálnak semmit, csak kidobják és minél előbb lecserélik egy másik típusra a 80-as években. Akár pont a Tornadora - hiszen nálunk is szolgált -, akár más típusra.
Grodin 2013.06.13 09:31:19
@molnibalage: Igen, ha innen nézzük, akkor az olasz Starfighterek érdeme legfeljebb az volt, hogy nem voltak még rosszabbak az amúgy sem túl jó Tornado vadászváltozatnál.
Így aztán a kettőt kb. egyszerre vonták ki teljesen - ld. réskitöltő F-16.
Miután előző cikkünkben áttekintettük Lengyelország elhelyezkedéséből és stratégiai helyzetéből adódó biztonsági dilemmáit, most lássuk, mit tud felvonultatni a német és orosz nagyhatalmak közé szorult Varsó katonai téren, és egyáltalán hol és hogyan vonultatják fel…..
Grodin 2013.04.01 13:14:40
@Pierr Kardán:
Igen, ebből látszik, hogy nem mindig a legjobb megoldás, ha csak azért se vonjuk ki az elöregedett technikát, inkább fontos állami vezetőket utaztatunk vele egy csomagban. Persze az oroszok zöme a mai napig ragaszkodik a pilóták részéről elkövetett emberi mulasztáshoz, a lengyelek jelentős része meg inkább az összeesküvés-elmélethez.

Mindenesetre ennek köszönhetően az aktuális lengyel vezérkar jelentős része "örülhetett" akkor a rendkívüli előléptetésnek, úgymond.
Grodin 2013.04.09 18:42:55
@milliliteratura: Erre csak annyit tudok mondani, hogy egyesek szerint a lengyel az egyetlen hadsereg, ahol az ún. kétujjas tisztelgést használják a mai napig. De ez meg nem erősített információ.

@bokrif: A két hadosztályból gondolom csak a parancsnokságot pakolták a német határra, azért az egységek jobban szét vannak szórva. De még így is inkább nyugaton, mint keleten.

Bár egy orosz agresszióval szemben nem sokat ér, a nagy mennyiségben üzemben tartott öreg keleti vasnak talán a belorusz-ukrán szomszédság részére lehet üzenetértéke. Amolyan "hát nekünk is van még annyi színesfémünk, mint nektek" - jelleggel. Márpedig nekik biztosan van még bőven.
Grodin 2013.04.10 09:37:53
@David Bowman:
Kérlek a jövőben egyben kommentelj, ha több mondanivalód is van, felesleges négyszer.

A teljes kommented szövege:

"Ha van ország, aminek szüksége lenne közepes saját atomfegyverzetre, az Lengyelország. A helyükben lépnék is ez ügyben.

@Grodin: Nem hiszem, hogy bármi köze lett volna a technikához. Ezek egy B787essel ugyanúgy lezuhantak volna.

Szerintem nagyon is számít a rengeteg vas. 10 Abrams 10 helyen tud lenni. 100 ócska T72es meg százon. Szerintem egy nagyon fontos információ kimaradt a cikkből. Nevezetesen, hogy hány tábornokuk van.

Egy hadsereg hadrafoghatósága fordítottan arányos a pizsamások számával, és az egyenruhájukon felhasznált aranyzsinór mennyiségével. "
Köztudott, hogy a vallásokról az átlagemberekben kialakított képet elég durván torzítják a hírek a fősodorbeli médiából, hiszen miközben például az iszlámról és a muszlimokról az olyan dolgokra szokás asszociálni, mint erőszak és terrorizmus, addig például a buddhisták…..
Kevés olyan ország van Közép-Európában, amely ne mondhatná el magáról valamilyen formában, hogy évszázadokig a függetlenség és megszűnés különböző fázisai között ugrándozott, ahogyan azt szomszédai aktuális nagyhatalmi érdeke éppen megkívánta. Lengyelország azonban,…..
Grodin 2013.01.20 11:04:27
@Measurer:

A "NATO segítség" minden valószínűség szerint magában foglalná az USA által biztosított technológiát is. Ha ugyanis a pl. a franciák képesek lennének ennek kiépítésére önállóan is, akkor ők pont otthon kezdenék, és nem Varsóban.

Szóval a francia-német reláció emlegetésével a lengyelek max. nagyobb mozgástérre tehetnek szert külpolitikailag, de a vas ettől a még a tengerentúlról jönne.

Azért is, mert egy teljesen önállóan kiépített európai rakétavédelemtől az USA talán még gyorsabban dobna hátast, mint az oroszok.
Grodin 2013.01.22 22:46:48
@Kullancs1983:
Most rosszmájúan mondhatnánk azt, hogy regionális dominancia esetén legalább van merre futni, ha jönnek a nagyobb szomszédok. (ld 39.-es kárpátaljai "határnyitás")
Viszont minél szorosabb az őket körülvevő kisebb partnerekkel a kapcsolatuk, annál "szélesebb" a nagyoktól, elsősorban Oroszországtól elválasztó pufferzóna is.
Persze ez német viszonylatban földrajzilag nem működik, de arra meg ott van a szövetségesi "garancia".
A szerkesztőség a tavalyi és tavaly előtti sikereken felbuzdulva idén is író-olvasó találkozót hirdet, ahol egyben blogunk 5. születésnapját is méltó körülmények között megünnepeljük. Helyszín: Budapest Dátum: 2012. szeptember 1. (szombat) Szokásunkhoz híven első…..
Egy balul sikerült bankrablás tavaly novemberben pontot tett Németország modern kori bűnügyi történetének egyik legrejtélyesebb gyilkosságsorozatára – méghozzá olyan pontot, amivel nemcsak a bulvárlapok főcímlapjára kerültek az elkövetők, újra ráirányítva a közfigyelmet a…..
Grodin 2012.07.23 21:20:48
@milliliteratura: Az kétségtelen, hogy a Bundesland magyarosabban hangzana "szövetségi állam"-ként, de pont az USA példája miatt nem egyértelmű szerintem magyarban, hogy ezzel a kifejezéssel az egész entitásra, vagy egy-egy tagjára utalunk.

Meg ugye ha jól emlékszem akkor a németben is a "Bund" önmagában a szövetségi, azaz a felső szintent jelöli.

Tehát pl. a "tartományi önállóság" szerintem jobban tükrözi azt a konstrukciót, amiről itt szó van, mint ha azt írnánk: "szövetségi (állami) önállóság".
Grodin 2012.07.24 18:14:38
@Zig Zag: Igen, száz szónak is egy a vége, egy helyen kicseréltem tartományra, ahol én is szövetségi államot használtam. Ha már vitatható, legalább legyen következetes.

@tudi: Nem csak a német sajtó "lihegte túl", a politika is, volt nemzeti gyász is meg minden.

Pl: kitekinto.hu/europa/2012/02/25/berlinben_megemlekeztek_a_doner-gyilkossagok_aldozatairol/

Amúgy nagyon nem kapta fel a médiát a magyar média, a szokásos radikális weboldalak lehozták, hogy "hú biztos összeesküvés", és kb. ennyi.
Grodin 2012.07.25 23:55:43
@Zig Zag: Szerintem ha a blogos címünkre elküldöd, akkor eljut végül hozzám is. Előre is köszi!
Találós kérdés: hány országnak van ma Kelet-Európában titkosszolgálati múltú kormányfője? A FÁK államain és a hazai politikai vonatkozásokon túl, természetesen. Eggyel biztosan kevesebbnek. Keleti szomszédunkban két és fél hónapig bírta a külügyminiszterből a…..
Grodin 2012.05.16 13:44:32
@Свобода: Pontosan, és végül arra is vetették be. Azaz gumicsónakos menekültek összeszedésére.
Grodin 2012.05.16 19:34:04
@tudi: Hát nem is véletlen, hogy a szomáliai missziót nem vállalták be velük. A saját gyártású fregattjuk meg állítólag azért nem jár kb. sehová, mert egy hangyányit borulékony.
Grodin 2012.05.16 23:29:41
@nakara: És valószínűleg ugyanez igaz a Bulgária felé néző, a főváros környékén elhelyezett, illetve a Moldovával (ukrán - orosz "front") közös szakaszra is. Úgymond részben pontosan a korábbi "sikereik" miatt muszáj szinte területi alapú védelemre törekedniük a mai napig, szövetség ide vagy oda.
Cseh Köztársaság Északi szomszédunk, Szlovákia honvédelmének és haderejének rövid vizsgálata után vessünk egy pillantást prágai sógoraikra, a Cseh Köztársaság haderejére. Bár hazánkkal nem szomszédos, katonaföldrajzi, gazdasági szempontból egyaránt jelentősek a…..
Grodin 2011.09.23 19:03:26
@MZoli:

Innen véletlenül kiszedtem a kiegészítő kommented, úgyhogy íme, és egyben reagálok is:

"Meg egy kis kiegeszites.

Miutan a csehek rendszeresitettek az RBS 70-et, azt hiszem a sztrelakat mar kivontak."

Ehhez köszi a kiegészítést, a cikkből ki is felejtettem a svéd rendszert, így a légvédelmük is megnyugodhat, nem maradtak ki a modernizációból. A Sztrela egyébként egyelőre fel van sorolva az angol nyelvű leírásaik között a minisztériumi honlapon.

Apropó honlap: evidens, hogy cseh nyelven még több az anyag, mint angolul, azért azt nem várjuk el tőlük mi sem, hogy 100%-ban lefedjék. De azért ez is nagyságrendekkel több, mint a HM oldalain.

A kézifegyveres és PRTs kommentek érdekesek, a mesterlövészes hírrel spec nem találkoztam, de ha tudsz jó forrást, légyszi linkelj.

Történelmi vonatkozások: szó sem fér a csehszlovák haderő 38-as képességeihez, és ahhoz sem, hogy a németek még így is többen voltak. Azért az továbbra is kontrasztos, hogy mennyi erőforrást öltek bele a haderőbe, majd valóban nem használták másra mint irreguláris szudétanémetekkel szembeni fogócskára.
Grodin 2011.09.30 18:38:46
@MZoli: Teljesen jók, köszi szépen! Mindenképpen megnézem majd.

Amúgy az nagyon szépen látszik belőle egyebek mellett, hogy a hivatalos közlemények szintje alá való áskálódáshoz a mai napig elengedhetetlen a nyelvismeret.
Grodin 2011.10.05 22:16:25
@folti_: A későbbi lengyel eseményeket látva ez amúgy nem egy rossz elképzelés, sőt amit említesz részben konkrétan meg is történt, hiszen így került hozzánk Kárpátalja. Más kérdés persze, hogy eddig eljutottak-e a csehek a reális helyzetfelmérésben.
Manapság nagy divatja van az online közösségben a Magyar Honvédség képességeiről szóló negatív megnyilatkozásoknak. Nincs elég katonánk (tankunk, repülőnk, ágyúnk, Panzerfaustunk, pénzünk, tartalékosunk, koronaőrünk), ezen kívül a kutya sem fog minket megvédeni, ha jönnek…..
Grodin 2011.09.03 11:28:30
@rdos: Ausztria papíron semleges országként szerintem ma már csak a tradíció és talán a "népnevelés" kedvéért tartja fenn a sorkötelezettséget, az adataidból is kitűnik, hogy létszámarányban már nincs szó akkora erőről.

Oroszországot azért én nem sorolnám a "környékbeli szokványhoz" ilyen tekintetben, ők azért értelemszerűen nem a közép-európai kis szomszédokhoz igazítják a haderejük méretét...

Az adatok amúgy érdekesek, például ha megnézzük, hogy a szerbek mekkora leépítést végeztek akár a horvátokhoz képest is.
Grodin 2011.09.03 11:37:55
@Kullancs1983: Pont emiatt írtam azt, hogy nem lenne-e esetleg ez túl nagy falat nekünk. Az MH egyelőre a Baltikum közös NATO-légvédelmi készültségi szolgálatába sem tudott beszállni, pedig ott csak 2 gépet kell készültségben tartani, tehát elég 4 gépet kivinni. Megjegyzendő, ez már a cseheknek és a románoknak is sikerült, kizárólag nekünk és pont Szlovákiának egyedüliként az erre megfelelő gépekkel rendelkező NATO tagok közül nem.

Azért kérdés, hogy ez a horvát igényeknek megfelelne-e, ha viszont több, például 4 bevethető gépet szeretnének, akkor máris 6-8-al kell kitelepülni, és lassan itthonra nem marad :)

Alternatív ötletként merült fel a szlovén-horvát együttműködés, most találtam:

www.flightglobal.com/articles/2010/10/27/348996/croatia-slovenia-to-pursue-joint-fighter-deal.html
Grodin 2011.09.23 18:52:43
@Kullancs1983:

Egyértelmű, az USA-tól ajándékba kapott Huey-kon lovagolva fogjuk felprédálni Bratyiszlavát. Huj huj hajrá!
Kamilla szomorúan vette tudomásul, amikor törölték Prágából hazafelé tartó esti járatát, és csak másnap reggel indulhatott. Megírta az Orangewaysnek, akik 2 hónap alatt arra nem vették a fáradtságot, hogy a jegy árát visszaadják:Egy június végi szombat reggel utaztam…..
Grodin 2011.09.02 18:51:22
Az elmúlt nyáron vagy nyolcszor tettem meg a Budapest-Berlin távot a fenti társasággal oda-vissza. Mivel ezen a távon messze ők a legolcsóbbak (a Student Agencynek nincs mindennap közvetlen járata, és valamivel drágább is), ezért nem is kerestem másik opciót. Ehhez tudni kell, hogy ennek a járatnak a közbülső állomása Prága, a napi négyből három esetben legalábbis.

Az utazás minősége amúgy júniustól augusztusra folyamatosan romlott, az a tippem, hogy a horvátországi extra nyári járatok indulása miatt folyamatosan közlekedtették a prágai-berlini buszokat, csere vagy tartalék nélkül.

- A videó/rádió augusztusban szinte alig működött, de nem sajnáltam, mert folyamatosan ugyanazokat a filmeket játszották, és nyolcadszorra már elég volt Sandra Bullockból :P

- A kávéautomata is egyre többször volt üzemképtelen (átlag minden második úton, augusztusra szinte állandóan). Amúgy nem kizárt, hogy direkt kapcsolták ki, mert a Brno-Prága közötti útszakasz borzalmas állapotú és folyamatosan ráz, aminek következtében az automata olyankor random adagolta magából a kávét a lépcsőre és a vécé elé.

- A hostessek teljesen változóak, gyanítom nagy lehet a fluktuáció náluk. Volt olyan, aki alig tudott angolul, olyan is, aki három nyelven beszélt és óránként megkérdezte kb., hogy ki hogy van, kér-e valamit.

- A vécével általában nem volt gond, bár egyszer a letört műanyag kézmosó csapot nem cserélték ki egy hónapig. A gond azzal van, hogy az ázsiai utasok általában semmilyen nyelven nem fogják fel, hogy a vécébe k*kilni nem szabad, és csak azért is oda eresztik. Ettől aztán eldugul, büdös lesz és nem lehet használni. Egyszer a hostess kislány bosszúból bezárta Prága után, és Berlinig csak Drezdában volt megálló..

- Ennél az volt kellemetlenebb, ha éppen hideg italokból fogytak ki, vagy egyáltalán nem volt fülhallgató (mindkét esetben elhangzott a hostesstől, hogy azért, mert a cégnek NINCS RÁ PÉNZE)

- Még kellemetlenebb volt, ha A: kánikulában elromlott a klíma, vagy ha B: letört a klíma fúvókája amit úgy is hagytak, és ha peched volt és pont alá ültél, akkor egész éjjel fújta rád a hideg levegőt, függetlenül attól, hogy hány fok van kint.

Viszont járattörléssel csak egyszer találkoztam.

Tudni kell még, hogy a ez a vonal - ellentétben az erdélyivel - átlag 30-40%os kihasználtsággal fut még nyáron is, télen ennél is kevesebb. Szóval mindezek ellenére szerencsés voltam, hogy végig közlekedtek:)

De azért az olcsóságnak láthatóan ára van.

Záró megjegyzés - Egyetlen dolog volt mindig: ingyen Magyar Nemzet:)
Grodin 2011.09.03 11:23:12
@Shinjuku: Egyszer volt egy srác aki elkezdett kötözködni, hogy Népszabadság miért nincs, de végül nem szállt le, szóval nem tudom.
by Rammjaeger83 & SchA Úgy véljük, ezzel a vallomással már régóta adósak vagyunk a kedves olvasóknak.           1. A nááácik fegyvere volt. 2. Így is mindenki tudja, hogy a legjobb harckocsi volt a történelemben. 3. A B-2-vel…..
Grodin & Rammjaeger83 Amint posztunk előző részében megállapítottuk, a NATO és a Varsói Szerződés Szervezete - bár struktúrájukban sokban különböznek - alapvető funkciókat tekintve nagyban hasonlítanak egymásra. Mindkét szervezet egy-egy hegemón szerepet betöltő…..
Grodin 2011.07.01 16:01:05
@deuscreator:

[Még egy korábbi hsz-hez]

Az elgondolkoztató valóban az, hogy amíg a különböző hazai stratégiai dokumentumok kijelentik, milyen fontos a missziós részvétel, addig az ehhez szükséges kapacitások egy része hiányzik. A szállítórepülőgép nagyon jó példa erre. A lakosság felé talán (?) sikerült eladni azt, hogy a hazai szállítókapacitást tulajdonképpen sikeresen helyettesítettük azzal, hogy Pápára hoztuk a
C-17-eseket, pedig a résztvevő államok jelentős része a saját szállítógépflotta kiegészítéseként, nem pedig helyettesítésképpen vesz részt az együttműködésben.

A tartalékos rendszer átalakításaként első lépésben átöltöztetni a bácsikat a portán valóban humoros megoldás volt. Ha jól emlékszem annak idején az átállás kapcsán volt egy cikk néhány fotóval a HM-portálon, kifejezetten ilyen "frissen átöltözött" tartalékosokkal.

Oktatás: én eddig úgy láttam, hogy azokban a vidéki városokban jelent meg a tárgy, ahol amúgy is van nagyobb helyőrség, szorosabbak a kapcsolatok az állomány és a tanulók között. Ahol nincs helyőrség, ez sokkal nehezebb.
Grodin 2011.07.02 11:29:37
@Marton Péter: Az EU-hoz és a 3D-elvhez; ez tulajdonképpen értelmezhető úgy is, mint egy klasszikus "oszd meg és uralkodj" stratégia. Amíg a NATO-nak több évtized történeli előnye van az EU-hoz képest védelmi együttműködési struktúrák területén, addig gyakorlatilag minden lényeges uniós lépés ezen a területen ütközik a fenti elvvel, tehát Amerika ellenezni fogja. Amíg azonban Európában az egész vita lényege az, hogy milyen többoldalú, lehetőleg minél jobban intézményesített mechanizmus keretein belül szülessenek meg ezek a struktúrák, és nincs egy hegemón állam, vagy csoport, amelyik felvállalja a nagyob sebességű védelmi együttműködést, addig ebben úgy gondolom nem is lesz változás.

A szélesebb körű társadalmi vita egyik fontos eleme amúgy szerintem az, hogy próbáljuk meg minél jobban "elméletleníteni" ezeket a kérdéseket; hiszen így szélesebb kör számára kommunikálhatunk velük kapcsolatban.
Grodin 2011.07.02 11:40:03
@Link Elek:

A meglátás jó, ha (amikor) valaha tovább írunk ennek a logikai vonalnak a mentén, akkor nagyjából ezek lesznek a fő kérdéseink. Nevezeten, ha már potyautasok vagyunk, és alternatíva nem (sem) képzelhető el, akkor megfelelünk-e legalább a "potyautasság követelményeinek"?

Illetve, vannak-e nálunk a környéken "sikeresebb potyautasok"?
Grodin & Rammjaeger83 Mai cikkünk kezdetén két idézettel kedveskedünk olvasóinknak. Elsőként következzék az Országgyűlés pártjainak 2009 márciusában, hazánk NATO-tagságának 10. évfordulója alkalmából tett politikai nyilatkozata: A Magyar Köztársaság…..
Grodin 2011.06.27 11:04:37
@Marton Péter:

Köszönjük az észrevételeket, az elsődleges célunk pontosan ez a poszttal, azaz mélyebb szakmai vita generálása a témában.

Néhány gondolat:

A gazdasági és biztonságpolitikai tényezők, illetve ennek kapcsán a gazdasági és védelmi integrációk összefüggését mi sem vitatjuk, mégis, a következő okok miatt választottuk a biztonsági szövetségek mentén történő összehasonlítást:

A VSZ és a NATO tagsági struktúrája, nevezetesen az egy hegemón, sok kisebb csatlós összeállítás nagyban hasonlítanak egymásra, nagyban erre épül a gondolatmenetünk. Ugyanez a KGST-ről és az EU-ról nem mondható el.

A KGST valóban tekinthető a szovjet gazdasági hegemónia intézményesített formájának, az EU viszont kicsit más tészta. A kommentek között már említett Marshall-segély talán jobb példa lenne, hiszen az sokkal jobban tükrözte az USA gazdasági befolyásszerzését Európa nyugati részén. Ugyanakkor a NATO-hegemón Egyesült Államok számára az EU alapvetően egy olyan "külső" tényező, amely a csatlósainak a jobb szervezését is szolgál(hat)ja, de egyúttal jelentős veszélyt is jelenthet a cikkben említett két fő funkcióra.

Éppen ezért szerintünk nem helyes a NATO-EU konstellációt összemosni a VSZ-KGST kapcsolattal, ugyanis amíg a szocialista esetben egyértelmű az átfedés a hatalmi viszonyok szempontjából, ez a NATO-EU vonalon nem teljesen igaz.

Az EU-n és a NATO-n túl terjeszkedő interdependenciák és globalizációs vonzás kapcsán: Egyrészt ez kétségtelenül egy létező jelenség, másrészt azonban ez önmagában még nem indokolja hazánk, vagy bármely más szomszédos közép-európai kisállam NATO-tagságát.

Számos olyan állam van - ezért indokolt a NATO-n és az EU-n túlra való kitekintés -, amelyekre szintén igaz ez a magas fokú integráltság az úgymond "nyugati világrend" intézményeibe, mégsem tagjai sem a NATO-nak, sem az EU-nak, de még csak hasonló, más földrajzi területre korlátozódó biztonsági integrációnak sem. (Miközben gazdasági célú regionális integrációkkal tele van a földgömb) Részben pont amiatt, amit az ilyen jellegű integrációk "Európára szabottsága" kapcsán állítunk.

Az, hogy a hegemóniát államközpontúan értelmezzük, tulajdonképpen módszertani megközelítés kérdése. A cikk alapvetően a realista biztonságfelfogás szempontjából közelíti a témát, ahol az államközpontúság tudomásom szerint a mai napig elismert és elfogadott. Erről kiterjedt vitát lehetne folytatni, hogy indokolt-e vagy sem, mi egyszerűbbnek tartottuk felvázolni, hogy a versengő iskolák közül ezt a szempontot tartjuk a Blog szerzői közösségéhez legközelebb állónak - ez talán más, korábbi cikkekből is levonható -, így ez alapján készült az elemzés is.

A második poszt hamarosan érkezik, abban befejezzük az érvelést és akkor az egész területre kiterjedő vitát lehet folytatni, szóval valóban érdemes megvárni. Volt például nem egy olyan gondolat a kommentjeidben, amelyek szintén reagálásra érdemesek, de mivel a második posztban explicite lesz róluk szó, ezért most itt külön egyelőre nem is írnánk hozzájuk semmit.
Grodin 2011.06.28 12:58:23
@deuscreator: Gazdasági tényezőkről, bár nem ilyen mélységben, de lesz szó a második részben is. Mindazonáltal igazad van abban, hogyha valaha is egyenrangúbb, illetve adott esetben egymást kiegészítő képességek állnának rendelkezésre az Atlanti-óceán mindkét oldalán, az minőségi változást jelentene a NATO szempontjából. Az én álláspontom szerint ugyanakkor az USA-nak fontosabb a hegemón szerep megőrzése, mint az ilyen mértékű költségcsökkentés.

ZMNE: Én speciel csak érintőleg (bár érdekes lett volna), a másik intézmény viszont stimmel; Közgázt végeztem én is.
Legendás német precizitás, viszonylagos politikai korrektség, "techno-fétis", és a kettéosztottságból adódó történeti "előnyök". Röviden ezekkel a benyomásokkal lehetne jellemezni a német (és tegyük hozzá rögtön, szövetséges) légierők Berlin nyugati…..
Grodin 2011.05.01 13:58:41
@Ronald:

Kedves Ronald! Köszönöm a javaslataidat. Néhány megjegyzés:

1) Ez nem fotósblog. Igen, néha vannak rajta képek. Valóban, előfordul, hogy nem a legjobb minőségben. Nem véletlen, hogy a linkek között találsz olyan weboldalt, ahol több, és jobb múzeumi fotó is megtekinthető.

Én is sajnálom, hogy egy sor igen mókás, elsősorban beltéri, vitrines fotót egyáltalán nem is tudtam kirakni, mert olyan rosszak lettek.

2) A blog szerkesztősége biztosan szívesen veszi, ha felajánlasz nekünk a következő múzeumos posztok művészi igényessége érdekében egy 35 ezres gépet. (Ha a kolléga által beígért Nikon véletlenül nem érkezne meg Berlinbe.)

Ugye nem baj, ha majd nem sietünk visszaadni?:) Végül is, ennyi pénz nem a világ... :)
Grodin 2011.05.01 14:00:06
@indiscriminating power: Javítottam is. A lényeg, hogy az ismeretlen kisgyerek szerző meg van dícsérve.
Kadhafi állítólag nagy Rommel-rajongó. Legalábbis ezt állítja március végi cikkében az alábbi ausztrál hírlap online kiadása. Ahogyan a líbiai sivatagi háború egyre inkább a kadhafista és a lázadó erők közti oda-vissza fogócskázásba fullad a Szidrai-öböl mentén, néhány…..
Grodin 2011.04.07 15:59:06
@molnibalage: HM-s honlapok értéke: persze, a helyén kezelendő, tény.

Leginkább azon gondolkoztam el, hogy ugyanbizony nincs-e olyan NATO, vagy egyéb nemzetközi előírás, szabvány, amivel ez ütközik. (Mertugye a tanulmány megállapítása szerint ez az egygépes dolog "hungarikum")
Előző tematikus cikkemben a fegyverkereskedelemmel, és annak nemzetközi vonatkozásaival, szabályozási kérdéseivel foglalkoztam. A sorozat folytatásaként tekintsünk be röviden a lőszerek, lőszerkészletek világába. Lőszer nélkül nehéz háborúzni. Az itteni posztok jelentős része sem születhetett volna…..
Grodin 2011.03.07 12:00:20
Csak annyit amennyit a Google Search kidob a témában némi keresés után, személyesen még nem foglalkoztam vele.

Találtam egy tanulmányt (
www.raco.cat/index.php/RevistaCIDOB/article/viewFile/28165/27999), ahol a szerző a következőn spekulál:

A koszovói válság alatt állítólag azért maradt a földön a magyar légierő, mert a Mig-29-esekbe nem építették be időben a kérdéses rendszert.

Az eredetileg hivatkozott cikkeket nem találtam meg online, viszont tudom ajánlani a témában kompetensebb következő blogot

legiero.blog.hu/
A magyar médiában csak a legolvasottabb híroldalakon jelent meg, de Németországban már jó ideje sajtótéma a Bundesmarine háromárbócos kiképzőhajójának esete. A felzúdulás előzménye, hogy a Gorch Fock fedélzetén még 2010. novemberében az árcbócról lezuhanva halálos…..
Grodin 2011.02.03 21:41:59
@Monarch:

1, Jogi előírásokon fennakadni újnémet szokás. Nem tudom, régen hogy volt. Az Innere Führung is valahogy úgy van ezzel, hogy van valóban lelkiismereti parancsmegtagadás, mint elvi lehetőség, de ha csak x y és z is teljesül. A lényeg, hogy a jogászok szenvedhessenek vele..

2, A fizikai követelmények nemenként eltérőek, nemcsak a Bundeswehrben, hanem például itthon is, a női jelentkezőkkel szembeni követelmény kisebb. Pontosabban azonos teljesítmény esetén magasabb pontszámot kapnak a felvételin, mint a férfiak. A novemberi baleset áldozatánál egyébként a hírek lehozták, hogy egy 158 centiméter magas lányról volt szó. A minimum magassági követelmény 155 cm.

Amúgy volt olyan feltevés is, hogy a csökkenő számú jelentkező miatt (tisztképzésről van szó, tehát önkéntes, a sorkötelezettséget nemrég függesztették fel) nem hígultak-e fel a felvételi követelmények.

3-4, Igen, a felelősség megállapíthatatlan és a story homályos, ezért csámcsogott rajta a média. A Marine hivatalos honlapján (www.marine.de) annyi van, hogy a vizsgálat zajlik, és a kapitány felmentése ideiglenes. Ami meglepő, hogy több hét kellett, mire egyáltalán valakinek eszébe jutott a bulvárral szembenő "ellenvéleményeket" megszólaltatni.
Grodin 2011.02.04 23:37:25
@Monarch:

IDF veszteségek tekintetében ezt az anyagot dobta ki egyelőre a Wiki:

Dave Grossman: On Killing: The Psychological Cost of Learning to Kill in War and Society

Illetve általában a Google Books kidobta még:

Helena Carreiras:
Gender and the military: women in the armed forces of Western democracies

Valamelyik ismerős?

A PC-megjegyzéssel amúgy egyetértek, hozzáteszem még; a 48-as IDF veszteségek valószínűleg amúgy sem voltak kirívóan alacsonyak, önmagukban sem..

OFF-megjegyzés: ha az ember simán arra keres rá, hogy "IDF Women Soldier", akkor jellemzően nem gender-tanulmányokat fog kapni :P