Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bogoj

31 bejegyzést írt és 980 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Ivanhoe úgy maradt meg bennem, mint az egyik olyan történelmi regény, amivel középkamasz gyerekkoromban alaposan megszenvedtem. Az az önellentmondásom, miszerint elég korán felismertem, hogy egy elkezdett könyvet simán abba is lehet hagyni annak ellenére, hogy belekezdtem, és marhára nincs…..
A mai nappal ismét elindítom egykor szebb napokat megélt sorozatomat, amely CE3-ban két évadot élt meg az oldalon. Aki nem tudná, a Tini Scal rovatban olyan filmekről írok, amik számomra a múlt ködébe vesztek és jóformán a lehetetlenség őket előbányászni, mert legtöbb esetben semmire nem emlékszek…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Adam Green, amerikai rendező sokkolóan felzaklató thrillert (horrort) készített 2010 -ben, mégpedig mindössze három főszereplővel és egy sífelvonóval. A film Amerikában "Frozen", Magyarországon pedig "Kihülve" címmel került a forgalomba. Green alkotását többnyire a horror műfajába sorolják (például…..
https://444.hu/2019/04/01/tizszer-erosebb-a-nap-magneses-mezeje-mint-gondoltak Sosem értettem ezt a csillagászatot. Milliárd fényévre levő csillagokról megmondják, hogy pontosan mekkora, milyen messze van, milyen anyagokból áll, van-e körülötte lakható bolygó, szinte bármit, de a 8 fénypercnyire…..
Csontjanik rendkívül fontos szerepet töltenek be az egészségünk, a mozgásunk, az egész életünk szempontjából. Egyrészt a csontokon tapadnak meg az izmaink, másrészt a csontok részt vesznek a mozgásunk alakításában, a vérképzésben, és védik a belső szerveinket is. Bár sokat tanultunk róluk az…..
Nem áll meg a fekete autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe. Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények.…..
Egyik olvasónktól kaptunk egy levelet, amiben leírja, hogy érkezett egy kamu NAV e-mail a postaládájába, amiben tájékoztatják, hogy  adóvisszatárítésre jogosult. A kamu-oldal a hitelkártya adatainkat szeretné megszerezni. Meg ne adjuk!..
  Ruby Rose 12 éves korában jött rá, hogy a csajokat szereti. Az ausztrál modellből lett színésznő, akit az Orange Is The New Black című Netflix-sorozatban vagy éppen a mozikban most futó Meg című filmben is láthatunk, soha nem csinált titkot szexuális orientációjából, mert hát minek is kellene…..
Bogoj 2018.08.15 07:53:22
@kommentes nikk: Lassan eljutunk oda, hogy, hogy egy halálos beteg karaktert csak halálos beteg színész játszhat, utána pedig oda, hogy aki meghal a filmen, annak a valóságban is meg kell halnia... Egy-kettőre kihalnak a színészek, és végül csak Chuck Norris játszik minden szerepet...
A héten történt állítólag, hogy egy gyerekes anyukát kiraktak az egyik belvárosi étteremből. Az anyuka először a Pesten Hallottam csoportban krákogott egy picit, de posztja alatti véres komment háborúból ő jött ki vesztesen. A tiszavirágéletű sírás, alig egy órát volt ott míg valaki nem törölte. Az…..
A nagy sikerre való tekintettel cikksorozat készül a világ legszebb hegyeit felvonultató összeállításomból - ezúttal a Ti személyes ajánlásaitok és kéréseitek alapján állítottam össze az anyagot. Fogadjátok sok szeretettel, egy élmény volt ezt a cikket elkészíteni! A cikksorozat többi részét a…..
 A harc és a háború mindig is az egyik legnépszerűbb témának számított a vásznon. Szóljon az nemzetek közötti, földönkívüliekkel vagy épp mesterséges intelligenciákkal való összecsapásokról. A csatához pedig mindig kellenek olyanok, akik nem félnek vásárra vinni a bőrüket. Íme a 80-as és 90-es évek…..
Biztosan sokan hallottak már arról, hogy mi történt a Tolna megyei Őcsényben. Egy ottani panzió tulajdonosa pusztán emberbaráti szeretetből meghívott magához pár szerencsétlen menekültet, mire a helyiek ordenáré módon nekiestek. Megfenyegették, kocsijának kerekét kiszúrták, családtagjai szintén…..
Hollywood történetének legsikeresebb színészei azok, akik tehetségesek, sokoldalúak és hosszú a szavatossági idejük, újra és újra sikeres filmekben tűnnek fel...
Bogoj 2017.09.27 12:32:30
@Tomi from Space: Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ha jobban körülnézünk, találunk olyan statisztát, aki ezeknél az embereknél jóval több bevételt hozott, ha az az egész alapja, hogy mekkora bevétele volt azoknak a filmeknek, amikben szerepelt, és nem a színészi teljesítmény.
via GIPHY Olvasónk azt írja, hogy webshoppal így még nem járt. Leírása alapján ez kisebb fajta csoda. 2 bődületes szarvashibát is sikerült elkövetnie: - csak utólag csekkolta cégről szóló véleményeket a neten- előrefizetést választott, bár ismeretlen votl a webshop. Elrettenető példa…..
Bogoj 2017.06.15 11:16:44
@Sluck Ödön: Én egyszer rendeltem tőlük. Igaz, nekem kellett érdeklődni többször is, mire jött a válasz, hogy az a telefon már nincs, amit szerettem volna, de felajánlottak egy újabb verziót, ha kérem. Kértem. Nem hangzott el az ár, így utánanéztem. 10ezerrel volt drágább, de az eredetileg rendelt telefon árán kaptam meg. Szóval a határidő valóban nem volt az erősségük, de velem korrekten viselkedtek.
Marc Newson az Apple Watch egyik atyjaként ismert, de számtalan világmárkának dolgozott és dolgozik a mai napig. Most egy egészen érdekes húzással mintha az Apple-nél végzett munkája ellentétét akarta volna megalkotni...
A szépség- ha szeretnénk, ha nem- a mindennapok központi részét képezi, és erőteljesen meghatározza a férfiak és nők közötti vonzalom kialakulását. Annak ellenére, hogy a személyiség kisugárzó hatása elengedhetetlen, úgy tűnik, hogy vannak bizonyos esztétikai jegyek, amelyekre evolúciósan ki vagyunk…..
Bogoj 2017.04.18 11:13:21
@Tökönrúgott Feleségek: Ráadásul a csontsovány Angelina J-ról nekem minden eszembe jut, de a termékenység biztosan nem. Inkább valami olyasmi, hogy "Eszik ez a nő rendesen?"

@Drednaught: Tökéletesen egyetértek, de ahogy különböző blogokon, fórumokon látom, van rájuk kereslet... Bár a gyakoribb, amikor az általad leírt külsejű nők egymást dicsérik, hogy milyen jól néznek ki. Pedig nem.
Eddig sem voltak különösebb illúzióim a kormánypárti sajtó tevékenységét illetően, látva az origo szisztematikus leépítését (ahol mára konkrétan ott tartanak, hogy a kényes témáknál kívülről küldött, előre megírt cikkeket tesznek be a szerkrendszerbe), a Tények és a Nemzeti Hírtévé agyhalálát és a…..
Jól kiszúrtak a Trónok harca alkotói a rajongókkal, eleve már azzal, hogy ezúttal csak júliusban, 16-án indul az új évad, aztán meg azzal, hogy cserébe még rövidebb is lesz, mint az eddigiek, bár a hatrészes záróévadnál még így is egy epizóddal több lesz benne, és akkor arról még nem is beszéltünk…..
Egyetlen vöröshagymát felszeletelni is általában könnyfakasztó dolog, arról ne is beszéljünk, ha nagyobb mennyiség kell a főzéshez. Nagyon sokféle módszerről hallottunk már, hogy megúszhassuk szárazon a feladatot: befogott orral, szemüvegben (nem hatásos), víz alatt, stb. Most találtam egy olyat,…..
Az Ipon elég jó nevű számítástechnikai cég, ha tényleg mást adtak el, mint amit állítottak, nagy kár érte. Kedves Tékozló Homár, Az iPon Computer Kft-től vásároltam egy éve egy Dell laptopot. Pár napja elvittem egy hivatalos Dell szervizbe, ahol megállapították, hogy rengeteg alkatrész hiányzik…..
Bogoj 2017.01.04 13:47:54
@metal: A szétszedhető termékekre általában sérülésmentesen nem eltávolítható matricát tesznek a csatlakozó részeknél, a csavarokra festékszerű anyagot, stb. hogy lehessen látni, ha a terméket szétszedték. Ezeknek a sérülése garanciavesztéssel jár. Akkor is, ha beleillő alkatrészt tesz bele az ember, vagy kivesz valamit, ami a működést nem befolyásolja. Csak hivatalos szerviz bonthat, cserélhet alkatrészt, és ezt a garanciajegyen jelzi is.
A TWD úgy kezdte, hogy az első évadban tisztességes, de semmi extrának nem számító 5,24 milliós átlagnézettséggel nyitott. A másodikban már nagyobb volt a hype, fel is ment a nézettség 6,9 millióra, de hát Hershel farmja ugye annyira nem volt közönségcsalogató. A harmadik évadnál indult el a…..
Tegnap anyósom lángost sütött. Finom volt. Én meg próbálok fogyni. Lehet ilyen körülmények között? Tettem rá tejfölt, sajtot csak azért nem, mert lusta voltam reszelni, de ha ma is sütne, már tudni fogom, hogy szeletben is rárakhatom :-). Egyébként nem is lenne vele probléma, ha nem este…..