Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vad_Alma

59 bejegyzést írt és 129 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vágjunk egyből a közepébe: Tudtátok hogy az állami költségvetés szemszögéből nézve 26 egyetemi vagy főiskola hallgató = 1 elítélt? Ugyanis a hallgatói normatíva 116 500 forint évente, még egy elítélt költsége napi 8350 forint. Az 1 hónapban 250 200 forint. 1 évben …..
kerdem Milla vs. Nemzet - 0:1 2012.06.05 13:00:00
Tudom-tudom tegnap már mindenki elmondta a véleményét, felháborodott, tiltakozott, kommentelt stb. (persze mindezt jogosan), ennek ellenére valahogy ez mégis kikívánkozik.  A június 4-ét megelőző napokban a létező összes csatornából áradt, hogy már csak x-et kell aludni és itt…..
Azt hiszem nem kell túlságosan hosszan ecsetelni, miért ellenkezik sikoltozva az emberi logikával a repülőgépre szabad ég alatt történő várakozás. Naiv ügyfél és utastársai 30 percig áztak, mielőtt elindultak Stockholmba. Hello Homar, Láttam a három héttel ezelőtti…..
Vad_Alma 2012.05.21 11:12:54
@Col.Maybourne: hadd jegyezzem meg, hogy az extrém leszállás nem a cégen, hanem a pilótákon múlik. a legjobb pilótákat pl minden társaság az izlandi járatokra küldi. mert ott ember legyen a talpán (vagy a gépén) aki le bír szállni abban az orkánban.
abban egyetértünk hogy minden szolgáltatás pont olyan, amennyibe kerül. sokan lehurrogtak engem hogy miért wizzairrel repültem legutóbb, miért nem ryanairrel ha már olcsóbb. nos ha jól tudom a ryanair áráért nem kapunk lófszt se, csak eljuthatunk A-ból B-be vigyázzülésben. a wizzair kicsit többe kerül, de ott ingyen felvihetem a korlátozott méretű kézipoggyászt. az pedig természetes hogy minden extráért (pl kaja, + poggyász, lábhely, stb) fizetni kell. a méregdrága repjegy engem sosem hozott lázba, hogy luxus körülmények között repkedjek. nekem már az is luxus hogy nem busszal megyek valahová hanem repülővel. ez utóbbit csak akkor választom ha legalább egy tenger fölött át kell menni valahogy.
lehet hujjogni hogy a fapados céges milyen szörnyen gonoszak (szerintem nem azok). ostoba légiutaskísérők mindenhol vannak, emiatt sem kell feltétlenül a céget oolni. a fapados módszer pedig megmenthette volna a malévet is, amit oly sokan siratnak.
Megalakult a Magyar Családtudományi Társaság. Céljuk, hogy társadalmunkat arra neveljék, ne legyen szex a házasság előtt. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a házasság előtti élettársi viszonyokat is elítélik, károsnak tartják.Sajnálatos módon a Magyar…..
Vad_Alma 2012.05.18 13:12:50
@theof: teljesen igazad van. viszont a házasság előtti érintkezés ellenzése sem megoldás. meg kéne találni az arany középutat a 14-15 éves korban kezdődő érzéketlen kúrogatás és a nászéjszakáig őrzött szüzesség között.
A 21. század emberisége önmagához képest le van maradva egy kicsit. Nemcsak a technológia és a tudás kihasználtsága területén, hanem abban is, amit az értelmiség gondolkodásnak szokott nevezni. Miközben a társadalom életmódja több évtizedes hátrányban van az elvárható…..
A Hatodik Elem Luxus 2012.04.20 00:00:00
Egyre helytállóbb az az elmélet, mi szerint a mai társadalom nem normális. Erre leginkább az az állapot enged következtetni, hogy a gazdaság válságban van, az egészségügy a rendelkezésre álló technológiához képest borzasztó, a környezet pedig szennyezett. Aki vitatná ezen…..
A Hatodik Elem Szarból várat 2012.04.19 00:00:00
Budapest XII. kerületének, a Hegyvidéknek büszkesége, a nemrég beindított kampánnyal agyon hypeolt kutyaürülék mentesítő akció.Dicséretes, hogy egy fővárosi kerület kutyabarátnak tekinti magát. A parkokban elhelyezett "Kutyával belépni tilos" táblák helyett…..
Nyúlcipő Munkát keresek! 2012.04.18 16:42:00
Kedves Barátok, Ismerősök és Ismeretlenek!   Szeptembertől munkát keresek otthon, Magyarországon. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hülyeség pont most visszamenni, mert a gazdaság helyett ugye a válság dübörög, és egyre többen épp most hagyják ott az országot. Én mégis úgy…..
A Hatodik Elem Nyuszifül 2012.04.09 12:20:00
 ..
A Hatodik Elem A nyúlon túl 2012.04.07 11:25:00
Kedves Olvasók! Mindenkinek boldog Húsvéti Ünnepet kívánunk! Pár tanácsot adnánk a családosoknak, akik sütéssel-főzéssel, dekorációval és egyéb érdekességekkel foglalják el magukat. 1. Ne vegyél ideiglenes kiscsirkét és nyulat a lakásodba, hogy aztán a jövő héten…..
 Erről fogja írni Schmitt Pál a következő PhD dolgozatát.Három napja lemondott Magyarország államfője. Schmitt Pálnak nem volt tiszta az 1992-ben írt doktori disszertációja, ezért a SOTE visszavonta a kisdoktori címét. Az ügy miatt keletkezett megosztottság miatt, a…..
Hát nincs a Fideszben vagy a hatalmas NER apparátusban egy olyan ember se, aki ha kell szájbarágósan (mert úgy látszik nem csak az írással, de az értelmezéssel is bajban van az emberek embere) megmagyarázná az álamfőnek, hogy nem arról van szó, hogy van-e doktorija vagy nincs.Azon…..
A Hatodik Elem Bolondok napja 2012.04.01 12:00:00
2012. április 1. Vége a türelmi időnek. Nincs több cigi a kocsmában.Január 1-én lépett hatályba a törvény, eddig tartott a türelmi idő. Bár ez alatt a 3 hónap alatt sokan rettegtek, hogy majd kiürülnek a kocsmák, de a rémálmok nem váltak valóra. Pár helyen az utolsó…..
Vad_Alma 2012.03.31 15:58:12
:D
  Hivatkozás: WWF Föld Órája ..
  A köztársasági elnök doktori címe körüli vibrálás igazi, minőségi kontenttel látja el a hazai politikabuzi szcénát. Eddig a Demokrata Kör produkciója tuti befutónak tűnt a Nagy Plágiumügyi Tartalomversenyben, de szerencsére akad olyan baloldali műhely, ami felveszi…..
Vad_Alma 2012.03.30 11:21:39
A Hatodik Elem Design: Evolúció 2012.03.28 12:30:00
"Nem lehet természettudományos gondolkodással gépet építeni, azután szentimentalizmussal - olyan primitív érzésekkel, mint önzés, kapzsiság, unalomvágy - vezetni. Ebből katasztrófa lesz, katasztrófa kell, hogy legyen. Ha emellett kitartunk, a helyzet olyan arányban válik…..
Vad_Alma 2012.03.29 08:51:42
@Megyko: nézőpont kérdése, hogy egy közösségben mi számít csúcstechnológiának. jó példát hoztál fel, egy afrikai faluban a 100 dolláros laptopon legfeljebb zöldséget/gyümölcsöt lehet szeletelni, a tiszta ivóvíz ellátás pedig maga a zsenialitás.
@Pángalaktikus-gégepukkasztó: jól látod, a hatalmasok leszarják. kérdés az, hogy meddig akarunk a hatalmasok szabályai szerint élni. én pl semeddig. de abban igazad van, hogy ebből az állapotból nehéz lesz kimászni.
@wmiki: első kérdésedre nyilván NEM a válasz, a posztot végig olvasva semmilyen jelet nem találok ami erre utalna.
nem foglalkozom az evolúció elmélet bizonyításával és cáfolatával. a design fontos feladata az életciklus figyelembe vétele és a rendelkezésre álló források leghasznosabb felhasználása, erre próbáltam kissé hosszadalmasan rávilágítani.
@neoteny: ne haragudj de ezt nehezen tudom értelmezni. hol van itt a teológia?
Vad_Alma 2012.03.29 09:07:20
@neoteny: bocs, rosszul olvastam. lehet hogy merész gondolatok, de nem nevezném alapvető hibának. láthatod hogy teljesen más szemszögből közelítem a témát mint az erre hivatott tudósok, de egy másodpercig sem vitatom a tudomány által elfogadott tételeket. vitatkozhatnánk hogy melyik állítás helyes vagy helytelen, de az alapvető mondanivalón ez nem változtat.
A Hatodik Elem Valaki plagizált! 2012.03.29 08:07:00
 ..
A Hatodik Elem Kínai kulcstartó 2012.03.28 14:40:00
   Hivatkozás: YouTube ..
A Hatodik Elem Harc a vízért 2012.03.24 09:49:00
Blogunk két állandó szerzője foglalja össze a Víz Világfórum és az Alternatív Víz Világfórum tanulságait. 1. rész – a világfórum (Trisztán) „Az MVP olyasvalami, amit nem láthatsz, vagy nem látsz, vagy az agyad nem engedi, hogy lásd, mert azt hiszed, hogy ez nem a te…..
Vad_Alma 2012.03.27 09:14:53
@TrueY: @stefan75: @Moan: bevallom őszintén, engem nem érdekel sem Afrika, sem az unokáink jövője, amikor vízről van szó. egyszerűen csak nem értem, hogy a WC-t miért tiszta ivóvízzel húzzuk le, amikor megtehetnénk a használt fürdővízzel is.
Vad_Alma 2012.03.28 14:02:09
@TrueY: amint új pecóba költözöm, meg fogom tenni. egy szép napon majd a víz is drága lesz!
Megtaláltuk a garantáltan nem unalmas aszfaltcsíkot. Előző napi, Forma 1-es versenypályákat firtató posztunk heves vitát váltott ki olvasóink között. A hozzászólások között viszont rábukkantunk kg_kilo írására, aki egy argentin pályát ajánlott a figyelmünkbe.…..
Dezsőmail Subject: Ippon KonyHaver 2010.04.02 11:25:00
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/03/22 Subject: Ippon KonyHaver To: ipponshop@ipponshop.hu   Tisztelt Ippon Márkabolt és Szerviz!   Webáruházukban vásárolt garanciális (vásárlás időpontja 2009. 12. 16.) KonyHaver készülékem a mai napon a testi épségemet veszélyeztetve…..
Bár sokan úgy gondolják, hogy Bécs a kontinens egyik legtisztább fővárosa, a város vezetése nemrég kampányt indított a szemetelés ellen. Akik Advent idején elmennek a sógorokhoz a karácsonyi zsibvásárba, észre vehetik hogy a város egyáltalán nem makulátlan.Kép forrása:…..
Váczi János blogja Kettős mérce 2012.03.20 08:19:00
Nem kis meglepetéssel olvastam, hogy az MSZP „őrséget” állított a budapesti Kossuth térre, hogy így tiltakozzon a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása ellen. Azért ez nem mindennapi húzás azok után, hogy pár éve a Demszky vezette fővárosi liberálisokkal karöltve…..