Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tordaicsaba

4 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre megkaptuk azt a szerződést, amelyet a közmédia kötött Kovács Ákossal új rádiószignálok készítésére. Ezek alapján a zenész cége 12 millió forintot kapott, ami – bár a szolgáltatás speciális jellegére tekintettel nem nagyon lehet összevetni piaci árakkal,…..
tordaicsaba 2013.10.31 17:45:40
@okoskodó fórumlakó: bizony, Ákosnak is törvényi kötelezettsége lett volna válaszolni, ha őt kérdezi az átlátszó (a nyilvánvalóan a kormányzat elleni összeesküvésben részes Heti Válasz kérdezte egyébként, nekik nem válaszolt). A Ptk. 81. § (4) bekezdése szerint az a magánfél, aki közpénzre szerződik, az köteles a szerződéséről kérésre tájékoztatást adni. A szerződés 13. pontja jogszabályba ütközik, ezért semmis, ahhoz joghatás nem fűződik.
  Tegnap zajlott Erdélyben a Székelyek Nagy Menetelése. A megmozdulás régen nem látott egységet teremtett a romániai magyar szervezetek között: gyakorlatilag mindegyikük támogatta a demonstrációt. Budapesten, Pozsonyban és több magyarországi városban is voltak…..
tordaicsaba 2013.10.28 22:24:16
@hebab: "The participating States will respect human rights and fundamental freedoms, including the freedom of thought, conscience, religion or belief, for all without distinction as to race, sex, language or religion. (...) The participating States recognize the universal significance of human rights and fundamental freedoms, respect for which is an essential factor for the peace, justice and well-being necessary to ensure the development of friendly relations and co-operation among themselves as among all States. They will constantly respect these rights and freedoms in their mutual relations and will endeavour jointly and separately, including in co-operation with the United Nations, to promote universal and effective respect for them."

www.osce.org/mc/39501?download=true
tordaicsaba 2013.10.28 22:25:56
@Kowalski, helyzetjelentést!: "Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenete a Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői számára
Október 27-e fontos nap mindannyiunk számára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezőként is jelen lesz a Székelyek Nagy Menetelésén."

szekelymenet.info/index.php/kelemen-hunor-uzenete/
  A 2006 szeptemberében és októberében történtek az elmúlt hat év során a racionális politikai diskurzus keretein kívül ragadtak: a szemben álló politikai erők és hátországuk képviselői szinte vallásos hittel képviselték a hamis mítoszaikat. Míg az egyik oldal a…..
Magyarországon gyakorlatilag nem működik az államigazgatás, Orbán Viktor viszont nem vesz róla tudomást, hogy nem elég a vízió, ha nincs megvalósítási képesség. (Fotó: facebook.com/orbanviktor) Amint az az Index tudósításából kiderült, tegnap Orbán Viktor amolyan…..
Az OSA Archívum 2012. február 10-én, Göncz Árpád 90. születésnapjának tiszteletére rendezte meg a Gyorskonferencia a köztársaságról című rendezvényét, amelyen az előadók az elmúlt húsz évvel és a jövő kilátásaival kapcsolatos legfontosabb gondolataikat osztották meg a…..
Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere budapesti látogatásán sajtóhírek szerint elmondta: amíg egy kormány demokratikus választásokon leváltható, addig nem lehet a demokrácia megszűnéséről beszélni. Azt is jelezte, hogy hazája figyelemmel fogja kísérni, hogyan…..
tordaicsaba 2011.07.08 15:01:50
@Diocles: a bejegyzésben is hivatkozott fundamentumos tanulmány foglalkozik vele. persze, demokratikus az egyfordulós rendszer is, éppen ezért a "tilalomfák" közé nem is indokolt felvenni.
a kérdés az, hogy célszerű-e az egy forduló. én inkább hajlok arra, hogy nem. egy vegyes (egyéni+listás) választási rendszerben nagyon mély igazsága van annak, ha (jó eséllyel) az kormányoz, aki a legtöbb egyéni választókerületben többséget tud állítani maga mögé, ehhez viszont két forduló kell. pillanatnyi politikai erőtől és pártszerkezettől függetlenül ez mindenki számára elfogadható kell hogy legyen.
az egyfordulós választás legnagyobb baja talán az, hogy előzetes, a választások előtt kötött szövetségre szorítja rá a kormány hatalmon maradásában vagy leváltásában érdekelt politikai erőket, így a politikai oldalakon belüli mandátumarányt nem a választók határozzák meg, hanem a pártvezetők megegyezése. és ez nem biztos, hogy jó. de még egyszer, ez célszerűségi kérdés, nem a demokratikus jelleg próbája.
  A Belügyminisztérium önkormányzati koncepciója ismét naprendre tűzte a települési önkormányzatok hatékony működési modellének kérdését. A szövegben keveredik a társulási modell (vagyis az egy járáshoz tartozó települések kötelező összefogása) és a…..
tordaicsaba 2011.06.07 14:32:40
@Quadrille Lobster: ha úgy szabályozzák, azt társulàsnak hívjàk :-)
tordaicsaba 2011.06.07 14:52:47
@Quadrille Lobster: a "saját forrás" azért egy relatív fogalom. ha az önkormányzatnak saját adóbevétele van, az azért van, mert a központi kormányzat az újraelosztáson belül az adóbevételek egy részét helyi bevétellé tette. abban nincs minőségi különbség, hogy saját a bevétel vagy szabadon felhasználható normatív támogatás.
a kérdés sokkal inkább az, hogy az önkormányzat szabadon gazdálkodhat-e, jogi és tartalmi értelemben egyaránt. ha nagyon kevés a forrása, akkor ez a szabad gazdálkodás nyilván látszólagos lesz. de akkor is, ha minden pénzt "címkézetten" kap meg.
abban teljesen igazad van, hogy egy bizonyos üzemméret alatt szinte lehetetlen felelős és szabad gazdálkodást folytatni, mivel nem tudod optimalizálni a nyújtott közszolgáltatásokat
Az Országgyűlés kormánypárti többsége április 18-án megszavazta Magyarország Alaptörvényét. E sorok írója – sokakkal együtt – korábban hosszasan kritizálta az alkotmánytervezetet. Az elfogadás után azonban már nem az a kérdés, hogy elég jó-e a normaszöveg…..
tordaicsaba 2011.05.19 22:27:27
@vinczej: pont azt mondom, hogy Domonkos László nem tud olyan ÁSZ-elnök lenni, aki objektívnek látszik
tordaicsaba 2011.05.20 14:07:12
@Tanbácsi: az alkotmányhűség mint a patriotizmus lényege azért Európában meglehetősen ritka. az Egyesült Államokban a nemzeti összetartozás hagyományát pótolta/pótolja az alkotmánnyal való érzelmi azonosulás. erre Magyarországon nincs szükség, tényleges történelmi hagyományok tartják egyben a politikai közösséget.
(amikor meg a magyar alkotmányos hagyomány érzelmi kérdés volt, mondjuk a kiegyezés után a világháború végéig, annak pszichológiai és politikai következményeiről inkább ne beszéljünk)
tordaicsaba 2011.05.20 14:07:15
@Kettes: és egyébként ésszerűtlen is lenne hagynia bárkinek. az európai szemeszter bevezetése után viszont annak ténylegesen is lenne értelme, ha a Bizottság előrejelzései közjogi jelentőséget kapnának. és ez nem szervezeti kérdés, hanem tartalmi, ami az alaptörvény szerint feles kérdés (nagyon helyesen egyébként)