Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pilhál Té

31 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre egy magyar film, ami után nem begörbített háttal, sunnyogva, a lábtörlő alatt kúszva kell kijönnünk a moziból, hanem büszkén, jó érzéssel, vidáman. Nagyon régóta vártam már erre! Szeretném, ha az elkövetkező években ehhez hasonló, nemzeti büszkeségre okot adó magyar filmek készülnének. A…..
Tanúsítsunk nagyobb óvatosságot, körültekintést a németországi nagyvárosok karácsonyi vásárain, forgalmas helyein – int minden magyart óvatosságra a külügy jószándékú közleménye. Ám a körültekintés itt már édeskevés. Az én javaslataim a következők. 1. Eszünkbe se jusson nyugati nagyvárosokba menni,…..
Az első cikkem még 2000 augusztusában jelent meg a lapban. Boldogult Szarka Ágota küldött el egy rendőrségi sajtótájékoztatóra, amely csecsen zsarolók lefüleléséről szólt. Mondanom se kell, másnap nem a címlapon indult az anyag, de én nagyon boldog voltam, hogy nyomtatásban viszontláthattam egy kis…..
Pilhál Té 2016.12.15 14:36:32
@Ellensúly:
Szándékosan fogalmaztam így, nem szeretnék ennél konkrétabb lenni. Tizennégy évig dolgoztam a lapnál, és már csak emiatt is illő udvariasnak maradni az egykori kenyéradómhoz.
Amúgy pedig nem éreztem magam elememben.
Pilhál Té 2016.12.19 01:51:27
@trabant:
Ránézek, de a komment az olvasót illeti, nem a bloggazdát. Ha kérdés van, arra szívesen válaszolok.
Pilhál Té 2016.12.21 00:27:23
@trabant:
Ahogy Yoda mester mondaná, a jövő homályba burkolózik. Az biztos, hogy maradok újságíró. Remélem, 1-2 héten belül minden tisztázódik.
Pilhál Té Az én 56-os indulóm 2016.10.29 01:16:06
Faragtam egy dalszöveget az Avanti ragazzira, de nem lett elég jó, hogy bekerüljön a legjobb tízbe. Így erre senki sem szavazhat, legfeljebb e blog néhány olvasója jelezheti kommentben, hogy legközelebb tartózkodjak a verseléstől, mert úgy kínos az egész, ahogy van. Viszont akármilyen rosszul (netán…..
Ha lenne olyan szervezet, hogy Magyar Történész Kamara, vagy valami hasonló, és annak Ungváry Krisztián tagja lenne, akkor szerintem most gyorsított eljárásban kéne őt kizárni sorai közül. Ungváry Krisztián történész létére odament az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepére,…..
Pilhál Té 2016.10.26 22:38:51
@bcs222:
Hát akkor ez a történész úr végül is nagyon nagy hazafi, hogy csak a miniszterelnök urat fütyülte ki a haza nemzeti ünnepén... Nemes lélekre vall, mindjárt meghatódok... És a díszmagyar is olyan jól állt rajta. Kár, hogy összepötyögtette...
Akár kifütyülte a Himnuszt és Dudát, akár nem - nekem, aki ott álltam a fütyülő csordától 30-40 méterre, úgy tűnt, ugyanannyira elviselhetetlen a lárma mindvégig. A szirénát is szinte végig bőgették. Talpig demokrata, européer társaság...
A véleményemet fönntartom: aki kimegy füttyögni egy nemzeti ünnepre, s ezzel tönkrevágja több ezer békés megemlékező délutánját, az tehet egy szívességet. Egy jó nagy szívességet.
Pilhál Té 2016.10.27 23:05:11
@bcs222:
Látom, nem sikerült számodra érthetően leírnom a véleményemet. Megpróbálom még egyszer, hátha...
1. Nemzeti ünnepen, amikor a hőseinkre emlékezünk, nem fütyüljük ki az ország éppen aktuális vezetőjét, akárhogyan is hívják az illetőt.
2. Olyankor sem fütyülünk, rikoltozunk, szirénázunk (legyen akár nemzeti ünnep vagy sima hétköznap), ha azzal több ezer honfitársunkat zavarjuk. Mert szép dolog a szabadság, de mindenki szabadsága pont addig tart, ameddig más szabadságát nem sérti. Háromszáz fütyülős, szirénázós alaknak szerintem nincs joga tönkretenni több ezer ember programját.
3. Ha a fenti feltételek nem állnak fent, nyugodtan fütyülje ki a neki nem tetsző politikust bárki.
4. A III/II-eseknél (Tasnádi vagy épp Megyo) engem sokkal jobban izgat, hogy a kommunista rezsim volt vezetőit (Biszku stb.) miért nem számoltatták el. Vagy a volt ÁVH-s keretlegényeket, akiknek a kezéhez vér tapad, miért nem vette elő senki a „módszerváltás” után(Péter Gábor, Bauer, Bárd stb.) A III/II-esek, III/III-asok esete nem említhető fentiekkel egy lapon. Ettől még lehet véleményezni Tasnádi előléptetését (nekem is van róla véleményem), de nem október 23-án egy ünnepi rendezvényen. (Lásd: 1-2. pont.)
Lengyelországban a kormányzó Jog és Igazságosság pártja tovább szigorítaná az abortusztörvényeket, vagyis megtiltaná a terhesség megszakítását a súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő vagy életképtelen magzatok esetében is, kivételt azok az esetek képezhetnek majd, ahol az anya egészsége vagy…..
Pilhál Té 2016.10.17 01:09:44
Pilhál Té Megzsarolt haza 2016.10.05 22:12:12
(Magyar Nemzet, 2016. október 4.) Pótolhatatlan veszteség érte volna valószínűleg Komárom-Esztergom megyét, ha érvényesre sikerül a vasárnapi népszavazás. Ez onnan tudható, hogy a megyei közgyűlés DK-s képviselője, Konczer Erik néhány nappal az országos esemény előtt blogbejegyzést tett közzé,…..
Pilhál Té Ezért NEM! 2016.09.30 02:11:10
Kifejezetten zavart, amikor az olimpia idején tízpercenként tolták az arcomba a kormányzati reklámokat az M4-en. Zavart a hirdetések mértéktelensége, pedig a népvándoroltatást Európa és Magyarország legnagyobb veszedelmének tartom. Igen, a vak is látta, hogy Orbánék belpolitikai játékot IS…..
Oltári nagy pánikot keltett a szombati nagykörúti merénylet ballib körökben. Vasárnap délutánig csak úgy szikrázott az internet, és követelték a választ, miközben a Fidesz-Jobbik-LMP szép csendben várt. Nem kell nagy ész megtippelni, mi volt a riadalmuk oka: ha terrorista akció történt, akkor…..
Péter! Sajnálom, de ki kell igazítsalak elkapkodott cikked miatt. 1. Nem interjút, hanem riportot készítettem Dálnoki Lászlóval. (Nem kérdés-felelet-forma, hanem folyó szöveg...) 2. A túró sem mentegette Dálnokit. Egyszerűen kíváncsi voltam, miért tette, amit tett. Ő meg elmondta. Ha figyelmesen…..
Pilhál Té Tóta W. simán hazudik 2016.09.01 01:36:24
Tóta W. a hvg.hu-n egyszerű „balesetnek” nevezte a 2006 őszi szemkilövetéseket, ami már önmagában minősített aljasság, hiszen baleset az, ha például a rendőr kezében véletlenül elsül a fegyver, és valaki emiatt megsérül. Ám a szándékosan, fejmagasságban való tüzelés nem baleset – a fakabát olyankor…..
Most aztán jó kis pogromot szerveztetek Bayer Zsoltnak, pupákok! Innen is gratulálok hozzá!  Olyan jól sikerült, hogy most neveitek ott figyelnek szépen sorban egymás alatt, mint legyek a légypapíron. Egy torz kor, egy torz eszme mementóiként. Emberek, akik azt szajkózzák, hogy nem szeretik a…..
Pilhál Té Létezésünk ünnepe 2015.08.18 23:31:28
(Magyar Nemzet, 2015. augusztus 17.) Közeledik augusztus 20., ami sokaknak a Szent Jobb-körmenetet, másoknak az esti tűzijátékot, nosztalgiázóknak vízi és légi parádét, megrögzött kommunistáknak pedig még mindig a ’49-es sztálini alkotmány és a Népköztársaság ünnepét…..
(Magyar Nemzet, 2015. július 17.) Kilencvenöt év. Egy ember életében hosszú idő, a legtöbben meg sem érik ezt a kort. Történelmi távlatban viszont csekélység, bolhaugrásnyi. Ám akármennyi idő telt is el a trianoni diktátum óta, akárhány műállam alakult és múlt ki azóta,…..
Nicsak, ki bukkant föl a mai ellenzéki holokauszt-szeánszon a Nyugati téren? Maga Herényi Károly! Ha már fölbukkant, mindjárt jól meg is aszonta: „Kevés olyan ostoba ország van, amely a megszállása okán állít emlékművet, nem a szabadsága, nem a nagyszerű teljesítményei…..
2004-ben az volt a kérdés: Akar-e cukrászdát nyitni Bécsben? 2014-ben már az a kérdés: Akar-e negyedmilliárdos dugiszámlát nyitni Bécsben? Ha Simon Gábornak sikerült, Önnek is fog! A lényeg: a nyitottság!..
Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Mesterházy: süllyesztő. Gyurcsány: ő már amúgy is ott van. Bajnaiék: szintén...
Pilhál Té Így is lehet... 2013.04.18 15:41:00
Morvai Krisztina jól látja. Amit az ejrópunió művel, az nem a magyar kormány, hanem Magyarország elleni agresszió. Háború. Ilyenkor nincs helye pártpolitikának. Ilyenkor egy valamirevaló ellenzéki politikus – mégha más kérdésekben kritizálja is a kormányt – kiáll a hazája…..
Pilhál Té Egy Polyák nevű 2013.04.12 14:56:41
Amikor az ember meghal, jobb helyeken nekrológot írnak róla, fölidézik a pályafutását, tevékenységét. Jobb helyeken még akkor is így tesznek, ha a megboldogult politikai ellenfél volt életében. Jobb helyeken inkább nem írnak semmit, minthogy nekirontsanak egy éppen csak…..
Pilhál Té 2013.04.12 19:39:40
@tibike3:
Mindenkiről le szabad írni az igazat (az igaznak hit saját véleményt is), de nem a halála utáni pillanatokban. Mert az kegyeletsértés. Életében úgyis kapott elég sok durvaságot, méltatlan szitkot, szegény, legalább holtában békén kellene hagyni! Halottról vagy jót, vagy semmit!
Tetszik tudni, egy halott már nem tud védekezni. Én sem fogok tudni, és maga sem tud majd. Ez ilyen egyszerű.
Pilhál Té 2013.04.14 01:19:44
@Mitya Ivanov:
Lásd: az előző kommentemet.
„Elméletei nem kaphatnak helyet egy olyan szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarországé.” Ezt mondja Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete Szaniszló Ferenc kitüntetése kapcsán, s egyúttal követeli, hogy azt a magyar kormány vonja vissza. És bár demokráciáról…..
Keményen helyre lett téve az Index, pontosabban megmondó-blogja, a comment.com. 26:12-nél kezdődik az osztás: http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/16/20/MTV_Hirado_2013_marcius_16_19_30.aspx Ez egy korszakosan nagy pofon lett. Az Index indította a horgot, de luft lett belőle, a…..
Gyurcsány fölvette magát videóra, és körülbelül a következőket mondta: 1. „Az ország nem működik.” 2. Nem szabad az embereket és az időjárást hibáztatni a kialakult hóhelyzetért. 3. „A kormánynak kell vigyáznia ránk: ha erre nem alkalmas, akkor semmire sem.” Még…..
Pilhál Té 2013.03.15 21:56:05
@vgyula:
Köszönöm, Önt is! :)
Pilhál Té 2013.03.16 09:58:08
@patás:
Az is remek példa, köszönöm!
Meghozta a postás a Kúria ítéletét, amely szerint ártatlan vagyok, és az első- és másodfokú bíróságok ítéletével ellentétben mégsem rágalmaztam Hagyó Miklós volt szoci főpolgármester-helyettest, nagyüzemi párizsi-fogyasztót. Juppié! A hírről még az ítélet napján a…..
Rágalmazásért elítélt ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Az ítélet elsőfokú, nem jogerős, vagyis egyelőre nem sírok, csak szipogok. Meg hát Dénes Veronika volt a bírónő, ezért gyanítható volt, hogy valamilyen szintű turbulencia lesz az Erőben. Ő nem az a típus,…..
Pilhál Té Falvai vérügyész úr 2011.06.29 22:03:00
Letöltendő fegyházbüntetést kért a 98. életévében járó Képíró Sándorra Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője. Ilyen aljas vádbeszédhez már rég volt pechem. A vádiratról egy korábbi bejegyzésemben már írtam.…..