Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BiondoBike

35 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az előző bejegyzésemet -melyben a Tour de France-on Chris Froom-mal a nyergében újrázó Pinarello Dogma 65.1-ről írtam- úgy zártam, hogy várjuk a folytatást. Őszintén mondhatom, nem csak a várakozásnak, de mindennemű vitának is: vége! Nos, most nem lehet azzal megvádolni a…..
Mindig különös érzés tölt el, amikor montis létemre a világ feltehetően legjobb országúti kerékpárjáról kell írnom. Olyan ez, mint amikor kiráncigálják az embert a Land Roverjéből és áttuszkolják egy Ferrariba. Borzongás vagy álmélkodás? Én, az erdők és hegyek…..
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a 29"-os kerékméretnek komoly kihívója akadt. Egyesek már arról cikkeznek, hogy a 26" kinyírása után, most a 29-erek következnek, és néhány év múlva, szépen lassan újra egyetlen kerékméret létezik majd: ez lenne 650B... Azt hiszem, az előbbi…..
Biondo Bike A KISEBBIK LEGNAGYOBB 2013.07.02 17:27:25
Végre elérkezett, amit nagyon sokan már egy éve várunk - a Wilier harcba szállt a 650B-s kerékméretben is! Tavaly, mikor először láthattam, tapinthattam, tesztelhettem a Wilier két 29"-os kerekű, csúcskategóriás karbon XC mountain bike-ját, a 101 XN-t és a 501 XN-t, nem voltam…..
Biondo Bike NAGYTÚRA ÚJRATÖLTVE 2013.06.27 17:18:42
Idén márciusban, mikor meghallottam, hogy megszüntették az egyik kedvenc országúti kerékpárom gyártását - egy kicsit ledöbbentem. A Wilier Granturismo az egyik legjobb ár-érték kategóriájú országúti gép volt a piacon, királyi karbonvázzal, sziporkázó olasz design-al,…..
Vannak dolgok az ember életében, amiket nem ért. Vannak kérdések, amelyeket sosem tud megválaszolni. S vannak kerékpárok, amelyek annyira tökéletesek, hogy nem tudod elképzelni, hogy annál valaha jobbat fognak csinálni. Az előbbi két felvetés, miszerint számtalan olyan probléma,…..
Biondo Bike A KIS OLASZ MINDENES 2013.04.27 13:24:25
Régóta gondolkodom, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést... Egy olyan kerékpárról lévén szó, amelyik első ránézésre nem sok érdekességet tartogat, egyértelműen az olcsóbb kategóriából való, és a Wilier más országúti, MTB, városi vagy egyéb termékei között vélhetőleg a…..
Ritkán érez ilyet az ember, én magam is elcsodálkoztam rajta. Ez az országúti kerékpár annyira el lett találva, amennyire csak elképzelhető. A 107 éves, legendás Montebelluna-i cég most valami olyannal rukkolt ki, ami azt hiszem hosszú évekre megváltoztathatja a középkategória…..
Ilyen is ritkán adódik az ember életében: Nem katalógusból, képekből vagy netről, hanem élőben látható lesz Bradley Wiggins Tour de France győztes kerékpárja, ráadásul most először Budapesten! A már egyszer bemutatott Pinarello Dogma 65.1 végre élőben is látható lesz a…..
Ahogy azt már legutóbbi írásunkban is jeleztük a Wilier teljes gőzzel ráerősített az XC/maraton szakágra. Előző cikkünkben a patinás olasz cég off-road zászlóshajójával, a 101 XN-el foglalkoztunk, most pedig jöjjön a "kistestvér", az 501 XN! MEGJELENÉS ÉS DESIGN A Wilier…..
Blogod adminfelületén a Beállítások menüben már találkozhattál a Mobilsablon menüponttal. Mától ezt a menüt Speciális sablonok néven találod meg és a mobilsablon logója és színe mellett két további beállítást is találsz. A Szevasztok! blogon megjelent posztban már írtunk…..
Biondo Bike HALADNI A KOR-RAL 2013.02.01 16:53:19
Az olasz-osztrák cég gépeivel eddig legfeljebb profi országúti versenyek alkalmával találkozhattunk, az AG2R-csapat hivatalos kerékpárja hosszú éveken át a Kuota volt. Mivel most már mountain bike-okat is készítenek, épp ideje volt kipróbálnom egyet... MEGJELENÉS ÉS…..
Mit is mondhatna az ember Bradley Wiggins kerékpárjáról, amellyel megnyerte 2012-es Tour de France-t? Arról a kerékpárról, amely a legutóbbi Tour-on nem csak az összetett első, hanem az összetett második helyet is begyűjtötte Chris Froom révén.. Arról a 2013-as Pinarello…..
2013 a lapterítések éve lesz a kerékpársportban. Talán a technológiák fejlődése miatt is, de a megszokottnál jóval több cég próbálkozik a jövő évi kollekciójában olyasvalamivel, amellyel azelőtt még soha. A világ egyik leghíresebb, és legeredményesebb gyártója, a…..
Biondo Bike A HEGYEK ÚJ KIRÁLYA 2012.12.03 16:55:02
Sokszor hallani Magyarországon, hogy a tradicionális olasz kerékpárgyártó cégek maradjanak csak a kaptafánál – gyártsanak továbbra is országúti kerékpárokat, (ha már ebben ők a legjobbak) a mountain bike-okat meg hagyják az amcsi nagyfiúkra. Na, ez az a szinte kizárólag…..
SZOMBAT   8.30   KÁPOSZTÁSVASÁRNAP  9.00   KÁPOSZTÁS..
Szombat 8:30 KáposztásVasárnap 9:00 Káposztás ..
Bár szomorú hírként árnyékolja be a Pinarello 2012. évi modelljeinek bemutatását, a családi vállalkozás legfiatalabb tagjának, egyik motorjának, Andrea Pinarellonak a tragikus halálhíre, talán azzal adózunk emlékének leginkább, ha kicsit szólunk az új DOGMA2 csúcsmodellről,…..
Ebben a hónapban folyamatosan érkeznek a legfontosabb gyártók jövő évi terméklistái. Ennek függvényében megkezdtük az új termékkatalógus összeállítását. Sajnos még kevés 2012 –es termék került fel, e miatt még sok menüpont nem működik. De a honlap folyamatosan…..
Az egyik leghíresebb olasz családi kerékpárgyártó cég, a Pinarello familia legfiatalabb tagja Andrea Pinarello a mai napon tragikus hirtelenséggel életét vesztette. Az amatőr Giro del Friuli szervezésben állt rajthoz a Tavagnacco-Staranzano szakaszon. Kerékpározás közben érte…..
Ahogy az időjárás is sajnos jelzi, közeleg az ősz… és hát ilyenkor egyre több gyártó mutatja be az új termékeit. A 2012-es évben a Campagnolo a közép-magas profilú kerekek között piacra dobja az új Shamal™, Ultra™ és az Eurus™…..
Biondo Bike Tour de France 2011 2011.07.14 11:53:00
Hát már benne járunk a „Toura” közepében… Ideje, hogy kissé visszatekintsünk erre a közel két hétre, még a komoly hegyek előtt. Nem kívánunk a sportszakértők tudásával versenyezni, csupán néhány emléket akarunk felvillantani. Ahogy elkezdődött……..
SZOMBAT     8.30 Káposztás-VácVASÁRNAP    9 óra Káposztás- Pilisa nagy melegre való tekintettel 2 kulacs kötelező!..
Biondo Bike A svájci kör 2011.06.18 20:35:00
Mielőtt bárki megvádol minket, hogy egy sort sem írtunk a Svájci Körversenyről íme néhány gondolat. Írunk már csak azért is, mert Damiano  Cunego a Lapmre - ISD kerekese, még mindig őrzi az elsőnek járó sárga trikót egy jó kis Wilier…..