Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Alikam

0 bejegyzést írt és 3457 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy egy hónapja kezdett keringeni a weben a Phonebloks nevű koncepció videója. Az ötlet mindenkit lenyűgözött: ahelyett, hogy minden (fél)évben újabb szupereszközt vegyünk, a régit meg küldjük a lefolyóba az aligátorok mellé, lehetne egy moduláris telefonunk, amiben elég az…..
Mire jövő tavasszal elindul a Bubi, belvárosi 120 utcában és 30 főúton lesz majd könnyebb biciklizni. A belváros komplex kerékpárosbarát fejlesztése fedőnéven nagyszabású forgalmi átalakításokba kezd a BKK kilenc belső kerületben. A cég közleménye szerint változás lesz…..
Az USA-ban szinte államonként eltér a Rezesováéhoz hasonló törvénysértések büntetőjogi értelmezése. Az alábbi ítélet november 12-én, az arkansasi Hope városában született. John David Coe részegen hajtott bele a Nevil család autójába, ami az ütközés következtében…..
Alikam 2013.11.25 15:43:23
@gombosg: elé tud vágni úgyis, hogy nem gyorsulja le.

Gondolom azt történt, hogy hülye szőke ringyó nyomta neki 170-el belsőben, kis fiat előzni akart, kivágott elé 110-el, bmw satufék, aztán kezdődött az állatkodás...

MIndenesetre ez egy viccítélet, ami igazán poén az a háziőrizet, ami egy luxuskecót jelent.

A bírónő, pff, valami toprongyos elmebajos milf meg kijelenti, hogy lehet, hogy mégis a fiatos a hibás, hogy hátulról beleszaladtak. Ja.
Alikam 2013.11.25 16:08:50
@Szelid sunmalac: azért azt tegyük hozzá, hogy az álatlános közrendvédelmi felfogás szerint, aki rendőrt megtámad az a társadalomra többszörösen veszélyes.

Az megint más kérdés, hogy cigóknál nem ritka a hatóság elleni erőszak, de valahogy sosem hallok olyat, hogy ha megráncigálják a rendőrt, akkor 5 évre elültetik őket.
Alikam 2013.11.25 19:24:32
@Vombatus Ursinus: ja értelek, tehát szerinted az szánt szándékkal leszorít valakit az útról, az nem közúti veszélyeztetés...

Csak a kérdés, hogy akkor mi az? Ha blackhawk helikopterről lövök rá???
Tisztelt Despota!    A jelenlegi munkahelyemet eladták egy Amerikai Multinak .  A legfőbb probléma a régi tulajdonosok nem vállalták fel a munkavállalónkénti alkukat  kinek milyen plusz juttatás jár még az alapbérén kívül.  Az új tulajdonos új vezetője…..
Alikam 2013.11.22 11:19:14
@herk: aztán a második napon ki is rúgnak.

Csak addig erősködj ameddig a farkad ér.

Normális országban a munkahely olyan opcionális dolog ami egy szimbiózison alapul. A munkáltató jól jár mert van munkaerő, a munkavállaló jól jár mert van egy olyan állása amellyel elégedett.

Ha te elégedetlen vagy az állásoddal, akkor tovább kell állni. Ennyi, akkor menni, keresni más munkahelyet, ne akarj megjavítani egy szerinted inkorrekt, vagy szar céget.
Ha látják a cégek, hogy ha a munkavállalónak nem smakkol a dolog és továbbáll, akkor egy idő után rájönnek arra, hogy úgy kéne csinálni a dolgokat, hogy ott is maradjon a dolgozó.

Igen, van ez a munkatörvénykönyve dolog, de ez csak szerintem az egyértelmű esetekre használható, mondjuk ne dolgoztassák ki a beledet, vagy fizessenek ki stb. stb.
Naiv állampolgár hat másik naiv autóssal együtt beragadt egy parkolóba, mert egy külügyminisztériumi tahó fogta magát és megállt középen: 2013. Nov. 10-én 12h körül szerettünk volna autóval elindulni az I. ker Attila út 2. melletti parkolóból, de egy autós úgy állt be…..
A Nagykörút az egyik legkevésbé biciklisbarát útvonal a fővárosban, de a közbringa-rendszer jövő tavasszal esedékes bevezetése új helyzetet teremthet. A Bubi működési területének „kerékpározhatósága” a projekt EU-támogatásának is feltétele. Átalakításokra…..
Alikam 2013.09.03 14:26:41
@kiwirágós kivirradtig: a bringások Kelet-Európában valahogy tényleg az alja népekből kerülnek ki...
Mostanában sokat BKV-zok csupa-csupa olyan vonalon, ahol elsőajtós felszállás van. Ezek a vonalak ráadásul jó hosszúak is, így van időm megfigyelni az utazóközönség reakcióit az új módira. Örvendetes, hogy a legtöbb ember jól vette az akadályokat és az első ajtón…..
Türelmetlen barmok. Más szó már nem jutott eszembe, ami még elbírná a nyomdafestéket is, miután Norbert történetét elolvastam. Saját tapasztalatom nekem is, hogy a magyar autópályákon pont a megengedett 130 km/óra (meg még felette az a néhány százaléknyi, ami még belefér) az…..
Két bőrönddel és egy szótárral vágott neki Japánnak Maya, aki aztán gyorsan rájött, hogy utóbbinak nem sok hasznát veszi. Posztja tulajdonképpen pillanatfelvételek sorozata arról, milyennek is látja egy 1998-ban egy évre érkező, de azóta is ott élő európai ezt a számunkra…..
A hatóság hirtelen azt kéri, hogy mutasd be az öt éve befizetett illetékről a csekkszelvényt. Ha nem, fizesd be újra. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Augusztus közepén lesz két éves a Határátkelő, nemrégiben volt egy éve, hogy itt vagyunk az Indexen, és e két dolog egyenként is számvetésre késztetett a blog jelenével és jövőjével kapcsolatban. A számvetés eredménye egyfelől az, hogy örvendetesen nagy a közösség, sok a…..
Alikam 2013.07.31 15:48:18
@Határátkelő: és hol a határvonal? Hol húzod meg? Mi számít trollkodásnak? Mi nem?

Továbbra sem értem, hogy egy blog-on, aminek alapvetően az volt a funkciója, hogy szabadon kifejthesse az ember a véleményét, minek kell cenzúrázni a hozzászólások szintjén?

Akkor inkább vedd le a hozzászólások lehetőségét..., az legalább tiszta és pártatlan.

Az Indexes füvesek, meg ultraliberalista faszok is képesek címlapra tenni olyan blogokat, ahol előzetes moderáció van. Gratulálok azoknak is, azok is csak addig pártatlanok a fasz másik végén dekkolnak...

Ez amúgy már trollkodás? Már ha egy ilyen pontos, komoly, tudományos definíciót használunk...
A mai poszt szerzőjének meghatározása szerint sikertörténet a mai, hiszen Alexander és barátnője egy hatalmas adóssághalmaz és munkanélküliség közepén döntöttek úgy, hogy elindulnak. Mindent eladtak, amit tudtak és nekivágtak... „Rengeteget gondolkodtam, hogy megírjam-e…..
(Témajavaslat: Balu) Mindössze egyetlen diák jár a japán Fukusimához közeli Omami általános iskolába, az atomerőmű-baleset miatt kiürült intézményben azonban továbbra is zavartalanul folyik a tanítás - írja az index. A történet interkulturális megközelítése…..
autózz! Városi off-road 2013.03.28 07:48:00
Ezt a március végi havazást elnézve egyre nehezebb hinni benne, de lassan vége lesz a télnek. A hó olvadását látva már szembesülhetünk a maradványokkal; ismét támadnak a kátyúk. Az általam használt (de most már emiatt egyre kevésbé) útvonalak közül kiemelném a…..
Ludmilla találta ezt a csábító szórólapot egy állítólagos kávétesztről, amiről minimális kereséssel kideríthető, hogy egy olyan csapat szervez, amelyik valójában bármilyen engedély nélküli takarító-, és talpmasszázsgépeket valamint vitaminkoktélokat igyekszik…..
Utoljára rendezték meg a világ egyik legnagyobb biciklis demonstrációját, a budapesti Critical Masst szombaton. A szervezők szerint ugyanis a felvonulással már elértek mindent, amit akartak. Kürti Gábor és Sinka Károly úgy tippelték, több bringás jött el, mint eddig bármikor,…..
Alikam 2013.04.24 16:37:34
@Zabaalint: kéne
Alikam 2013.04.24 16:39:52
@olcso: pontosan ezért kéne régiókban gondolkodni. Már korábban leírtam, régiók szerint lenne felosztva az ország, mert mondjuk egy nagyalföldi zsákfaluban ahol még aszfaltút sinc,s ott felesleges az embereket vizsgával stresszelni, de egy 2 milliós fővárosban már nem árt...

Igen, a szabály nem ismerete nem lehet kifogás csak éppen nincs visszatartó erő, mert ha te autóval x pontot begyűjtesz szabálytalakodásért, akkor ugrik a jogsid és kezdheted előről az egészet.
Alikam 2013.04.24 16:42:54
@ex-dr. vuk: nemzetközi egyezmények tiltják? :D
Az igen, ennyit az emberiség IQ-járól...

Jaj nem kell ez a duma, hogy ki mennyi balesetet okoz. Egyértelmű, hogy egy 130-cal száguldó 1.5 tonnás járműnél nagyobb az esély a balesetre főleg, ha 500x annyi van, mint kerékpárból.
És honna tudod, nem-e lett rosszul a sofőr vagy ilyesmi...

Hát ne haragudj, de ez a 80% kb. sehol nem látszik...
A világ egyre több országában adnak lehetőséget a munkáltatók anonim pályázat beadására. Nem befolyásolhatja ilyenkor a jelentkezők közötti választást sem az ismeretség, sem a bőrszín, sem az életkor vagy más egyéb tényező, kizárólag a szakmai alkalmasság. Nálunk…..
Alikam 2013.04.18 21:53:19
@butatót: nem tudom ki a írta ezt a blogot, de hogy gőze sincs a való életről az is hót ziher...

Innen is üdvözlöm a pécsi polgármester apukát. Ezért védjétek a cigányokat, hogy utána a lányaitokat verjék szét.
Alikam 2013.04.18 21:57:07
@álfirkász: Hát még egy buzinál sem próbálkoztam be, fordítva már volt, lehet innen ered, tény, nem szeretnék homokossal egy légtérben dolgozni.
Alikam 2013.04.19 12:56:03
@vészmadár (pica pica): Ja, bizonytalankodok...
Adam Orth a Microsoft kreatív igazgatója – elég magasan van tehát a céges a táplálékláncban, még ha nem is a piramis legtetején áll. Éppen ezért kellene vigyáznia arra, hogyan kommunikál. Történt ugyanis, hogy a Kotaku két bennfentes forrásra hivatkozva megírta, hogy a…..
2013, Magyarország. Sok tekintetben régóta a Balkán és Nyugat-Európa között lebegünk. Ez nem feltétlenül rossz, kevesebb a véres leszámolás, cserébe vannak erejüket fitogtatni próbáló különböző figurák, akik azért mégsem mernek már annyira odalépni. Ilyen figura N. Imre,…..
Alikam 2013.03.19 21:54:55
Hogyan lehetséges az, hogy hetek óta tudjuk: csúnya hó-helyzet vár Magyarországra; mégsem készülünk fel rá? Hogyan lehetséges, hogy 100 ezer ember marad áram nélkül és ezrek rekednek az utakon, vonatokon? Hát persze, hogy csak egyféle módon: már megint a patás Orbán/Gyurcsány…..
Alikam 2013.03.16 15:53:21
@toronado: akkor arra válaszoljál, hogy engem nulla infóval miért hagytak 30 percen keresztül ácsingózni a 7-es úton, utána miért kellett egyedül rájönnöm, hogy le kell menjek az autópályára és ott az ÁAK miért csak egy szakaszon tette ingyenessé az autópályahasználatot, óriási dugót okozva ezzel?

Ismétlem deka hótorlasz nem volt, se jegesedés...

Szimpla, egyszerű szituáció volt.
Alikam 2013.03.16 15:54:12
@toronado: nem is fogok, ne aggódjál:)
Alikam 2013.03.16 16:04:46
@toronado: te is érzed, hogy a védelmed már megingott és ehelyett nevetséges módon egymás után fűzöd a szavakat.

A baj az kérlek, hogy infót semmit kaptunk, persze amikor a Jobbikos gyűlés van akkor hirtelen 15 hangszóróból harsognak a rendőrök.

A másik gond, hogy mivel szerény kis országunkban az autópályák jó része fizetős, így az ember még ilyen idő ellenére sem mer biztos infó tudatában kockáztatni, hogy esetleg két hét múlva jön egy 10.000 forintos csekk, hogy én gonosz adófizető, a saját pénzedből megépült és karbantartott autópályára fizetés nélkül mentél fel.

Nem mindenkinek van ám okostelója.

Szóval a helyes eljárás:

Hangszóró a kocsiban. Teljes útzár. hangszórón harsogni, bizonytalan ideig baleset miatt teljes útzár van érvényben. kerülni az M7-esen lehet a Martonvásári lehajtóig. Az autópályahasználat ezen szakaszra ingyenes, amenniyben mégis kapják a csekket, hivatkozzanak xy. századosra, majd ő seggbekúrja az ÁAK-t.
Legyenek kedvesek várni még egy kicsit, és ne, ugyanis ha egyszerre indulnak, akkor lesz egy dugó az M7-esen is, ahol ugyanúgy állni fognak mint itt.

Egy kolléga mindjárt elindul önök felé és jelez, ha indulhatnak. MZ/X kiszáll..
Megbuktatok. Megbuktatok, már a nemzetközi porondon, megbuktatok már a gazdasági területen, demokrácia kritériumokban és országvezetésben. Most egy hóesés buktatott meg Titeket. Nem kicsi hóesés és nem kicsit buktatott meg Titeket, hanem nagyon. Semjén lovagol...…..
Alikam 2013.03.15 17:21:56
@Kiszaj Károly: te hülyébb vagy mint gondoltam...pedig elhiheted, nagyon alacsonyra tettelek...

Azt sem tudom velem miről akarsz vitatkozni? Én itt beszélgetek valakivel a hóról, erre jössz mint egy pincsikutya és beleugatsz folyton...Húzzá' már a faszomba komolyan:)
Egy hónapja már kaptunk egy jelentést, hogy a Telenor máshogy mér, mint amit a stick mutat. A héten pedig Sikkes Sittes jelentette a Homár reanimált Facebook-oldalán, hogy nála 8 GB kúszott el egy hét alatt feltűnés nélkül. Mondjuk a korlátlan böngészés és emailezés csak a…..