Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Benyo.

204 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eltekintve az olyan rettenetektől, mint a vérgáz, és létjogosultságában abszolút megkérdőjelezhető I See Stars, vagy a tinilányok bugyijának benedvesítésén kívül másból teljességgel érdemtelen Asking Alexandria, azért az kétségtelen, hogy a Sumerian Records…..
E hónapban sokak nagy örömére egy igazi death metál csemege szelte át az Öreg Kontinenst, mely kis hazánk Club 202-jének termét május 21-én érte el. A legutóbb a Behemoth és a Vader oldalán tavaly nyáron Budapesten már nem először bizonyító Septicflesh vezette The Great…..
Múlt hónapban osztotta meg a júliusban érkező Everblack című nagylemez borítóját, illetve legelső kedvcsinálóját a The Black Dahlia Murder legénysége, amit ma egy újabb dal leleplezése követett. A Revolver felületén debütált, Raped in Hatred by Vines of Throne-t…..
Sajnálatos módon ahogy azt már az esemény bekövetkezte előtt néhány héttel, hónappal is talán sejteni lehetett, január hetedikén a kaliforniai metalcore alapvetés Bleeding Through tizennégy aktív évet követően hivatalosan is bejelentette feloszlását. A zenekar emblematikus arca…..
Mint ahogyan azt korábban mi is megírtuk, a metalcore alapvetés Bleeding Through több hónapnyi csend után, január 4-én hivatalosan is bejelentette feloszlását, pontot téve ezzel tizennégy év munkásságának a végére. Műhelyükben az aktív éveik alatt két DVD, hét…..
A néhány hete már felröppent találgatásokat, valamint az elmúlt napok Facebook posztjait, melyek az Orange County-beli metalcore alapvetés Bleeding Through feloszlását feszegették, a zenekar a minap megerősítette, valamint az alábbi felületen hivatalosan is bejelentette…..
November 29. Ez a dátum minden bizonnyal a legtöbb, ebben a közegben mozgó zenebarát naptárában pirossal kerülhetett bekarikázásra, aláhúzásra, beikszelésre, hiszen a Phoenix Music jóvoltából nem kisebb név lett a nyár folyamán kis hazánkba beharangozva, mint a metalcore…..
I. Chelsea Grin - Don't Ask, Don't Tell Evolve, 2012.06.19.  II. Whitechapel - Possibilities Of An Impossible Existence Whitechapel (s/t), 2012.06.19.   III. Your Demise - Push Me Under The Golden Age, 2012.03.26.   IV. August Burns Red - Sleigh Ride Sleddin' Hill, A…..
Több internetes portál (többek között a The Press Enterprise, valamint a RockSound) és számtalan Facebook bejegyzés is arról adott tájékoztatást az elmúlt néhány órában, miszerint Mitch Lucker, a Suicide Silence huszonnyolc éves frontembere a mai napon egy motorbalesetben…..
A nemrégiben megismert Dark Days című vadonatúj Parkway Drive dal, minden Deep Blue b-sides íze ellenére is, immáron egészen biztosan az ausztrál srácok legújabb, a jövő hónap 30-án az Epitaph Records égisze alatt napvilágot látó Atlas című lemezén fog helyet kapni, melyhez…..
Részemről óriási várakozás előzte meg a Whitechapel negyedik nagylemezének megjelenését, hiszen a két évvel ezelőtti sorlemez nem csak a személyes kedvenceim közé avanzsálta a Knoxville-i hatost, hanem az önmagát folyamatosan ismétlő, ötlettelen és egyre inkább felhígult…..
I. Enter Shikari-Warm Smiles Do Not Make You Welcome Here   II. Periphery-Make Total Destroy  ..
Július 2-án került bejelentésre a november 29-én Budapestre látogató Parkway Drive vezette turné vendégzenekari névsora, így hullt le a lepel a Frankie Palmeri vezette Emmure-ról, a Rise Records rosterét erősítő The World Alive-ról, valamint a nemrég már nálunk megfordult kanadai…..
Minden előzmény nélkül, hivatalos Facebook csatornáján jelentette be feloszlását a 2004-ben alakult Abigail Williams legénysége a hétfői nap folyamán, mely döntést az alábbiakkal indokolták: “Hosszú gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy a soron következő amerikai…..
Négyévnyi várakozást követően, a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert jóvoltából, ismét egy klubkoncert formájában lesz megtekinthető Budapesten napjaink egyik legnépszerűbb és legismertebb metalcore-bandája, az ausztrál Parkway Drive. Így akik tavaly a Hegyalján szerették…..
 A már korábban megosztott Outlive után, két vadonatúj dalt leplezett le a június 19-én új nagylemezzel jelentkező The Ghost Inside legénysége. A Slipping Away az alábbi linken érhető el, míg az Engine 45 című tételt a tovább után lehet tesztelni...
Szinte biztos vagyok benne, hogy a Veil of Maya vezette European Eclipse Tour most keddre esedékes budapesti állomása vastagon volt bekarikázva minden koncertre éhes metálfej falinaptárában, hiszen tulajdonképpen a februárban megrendezésre került Bonecrusher Fest óta nem voltak…..
 I.Stick To Your Guns-Against Them AllDiamond, 2012.03.27.II.I, The Breather-False ProfitTruth and Purpose, 2012.02.28.III.Fuck The Facts-DriftsDie Miserable, 2012.02.28...
 A The Black Dahlia Murder legénysége a New England Metal And Hardcore Festival keretei között lépett színpadra először a korábbi basszusgitáros, Ryan Williams helyébe lépő ex-Despised Icon taggal, Max Lavelle-el, melyet az alábbi linken lehet megtekinteni...
 I.A Fearless után egy újabb dalt osztott meg a For Today legénysége a május 22-én, Immortal címmel megjelenő nagylemezéről. II.Alpha Omega címmel tette közzé legújabb szerzeményét az Architects...
 A tavalyi Hegyalja Fesztiválon nálunk is megfordult Parkway Drive legénysége a 2009-es Parkway Drive: The DVD után egy újabb filmmel fog jelentkezni valamikor a nyár folyamán. A Home Is For The Heartless-re keresztelt matéria, a zenekar öt kontinensen és negyvenkét országban…..
 A Sumerian istállóján belül évekig három zenekar (a Faceless, a Born of Osiris és a Veil of Maya alkotta triumvirátus,) váltogatta az elsőbbséget képzeletbeli listám legfelső fokán, mely mindig az adott év aktuális kiadványainak függvényében változott. A…..
 I.Architects-These Colours Don't RunDaybreaker, 2012.05.28.II.Emmure-ProtomanSlave To The Game, 2012.04.10...
 I. This is Hell-DemonsBlack Mass, 2011.10.11. II. Rise To Remain-Talking In WhispersCity of Vultures, 2011.09.05. ..
Főzenekarként tér majd vissza az Öreg Kontinensre a 2010-ben még a Carnifex előzenekaraként nálunk is megfordult Sumerian üdvöske, a Veil of Maya. Az European Eclipse Tour tavaszi pusztítása május 14-én éri majd el a Dürer Kertet, ahol olyan nevek lesznek majd felelősek a…..