Regisztráció Blogot indítok
Adatok
okospista

22 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A minap történései alapján úgy tűnik, hogy senor Bokros új konzervatív-liberális (sic-szerk.) párt elgondolása már csírájában szertefoszlott. Ugyanis Bokros hű vitéze, Kerék-Bárczy Szabolcs beintett a közgazdásznak (Panama? – szerk.) és levonul a még csak gondolatban…..
BRÉKING! A Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) és a Szülői Hálózat hallgatói által rendezett Hallgatói fórumon épp most döntöttek egy hídfoglalásról. Néhányan a…..
A mai nap a fiatalok lázadásáé. Úgy tűnik az ifjaknak elegük lett a II. Orbán kormány felsőoktatásban végzett tevékenységéből. A Haha előbb fórumozott, majd hidat foglalt, utána pedig a magyar parlament elé vonult. Mindeközben a Facebookon elkezdett terjedni egy online…..
Újra fiatalok gyűlnek Bokros Lajos háza elé. Lassan szokásukká válik. Úgy tűnik, komolyan gondolják, hogy visszaszerzik Bokros „ellopott” EP mandátumát. Nem engednek. Sőt, ezúttal már nehéz tüzérséget is alkalmaznak. (Egy lakókocsi formájában.) A most meghirdetett…..
okospista 2012.11.25 10:16:37
Ezt a bejegyzést -amit az alá írtak, hogy Bokros jobboldali konzervatív pártot alapít - törölték Bokros Facebook oldaláról:
Na, de Lajos...! Először is örülök, hogy itt elérhetővé válsz, hiszen másfél-két éve bujkálsz előlünk. Másodszor nem örülök, hogy megint mindenkit át akarsz verni. A delegáló pártoddal megtetted: aláírásoddal vállaltad, hogy visszaadod a mandátumot, ha bizalomvesztés miatt visszakéri tőled a párt. Ez megtörtént, de Te továbbra is bitorlod a mandátumot. Nem szép dolog, de az még rosszabb, hogy bujkálsz. Nyilván tudod, hogy tetted erkölcstelen és tisztességtelen. Mindeközben kiderült, hogy nem is dolgozol, hiszen egy független felmérésben szinte minden kategóriában az utolsó vagy az aktivitásodat figyelembe véve az EP magyar képviselői között.
Mit csinálsz Te Brüsszelben? Kit képviselsz, Lajos?
Most meg új pártot csinálsz? Miért akarsz megint minden választót becsapni?
Miért bujkálsz előlünk? Miért nem mersz eljönni a választmányi ülésünkre, amire hivatalosan meghívtunk? Miért dobott ki Kerék-Bárczy Szabolcs a médiaszabadság elnevezésű konferenciátokról, amikor csak egy meghívót akartam átadni, hogy egyeztessünk az EP képviselet sorsáról?
Kedves Lajos, akkor jogutódja a JESZ az MDF-nek, amikor a Te kampányodból (2009- EP) fennmaradt több tíz millió forintos adósságot kell kifizetni? Akkor pedig nem jogutód, amikor az EP képviseletről van szó? Hogy van ez?
Várom válaszodat!
Kovács Zoltán, JESZ
okospista 2012.12.07 21:58:36
@Professor Pizka: Csak, hogy tisztázzuk, fél évvel azután váltott nevet az MDF, miután Bokros szó nélkül meglépett!
Mint már erről korában én is beszámoltam, november 23-án Bokros Lajos háza elé költöztek a JESZ, illetve a JESZ U21 tagjai – lakókocsival, sátorral –, hogy visszaköveteljék a volt szocialista pénzügyminisztertől az ellopott EP mandátumukat.  Úgy tűnik, hogy Bokros azóta…..
OkosPista Bokros nem indul 2014-ben 2012.11.04 16:22:30
A Hetek című nívós hetilap interjút (amit az atv.hu gyorsan címlapon hozott) közölt a 2012.10.31-i számában Bokros Lajossal, aki a beszélgetés végén megígérte, hogy lehet majd rá szavazni a 2014-ben esedékes magyar parlamenti választásokon. Persze, van, aki ennek örül. Én…..
Az alaptörvénybe került az előzetes választási regisztráció. A MNO.hu szerint Wittner Mária fideszes képviselő ügyrendi felszólalásában azt mondta: hatéves képviselői pályafutása alatt „ilyen botrányos dolog még nem történt” a Házban, és vizsgálatot sürgetett. Nos,…..
"Akarva-akaratlanul, de mindannyian elszenvedői és részesei vagyunk a harcnak. De nemcsak a harcnak, hanem a győzelmeknek is." - írta tegnap Huth Gergely, és milyen igaza van, bár maga sem tudja mekkora hülyeség amit leírt. Elszenvedői vagyunk mi ennek a győzelemnek amit tegnap…..
(Kép: Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó az internacionálé éneklése közepette) Bajnai Gordon október 23-án a Milla rendezvényszervező cég tüntetésén visszatért a politikába. Egyetlen szó volt a beszédében és az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ami ihlette ezt a mai…..
OkosPista "Csúnya" IMF! 2012.10.09 17:00:13
A kormányzati kommunikáció gőzerővel pörög, folyamatosan ontja ki magából az egyre elképesztőbb stratégiai fogásokat. A zseniális alkotások sorában most éppen az IMF anyázása van soron, hiszen egy szabadságharc megvívása ellenség nélkül még Orbán Viktornak sem megy. …..
A hétvégén jött a hír, hogy az MDF újra zászlót bont. Annyira meglepődtem, hogy a tegnapi napon még nem tértem magamhoz, alig volt értelmezhető számomra a hír. Főként azért, mert, ahogy a híradásokból kiderült az MDF nem hogy feltámad, de rögtön pártszövetségbe is kezd, a…..
OkosPista A matolcsyzmus maga 2012.05.29 11:29:00
„Egyszerű gondolkodás, egyszerűség, simplicity kell” – mondta még pályafutásának szinte legelején. Szerinte aki pedig ortodox tankönyvekből akarja megérteni a világot, az el fog bukni…Hát igen ortodox tankönyvek, hangzatos szavak, csak éppen nem érnek…..
OkosPista Az ország meg van mentve 2012.01.23 21:47:00
Ez most már biztos, ne aggódjon senki. A világ legnagyobb sztárjai Magyarországra készülnek forgatni zombi és horror filmjeiket olyan klassz kis helyszínnek találják hazánkat. És ismerve körülményeinket garantált a kasszasiker. Vigyázat ez nem kacsa.  Brad Pitt World War Z…..
Ma este az Opera környékére fújja össze az ország szemetét a szél: 1. Az Operában a Fidesz és a KDNP ünnepli az új alkotmányt. 2. Odakint a demokraták tiltakoznak, a demokrácia védelmében: Magyar Szolidaritás Mozgalom gepnarancs.hu Civil Kontroll - EMD Kék Szalaggal a…..
Minden ellenkező híreszteléssel szemben 2010-ben azért hajították ki a választók a szocialistákat a hatalomból, mert elegük lett a mindent ellepő korrupcióból, az egyre agresszívabb, kapzsibb és ostobább pártholdudvarból, és a gondolatnélküliség miatt jelentkező gazdasági…..
Egy közösség, egy vállalat, egy nemzet vezetése embert próbáló dolog. Sok veszély fenyegeti a személyiséget. Stabil, kiegyensúlyozott, okos egyéniség kell hozzá, komoly kulturális háttérrel.A magyar vezetők egyik leggyakoribb hibája, hogy a konfliktusokat nem kihívásnak, egy…..
Állok a metróban és néz rám Dr. Láng Zsolt szép kék szemekkel egy kampányplakátról. Azt mondja Nekem: eddigi munkám kötelez. Ő tehát van, tértől és időtől függetlenül, mint az ötödik, vagy hatodik dimenzió. Már gondolata, üzenete se, kell, hogy legyen, mert őt a…..
Állok a metróban és néz Rám Dr. Láng Zsolt szép kék szemekkel egy kampányplakátról. Azt mondja Nekem, eddigi munkám kötelez. Ő tehát van, tértől és időtől függetlenül, mint az ötödik, vagy hatodik dimenzió. Már gondolata, üzenete se, kell, hogy legyen, mert őt a…..
A 2010-es országgyűlési választások óta az országban több időközi választás is zajlott/zajlik. Ebbe a sorba illeszkedik a Budapest II. kerületében jelenleg is dúló harc Balsai István, azóta alkotmánybíróvá vált politikus, megüresedett helyéért. A kampány pikantériája,…..
OkosPista FERI 2011.09.25 16:18:00
 A politikai elemzők szerint mára kiderült, hogy Gyurcsány az MSZP-ben se olyan népszerű, mint korábban gondolta ő maga, illetve sokan gondolták. Ez az okfejtés azonban némi pontosításra szorul. Gyurcsány soha nem volt népszerű az MSZP-ben.Gyurcsány soha nem lehetett volna az…..
OkosPista Bokros híradó Budapest 2011.09.11 10:20:00
 Az ATV az utóbbi időben átalakult Bokrost védő híradóvá. A véd és dacegyleti munkát az váltotta ki, hogy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (jesz), az MDF jogutódja bírósághoz fordult, hogy Bokros Lajostól 280 millió forintot, Dávid Ibolyától 70 milliót…..
 Csernobil óta nem fordult elő, hogy a Magyar Távirati Iroda 24 órán keresztül elhallgatott volna egy hírt. Most ez ismét a megtörtént. Az ügy pikantériája, hogy megint egy atomerőmű kérdés váltotta ki a kapitális szakmai baklövést.  Sok hülye magyar mondás van. Az…..
OkosPista Szegény Jonathan 2011.08.17 12:45:00
Ha miniszterelnök lennék úgy vágnám szájon az összes bankárt, akinek köze van a devizahitel válsághoz, hogy egészen Szibériáig repülnének. Nem holmi kokikat és sallereket osztanék, hanem olyan nyitott tenyerű csattanósakat, amelyeknek visszhangja messze száll.Félreértés ne…..
Az alábbiakban közölt gondolatokat nem érték-ítéletnek, még kevésbé az egyetlen nagy igazság „odamondásának” szánom, de a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által a Sziget Fesztivál (SzF) idejére és helyszínére tervezett tüntetés és az ezzel…..
Nemrégiben véget ért az ország egyik legszebb városának hagyományos fesztiválja. Tatán 18. alkalommal rendezték meg a régió egyik legnagyobb rendezvényét Víz, Zene, Virág Fesztivált. A három napos esemény, a „gyermek és családbarát” városkának legnagyobb…..