Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Publius

23 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Tudom, hogy otthon mindenki a tanzániai választások tüzében ég; esélylatolgatások, nagy viták a vasárnapi ebéd felett. Lássuk hát, hogy hogy is néz ki a történet egy magyar gazdasági bevándorló szemével. Kezdjük azzal, hogy törökgábori értelemben igen…..
Publius 2015.10.25 12:30:32
@padlogaz: A vitákat nem az otthon jellemző témák határozzák meg, mint hogy család vagy egyén, kereszténység vagy multikulti. A fő témák a korrupció, a munkanélküliség vagy a TANESCO (A magyar közbeszédben a BKV felel meg, egyébként áramszolgálatót, ami pazarló, bűzlik a korrupciótól, és nem képes ellátni az országot folyamatos szolgáltatással.). Lowassa is inkább arra megy rá, hogy "change", vagyis hogy majd valami más, jobb jön, mint ami eddig volt. És persze ígér mindkét fél mindent.

Zanzibár esetleges szeparatista törekvéseiről, vagy hogy ez mennyire van benne a közbeszédben, nem tudok sokat. Szerintem nem igazán: saját parlamentjük és elnökük van, és bár szinte csak muszlimok lakják, akiknek az aránya ugyanakkor a szárazföldi részen is számottevő, mégsincs semmi konfliktus a keresztényekkel. Nem látom okát, hogy el akarjanak válni.
(kép forrása) Ezen a hétvégén megszerezte a Jobbik az első egyéni képviselői mandátumát a Parlamentben a tapolcai időközi választáson.  Ez egy igen szomorú hír Magyarország számára, hiszen egy szélsőjobboldali gyökerű, alapjaiban nyugatellenes párt nem szerencsés, hogy…..
Aláírom! A szigeten is nyomtuk! 2014.04.07 18:19:38
2013 augusztusában a Szigeten is kint voltunk aláírásokat gyűjteni. Ugyan először elég nehéznek tűnt megfelelő konkurenciát létrehozni a mellettünk lévő Csodák Palotája és hajfonó szalon között, de a szigetlakók pár nap alatt rájöttek, hogy a médiapluralizmusnál nincs…..
Szevasztok! Ti mit csináltatok március 15-én?? Mi stílusosan kiálltunk a média szabadságáért és sokszínűségéért. Az EPK kampány keretében aláírásokat gyűjtöttünk  a város különböző helyszínein, és segítettünk egy osztrák forgatócsapatot eligazítani a magyar…..
Jelen tanulmány rövidített változata az Élet és Irodalom, LVI. évfolyam, 10. számában jelent meg 2012. március 9-én. Előfizetéssel letölthető EZEN A LINKEN. A tanulmány publikálását a Publius blogon az Élet és Irodalom szerkesztősége jóváhagyta. Köszönet érte.   *…..
Mikor már senki nem kerülhette ki a szomorú igazságot, hogy alkotmányunk teljes mértékben érvényét veszítette, üres lap csupán, úgy döntöttünk, a magunk módján emléket állítunk a múltnak. Emléket állítunk a Magyar Köztársaságnak és Alkotmányának. Az 1989 és 2011…..
Publius Fejjel a falnak 2011.11.25 14:52:00
Annak ellenére, hogy az IMF karjaiba menekültünk, leminősítettek minket. De nem is ez a lényeges és az elkeserítő, hanem a kormány válasza a helyzetre, mely szerint "mivel a Moody's értékelésének semmilyen valós alapja nincs, a magyar kormány nem tudja azt másképp…..
Publius 2011.11.25 17:43:59
@NDX: Köszönjük, javítottuk.
Beszélgettünk az eurózóna válságáról, Görögországról, mentőcsomagokról és adósságválságról, az Európai Unió jövőjéről és egy lehetséges föderális Európáról. Mi nagyon élveztük, reméljük, ti is fogjátok.  Szalai Ervin beszélgetőpartnerei voltak: Farkas…..
Ezen a héten arról beszélgettünk, vajon milyen problémákkal is néz szembe a felsőoktatási rendszerünk, és mi az a pár alapvető dolog, amit mindenképpen meg kéne változtatni. Legyen általános a tandíj, legyen jó ösztöndíjrendszer, és legyenek jól felszerelt éjjel-nappali…..
Fantasztikusan érdekes beszélgetést folytattunk ezen a héten a magyar adórendszerről és a költségvetési politika legfőbb jellemzőiről - a végén meg persze jól egymásnak estünk egykulcsos adó témában.  Hallgassatok bele, mert nem kisebb sztárok ültek a stúdióban mint…..
Ezúttal kultúrpolitikáról beszélgettünk, volt itt minden, amin könnyen fel lehet háborodni, gondolkozni - kinek mi tetszik: Új Színház, Dörner György, megcsappant támogatások, kultúrharc, filmek, Andrew Vajna, Magyar Művészeti Akadémia, Makovecz Imre, és vajon szükség van-e…..
Ezen a héten rettenetesen formabontó adásban lehetett része annak, aki élőben követte a műsort, hiszen az első órában nem kisebb kaliberű vendégünk volt, mint az ország egyik legelsőszámúbb választási szakértője, László Róbert a Political Capitaltől; másrészt sor került…..
Keddi adásunkban a józsefvárosi népszavazás kapcsán beszélgettünk a hajléktalanellátás helyzetéről, az otthonnélküliség kriminalizálásáról és a társadalompolitikai bűnbakkeresés egyéb áldozatairól. "Hajléktalanbűnözés", kövön üldögélés, rendőri…..
Legutóbbi adásunkban a devizahitelesek megsegítésére hozott kormányzati intézkedésekről beszélgettünk. Megvitattuk, mire is jó a végtörlesztés és az árfolyamgát, az ócsai hitelesfalu és a kilakoltatási moratórium: visszamenőleges szerződésmódosítások,…..
Aki lemaradt volna, vagy nem tudott betelni vele, az itt újrahallgathatja a tegnapi első adást, melyben az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és az MTV-székház ostromának ötéves évfordulója alkalmából beszélgettünk elkúrásról, bársonyos reformokról, rendőrterrorról,…..
Ma az Országgyűlésben is beszámolt Orbán Viktor a magyar EU-elnökségről, amit mi két héttel ezelőtt tettünk meg évadzáró rádióműsorunkban. Hiába történtek azóta fejlemények, ezek inkább csak árnyalják a kormányról és általában az Európai Unióról alkotott képünket,…..
Szegénység, munkanélküliség és társadalmi egyenlőtlenségek? Időskori szociális biztonság, szerzett jogok és visszamenőleges hatályú intézkedések? Állami kebel és rideg öngondoskodás? "Rokikártya", költségvetési hiány, szociális konzultáció és a jövő…..
A május 31-i harmadik adást tesszük most közzé, amikor is a magyarországi kisebbségekkel kapcsolatos problémákról beszélgettünk. "Gárdabűnözés", "cigánybűnözés", "etnobiznisz" és ami ezek mögött lehet: szegregáció és rasszizmus, pusztába…..
Köszönhetően a felmerült technikai problémáknak most tesszük közzé a május 24-i adást - ezért minden hallgatónk elnézését kérjük. Az évad második részében az arab forradalmakról, azok okairól, eltérő lefolyásaikról és lehetséges következményeiről beszélgettünk,…..
Mától újra jelentkezik pár héten keresztül Rudas Attila Hétköznapi ifjú titánok című közéleti vitaműsora keddenként 10 órától a Muzsikusrádión. Az új évad első adásában Magyarország új alkotmányáról beszélgettünk: tartalmi visszásságok, alkotmányozási…..
   ***  A konferencia délelőtti szekcióiban az általános iskola és a középiskola két-két kiemelt területéről szóló előadást halhattunk. A konferencia nyitóelőadását Dr. Herczog Mária tartotta a koragyermekkori fejlődésről. Az előadásból kiderült, hogy…..
Publius Ébredő Magyarok 2011.03.27 18:08:00
Egy héttel ezelőtt Gyöngyöspatával kapcsolatban megjelent bejegyzésünkre válaszul érkezett írást közlünk. A téma továbbra is a cigányság helyzete, a szélsőjobboldali szervezetek és a baloldali értelmiség szerepe - ezúttal ahogy Pintér Péter látja.  A MOVE-t…..
Beszélgettünk hat héten keresztül. Volt szó itt arról, amihez értünk, amihez nem értünk, amiről azt gondoltuk, hogy értünk, és amiről azt gondoltuk, nem értünk, aztán kiderült, mégis. Ha nagyon fellengzősnek szeretnék tűnni, akkor úgy szólna a hivatalos verzió, hogy:…..
„A deviancia olyan magatartás, mely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat. Fogalma meglehetősen tág. A deviancia kifejezés a „deviatio” (latin: de=-ról/-ről, via,-ae (f)=út; "az útról való letérés") szóból…..
Megszületett az első vendégszerzői bejegyzés blogunkon: az alábbi írásban Rudas Attila számol be arról, miért indította el formabontó rádiós műsorát, melyben fiatalokat kérdez az élet nagy dolgairól, továbbá megismerhetitek benyomásait az első két adás főbb…..