Regisztráció Blogot indítok
Adatok
törökmonika

353 bejegyzést írt és 498 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Semmi újat nem fogok én itt feszegetni, aki próbálta, tudja. A skacok híznak, mint a disznók, mi ezzel arányban nagyon szépen fogyunk - a családi átlag rendben van.Mostanra már mindkét ördögfióka hiba nélkül teljesíti az alapelvárást, hogy ha a legnagyobb és legkétségbeesettebb üvöltésre…..
    Tudtam én, csak nem sejtettem. Illetve már elfelejtettem. Pedig tapasztalatlannak igazán nem vagyok mondható. Ketteském, aki lassan kiédemli a haza bölcse 2. címet például három (!) éven (!) át nem volt hajlandó húsz percnél többet (!) aludni. Ez sajnos nem vicc. És ha anya felbassza az…..
    Az első képen jól látható valami az egy fél pár zokni. Igen, fél pár... Kezdődik.A többi kép nem érdekes annyira :)Az elkötelezett jogvédőknek mondom, hogy szülői engedéllyel kerültek fel a képek :)Ennyit mára.Mert aki próbált megfüröszteni és megetetni egyedül két sakálkölyköt, miközben egy…..
    Amikor Egyeske megszületett, körülbelül fél évig nem tértem magamhoz a  meghatottságtól, hogy ez velem megtörténhetett. Naponta nyolcszor mértem, mennyit eszik, felvettünk videóra mindent, amit csinált (amit a drága nagypapa egyetlen mozdulattal letörölt, mert fontosabbak voltak a…..
  Szerettem volna édibédi, cuki fotókat feltenni, mert volna miről. Végül is senkit nem zavar, ha a közösségi oldalakon mindenki büszke a cicájára vagy a kutyájára vagy a legújabb mosógépére. Ez így van rendben. Ha nem érzek vad vágyakat, hogy kommentáljam a dolgot, akkor arrébb lapozok. És vannak…..
  És igen, megtörtént megint. Utoljára vagy huszonöt éve volt, hogy egy szerkesztőségi értekezlet kellős közepén beletúrtam a táskámba - ó, a női táska bugyrai... -, hogy elővegyem a perdöntő bizonyítékot, és ekkor elővettem előbb egy kirágott szemű plüssnyulat, egy macit, egy használt ésbüdös…..
  Fura nap volt ez, tele tökéletesen értelmezhetetlen dolgokkal (vagy csak én vagyok már fáradt kicsit).Csodapasi átvirrasztotta az éjszakát, hogy tudjak aludni egy kicsit, aztán elindultam félkómában a fodrászhoz. Menet közben eszembe jutott, hogy nincs nálam kápé, megálltam a bankautomatánál,…..
  Eseménytelen nap, nappal alvás, éjjel kezdődik a bőgizés - semmi szóra érdemes.Csak a két kép miatt ültem egyáltalán géphez. Mert ha géphez ülnék, akkor egészen biztosan nem állnám meg és megnyitnám a közösségi oldalakat, és akkor óhatatlanul kissé ideges lennék, de legalább tudnám, miért…..
törökmonika 2017.09.29 00:37:59
@talalom: cserébe elmesélek valamit :)
anyám olyan öt-hat éves lehetett, bekucorodott a nazarénus lelkész nagyapja ölébe és megkérdezte, hogy ő tényleg törvénytelen gyerek-e vagy hogy van ez az egész, mert csúfolják emiatt.
a nazarénus lelkész nagypapa eltűnődött kicsit, aztán azt mondta, pötyikém, nyugodj meg, te már ott voltál a szüleid esküvőjén, teljesen rendben van minden. és nem is ezen múlik.
később persze minden szereplője meghalt a történetnek, anyám apja munkaszolgálatban, a nazarénus lelkész nagypapa anyám karjaiban, anyám anyja meg a kortól.
és mind így végezzük.
és mindannyian ugyanúgy is kezdjük.
    Ma csodanap volt, már kora reggel egy anonim jóakaró elborította fantasztikus pelenkákkal a kertet (azért akkor, mert nem akart felébreszteni minket) - mostantól pisilhetnek kedvükre a dedek :) Megteszik.Gyönyörűen sütött a nap, erre konkrétan magasról tettek a dedek, átaludták a nappalt,…..
  Panaszkodtam, hogy összehangoltan lépcsőzik el az ikrek a támadásaikat - mára ez a gondolat átváltott csodálatba. Ezek hihetetlenek. Köszönöm, hogy a segédszemélyzet lehetek mellettük, hozom a cumit, ma is sokat tanultam. Elmentem ma a fodrászhoz, hogy csináljon valamit a fejemmel, mondta, hogy…..
  Írhatnék most arról, milyen hihetetlenül és mélyen gonosz üzenetek áradnak felénk.Hogy miért nem mondtam el, mert ez így mekkora hazugság.Tényleg?Én megkérdeztelek téged, drága barátnőm, mikor menstruáltál utoljára és egyébként hogy s mint van a kedves ciklusod?Kérdeztelek, kivel dugtál utoljára…..
  Szóljon, aki még szeretne profitálni a gyerekeimből, megállapodhatunk, van hat belőlük. Jut is, marad is. Az elsőt az árokparton találtuk, nyilván ott hagyta valaki.A másodikat az árvaház vécéjéből csaltuk ki, mindenféle csokit ígérve.A harmadikat valaki bedobta a kerítésen.A világon minden…..
Egy hónaposak az ikrek, szépen fogyunk az apjukkal a kialvatlanságnak köszönhetően, bár rajta még látszanak a striák :)Mozgalmas hónap volt. Előtte persze még mozgalmasabb volt az élet.Amikor jó pár évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy - akár kései szerelem, akár nem, akkor is világrengető szerelem -…..
Jó esetben, persze. Odafigyel, hogy ne zúzza szét a másikat, keveset hangoskodik, ha nem muszáj, nem küldi el a kurvaanyjába, továbbá kifejezetten szívesen segít. Nem falja fel az utolsó kocka csokit, nem önti le az abroszt pörköltszósszal (majd nem tagadja le), meg még hosszú a lista. Ám vannak…..
    Valószínűleg Darwin-díjat kapok majd előbb-utóbb érte, de most hivatalosan meghatározom a bionáci fogalmát. A bionáci egészen különleges állatfaj. Ha autóval mennél valahova, valaki biztosan beszól, hogy menj biciklivel, mert az bio. Ha biciklivel mész, valaki egészen biztosan beszól, hogy…..
Bezzeg ezek a mai fiatalok nem képesek egymással normálisan beszélni, ülnek a net előtt és hülye emotikonokat küldözgetnek egymásnak, ahelyett, hogy leülnének egymással, beszélgetnének, mint a mi bezzeg időszakunkban! :)Szerencse, hogy az emberiség még nem halt ki. :)Vagy nem lehet, hogy egyszerűen…..
Szívszerelmem, miszerint a csodapasi nem különösebben aszkétikus alkat, inkább illik rá finoman szólva a rohadt nagy darab kifejezés.De küzd!!!Elszántan. Nagyon elszántan.Bármikor, amikor megkérdezem tőle, mit ettél ma, mondja őszinte, kék szemekkel, hogy semmit. Nagyon szép szeme van…..
  Fantasztikus dolog, ha az ember lakásába hirtelen nő egy új könyvespolc.Végre meg lehet szüntetni a dupla- vagy triplasoros pakolást.Az ember rájön, hogy nem hülyeség néha portalanítani, mert pláne allergiával azért EZT nem kéne egyedül csinálni (miszerint inkább csinálja, akinek két anyja volt,…..
  Ha már a megfelelő helyre került az ezüstnemű, azaz haza, gondoskodj a megfelelő tisztításáról is, mielőtt tálaltatsz vele az illusztrisabb vendégeidnek. E célból költsd fel már pitymallatkor a lusta cselédet, különben elkanászodik. Közben persze legyen gondja a fogadóterem és a…..
  Van egy legyünk.Jó, nyilván van több is, de ő már-már családtag.Nem tágít.Mert más, normális légy például a klotyóban van, de ő nem.Ő velünk.Követ.Hiába van tárva-nyitva minden, elszántan zümmög a hálószobámban.Konkrétan négy ablak és egy teraszajtó van neki nyitva - de nem. Ő zümmög és csapódik…..
    Ahogy mondani szokás, a teljesség igénye nélkül, ami eszembe jut így harminc fokban: Olyan országban élek, hogy ha véletlenül van gyerekem ÉS munkahelyem is, nem találok bölcsödei helyet neki.Olyan országban élek, ahol a gyerekemnek kötelező óvodába járnia 4 éves korától, különben…..
törökmonika 2017.06.19 18:08:35
@MaxVal BircaMan HJCD: Ehhez épp Brüsszelnek semmi köze. Annál inkább másoknak.
törökmonika 2017.06.19 21:02:29
törökmonika 2017.06.20 19:46:01
@zs.ati: én is meg tudom érteni.
  Nem vagyok különösebben romantikus alkat, a Hamupipőkén is csak akkor sírom el magam, amikor látom a Disney Chanelen, soha többször.Na de na.Beültünk az autóba négyeske gyerekecskével és elmentünk az iskolába.De már csak visszafelé jutott eszembe, hogy ma tettük ezt utoljára.Kijelenthetem, hogy a…..
    Anyám varrónő volt, egy Nagymező utcai szalont vezetett, szemben az Operettszínházzal. Nagyjából mindenki hozzá járt varratni a művészvilágból, aki valamit is adott magára.Nem tudom, azért-e, mert jó volt, vagy azért, mert elegáns helyen volt a szalon.Jókai Anna is hozzá járt.Anyám néha kapott…..
törökmonika 2017.06.06 22:43:34
@MaxVal BircaMan HJCD: Emiatt ne keseredj el nagyon. Volt az is, amikor épp úgy hozták a csillagok.
törökmonika 2017.06.08 20:18:03
törökmonika 2017.06.12 18:41:34
@talalom: hát, ez nagyon precíz leírás volt, köszönöm.
percek óta röhögök.
nagyon találó.
  Amikor anyám úgy döntött a hatodik kerületben, hogy hagyja a csodába a Zeneakadémiát és a zongorát, inkább odaköltözik apámékhoz, egy életre szóló döntést hozott, mert bármilyen pici és vékony nő volt, annál határozottabb. Varrónőnek állt. Végülis a kézügyessége megvolt hozzá - egész addigi…..
törökmonika 2017.05.16 07:34:51
@mpreston: szerintem a te nosztalgiád másra vonatkozhat :)
Nem ebben állapodtunk meg! A légy 2017.05.13 17:53:28
Van egy légy a fürdőszobában.Két napja.Elég ostoba példány lehet, mert hiába hagyom neki nyitva az ajtót, nem jön ki, repül faltól falig.Néha nagyokat csattan.És egyre kétségbeesetten zümmög.Mondom neki, hogy figyelj, te légy, itt az ajtó nyitva.Az ablakot is kitárom neked.De nem, ott veri magát a…..