Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sírjatok

0 bejegyzést írt és 3346 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gina egy elvált apukával randizik éppen és próbálja leküzdeni ellenérzését a férfi gyerekeivel és volt párjával szemben.  ..
A gondolkodási hibákban az a közös, hogy mindenkivel megtörténik. Nem veszik figyelembe a nemünket, a korunkat vagy a státuszunkat. Fiatalt és topmenedzsert épp úgy érint, mint öreget és tapasztalt szakembert, a raktárostól, az orvoson át az amerikai elnökig. Rolf Dobelli egy olvasmányos és…..
sírjatok 2023.01.03 15:36:59
@Mr. Waszabi: pont ez az, én is hallottam ezt hogy azok kamu gombok, direkt kipróbáltam, mértem a másodperceket, és előbb záródik be ha megnyomod.

A fenti gondolatmenet-hibák egy része pedig nem igazán hiba, pl. a csoportgondolkodás tényleg félrevihet, de ugyanakkor a csoportnak az az érdeke, hogy ne legyen belső széthúzás, és egy következetes, határozott, de közepes stratégia jobb lehet, mint egy zseniális, amit a csoport belső széthúzása/vitája megzavar.

Az attribúció-feltételezés sem hiba, mert nem azt gondolja senki, hogy ez MINDIG, MINDEN ESETBEN úgy kell hogy legyen ahogy gondolja, de van rá esély, hogy úgy van.
András nem ment el Magyarországról, a testvére és annak családja viszont igen. A mai történet arról szól, hogyan látja egy otthonmaradó az országot elhagyó családtagjait, akiknek ráadásul ők azt utolsó kapocs egyike...
sírjatok 2022.12.15 09:04:13
@SzZoole: ja ja pl. a fociszurkolókról mindenkinek a magyarok jutnak az eszébe, a hooligan is egy ősi magyar szó, meg hát magyar városok égnek minden marokkó-meccs után, szóval ez elég valószínű
sírjatok 2022.12.15 15:04:20
@Mr.Tellinghovon: Nézd, ez egy olyan blog, aminek az a szlogenje, hogy "Az ország átlépte a határt, ezért mi is átlépjük". A közössége is ennek megfelelő, kozmopolita, a gyökereit lenéző, lesajnáló emberek, akik valamiféle elittudattal bírnak. Biztos ismered ezeket.

Ezt csak azért írom, hogy ne ütközz meg azon, hogy itt kétségbe vonják, vagy el sem hiszik, hogy nem minden külföldi a patás ördögként gondol Orbánra. Nekik ez egyszerűen nem fér bele a világképükbe.
sírjatok 2022.12.15 15:04:23
@nyuszigonosz: tettél egy állítást, de nem akarod alátámasztani, bocsi, de ez így gyengusz :/
Mégsem dolgoztak rosszul a magyar ellenzék Európai Parlamentbe beválasztott képviselői, mert megmutatták, hogy Orbán „kétharmados” győzelmei ellenére is Magyarország „nyugatias” mentalitással rendelkezik, amit érdemes megmenteni, erősíteni. Az EU vezetőinek rá kellett jönniük arra. hogy a…..
sírjatok 2022.12.14 03:33:11
@birka menet: a ruszkik nálatok ilyen kvantumállapotban vannak, egyszerre világhódító szuperhadsereg és szánalmas leromlott vesztes roncs. Lassan eldönthetnétek hogy akkor melyik.
sírjatok 2022.12.14 13:25:44
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ott nyifog hogy jaj jaj majd minket is megtámadnak majd, erre írtam, hogy döntsük már el lassan, hogy az orosz hadsereg erős vagy gyenge, mert a kettő egyszerre nem megy, hogy azon is rettegünk hogy lerohanják Európát, és közben meg azon élvezkedünk hogy haha de bénák mekkorát veszítenek. egyszerre mindkettőt mondani logikátlanság, mégis ezt látom
Nagyjából harminc éve ezzel a felütéssel fordult Göncz Árpád Európához, a szerencsétlen Antall kormányzásának akadályozása érdekében. Sosem kedveltem Árpi bácsit, mert jelentős szerepe volt a rendszerváltás elsikkasztásában, a komcsik átmentésében. Sokáig érthetetlen buzgalommal tett be a…..
sírjatok 2022.12.01 21:04:11
@Kangörcsös TSZ elnök: "nem lehetünk büszkék magunkra mert még nem akasztottunk fel benneteket a lámpavasra de ne aggódj, ami késik, nem múlik"

megnyugtató, hogy az ellenzék itt tart, mert ezzel a mocskos fröcsögéssel amit itt páran előadnak, a büdös életbe nem kerülnek hatalomba. néhány százas keménymagotok van aki így gondolkodik, és ez eltaszítja magától a normális ellenzékieket. te, kurz meg birkamenet nézhettek is a tükörbe, ha arra vagytok kíváncsiak, miért buktok folyton.

matyika merre jár amúgy? rég láttam
sírjatok 2022.12.01 21:07:06
@Boldeone2: "A Pesti Srácok komment szekciójában rendszeresen az ukránok halálát kívánják"

itt ebben a komment szekcióban meg a fideszesek halálát. azt is elítéled? Ja várj dehogy
                       „Nem rázná meg egy szakítás, a tetteit nézve szerintem várja is, de az milyen, ha a haverjával járnék nem sokkal utána?” - Levélírónk még nem vetemedett ilyen manőverre, viszont a jelenlegi kapcsolata már alkonyulóban, így vetődött fel benne a kérdés, hogy maradni a…..
Orbán Viktor egyre kevésbé rejti véka alá, hogy Putyin érdekeit képviseli mind itthon, mind a nemzetközi színtéren. Akkor sürgeti az Oroszországra kivetett szankciók visszavonását, amikor a legegyértelműbb jeleit látjuk annak, hogy az agresszor politikai és gazdasági elszigetelésének komoly…..
sírjatok 2022.09.24 02:34:04
@Boldeone2: "Az elbutult vakonhívő annyit még fel tud fogni , ha egy szemèlyt vagy közössèget kijelölnek neki, akit lehet gyűlölni a bajokèrt"

jaja, pl. a zóbán meg a fideszgecik
Már kis, általános iskolás korban sem értettem, hogy miért merülhet fel az, hogy egy nő ugyanazért a munkáért kevesebbet kap, mint egy férfi.  Annó, általános iskolásként az az állítás se tetszett, hogy valamikor nő megfőzte a kaját, de először a férfi evett és utána a nő csak akkor evett, ha…..
sírjatok 2022.08.29 19:33:09
@Zelenszkij védi egész Európát!: "Szerte Európában tény, hogy a nők kevesebbet keresnek a férfiaknál."

az lehet, de hogy ugyanazon beosztásban ugyanazon munkáért kevesebbet keressenek, az nem túl valószínű. Az meg hogy a nők jelentős része inkább óvónő meg általános iskolai tanár meg nővér, a férfiak jelentős része meg olyan munkákat vállal ami jobban fizet illetve rámenősebb a bértárgyalásokon, hát ez van.

Munkanélküliből, öngyilkosból meg csövesből is több a pasi mint a nő, mert ez így működik, nagyobb kockázatvállalással nagyobb a siker is meg a kudarc is. Az úgy nem megy, hogy a vezérigazgatók közt ugyanannyi legyen a nő mint a férfi, de a kukások, bányászok, halászok meg a segédmunkások közt meg nem.
Azért az döbbenet, hogy egy újszülöttnek mennyire új minden vicc! Még az a vicc is, hogy egy újszülöttnek minden vicc új.Évezredek meséi, hagyományai, történetírása, filozófiája, művészete szól arról, hogy hogyan viselkedik a hatalom, hogyan viselkedik az ember a hatalomban. Egyáltalán, hogyan…..
Hogyan lett a rendszerváltáskor még lelkes liberális fiatal politikusból sajátos fajelmélettel kampányoló autokrata vezető? Orbán Viktor politikai krédóját jól nyomon követhetjük, ha a székelyföldi Tusnádfürdőn elmondott programbeszédeit elemezzük. A valaha reálpolitikusként aposztrofált kormányfő…..
sírjatok 2022.07.25 16:11:17
@atomic power 1986DucaDuca: az ilyen hozzászólásokért érdemes olvasni a kommentmezőt. Figyeled, hogy úgy lemostad őket, hogy érdemi reakciót nem is kaptál, csak primkó mocskolódást? :)
Egyrészt leszögezném rögtön, hogy szerintem nem az. Nem egy diákom volt, akik 15-16 éves fejjel úgy éltek, viselkedtek, annyira ,,fiús lányok" vagy ,,feminin srácok" voltak, hogy azon csodálkoztam, miért az a besorolásuk, ami. Később tényleg nemet váltottak (akármit is enged a törvény). Nem zavart,…..
A civilizációnk húsz éven belüli összeomlását jósolták meg egy nemrég megjelent interjúban a 24.hu portálon. Ezzel az előrejelzéssel nem tudunk egyetérteni. Ugyanakkor a Szkeptikus Társaság szerint is komoly problémákkal áll szemben az emberiség, amelyekre sürgősen megoldást kell találjunk...
sírjatok 2022.06.24 03:20:29
@mesziz: "Persze most is sarkítok, de igen is igaz az, ha Petike nem akar többet kivenni a kosárból (ami a kukában landol) akkor nem lesz érdeke senkinek, hogy a nagy árja fehér embereknek értékesítsenek 5x drágábban, hanem eljutna a megtermelt termék a „alja, korcs niggereknek” is. (csak a biztonság kedvéért az előző mondatom idézőjelben irónia)"

És hogyan? Pl. a francia búzatermesztő ember ha nem tudja Franciaországban tonnánként 100 euróért eladni a búzát, mert ott a pazarlás megszüntetése miatt már nincs rá szükség, akkor szerinted mit fog csinálni?

1. Eladja Afrikába 10 euróért tonnáját, amivel tizedeli a fizetését
2. Abbahagyja a búzatermesztést

Afrikában nem azért éheznek, mert "nincs elég kaja", hanem mert az ottani emberek az infrastruktúra hiánya és a szegénység miatt nem tudják megvenni. Irreleváns, hogy közben más országok mennyit pazarolnak, mert nem azért nem jut a nigériai gyereknek kaja, mert a francia gyerek túl sokat eszik, hanem mert nem éri meg Franciaországból Nigériába termelni. Ha Franciaországban kevesebbet enne a francia gyerek, akkor a francia paraszt nem Nigériába adná a felesleget potom áron, hanem egyszerűen kevesebbet termelne.
sírjatok 2022.06.24 03:24:50
@mesziz: "Most sarkítani fogok, de én nem azért dolgozom, hogy más ne haljon éhen, hanem azért, hogy én ne haljak éhen."

Hát akkor mitől kellene egy bármilyen parasztnak nagyságrendekkel olcsóbban adnia az áruját egy afrikai országnak, mint amennyiért el tudja adni egy európai országnak? :/

Figyi, nem vagy te véletlen elég fiatal?
Négy gólt rúgtunk az angoloknak, négyet aludtunk rá. Remélem, már tudatosult bennünk, hogy ez nem álom volt. Ennyi idő alatt felébredhettünk a mámorból, mert hogy az volt, az nem is kétséges. Így lassan itt az ideje, hogy ezt az állapotot, – meg természetesen az idáig vezető utat is – józanul…..
                       A barátnő régi álma, hogy anya lehessen, de tettek helyett inkább csak panaszkodik és kifogásokat keres. Ha a párja bármi vigasztalót mond neki, az nem megfelelő, de még a hallgatás sem az.                                  Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik…..
Az Ukrajnában február 24 óta zajló háború esetleges eszkalálódása ma a legjelentősebb biztonságpolitikai kérdés (és kockázat) a világon. Jelenleg senki nem ismeri ugyanis Vlagyimir Putyin (vagy kiszemelt utódja) terveit. Az sem világos (még a katonai szakértők számára sem), hogy legyőzheti e…..
sírjatok 2022.05.31 11:04:25
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Budapesten ahol a többség nem függ az államtól és nem hülyíthető, sehol sem voltatok. "

44% volt BP-n is a Fidesz, az milyen "sehol nem voltatok", ember?
Elég az orbáni álháborúkból! Kis túlzással állíthatjuk, hogy az épp beiktatásra került 5. Fidesz kormány legitimációját, a Fidesz pedig választási győzelmét a háborúval való riogatásnak és Orbán Viktor mindent felemésztő, tündöklő békeapostol beállításának köszönheti. kép: infostart Legalábbis…..
sírjatok 2022.05.27 14:18:17
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ""az elfojtsak az lyos lyééé" - ja, neked aki nyolc évet jártál "

öreg, odaírta, hogy "progr.esszívoknál", és az elhír.esült Kunha.lmi-féle "Képvise.lőkbe folytani a szót illendő?" ügyre célz.ott... te még a célz.ást sem ért.etted, és máris nekiál.lsz kijavíta.ni. Me.gint arról van szó, hogy úgy szó.lsz hozzá vala.mihez, egys.zerűen nem ér.ted meg, .mit ír a má.sik.
sírjatok 2022.05.27 14:20:20
@birkamenet: "hála a kitűnően működő lukasenkoi választási csalási praktikáknak"

aham, azt már rég nem hallottam, a csaaalt a zórbán! sírást :)
sírjatok 2022.05.27 14:22:55
@evilwolf: "Kellenek a vészhelyzetek, mert valahogy legalizálni kell a diktatúrát. "

az az, 12 éve ezen rettegtek, erre most kentél el a választásokon a szátokat de keményen. fogjátok már fel, hogy a nyüszítéssel meg ezzel a toxikus "mindenszar gecióbán" hozzáállással nem mentek semmire.
„ Nem azt várom el, hogy teljesen nézze őket levegőnek, hanem valami működő arányt köztünk és köztük” – A pasi az előző kapcsolatából származó gyereke miatt kénytelen az exével is tartani a kapcsolatot, ami Posztolónknak külön nyaralásokat és az ő háttérbeszorulását jelenti.   Ha esetleg nem…..
sírjatok 2022.05.17 17:18:08
@Lorrh: de fura... nekem pont fordítva van. Az együtt evés az egy normális dolog (ha csak néha van), de a lakása szerelgetése meg már indokolatlan szívességtevés.
Feledy Botond: "Európa színeváltozása. Ma 18 éve Magyarország az Európai Unió tagállama! 33 éve pedig szabad ország. Nézzük meg, hogy az ukrán-orosz háború hogyan alakítja át az Uniót és mit várhatunk ettől. Az európai NATO-tagokat javarészt meglepetésként érte a háború. A francia hírszerzés főnökét…..
sírjatok 2022.05.05 01:03:39
@_atpijkamo_: várnak önkénteseket ukrajnába, lehet menni. pofázni könnyű, meg más faszával verni a csalánt
  Egészen bicskanyitogató, ahogyan a nyugati nagyokosok kioktatnak bennünket demokráciából. A jelenség egyáltalán nem új; évtizedek óta lenézően osztogatják az észt, hogy miképp is kéne élnünk. Ami megváltozott: ma már a formára sem adnak. Ma már úgy dirigálnak és úgy kérnek számon, hogy a…..
sírjatok 2022.05.02 20:13:32
@vilagnezet.blog.hu: "sátánhívő vagy !!! -Hiába tagadod ez utóbbit. "

jaj de olcsó ekvivokáció :)

hu.wikipedia.org/wiki/Ekvivok%C3%A1ci%C3%B3

Az, hogy valaki hisz valamiben, az két dolgot jelent:
1. elhiszi, hogy létezik
2. bizalmat helyez bele

Pl. ha valaki azt mondja, hogy "hiszek a fiamban", az nem azt jelenti, hogy elhiszi, hogy létezik a fia, hanem azt, hogy bízik benne, a sikerében, a jövőjében, érzelmileg érinti, stb.

Ilyen értelemben a keresztények persze hisznek a sátánban is, olyan módon, hogy elhiszik, hogy létezik, de ez nem ugyanazon jelentése a hitnek, mint ahogy Istenben hisznek. Erre az olcsó szóazonosságra épít az egész érvelésed.
sírjatok 2022.05.02 20:23:53
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de az

az más kérdés, hogy ez a szólásszabadság olyan korlátozása, amit általában a többség szükségesnek tart

de attól még az, az uszítás tiltása a szólásszabadság korlátozása
   ..
sírjatok 2022.04.28 08:57:16
@Ambiorix: "a színházak önálló szellemi műhelyek"

jaj jaj. Ez az ilyen "ha sokan néznek engem, akkor elhiszem magamról, hogy okos is vagyok" effektus, amit a hollywoodi filmcsillagoknál is tapasztalhatunk? :)
Egyre kevesebb magyar szavaz a Fideszre, és egyre több Orbán Viktorra. Persze, sokak szerint a kettő egy és ugyanaz, ám ha alaposan megvizsgáljuk a kormánypárt szavazóinak preferenciáit, sokkal többet számít nekik a vezér iránti bizalom, mint a mögötte lévő politikai szervezet működése. Orbán hosszú…..
sírjatok 2022.04.23 02:32:23
@dare: "10 magyarból 6-7 oroszpárti" de ez miben nyilvánul meg, mert a semlegesség az nem oroszpártiság, meg az sem az, hogy kimondják, hogy az ukránok nem ma született bárányok.

"az oroszpártisága, úgy voltak semlegesek, hogy az ukránok ellen érveltek"
nyilván tőled hallották az oroszok elleni érveket, most arra mit mondjanak, úgy érezték, hogy van az éremnek másik fele is. ez csak a te agyadban oroszpártiság.

ha arról beszélgetnétek, hogy az autó vagy a repülő jobb közlekedési eszköz-e, és te azzal kezdenéd, hogy az autó és kész, akkor biztos lehetsz benne hogy a beszélgetőpartnered fel fog hozni a repülőgép mellett érveket. és ez se azt jelenti, hogy ő repülőpárti. és ha te ekkor repülőpártinak látod, akkor inkább a saját origódat ellenőrizd le
sírjatok 2022.04.23 15:23:54
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: egészen pontosan mi történne, ha elítélném az orosz agressziót?
sírjatok 2022.04.23 16:17:25
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: akkor meg mi a gond? eddig olyan nagy volt a respektem nálad? :D te mindig előadod, hogy hú így utálsz minket meg úgy rühellsz, oszt mégis mindig idejársz óbégatni