Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Én vagyok

0 bejegyzést írt és 263 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Fidesz Alkotmánybíróságra vonatkozó javaslatának tartalmáról Caracalla - és számos más blog - már elmondta a lényeget. Arról azonban kevesebb szó esett, miért lő hatalmas öngólt a kormány, ha ebből nem táncol vissza. Legyen bár a valódi cél a valóban pofátlan…..
Csak sikerült ezeknek a szerencsétleneknek elnevezniük az Orbán-kormányt (van bőr!), és újra előszedték az überkínos szuperhősös sajtótájékoztató kellékeit. És Török Zsoltit még a rendőrök is igazoltatták!!! Diktatúra!!!   Az MSZP az Orbán-kabinet becenevének a…..
Kedden Geréb Ágnest őrizetbe vette a rendőrség, szerdán jópáran tüntettek a szabadonbocsátásáért, tegnap előzetes letartóztatásba került.(Fotó: Pozsonyi Zita, Blikk)A demonstráción és az arra való felhívásban is elhangzott egy mondat, ami remekül rávilágít a…..
Meg kell, hogy állapítsam, mindig van lejjebb. Persze a történetben szereplőhöz hasonló nyuggerek is megérik a pénzüket, Von Schwarz érthető módon ezesetben nem a piroson átsétálás miatt akadt ki és írt levelet. Múlt szombat 13:00 körül nyugodtan sétálgatok a Teréz krt-on,…..
Pintér úr (rendőrség), Navracsics úr (igazságügy) és Farkas úr (romaügyek) szíves figyelmébe ajánljuk: Kiskunhalas, Fecske utca, 2 szintes, 2 generációs, takaros ház. Az egykori tulajdonos, egy idős hölgy, évekkel ezelőtt egyedül maradt és mivel félt a környéken élő…..
A Zugügyvédet egyik szponzora kérte meg az alábbi hír közzétételére: Idén ősszel, október 4-én immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a CompLex Jogász Poker Open ingyenes pókerverseny, kizárólag jogászoknak. A korábbi két verseny pozitív visszajelzéseire alapozva…..
A saját anyjával se tud megállapodni a MÁV Start. Amikor pár éve megalakult a MÁV Start, a MÁV személyszállító leányvállalata, átvette anyacégétől az összes vasútvonalon a személyszállítást. Kivéve a keskeny nyomtávúakon. Tehát a kecskeméti, nyíregyházi,…..
A felügyelet kerékbilincselési gyakorlatáról elég érdekes dolgok kerültek napvilágra mostanság. Most egy levélíró épp a kerékbilincselést hiányolja. Kedves Zugügyvéd!Egy másik blogon rendszeresen felmerül, hogy egyre több csaló úgy bújik ki a parkolási díj fizetése…..
Augusztsu 8-án 10 órakor hivatalosan átadták a német főváros új metróvonalát, ami a főpályaudvar és a Brandenburgi kapu között teremt kapcsolatot. Három megállója révén akár "shuttle-metro" is lehetne a neve, de a berliniek egyszerűen csak…..
Modorosblog A csapatépítés 2009.07.29 12:42:00
-Jó reggelt mindenkinek! -Jó reggelt. -Na még egyszer, hangosabban, JÓ REGGELT! -Jó reggelt! -Na, ez már alakul, hát szép jó reggelt kívánok mindenkinek! Most már elárulhatjuk, hogy miért vagytok itt a Vajdahunyad várában egy ilyen álmos, pénteki reggelen. Én Lutscher Peti vagyok…..
autózz! Csavarkulcsot a pofádba! 2009.07.26 12:25:00
Igazi agyvérzésközeli történet következik, Frigyesmester feje a duplájára nőtt és színt váltott nemrégiben, amikor az ő autóját és az útépítő munkásokat is veszélyeztetve sietett el mellette mindenre és mindenkire nagy ívben szarva egy vadbarom. És bár Frigyesmester szarik…..
Az utóbbi időben már mesterségesen visszatartottam a motoros sztorikat, annyi ilyet kapunk, én meg azért mégsem akarom rájuk kihegyezni a posztokat. Aztán ma reggel rájöttem, hogy két hete nem volt már olyan történet, aminek van motoros szereplője. Mindezt nyár közepén, úgyhogy…..
A Zugügyvéd az alábbi üggyel elköszön egy hétre, szabadság miatt:  Kedves Zugüdvégy!Szeretném kérni mihamarabb a segítségét. Az történt ugyanis, hogy a szomszédom megelégelte a kertjébe űrítő macskákat.Végső elhatározásában úgy döntött, hogy patkánymérget…..
Én vagyok 2009.07.28 13:56:57
@espadazo: "Volt lapátunk, aztán kidobtuk belőle"

Ki méreggel, ki lapáttal intézi el a szahros macskákat! :-)
PTinfo Szörnyszülött Koreából 2009.07.22 14:34:00
Amikor a kilencvenes évek elején valamikor a BNV-n jártam, kezembe került egy színes-szagos könyvecske Koreáról. A könyv - bár ingyenes volt- rengeteg információt tartalmazott a gazdaságtól a népművészetig, na és persze szó esett a városi közlekedésről is. Utóbbi kapcsán…..
Én vagyok 2009.07.27 15:14:48
PTinfo Csatt Friscoban 2009.07.27 13:05:00
Rossz idők járnak az amerikai kötöttpályás eszközökre, sorra történnek a ráfutásos balesetek, Washington, és Orlando után most épp San Franciscoban. A Muni metro, a helyi light rail hálózat West Portal állomásán július 18-án a megállóban álló szerelvényre teljesen…..
A Kötött pálya információi szerint hétfő hajnalban Tatabányán összeütközött két, egyenként két Flirtből álló szerelvény. Az eset négy óra előtt történt, szereplői a 6-os, a 9-es, a 13-as és a 14-es svájci motorvonat volt. A Budapest felől érkező vonatnak a másik…..
Antibringa blog Bringabuli Füreden 2009.06.16 18:34:00
Idén első alkalommal kerül megrendezésre az ország legnagyobb hazai kerékpáros fesztiválja, ígérik a szervezők. Olyan európai szintű bringás rendezvény lesz ez, amilyen még nem volt itthon. Június 25-28 között Balaton Bike Fesztivál a leglátványosabb kétkerekű sportágakban.…..
A Zugügyvéd is hallott már furcsán gyorsan beszerzett étterem engedélyekről, de az alábbi ügy ezek közt is extrém kicsit.Tisztelt Zugügyvéd,Egy barátom nevében írok önöknek, akivel a következő eset történt meg:Ő és családja egy relative új építésű sorházban laknak…..
Hát jobb lesz ha ezzel mindenki megbarátkozik, mert ez így lesz :) Állítólag mások nevezték be Budapestet és mivel Budapest 2001 - ben olyan klassz VB-t rendeztünk, addig szavaztak, amíg mi nyertünk. A Criticalmass.hu szerint az egész világról áramlani fognak a bringások, még…..
"Halálra gázoltak egy kerékpárost BarcsonA helyszínen életét vesztette egy figyelmetlen kerékpáros, akit Barcson, a 68-as út várost elkerülő szakaszán elütött egy személygépkocsi csütörtökön kora este, tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A…..