Regisztráció Blogot indítok
Adatok
özsen

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érdekes interaktív tévéfimet vetített le az ARD a napokban: egy bírósági tárgyalásról szólt, aminek végén a nézőknek kellett eldönteniük, hogy mi legyen az ítélet. A történet szerint egy Al-Kaida-sejt a levegőben eltéríti a Lufhthansa egyik Airbus A320-as gépét (164 fővel a fedélzeten), majd a gépet…..
Nem egyszerű feladvány nyert mérkőzés nélkül továbbjutni egy csoportból valamilyen világversenyen. A magyar kézilabda-válogatottnak ez most sikerült. Izland után Norvégia ellen is döntetlent értünk el, és ezzel megcsíptük a csoport harmadik helyét, ami továbbjutást…..
Az ELMŰ 8% kedvezményt igérő online tarifájára szeretett volna váltani naiv ügyfél, de menetközben kiderült, hogy valójában egyáltalán nem járna jól az új tarifával. Miközben a nappali áram díja 8%-kal csökkenne (pontosabban csak az energia díj, amely a teljes ár felét…..
Egy Sonali Mukherjee nevű nő nyerte meg az indiai Legyen ön is milliomos! vetélkedő tízmillió forintos (kb. 45 000 dolláros) fődíját, és ha van valaki, akitől egy fillért nem sajnálunk, az ő. Kilenc évvel ezelőtt az akkor még egyetemista nő kollégiumi szobájába három…..
Örök "hálás" téma a vasárnap esti csúcs az M7-es autópályán. Most nem feltétlen az autósok viselkedése késztette Pétert levélírásra, hanem hogy a rendőrök ilyenkor is kameráznak. Én is láttam már reggeli dugóban traffipaxos autót. Mérjenek, legfeljebb nem lesz bevétel.…..
özsen 2012.08.13 14:57:42
@Asztalos Gábor: hogyan kaphat ekkora idióta jogsit, mint a posztoló?

ja, a rendőrök a hibásak baleset esetén, véletlenül sem azok, akik az autópályán nem képesek a követési távolságot betartani, és ezért belerohannak az előttük fékezőbe.

Áruld már el, miért tartasz idiótának. Kíváncsi vagyok rá! :)

És szerintem ebben az esetben a rendőrautó távozásával oldható fel leggyorsabban és legegyszerűbben az a fajta balesetveszély, amely az ő ott-létük nélkül nem is lenne.
özsen 2012.08.13 18:47:16
@Joske:

Sajnálom, ha nem érted, miről szól a poszt! Nem azon keseregtem, hogy az előttem álló fékezett a rendőrök láttán, én meg hátulról beleszaladtam!
Na, fuss neki még egyszer, hátha jobban sikerül! Külön felhívom a figyelmed arra a részre, hogy a rendőrök mellett 80-nal haladtunk el. :)
Nem, cikkünk címe nem hatásvadász. A kormány anti-Tobin adója (erről később) megadóztatná a banki utalásokat, többek között a készpénzfelvételt és a munkabér bankszámlás utalását, de a cégeknek a járulék- és és áfa-utalás után is fizetniük kéne az új adót.  …..
A hazai autópályákon nem sok útszakasz van, ahol egy irányba kettőnél több sávot lehet használni, holott még pár helyen jól jönne (pl. M1, M5 végig, M7 mindkét irányba a Balatonig). Persze már annak is örülni kell, hogy vannak autópályáink. Egyesek feltennék a kérdést, hogy…..
özsen 2011.12.27 19:02:21
@Pale: remek hozzászólás! :-) nélküled hülyén haltunk volna meg...
  A munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, utalva az Országgyűlés erről szóló hétfői…..
Belsőség Adózzon anyátok! 2011.11.15 06:25:00
Az adózás önmagában egy bosszantó valami. De ennél is bosszantóbb, hogy mindenféle kreatív államhivatal – köztük az NKH – és minisztérium sápokat talál ki. Aztán megnézik a következő évi költségvetést, ahol persze mindig akad egy új lyuk, - mit lyuk, lék!…..
Közkívánatra: az S2000-es autók számára kiírt SWRC szabályai szerint nyolc futamból hétben el kell indulni, ha valaki a sorozatra benevez. Friciék passzolták a mexikói futamot, így mindenképpen szükségük lett volna arra, hogy elrajtoljanak az utolsó, múlt heti versenyen is.…..
Amint látjátok, tegnap remek hangulatban és (némi regisztrációs várakozást leszámítva) gyakorlatilag zökkenőmentesen lebonyolítottuk a Futóblog JUST 30 futórendezvényt. A legpontosabb tíz (a képre kattintva bejön a teljes PDF!): A lista megtalálható a Sportido.hu weblapon…..
Varánusz Te is fiam, Uj Péter? 2011.09.06 06:16:47
"Eljött az a pillanat, amire nem hogy nem vártam soha, de igazán még fogadni sem mertem volna rá, hogy eljön valaha: távozom az Index szerkesztőségéből. Közismerten vonzódom az új kihívásokhoz, már pendelyes koromban is új kihívásokkal játszottam a porban. Az…..
Évek óta megszokott dolog nálam, hogy a motor beindítása után kapcsolom a tompított világítást. Rutinmozdulattá vált, így fényes nappal, városban is kivilágítva közlekedek. Jobb ez így, szerintem könnyebb észrevenni az amúgy szürke autómat, ezen kívül sokszor hagyom el a…..
özsen 2011.09.04 19:06:26
@WindowsNT: Nekem mindig és mindenhol ég a tompított. És nem azért hogy én lássak, hanem hogy engem lássanak. Hogy aki néhány száz méterre van tőlem, mondjuk egy enyhén ívelő útszakaszon, az is tudja: nem parkolok, hanem jövök.
Annyi béna sofőr van, aki néhány tíz méternél messzebb nem lát. Nem a szemével, az agyával. Rajtuk segít ez, hogy előbb észleljenek. Az meg rajtam, ha ők nem csinálnak olyat, amit maguk sem tennének, ha időben észrevettek volna.

Viszont kérdezném a véleményeteket: az újabb Skodáknál az automatikus nappali fény kapcsolásával nem a tompított ég, hanem a ködlámpa. Ez így nooormális? KRESZ szerint a ködlámpa nemcsak ködben? Kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye ez ügyben...
Kis Gergő bosszúból lett kétszeres bronzérmes az úszó vb-n, és közben nyilván röhög a markába, miután a seggüket féltő riválisok jól leégtek.  Lehet rajta vitatkozni, sikeres volt-e magyar szempontból az úszó vb (a mieink teljesítménye külön poszt témája…..
özsen 2011.08.01 18:11:59
@tölgyes: Wladár az, teeee :(
Gépjárművezetői oktatásban és vizsgáztatásban kereshetnénk bőven hibát. Sokszor látok olyan tanulóautókat a forgalomban, akik nem mennek a megengedett sebességgel sem. Ehhez még hozzájön, hogy sajnos vannak kötekedő vizsgabiztosok, akik abba is beleszólnak, aminek nincsen…..
Pali remélhetőleg egy életre megtanulta, hogy közértben/hipermarketben nem vesz többet kínai biciklit. Ráadásul ahelyett, hogy azonnal visszavitték volna, hogy ez szar, a Profival szerződött szerelőre bízták, hogy adja el 10000 forintért:Páromnak éppen biciklit szerettünk volna…..
Emberek vagyunk, hibázunk, mindenki, kivétel nélkül.Ha a hiperdrága űrjárművek is főleg emberi mulasztás miatt pusztulnak el a személyzettel együtt, akkor mit várhatunk egy aluliskolázott személyzetistől, vagy HR-tanácsadótól? Egyáltalán, ki lehet ma Magyarországon…..
Ó, hogy pucolnák meg katasztrófavédelmisek a RAV4-esetek szélvédőjét a Csele-patakban, ti elkanászodott, elkapatott, soha-igazán-meg-nem-vert, pimasz 21. századi betyárok! Ó, hogy állnátok ott a siófoki Aranyparton butafejű strandolók cikázó szemei közt szüttyögve, sorban,…..
özsen 2011.06.22 16:08:33
@phaszfej:
időnként elcsodálkozom, hogy ennyi aggyal képes voltál megtanulni írni meg olvasni :)
azt hiszed, azért van a betonszegélyt meg a partmenti kövek, hogy a halak tudják, meddig tart a tó?
idióta...
Fluor Tomi elment egy sajtóeseményre egy kalandparkba, ahol Sp-hez és Puskás Petihez hasonlóan lógnia kellett volna a szeren, mászkálni a köteleken, és mosolyogni a magasból a fényképezőgépekbe. Kiderült azonban, hogy beszari a szentem, mert felvette ugyan a védőfelszerelésként…..
özsen 2011.05.27 12:08:43
Mondjátok meg, mit tehet egy civilszervezet, építse meg az illetékesek helyett az infrastruktúrát? - László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kétségbe esett, amikor a biciklisek szemszögéből vizsgálta meg, használható produktum született-e a Margit híd 30 milliárdos…..
A csernobili atomkatasztrófa 25. évfordulójához érkeztünk idén, ebből az alkalomból képsorozatok és cikkek hada lepte el a sajtót, a 25 év alatt végbement pusztulásról tudósítva. Az alábbi képek nem a szokásos témát, a reaktort és környékét járják körbe. A sorozat címe…..
özsen 2011.05.11 08:49:44
@Toll: te egy seggfej vagy. Így, egyszerűen.
Ő elég szépen megfogalmazta, mi is a baja. A búcsú pillanataiban azon gondolkodtam, felképeljem-e. Keresed, de nem találod az igazit? Szakíts magadnak új szerelmet!Sziasztok! Tavaly lett vége egy alig egy éves kapcsolatomnak. A lány szakított, mert úgy érezte, nem szeretett…..
özsen 2011.05.04 17:35:00
@Bélus___:
Szimpatikus egy példány vagy!
Ha jól értelek két dologhoz van jogod: elsőként ütni és elsőként visszaütni. Bravó!
Még jó, hogy írtad, nem vagy gyöngyöspatai cigány, mert a felfogásod alapján simán megférnél közöttük... Bár ha ők kivetnének maguk közül, azon se csodálkoznék.
 Vannak szobái amelyek egész ízlésesen mutatnának egy régi kastélyban. Meg az is látszik rajta, hogy nem sajnálták bele a pénzt. A kapuja például - akár illik, akár nem - egy vagyont érhet. De akkor meg miért a telken spóroltak? Alapterület: 1230nm…..
özsen 2011.04.14 09:27:34
www.hatvanizoltan.hu/doc/helyihirek/2010_01_21.pdf

még több képért kattintson a linkre :)