Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Noname 2

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A motorépítés nem csak a bőrrojtos keménycsávók hobbija – azok is hódolnak a mesterségnek, akiket a versenypálya, a szúk kanyarok és a tizedmásodperces gázreakciók hoznak lázba, igaz, ők nem is nyújtott villával és tankfestéssel kísérleteznek. A spanyol Radical Ducati…..
Noname 2 2012.10.24 16:40:39
Ehhez nem sok kommentár szükséges. Nyilvánvaló, hogy a Ferrari tulajdonosa nem számított ekkora verésre, amikor odagurult mellé a nyolcvanas évek végéről ránk maradt, nem különösebben szép állapotú, E30-as szériából származó BMW 3-as. Ennek a sorozatnak a legerősebb tagja a…..
Noname 2 2012.10.06 19:12:37
Szokás szerint a McLaren nyerte a PR-csatát: a wokingi gárda pénteken délelőtt bejelentette, hogy hosszú távú szerződést kötött 2012 meglepetésemberével, Sergio Pérezzel. Egy órával később a Mercedes is megerősítette, hogy a következő három évben Lewis Hamilton lesz Nico…..
Noname 2 2012.09.28 23:12:48
Hőzöngünk vagy siránkozunk a rali romjai felett, de sokat nem teszünk. Közben bűnözőkkel kapcsolatba hozható versenycsapat edz az ORFK-tanpályán. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Belsőség A Calibra-hatás 2012.03.30 18:10:00
Bár sokunk fejében tökéletesen elhasználódott az Opel Calibra-jelenség, azért jó látni, hogy még mindig vannak srácok, akik képesek hónapokig agyalni azon, hogy miként lehetne közelebb hozni a kor egyik legjobb alaktényezőjű tömegautójának, és a mesés Ferrari Testarossának…..
Noname 2 2012.03.30 22:59:02
@Gyurma73: Hiszem, ha látom! :)

Szerintem a Calibra nagy baja, hogy olcsó, ezért barmolhatják szét annyian.
Belsőség Kedvenc könyved 2012.03.30 18:39:00
Nem tudjuk pontosan, milyen szempontoknak kell megfelelni ahhoz, hogy valakit fenék és csöcsvillantó hosztesznek tegyék meg egy kiállításon, de adnánk néhány szempontot a jelentkezőknek. Mindenekelőtt nem árt, ha valakinek közel tökéletes gömböt formál valamely fontos…..
Noname 2 2012.03.30 22:52:13
A Queen legendás gitárosa, Brian May az Independetnek nyilatkozva elmondta, annak idején szívesen csatlakozott volna az AC/DC-hez. Persze gyorsan hozzátette, hogy mármint akkor, ha soha nem ismerkedik meg Freddie Mercuryval és a többiekkel, és nem lesz tagja a Queennek. A zenész elmondta,…..
Noname 2 2012.03.27 21:47:53
@AlbaZen: Slash és Angus Young jutnak eszembe még hirtelen, akiket egyből fel lehet ismerni.
Ötven milliárd forint két autóért, amiket egy év múlva ki lehet dobni. Formula-1 testközelből: gyárlátogatás Williamséknél. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Az Audi megcsinálta a maga szuperdízelét, ki is próbáltuk és kijelentettük, hogya BMW felkötheti a derékszíjat… Nos, a BMW nem kötötte fel, hanem félbehajtotta és odasózott. A csatos végével. Hadd fájjon. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
 Felhívásunk kérdezz-felelek-posztja.UPDATE: A nagy érdeklődésre való tekintettel gyorsan megtudtuk a bérsisak, transzponder (köridő méréshez) és a komplett box bérleti díját, íme:         Bukósisak – kb. 25-30 darab áll…..
Noname 2 2012.02.25 23:08:23
@33621: 426-os HEMI motor van benne gondolom...
Kezdjük azzal, hogy gyűlöllek és egy undorító féreg vagy. Nem, nem rád gondolok, aki hirtelen rosszul lesz egy felelőtlen aluljárós büfézés vagy egy pusztakoktélos (Mecseki itóka!) átmulatott éjszaka után, nem. A klozett pontosan azért van ott a munkahelyen, hogy ilyen…..
1992-ben óriási tömeg kísérte figyelemmel, ahogy az első Astra felhajtott a Közlekedési Múzeum rámpáján Ez most nem after party, hanem before party lesz, kezdte múlt csütörtökön beszédét Kovács Tamás, az Opel Hungary ügyvezetője, és ebből a felütésből is jól látszik,…..
Noname 2 2012.02.12 17:11:41
@REPARATUR:
Igen! :D

Egyébként a 8 szelepes városban szerintem kellemesebb, mint a 16 szelepes egyhatos (hemi).
Noname 2 2012.02.12 17:40:21
@kipe: Végülis nem dísztárgynak tervezték. :)
Kőváry Barna és Toth Zsolt sikeresen megjárta a 15. Monte Carlo Historique Rallyet. Ha már ott voltak, betettek egy kamerát a Trabiba. Már azt korábban megírtuk, hogy nem a ma megszokott rali szabályai szerint zajlott az esemény, de azért érdemes megnézni a videókat.   …..
Noname 2 2012.02.11 15:20:33
Egyéves évfordulónk alkalmából B.Capelluti már bemutatott egy olasz álmot, melyet a Lancia tervezett a végül meg nem valósult S csoportba. A fejlesztés Németországban is gőzerővel folyt, viszont ennek eredményét - az AUDI Group S Prototype-ot - hivatalosan sosem mutatták be.…..
Noname 2 2012.01.24 10:19:32
@e1: Elnézve a B csoportot, elég hamar elérték volna azt a teljesítményszintet, ahol megállnak, és kizárólag a kezelhetőség irányába kezdenek el fejleszteni. Például a MotoGP-ben is évek óta ez a fő irányvonal.
"Power is nothing without control." :)
A harmadik nap csaknem eseménytelenül telt a Montén, ezért ma nem csak a tegnapi versenynapról posztolunk.Petter Solbeg, Colin McRae, Didier Auriol, Juha Kankkunen. Mi a közös bennük? Helyes megfejtés, hogy világbajnokok, de van még más is, ami összeköti a legendákat: igen komoly…..
V8 / 6.162 cm3 / 446 PS / 585 Nm (klikkelj a nagyobb képekért) ..
Vajon hogy fér be egy nagyon magas ember az autókba? Egyáltalán, be tud ülni? Tud vezetni? Mi a minimum? Teszt a használttelepen. Mai cikkünk blogposztja...
Noname 2 2012.01.18 00:44:09
@Spiritmonger: Ruhavásárlásnál szerintem meg a pocakosok járnak jól.:)
Noname 2 2012.01.18 01:18:24
@kultúrpesszimista: Én is örülnék heti rendszerességű 3 sportautós összehasonlítótesztnek a Nordschleifén, de az más kategória, és ekkora piac valószínűleg ennyit képes finanszírozni. Kis pénz, kis foci.

Én szeretem a totalcart, néha elolvasom az origot is, de például az a5-től a hideg kiráz.
Noname 2 2012.01.18 01:20:28
@kultúrpesszimista: +angol nyelvű oldalak, újságok, ott aztán vannak jó dolgok. :)
Csütörtök este két férfit cipeltem haza, hogy szalonnás hamburger felett a Hangyász felfüggesztésének ívein és szögein elmélkedjünk. Jó volt, ha nem is mondanám, hogy készen vagyunk. Az egyszer biztos, hogy elvileg nem lehetetlen viszonylag épeszű megoldást találni, olyat, ahol…..
Noname 2 2012.01.17 23:31:40
@makmarci: Érdemes a motoiq projektjeit megnézni. :)
Mivel ünnepelhetnénk egyéves születésnapunkat? Egy híres versenyző bemutatásával? Valami ismeretlen videóval a rali hőskorából? Egy interjúval? Talán valamelyik gruppebés szörnyeteg ismertetésével? Egyik sem az igazi. Talán a valaha papírra álmodott egyik leginnovatívabb…..
Noname 2 2012.01.12 20:26:57
@Gee Halen:
Ez így elég erős.. Kezdjük ott, hogy egy WRC kb. 300 kg-val nehezebb, mint ez az ECV, és az úgynevezett "egzotikus" anyagok használata is tiltott.
Belsőség Őszinte részvétünk 2012.01.11 12:47:00
Röstelljük magunkat, hogy ilyen szakadt, lúzer, hatéves A6-os Audikba kényszerültek azok, akiknek nem jutott már a hamvas Superbekből. Tényleg, őszintén. És még nehezen is indulnak. Mi javasoljuk a márkaszervizt, ha valami gond van. Istenem, mi jöhet még?! Tata Nano? (Mindazonáltal…..
Noname 2 2012.01.11 16:06:53
@apoa: Felmerül a kérdés, hogy minek olvasod, ha nem tetszik?
Noname 2 2012.01.11 16:24:37
@anew: Ezt mindenre rá lehet mondani, hogy nem ez, meg nem az visz minket csődbe.. Csak elég méltánytalan a helyzet, ha mindenki egyre szarabbul él, ők meg panaszkodnak, hogy már 6 éves az Audi és karcos a belseje.
Noname 2 2012.01.11 16:29:16
@apoa: Most mondjam, hogy "Ott az Index, lehet ott hangulatot csinál." ? :D
Az egyetemeken, főiskolákon lassan-lassan a végéhez közeledik a vizsgaidőszak, így biztos vagyok benne, hogy a jelenleg tanulmányaikat folytató olvasóim közül idén is sokan találkoztak egy olyan jelenséggel, amit vélhetően mindenki ismer, aki valaha járt iskolába.Arról van szó,…..