Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Johnny Tinenbalm

0 bejegyzést írt és 239 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Nyaralni indulsz? Vagy ebben a randa novemberi időben csak bekuckóznál otthonra és olvasnál valami jó kis csajosat, avagy egy nehezebb világirodalmi remeket? Régóta köztudott, hogy ez a fajta kikapcsolódás jót tesz az idegeknek, sőt, esetenként a ráncokat is kisimítja.…..
Pár hete Berlusconi nagyot hasalt az önkormányzati választásokon. Pártja csak elvétve nyert (Cosenza, Reggio Calabria, Rovigo,), ráadásul a jobboldal elbukta Milánót is (55-45), Nápolyt is (65-35) (nem minden városban voltak választások). Fájt ez Berlusconinak, de legfőképp…..
 Június 2-án, csütörtökön közleményt adott ki Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának tagja. Ebben a Médiatanács rádiós pályázatok lebonyolításával kapcsolatos…..
Johnny Tinenbalm 2011.06.09 20:38:32
@Lődörgő Hollandi:

1. az h 33%-ot osztottak ki, nem azt jelenti, h jelenleg a rádiók harmada vallási adó.

2. az egyházaknak van mérhető támogatása a lakosságon belül. check your facts.

3. a kdnp nem egyház, hanem párt. ezen párt támogatása és a kereszt(y)ény egyházak támogatása között nincs bizonyított összefüggés, semelyik irányba.

4. a szüntetik rövid ü. szünet, szüntetik, szünnap.

5. a klubrádióért a szélsőbalon kívül nem sír senki.

a szövegértés és az önálló gondolkodás szemlátomást nem az erősséged. mi lesz veled a klubrádió nélkül :D
Üdvözöllek technológia!Hiába ez már a XXI. század, rohanó világ, stresszes emberek.A hétköznapokon ritkán tudunk elmélyülni igazán gondolatainkban,hiszen a napi rutin és a kihívások halmaza lefoglalja mentális kapacitásunk releváns részét.Előrelátás. Ez egy adomány, hiszen…..
A TASZ jelenti Az abortusz rossz? 2011.06.08 23:43:00
A terhesség művi megszakításának jelenlegi szabályozásáról a magyar állampolgárok ritkán látott arányban gondolják, hogy jó úgy ahogy van (60 %-uk szerint megfelelő, további 5 % szerint még túl szigorú is). Egyébként a válaszadóknak ugyancsak több mint fele (60 %) válaszolt úgy, hogy az abortusz…..
Ahogy az nemrég írtuk, Hoppá! címmel megjelent a Budapest Bár negyedik lemeze, amin ismét a már megszokott vendégénekesekkel adják el a cigányzenei köntösbe bújtatott popdalokat, illetve olyan szerzeményeket, amik kötődnek valamelyik nép a cigánykultúrájához. Olyan énekesek…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.27 01:51:37
Képtelenek vagyunk lejönni Gucci Mane-ről, sajnálom de ez van! Ezt a videót most kaptuk Mane magyarországi helytartójától, Jakab Manetől, nyilván azonnali publikációért kiálltott. (Gucci egyébként áprilisban kilökött egy nőt a mozgó autójából, mivel az érthetetlen módon…..
Kiszel Tünde egy büdös geci! Fluor TomiSzegény Tomi, Vagány You are doing it wrong. Mit szólnak majd a kislánykáák?! Via Napiszar..
Johnny Tinenbalm 2011.05.25 16:45:22
@Patek: perszepersze

en.wikipedia.org/wiki/Electro_music
"Electro [...] is a genre of electronic music [...] as the style has evolved [...]"

hülye-e vagy.
Johnny Tinenbalm 2011.05.25 16:47:43
@A szerelő: jaja, kampány a posztnatális abortusz mellett :D
Johnny Tinenbalm 2011.05.25 17:15:17
@cgbzpf: U MAD
Lady Gaga – Born This Way(Interscope)Ahogy arról a budapesti koncerten meggyőződtem, Lady Gaga nem zenész, hanem egyfajta pop-polihisztor. A felhalmozott tudásba beletartozik a hangszerek ismerete és a dalszerzés is, de ezek semmivel sem képeznek fontosabb részt, mint a vizuális…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.24 11:56:06
@Ernoke: azért "sztár", mert a showbiz levitte ennek a küszöbét, és ma már egy üres, önmarketingelő, különösebb érdemi eredményt felmutatni képtelen pojáca is lehet "sztár". ugyanez a magyar mezőnyben héber krisztián (alias seggpárti alias seggállú pöcs).
Johnny Tinenbalm 2011.05.24 19:58:24
@Ernoke: vszleg nem te vagy a célcsoport (és nem is én). dúdolj a fülébe egy divatpicsának egy gaga-slágert, fel fogja ismerni, és áradozik is majd a márkáról.
Toronto CIVILIZÁCIÓS PROBLÉMÁK 2011.03.20 21:34:00
Gyűjtőhely Toronto városa, és úgy általában véve Ontario déli, délkeleti része a világ egyik legnagyobb és talán leginkább ismert multikulti gyűjtőhelye. Szögezzük le már most az elején, hogy ezzel a poszttal nem akarok semmiféle…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.23 23:32:19
@Tom Bobb: ó, mindenkinek köszönöm a tippeket, a "ti" az egész világnak szólt :) hasonlóan borúlátó vagyok egyébként a kérdésben, ezért érdekel, hol van még olyan hely a világon, ahol a bevándorlókat megszűrik, és nem engedik h elkanászodjanak. talán ezeken a helyeken szigetszerűen még fennmarad a civilizáció a mai formájában (pár évvel-évtizeddel hosszabb ideig).
LifeTILT Bitch-Air Helyreigazítás 2011.05.16 09:00:00
A blog elérte azt a pontot, amikor bár egy félreértésből adódóan ugyan, de már helyreigazító bejegyzést kell írnom. Mindig is ilyen fajta sikerekről és ismertségről álmodoztam amikor beregisztráltam ezt a blogot...Tisztelt Balogh Tamás Ádám Ur,Mi mint a Főiskolák Szépe…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.17 21:59:43
@Johnny Tinenbalm: na, pont ma futottam bele egy profi megoldásba: index.hu/kulfold/2011/05/17/szandekosan_lottek_fotosra_izraeli_katonak/ - az izraeli hadsereg szarrá lőtt egy fotóst aki nem volt nekik elég kóser, a médiákok lázadoznak, mondjuk hiába van atnú az esetre, konkrétan senki se filmezte az egészet épp olyan szögből h minden látszódjék, erre: "Az izraeli hadsereg közölte, határozottan elutasítja, hogy bárki bizonyítékok nélkül azt állítsa, izraeli katonák szándékosan sebesítettek meg egy újságírót." hehe
Sándor szerencsétlenségére pontek 13.-án adta fel kalibrálásra Nikon D7000-es fényképezőgépét, amit azóta sem találnak a DHL raktárában:Amit most leírok az nem vicc, tényleg megtörtént péntek 13.-án, pedig egyáltalán nem vagyok babonás. A történet azzal kezdődik hogy van…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.17 11:18:56
@Héttörpe:

"Nem voltam tisztában vele, mikor van bejelentési kötelezettsége egy állampolgárnak."

nem csoda, mert ez sajnos csak indirekt módon van meghatározva: akkor kötelező, ha az elmulasztása bűncselekmény (köszönjük emese, 1998. évi XIX. tv. 171. § 1). ilyen esetek főleg a hatóság és a hivatalos szervek dolgozóira vonatkoznak (rendőr, bíró stb.), az egyszerű állampolgárnak csak a legsúlyosabb bcs-ek esetén van feljelentési kötelezettsége (terrorcselekmény, zendülés stb.).

"Azért Eugéne Tribulet adatait kikérhetik kihallgatás céljából, nem igaz?"

természetesen. szerencsére a bloghu magyar cég, így ez elég gyorsan megvan; az IP címekből pikk-pakk meglesz a hatósági eljárást adatokkal segíteni tudó (köteles) kedves kommentelő.
Johnny Tinenbalm 2011.05.17 11:47:16
@IMO: nem; a posztoló írta, hogy úgyis feljelentést fog tenni, így célszerű ha ő jelenti be h a nyomozást segítő adatok megtalálhatók ebben a posztban.

@Eugéne Tribulet: mert a dhl nem hatóság, a már megtörtént bcs kinyomozása a rendőrség dolga. a dhl majd segíti a rendőrség munkáját, ahogy azok a tanúk is, akik a bcs elkövetőjének azonosításában az eljárást segíteni tudják (kötelesek).

amúgy valószínűleg kapnak el szarkákat, csak sajnos nem terjedt még el a bírói gyakorlatban a közbizalmat aláásó bcs-ek esetében az azonnali letöltendő kiszabása (még - de már nagyon várjuk).
Johnny Tinenbalm 2011.05.17 12:37:17
@Eugéne Tribulet: a dhl nem tud letöltendőt adni és erkölcsi bizonyítványba belerondítani a tolvajok valamint a bűnsegédeik részére, így jobban járunk, ha a rendőrség intézkedik.
Subba Dopey pöcke 2011.05.16 00:21:00
Van baj! ..
Johnny Tinenbalm 2011.05.17 11:25:23
Eléggé meghízott a börtönkoszton és még mindig nagy a dumája, de valahogy már nem tudtam röhögni. (HírTV, kapd be a faszom 2011-ben a Media Playereddel!) ..
Nem egyszer, nem kétszer, voltam szerelmes is, próbáltam egyszer borítani, hogy akkor váljunk el, mert én nem tudok vele élni, mást szeretek. ezt elk*rtam... Több mint egy évtizede kötöttem egy házasságot, amit nem igazán akartam, de mivel jött a gyerek, úgy éreztem nem…..
Piros léggömb Újra. 2011.05.14 22:09:00
Régen írtam már és történetek dolgok az utolsó bejegyzésem óta. Konkrétan végre megtörtént. Munka után felmentem hozzá az irodába, mikor már senki nem volt bent rajtunk kívül és gyakorlatilag ahogy betettem a lábam hozzá, már nekem is esett. Nem így képzeltem az első…..
A Margit híd rekonstrukciója minden szakaszában remek lehetőséget szolgáltatott politikai összecsapásokra. A 30 milliárdos átépítésből született használhatatlan kerékpáros infrastruktúra miatt most az LMP háborodott fel, és követel vizsgálatot. A Margit híd az autóforgalom…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.13 14:48:50
Johnny Tinenbalm 2011.05.14 18:16:56
@GaZe:

1. az a populizmus ebben, hogy a politikai célcsoportjuk szája íze szerint fogalmaznak meg súlytalan követeléseket.

2. lehet, de nem feltétlenül igaz. kulcskérdés, h szakmai munka történik vagy szavazóbázis megmozgatása ill. pr-munka.

3. több lmp, több szdsz.
Johnny Tinenbalm 2011.05.14 18:32:46
@mement: nem követtem a vitátokat, de azt hadd húzzam alá, h sajnos valóban átlagos biciklistáról beszélünk, ha azt mondod, h csak akkor lehet megróni szabálytalanságok miatt, ha senki más nem követ el szabálytalanságot. mész majd tüntetni a kresz ellen? :) pff
Gréczyblog Kicenzurázva 2011.05.13 10:04:00
Különös és talán némileg megrázó napokon vagyok túl.Kicenzuráztak.Az történt, hogy egy órás különbséggel eltűnt az aznap megjelent írásom a Népszava online kiadásából, majd a stop.hu címlapjáról veszett el A Dumánál című blogom.Minderről a barátaim, ismerőseim…..
Direkt nincs fénykép, mert ezt látni kell. Képzeljenek el egy növényzettel sűrűn benőtt, mágikus kisugárzású faházat, körülötte néhány paddal, nyugággyal, odabent egyszerű, funkcionális pulttal, a hűtőben egyszerű, férfias italokkal, és mérhetetlen, időtlen csönddel.…..
Az előző bejegyzés egyik hozzászólása - jegyzője Foeniculum - így szól: "Azért tudod, elkeserítő, hogy ezt a gyönyörűséges zenét - Hacsaturján Spartacus balettszvitjéből a híres Adagio - úgy kell ajánlani, hogy az 'Onedin család…..
A KFT után most újabb magyar zenekar látogat Afrikába – de ezúttal ne valami gagyira, hanem a fekete kontinens igazi hangjaira gondoljunk. Azt már régóta tudjuk, hogy Sena révén nemcsak kiváló afrikai – főként ghánai – kapcsolatokkal bírnak a srácok, ezt most jól…..
Johnny Tinenbalm 2011.05.11 20:30:50
Jelentősen megbonyolítja a kávéfőzés folyamatát, nem old meg egyetlen létező problémát sem, viszont első látásra érdekes és fegyvert formáz, tehát minden bizonnyal piacképes Stefan Riegebauer, Christina Carli, Florian Kainz és Niko Schwarz fejlövése, a presszópisztoly.…..