Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Égő Ákos

198 bejegyzést írt és 319 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Persze, biztos én vagyok a hülye, az összes hangot megtalálnám egy tízezer forintos használt kínai multieffektben - ennek ellenére inkább furcsa kis dobozokkal játszom, mert az valahogy mégis olyan igazi, régies, minőségi élmény. A gitárpedálok szaporodnak. Ismerek olyanokat,…..
A tavalyi, végtelenül béna és unalmas Compact Disco-siker után érdemes lenne bepróbálkozni valami szokatlannal, merésszel az idei Eurovíziós dalfesztiválon, mármint a részünkről, mert a többi ország azért általában megtesz mindent azért, hogy emlékezzenek rájuk, és nemcsak…..
A Saab várható csődje annyira megrázta a magyar rajongókat, hogy a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén virrasztva imádkoznak.A sokak szerint kizárólag sznob szimpatizánsokból álló csoport főleg az erős WIFI-lefedettség és a finom melanzs miatt választotta a Szépműt, ahol a…..
Nem várt, önkéntes segítőtársat kapott a magyar gazdaságpolitika alakításához Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - ráadásul nem akárkit: egy igen jeles kortárs magyar költő, a magyar irodalom egyik legfontosabb szakmai szervezetének, a Magyar Írószövetségnek az elnöke,…..
Meglepő, de a dízelmotorok fogyasztása jelentősen csökkenthető, gázosítással. Nem tévedés, kevés LPG-t kell tankolni a gázolaj mellé. Mellesleg nincs több korom. Vélemények az azonos című írásunkról...
Arra, hogy miért környezetpusztító, valamint élelmiszertermelés- és biodiverzitás-ellenes rendszer a bioetanol gyártási folyamata és használata, számos érvet fel tudnék sorolni. Most viszont megpróbáltam utánaérdeklődni, hogy vajon mi a jó benne? Nem a bioetanol-gyárak…..
Égő Ákos 2011.01.26 10:49:59
@Balt: 2011-ben ezt még valaki le meri írni? A benzincső zabáló etanol? Haha.
Dilettantizmus.
Van ahol problémát okozhat de pont nem az üzemanyagcsőben? Aki ilyet le mer írni látott már életében gépjármű üzemanyag rendszert?
A négyszáz forintra emelkedett benzinár híre, úgy tűnik, kitűnő marketingeszköznek bizonyult az egyelőre nagyrészt áttekinthetetlen tulajdonosi háttérű hazai bioetanol-gyártók és -forgalmazók számára ahhoz, hogy harsányan népszerűsítsék placebó gyógyszerüket a…..
Égő Ákos 2011.01.03 23:03:08
@nagyfeszültség : etanolmaffia??? Haha.

@magyar bucó: Nyíilván nem palántázzák, a gyerekre gondoltam.
Égő Ákos 2011.01.03 23:22:04
@Goompah: Jah, jó kis szóvicc.
Van azért itt sokkal égőbb olvasnivaló Geszti úr.
Sajnos technikai okok miatt szükségessé vált az Etanol Blog költöztetése a blog.hu rendszeréből. Ez a művelet már rég óta váratott magára, de most év végére körvonalazódott, szükségem van a függetlenségre. Az új helyen immár etanolblog.hu címen folytatom az eddigi…..
Kellett pár nap, hogy egy kicsit megnyugodjak, ugyanis megkaptam a Magyar Természetvédők Szövetsége - Föld Barátai Magyarország és a Levegő Munkacsoport sajtóközleményét, amely címe: "Az EU bioüzemanyag tervei társadalmi- és környezeti károkhoz vezetnek." Szép…..
Égő Ákos 2010.11.26 15:19:04
Egy friss szösszenet a Levegő Munkacsoporttól:
Több taxit, de környezetkímélőbben!

www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=26059&PHPSESSID=e1a1fcb5f7cd951032348dd2da1dc121

Az elképzelés alapjában jó mint minden esetben amit egy ilyen szakmai felkészültségű szervezet előterjeszt.
Sajnos megint van egy két apróbb baki.
Az, hogy valami euro 5 az nem jelent semmit. Sőt a részecskeszűrős dízelek a városi közlekedésben okozzák a legtöbb kárt.
Az euro 5 ös vizió vajon hány taxit érint, mikor fognak hétmillás Priuszokkal taxizni?
Milyen realitása van ennek az egész álomnak?
Ismét sikerült asztalbontásra érkeznünk valahová... A napokban fogadott el a magyar parlament egy határozatot a bioüzemanyagok térhódításáról, amivel nagyjából egy időben látott napvilágot egy uniós tanulmány, amely kifejti: "a hagyományos üzemanyagok használatánál is…..
A Magyar Bioetanol Szövetség 2010 szeptemberében kezdett felmérést azzal a céllal, hogy megismerje a magyar E85 használók szokásait. A 2010.szeptember 5. és október 5. közötti időszakban 469 különböző válaszadó töltötte ki a kérdőívet. Most…..
Égő Ákos 2010.11.13 00:56:48
@Tunyi: Hú ez most érdekelne, mert van nálam egy ZUK amit etanolosítanék. Ha jól nézem ezen 34 DCHD karbi van ami a nagypolszkikon is volt. Kicsit számolgatva úgy gondolom 130-as fúvóka kéne nekem is (az egyik torokhoz). Szerintem ugyan olyan fúvóka mint a Ladában. Jól gondolom?
Illetve ez beszerezhető vagy csináljam meg?
Aki rászokik az E85-re az nem szívesen tankol mást. Nem csak gazdasági oka van, hanem egy bizonyos szemléletváltást eredményez a rendszeres bioüzemanyag használat. Sokakat ismerek, akik még akkor is E85-tel járnak, ha az esetleg többe kerül. Ha a közlekedésről beszélünk a káros…..
Égő Ákos 2010.10.28 23:05:08
@vonschwarcz: Dehogy szűnt, dehogy szűnt :)
Égő Ákos 2010.11.02 12:40:08
A múltkor amikor tankoltam látom hogy a mellettem lévő kútoszlopról a tulaj E85-öt töltött az utánfutóra kötözött krossz motorba. Na mondom, megindult a tudatos krosszozás, nekem is régi vágyam a csendes környezetbarát terep motor. Mikor visszajött a pénztártól a ember…..
Mostanában több levelet kapok melyek hivatkozásai paradicsomi  E85-ös jövőképet vázolnak. A legdurvábbak azt állítják, hogy decembertől minden kútnak kell e85-öt árulni! Azt mondom, hogy bár csak így lenne, de sajnos ezek téves információk többek között a rossz…..
Ismét áremelés volt. Már előre szólt az egyik kutas ismerősöm, hogy mi  várható. Ma már jól látható összeg képében meg is jelent a benzinkutakon az örömhír. Nincs két hete, hogy 3 most meg 5 forinttal emelkedett az E85 ára.Azt hiszem ezt nem kell és nem is lehet…..
Égő Ákos 2010.10.05 01:32:17
@opel16v: 1.03 nem szegény keverék hanem méréshatáron belüli érték. :)
Például az én keskeny sávú lambdás autómnál egyes lambdának felel meg az a tartomány ami 0,97-1,03 között megvalósul (Az az előírt érték).
Ebben a tartományban nincs 10% üzemanyag különbség egyik irányban sem.
Égő Ákos 2010.10.05 14:18:48
@pfvari: Nincs már téli E85. A Hungrana egy speciális módszert alkalmaz a gőznyomás beállításához. Most 85% a bio tartalom.

AMi a felháborító hogy az AGIP amióta elkezdte forgalmazni az E85-öt csak emelt. Hiába volt benzinárcsökkenés az E85 szépen vándorol felfelé és mindig a hely csúcsán üldögél egy forinttal sem csökken.

Ráadásul pont most beszéltünk róla, hogy gyakorlatilag nincs piaci árverseny sem, pedig azt ugye mindenki tudja hogy az E85-ön a forgalmazónak jóval nagyobb a haszna mint a benzinen.
Égő Ákos 2010.10.08 15:24:40
@pfvari: Bizony sosem késő tanulni. Mert te tudod rosszul.
Az az adott típust sajnos nem sorolják át még ha tisztítaná a levegőt akkor sem. Bár csak így lenne, sok probléma megoldódna és zöld út nyílna az alkohol előtt.
Az autó adatlapjában meghatározott értékek szerint kapja a besorolást.
Van mód az átsorolásra de az átépítési engedély köteles. Például ez az egyik célunk hogy az E85-re alakított autók külön kategóriába essenek. De az átépítési engedélyt akkor sem lehet majd megúszni.
A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) egy hónapja indította el a kérdőívet mely a hazai E85 használat szokásairól érdeklődik. A kérdőív továbbra is él, de lezárták az első szakaszt és az adatok kiértékelésébe kezdenek melyet reményeink szerint a közeljövőben publikálni…..
A napokban egyre több észrevétel érkezik hozzám a megemelkedett fogyasztásról és a hidegindítási nehézségekről. Persze itt az ősz, szerelhetném le az elégedetlenkedőket. Mindenki megszokta a nyári fogyasztást a hidegebb napok beköszöntével nyilvánvalóan fogyasztás…..
Égő Ákos 2010.10.06 20:50:33
@pfvari: Meg tudod mondani a dátumot? Esetleg támpont lehet a további tárgyalásokat illetően.
Égő Ákos 2010.10.07 11:28:56
@THFerenc: Igen, én is így gondolom azt kizártnak tartom, hogy szabványon kívüli lenne. Az fel sem merült bennem. A szabvány valóban minimum 14% benzint ír elő. De akkor hol van a kutya elásva? Nagyon kevés hozzáadott benzinnel is óriásit javul minden paraméter.
Legutóbb a kabai üzemről volt szó. Elküldtem a cikket a EM-Bioetanol Kft. hivatalos e-mail címére, de sajnos válaszra sem méltatták. Lehet, hogy már senki sem nézi a leveleket, vagy nem foglalkoznak azzal, mit írnak róluk.  Sajnos ez is csak alátámasztja a gyanúmat, hogy Kabán…..
Égő Ákos 2010.09.20 23:40:48
@MNOP: Persze, de pont az a megdöbbentő, hogy 2007 nyara óta amióta hivatalosan kapható az E85 olyan változás indult hogy mára az egy főre jutó kutak száma tekintetében Magyarország a második (a legyőzhetetlen Svédek után). Ez azért nem kicsi dolog, és nem szabad elsiklani felette.
Persze ez nem a tudatos gondolkodás vagy a környezetvédelem javára írható, de nem baj a tény az tény. Én még idén januárban sem mondtam volna, hogy 300 felett lesz az e85 kutak száma a harmadik negyedévre.

Viszont az most már szinte biztos, hogy marad a Hungrana egyeduralkodása. És én mint E85 fogyasztó azt mondom ez nem jó.

Sajnos az E85 minőségére rengeteg panasz érkezik mostanában,nem tudom ki a ludas de sajnos ezek már tények. A következő poszt erről fog szólni úgy érzem.
Égő Ákos 2010.09.22 01:06:37
@MNOP: A tipp egyébként nem rossz, bár nem kicsi a feladat mert tulajdonképpen üzleti titok az egyetlen egy gyártó éves értékesítése. Bár meg lehet tudni :)
Égő Ákos 2010.09.29 17:54:03
@nicsakegy: "szétvágta a kocsimat" Ez mit jelent?
Jó kis esőre számíthatunk péntekre, amikor kezdődik az I. Tudományfesztivál. A szombati napra már jobb időt mondanak, így vélhetően az új időpontra tervezett kecskeméti Pályanap is megússza (aminek szintén van E85-ös vonatkozása).Én kint leszek a Tudományfesztiválon a Magyar…..
Most jött a sajtóhír: "TALMÁCSI BIOETANOL ÜZEMELÉSŰ MOTORT TESZTELT". Szerencsére a hétvégi tesztet nem mosta el az eső és Gábor is kipróbálhatta a BioETUN-nal átalakított alkoholos Banditot. Beszéltem vele a hét végén és igen bizakodónak tűnt.A sajtóközleményben…..
Az E85 bioetanol nem csak autóban használható. Magam is kipróbáltam kapagépben, illetve teszteltük motorkerékpárban is. A régebbi karburátoros motorok tiszta E85-re való alakítása átfúvókázással történhet (pl.: Simson Schwalbe E85-tel az Alkoholos ETZ vagy akár Pannonia E85-tel…..
FONTOS INFORMÁCIÓ!Az eső miatt 11-én elmaradt a Pályanap. Új időpont 2010. szeptember 18.Az új időpontban csak az E85 POWER átalakító gyártójával találkozhattok Kecskeméten.A rendezvényről részletek itt olvashatóak. 2010. szeptember 11-én szombaton a MOTE megrendezi a…..