Regisztráció Blogot indítok
Adatok
frontember876

0 bejegyzést írt és 382 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A minap szemtanúja voltam (sokad magammal), hogy mit művelt Kulka János, amikor a Szent Irma út, és a Peresztegi út sarkán lévő benzinkútnál betért a shopba, hogy fizessen. Erről a benzinkútról tudni kell, hogy a tulajdonosa egy Győző nevezetű, önfejű, öntörvényű ember, aki…..
frontember876 2014.05.28 11:18:38
Attól még, hogy becsomagoltad a mondanivalódat ebbe az egyébként szellemes Lolka és Bolka celofánba, attól még a szar szar marad legbelül.

Úgy írni a témáról ugyanis hiteltelen, agyatlan, és ritka szánalmas, hogy nem írod le a következőket:

1. Győző alapvetően egy hatalommániás fasz, aki a környék összes kútjára pályázik. Fenyegeti, zsarolja, és nyírja a te "kisebb kúthálózatodat", lehúzza és meglopja a saját vevőit, háztartási tüzelőolajat ad el Vépáuörnek, satöbbi.

2. Győző nem szeretetből alkalmazza Imrét, hanem előre megfontolt, alapvetően gonosz szándékkal. Azért teszi, hogy amíg a leszart lábú vásárló Imrével és a szarral foglalkozik, ne vegye észre, hogy a kocsijában motort cseréltek, a frissen tankolt benzinjét leszívták, az ülések helyére sámlit szereltek, és amikor szól ezért, akkor meg fogják fenyegetni Győző másik fajta emberei.

3. Elfelejtetted odaírni, hogy Győző kötelezi a teljes környék teljes lakosságát, hogy nála tankoljon havi X összegért, aki nem teszi, annak nem a lábát szarják le, hanem Győző végrehajtói egyszerűen elveszik tőle.

4. Elfelejtetted odaírni, hogy ugyan a hétköznapokban tudni kell viccnek tekinteni Imrét, Imre valójában és IGAZÁBÓL egy kaucsuk szobába való, és felháborító, hogy Győző a vásárlóktól kizsarolt pénzből egy halom elmebetegre és azok "KRESZ-könyvére" költ, miközben a kúttal szemben a faluban éheznek, az úton döglött kutyák rohadnak, a gyerekek fáznak az iskolában, az öregek meghalnak a kórházban. Mert Imre vicces (te hülye fasz), például Svájcban, de nem ott, ahol nincs gumikesztyű a kórházi osztályon, baszdmeg.

5. Elfelejtetted odaírni, hogy Kulka művész úrnak komolyra fordítva mégsem szégyenkeznie kell, hanem nekünk mindannyiunknak kell szégyenkezni, amiért Imrének nem vágta ki hangszálait a TEK, hogy ugyan mozoghasson a benzinkút mögött szabadon, csak kussban. És építsen kisasztalt Duplo-ból, ha a kúton a borravalóból futja rá, de a környékbeliek pénzét ne költse erre Győző.

6. Leginkább azt írtad rosszul, hogy Győző a benzinkút tulajdonosa. Nem az. Kinevezett ügyvezető igazgató a kúton, aki AZT HISZI, hogy ő a tulajdonos. Ezért szórja a cég pénzét, mint sajátját, lop a kútról magának és a haverjainak, mindenkinek azt hazudja, hogy ez az ő kútja, de csak addig lesz ez így, ameddig az európai régió igazgatója rá nem jön erre, és akkor Győző örülhet, ha a börtönt megússza.

Jók ezek a viccesre átgyúrt kis történetek. Csak az abszolút lényeget hagytad ki / írtad szarul.
frontember876 2014.05.28 15:15:39
@viktorianus: szerintem nem mindegy, hogy a képregényedben női főszereplődnek elfelejted kilakkozni a körmét, vagy nem rajzolsz neki karokat.

De hát te vagy a professzionális újságíró, nem én.
Még csak  néhány hónap telt el 2014-ből, de máris túl vagyunk az év sorozatán: A törvény nevében hatalmas siker, de jellemző módon minden a friss Oscar díjas Matthew McConaughey -ről szól, pedig a sorozatnak két főszereplője van: Woody Harrleson is ugyanolyan erős alakítást…..
frontember876 2014.03.31 13:26:34
@kék madár:

nagyon jól választotta a szerepeit az, aki elmondhatja magáról, hogy karrierje során a legtöbbször Wesley Snipes oldalán játszott? Ugye viccelsz? Mondjuk ki együtt hangosan, hogy Wesley Snipes, és megértjük, miért nem lett soha A kategóriás sztár Woody Harrelson. Akkor sem, ha voltak remek szerepei.
Naiv vállalkozókkal minden évben befizettetik az 5000 forintos védelmi pénzt az ipari kamarának, ami cserébe az évente rendez egy bulit, amire nem hívja meg a vállalkozókat: Ez bazmeg egy igazi faszszopó kompánia. Minden cégemmel évente 5000 Ft-ot be kell fizetni a nagy fogalmatlan…..
Orbán Viktor tusványosi szabadegyetemen elmondott beszédét nyilván sokan és sokféle megközelítésből fogják elemezni. Engedtessék meg, hogy mi egyetlen gondolatot ragadjunk ki belőle, nevezetesen ezt (HVG): Orbán fontosnak nevezte, hogy végre vannak "nemzeti tőkések". Itt…..
frontember876 2013.07.28 11:53:17
@szabadság elvtársak!:

típuspéldája vagy a kibaszott gyáva geci fidesz szavazónak, aki 3-4 éve még hangoskodott ,hogy komcsigecikanyátokat, most meg látja, hogy a szavazata hova vezetett, ezért "várjuk ki a végét", meg "nekem sem tetszik".

Te magad vagy a kétharmad. Te tehetsz arról, ami zajlik az országban. Te és a hozzád hasonló gyáva férgek küldték ebbe a mocsokba ezt az országot.

Bárcsak lenne elég nyálam, egy egyesével köpjelek szemen mindannyiotokat.
Bajnai szövetségese, a Milla az árvizes szójátékkal viccelődik Facebook oldalán. Rajtuk kívül az egész ország összefogott, hogy segítsenek a Duna mellett élőkön,  így nehezen mondhatunk mást: Millások, otrombák vagytok és érzéketlenek. Ritka az a pillanat egy ország…..
frontember876 2013.06.10 17:30:34
Akkor mondom lassan, hogy a keresztényt és a demokratát is hazudó arcod is talán felfogja:

1. Az árokásás, széthúzás, és baszakodás nem az, amit a Milla csinál. Ugyanúgy pakoltak, mint ti. A széthúzás az az, amit TE, MOST csinálsz. Az árvíz közepén nem az árvizet figyeled, hanem a politikai ellenfelet, hogy Ő MIT CSINÁL. És leírod, hogy vannak pillanatok, amikor a politikai hovatartozás másodlagos. Te fasz.

2. A köztévé híradójában 2 napja a következő megy: 25 perc - Összefogás, sikeres kormány, csodával határos, legyőzzük, megoldjuk, elintézzük. 5 perc - Bajnaiék pártnapot tartottak, Bajnaiék csak a kamerák kedvéért voltak a gáton, Gyurcsány összeszólalkozott még a gáton is Vonával. EZ a széthúzás, a hangulatteremtés, az árvíz politikai célokra történő felhasználása, kedves barátom.

3. Az Árvíz kapcsán számtalan ocsmány, visszás, gyanús és kérdőjeles dolog történt, de nekem hidd el, még a liberális fröcsögőtábor is 90%-ban befogta a száját, mert basszameg árvíz van, most nem kell a dumálás. Erre TE írsz ilyen fosadék posztot? Még van képed neked odamondogatni ezt a szemenszedett otromba hazugságot?

Végül összegezném: TUDJUK, hogy mindannyian egy jól átgondolt, jól szerkesztett kommunikációs stratégia részei vagytok. Köztévétől "önkéntes" facebook csoportig, hozzád hasonló talpnyaló csicska álbloggerektől az árvizi rádióig. Nem csak az árvíz alatt, a Fidesz teljes ideje alatt. TUDJUK, hogy kötelező megírnod, amit megírsz, és azt is tudjuk, hogy rettegsz, miközben írod, mert ha nem olyat írsz, vagy csak szarul sül el, akkor mindig a hozzád hasonló csicskafosokat törlik a képből, nem azt, aki megparancsolta neked, hogy megírd.

Szégyelld magad. Szégyelld magad, amiért arra is hajlandó vagy, hogy a politikai ellenfeleket köpködd ugyanabban a mondatban, amiben leírod, hogy néha vannak fontosabb dolgok is, mint a pártszínek.

Neked nincsen soha, semmi fontosabb, mint a pártod színe, parancsa, követelése.
Az édesanyád temetését is kihagynád, ha Orbán Viktor arra kérne.

A fenti poszt rá a vegytiszta bizonyíték.
Először szerepelt a nyilvánosság előtt Angelina Jolie mindkét mellének eltávolítása óta. Brad Pitt új filmjének londoni világpremierjén jelent meg a színésznő. Jolie megköszönte a rajongók támogatását és megnyugtatott mindenkit, hogy nagyon jól van. Angelina Jolie még…..
frontember876 2013.06.04 00:36:18
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Mellrákceleb, mi? Hát legyen, te hülye fasz.

A nőből sem a celeblét, sem a magánélete, sem a színészsége nem számít.

Az számít, hogy miatta több ezer árva gyerek családokhoz került, mert őt majmolták. Az számít, hogy százmillió dollár fölött gyűjtött ő saját maga, jótékonysági nagykövetként.

Az számít, hogy egy halom híresség és más celeb róla vesz példát, miatta jótékonykodik, mert ő el is megy, bele a fosba, a nyomorultak közé.

Te hova a kurva anyádba mentél el eddig és kihez?
Ki a kurva anyádnak gyűjtöttél, adtál bármit is?
Mi a kurva anyádat képzelsz, hogy egy embert a betegségével gúnyolsz?
Ki a kurva anyád vagy te, és mit tettél eddig, ami a fenti listának akár a te nyomorúságos életedben felmutatható töredéke?

46 évesen ennyire frusztrált egy pöcs vagy? A kis virsli ujjaiddal a tükör előtt fotózgatod azt a kibaszott kugli fejedet, és ettől leszel művész?

Az ujjadon lévő jeggyűrű másik tulajdonosa nem rúg vissza a kurva anyádba szégyenében, hogy egy ekkora orbitális paraszthoz ment hozzá? Aki a búrájának alakjából megmondhatóan sosem volt sztár a nőknél, és ha Angelina Jolie véletlenül ott állna vele szemben, akkor térdre rogyva könyörögve, hogy csak a szemgödrébe hugyozzon bele művésznő, hogy neki innentől az lehessen a könnye?

Szégyelld magad, te degenerált kisstílű fasz, és takarodjál vissza a monitorod elől a retkes fosadék életedbe tenni végre valamit, ami értékelhető az öncélú provokáción, a bunkósággal figyelemfelkeltésen, és a 28 éve petyhüdt faszod mások baja fölötti rángatásán kívül.

A kurva anyádat.

Ps: ti meg tiltsatok ki innen nyugodtan.
frontember876 2013.06.05 13:46:23
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

76-os vagyok. Ennyit az ítélőképességedről. Az anonimitásom egy védőfal a hozzád hasonló patkányokkal szemben, akiknek a szavaimon kívül semmi közük hozzám. Érdemeld ki, hogy bemutatkozzam neked, te fasz. Messzebb nem lehetnél tőle.

A blogod, a fotók, a szóhasználat, és egy halom egyéb apróság mind egy komplexusos, túlsúlyos, frusztrált faszt mutatnak, aki elhitte magának és a közvetlen környezetének, hogy majd az intellektusa és felhalmozott tudása nyújt majd garanciát.

Senki sem számolt azzal, hogy a neten, a kommentjeidben fog kibukni az igazi személyiséged, ami jelentősen árulkodóbb, mint a kis blogod a szerkesztett, végiggondolt kis szánalmakkal. Itt indulatból írsz, nem gondolod át, nem lektorálja anyu, hogy ez még való apukám, de azt már ne írd, tudod....

Itt bukkan ki az érzéketlen, depresszív sértettséged az egész világ felé, amit egy szép és tehetséges nőn vezetsz le olyan stílusban, amit egy hörcsög is szégyellne. Próbálsz pökhendi lenni, próbálsz kétségbeesetten lekezelő lenni, magabiztosnak látszani, foghegyről flegmáskodni.

Egy baj van ezzel. A flegmázás annak áll jól pont, aki előled és helyetted kérte fel a jó csajokat hetedikben. És aki meg is kúrta a jó nőket gimnáziumban, amíg te a tutti-frutti magazin előtt biztattad magad, hogy neked is menne. Látszik minden megnyilvánulásodon a nők ellen felgyűlt keserű csalódások tömege, amit most itt vezetgetsz le a neten, aztán ráfordulsz az asszonyra, és férfinak érzed magad. Ő meg unatkozik.

Típuspélda vagy. Elkeseredett vágyad arra, hogy különleges legyél, és a magad arcpirítóan szegényes mércéje szerint kiemelkedj a tömegből, csak még szürkébbé, és még átlagosabbá tesz téged.

Próbálj meg arról blogolni, hogy miért vagy ilyen eszeveszetten kibaszott magányos gyerekkorod óta attól függetlenül, hogy kik vesznek körül.

Ha megfejted, talán nem leszel ennyire végeláthatatlanul és menthetetlenül nyomorult.

Üdvözöl a sértett kiskamasz.
frontember876 2013.06.05 15:41:00
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

válaszodnál szebb bizonyítékod gondolatmenetem helyességére nem is kaphattam volna. Köszönöm.
A Republic a Facebookon jelentette be hivatalosan azt a már igazából pár napja teljesen nyilvános hírt, hogy Sipos F. Tamás fogja pótolni a nemrég elhunyt Cipőt a koncerteken. Hogy ez most csak ideiglenes vagy állandó, arról nem szól a közlemény, ahogy arról sem, hogy milyen…..
frontember876 2013.04.26 16:36:13
@Kovács Béla váltóőr: A queen a tökéletes példa arra, hogy meg lehet próbálni tovább csinálni, de ha az énekes a zseni a zenekarban, akkor felesleges. Az AC/DC is azért gurult tovább (sőt, szerintem Johnson jobb...), mert közel sem Bon Scott volt a zseni. És ezzel nem akarom kisebbíteni Brian May súlyát a Queen-ben, aki kétségkívül benne van a top 10 zenészben nálam, de azért Mercury más liga. És éppen John Deacon basszusgitáros viselkedése erre a legjobb példa, aki 91 óta nem lép fel a Queen-nel. Az INXS sem ment az énekes nélkül, mert annyira karakteres lead volt a zenekarban.

Cipő is ugyanilyen ikon volt a Republicban (amit egyébként mindig utáltam). Ráadásul egy abszolút jellegtelen, komolytalan, 20 éve a színpad körül sertepertélő, de egyetlen komoly dalt írni vagy előadni képtelen nullajancsi Sipossal próbálnak pótolni valakit, aki azért mégiscsak egy jelkép lett 25 év alatt?

Miért nem Jimmy fia Krisztiánnal mennek tovább? Vagy Fásy Zsülikével?

Lehet továbbmenni. Lehet ilyet csinálni. Csak nem feltétlenül kell ezt a magyaros, kicsinyes, primitív, lelketlen, tapintatlan lófasz stílt nyomni hozzá. Ha másért nem, a Cipő nevű emlékére például. Amelyik nélkül nem lenne mit tovább nyomni ugyebár...

Remélem fél éven belül elolvashatjuk ugyanitt, hogy a családot meg átbasszák a jogdíjakkal. Az volna méltó ehhez a vonalhoz, az való még ebbe a sormintába.
Ez nem egy klasszikus történet. Hisz Elton John örökbefogadó apuka igazából, béranya hordta ki az új babát is valószínűleg - nem is tudjuk, mi ennek a hivatalos kifejezése ilyenkor. Apuka lett, az biztos. (Az már rég ismeretes, hogy a zenész a saját neméhez vonzódik és a társa…..
frontember876 2013.01.17 12:25:47
@Dr.Betépett felhasználó: nem tettek ki semmit közszemlére, te buta. Elton John speciel egy nemzetközi popsztár, akinek a sajtó minden lépését figyeli. Gondolhatod, hogy nem ő rohangált újságíró után keresve, hogy elmondhassa, hogy újra gyermeket fogadnak örökbe.

Ja, és nem látod őket. Vagy Elton küldött egy smasszert, hogy most megnyitod a cikket, bmeg, vagy lenyomlak?

Szerencse, hogy te nem hülyeséget írtál.
frontember876 2013.01.17 12:27:55
@dv79: olyanról, hogy sejtbeültetés, még nem hallottál, mi? Nem akar nőt megb@ni, akkor egy szemét patkány.

Jóvanakkor. Kristály logika.
frontember876 2013.01.17 12:29:44
@venszivar: neked annyit mondanék, hogy a kopogtató bogártól sem várjuk el, hogy a relativitás elméletet felkarcolja egy táblára hirtelen.

Tőled sem várható el, hogy megérts bármit is ebből a problémakörből. Sajnos szavaidból olyan elevenen átsüt a mértéktelen ostobaság, hogy ha nem haragszol, nincs nagyon értelme tovább megpróbálni beszélgetni veled erről.
Az ellenzék fellélegezhet. Helyre állt a világ rendje. Végre kibújt a szög a zsákból, kiderült, ami előttük eddig is nyilvánvaló volt: igenis fasiszták ezek mindahányan, nácik valamennyien, rasszisták, antiszemiták, vérszomjas keretlegények, Eichmann és Mengele zsidó- és…..
frontember876 2013.01.10 00:52:05
@Red Harlow: szerintem nincsen tipikus cigány. Van rendes, van gyilkos, van lusta, van dolgos. Igen, elviselhetetlen ez a sok bűncselekmény, és igen, elviselhetetlen, hogy 22 éve minden kormány baszik a problémára.

Ha arról írna Bayer, hogy a tipikus magyar egy panaszkodós, lusta, középszerű tehetségtelen csaló szarláda, aki örömmel jelenti fel mindenért a szomszédját, fel akarnátok akasztani.

Ha meg arról írna, hogy ezzel a lusta geci magyarral nem lehet együtt élni, ezért jobb lenne, ha ez a magyar nem lenne, akkor rágyújtanátok a házat a faszba a csávóra.

Most meg bólogattok.
Ezt hívjuk rasszizmusnak.
Attól, amit csináltok, nem lesz kevesebb "cigánybűnöző", viszont sokkal több lesz, aki eddig esetleg kussolt, most viszont felbassza az agyát.

A problémát meg nem oldjátok, viszont jó sokat rontani, azt még tudtok rajta.

amihez külön gratulálnék.
frontember876 2013.01.10 14:40:59
@Red Harlow:

neked válaszolok, mert vetted a fáradtságot, és gondolkodtál írás előtt, amit köszönök, bár nem értünk egyet. Nem a problémán vitatkozunk, vagy annak létezésén, remélem ez tiszta. A megoldáson kéne fejet törni.

Bayer Zsolt nem azért egy elvetemült szemét aljas patkány, mert ilyet leírt, bár én ezért is az arcába hugyoznék örömmel - a fő gond az, hogy megoldást nem kínál ő sem. De a pofája kurva nagy. Vegyük sorban: oké, valaki meglépi, amit javasol Bayer, összegyűjt egy csomó cigányt magyarországon, és likvidálja őket a faszba. Örülünk? Ti biztos.

Mi történik?
- Nemzetközi emberi jogi, pénzügyi, gazdasági szankciók sora. Az élet itt szarabb lesz, kevesebb pénz jön. Sokkal. Ismétlem, nagyon sokkal.
- akárhol közlöd, hogy te magyar vagy, le fognak köpni akkor is, ha semmi közöd ehhez. Jobb neked? Nem.
- az itt maradó cigányság (mert 1 millió embert ma közép-európában nehéz lesz nyom nélkül, maradék nélkül kiirtani, csak jelezném) az viszont valós őrjöngésbe kezd, és fizethetsz neki örök re kártérítést, plusz amennyien vannak, egy kisebb polgárháború is belefér, amit a magyar megnyer a cigány ellen, de téged ez nem fog megnyugtatni, ha pl a fiad ott hal meg a "fronton", vagy akárki barátod, családtagod. Pedig mondjuk 600.000 dühös cigány ugyanannyi magyar ellen szép ki balhét tud csinálni. Nagyon jól jönne most nekünk, tökre hiányzik ennek aharmonikus országnak egy kis komplex lövöldözés
- akárhogy szankcionálod, mivel a magyar nyílt háborús eszközhöz nyúl, azaz likvidál, a cigány feljogosítva érzi magát, hogy na akkor anyátok basszátok, most akkor télleg gyilkolni kezdünk. Én úgy gondolom, visszasírnád ezt a mostani állapotot, annyi ember halna meg erőszakkal.

Bayer abban a Fideszben ül, amelyik eddig 6 évet töltött kormányon. Ezalatt lett volna pénze is, ideje is a kérdésen dolgozni, azt akár meg is oldani. Van rá nyugat-európai, és amerikai példa is, mit kellene csinálni. Volna hozzá tonna külföldi pénz is pluszban. Volna a folyamat közepétől több százezer új munkaerő, aki lapátolna és tolná a magyar gazdaságot. Azt meg kár kijelenteni, hogy a cigány genetikailag alkalmatlan. A feketéről is ezt mondták, a kínairól is ezt mondták. Aztán most meg néma kussolás van a témában.

A cigány rengeteg hasznos munkát tudna végezni, megcsinálná olcsóbban is, mint a magyar, csak a segélyrendszer kényelmesebb. De ezért nem a cigány a hibás. Ha olyan volna a rendszer, hogy te kaphatsz az államtól havi 300 kilót a semmire, te is megigényelnéd, és nem érdekelne, hogy én utállak érte. És igazad is lenne, ki a fasz volna rá kíváncsi? Legyünk őszinték, senki.

A cigány szarik rá, hogy mindenki utálja, mert a rendszer hibájából ilyen, amilyen, és nem azért, mert selejtes ember.

A Bayer-cikk azért felháborító, mert nem a saját kenyéradójának szól be, hogy a fideszes baszik a cigányra, és eteti ingyen, és baszik magyarra, mert fizetteti vele ezt az egészet, hanem a cigányra ugat. Amelyiket közel sem mentem fel azért, mert gyilkol, mert ha gyilkol, üljön élete végéig.

De a kiirtását szorgalmazni egy embercsoportnak - ilyen nincs. Csak addig tapsoltok ennek ilyen vadul, ameddig nem egy olyan cikket ír majd valaki, hogy mondjuk a nógrádi magyarok gázok, szerintem ne legyenek. A diktatúra azért rossz, mert előbb-utóbb te is a fasz rossz végére kerülsz, és akkor nem lesz sem akkora a szád, sem tapsolni nem akarsz majd annyira.

A kormányt. Őt lehet szidni. Minden eddigi kormányt. Ott a gond. A gyilkoló cigány csak tünet, akármennyire fájdalmas és felháborító.
frontember876 2013.01.10 14:44:27
@hopptarisznya: és ha engem agyonverne egy cigány vascsővel, az megoldaná a te problémádat, te világ zsenije? Vagy akkor ugyanitt, ugyanígy őrjöngenél, és azt írnád,hogy szegény ártatlan frontember testvérünkért bosszút esküszünk?

Nem kenyerem másokat bántani, de az emberi ostobaságnak legyenek már korlátai, komám. Ha engem is agyonvernek, azzal TE speciel beljebb leszel? A cigánykérdés megoldódik? Vagy javul, ha engem is megölnek?

Sokáig fejlesztetted magadban ezt a mindenkinél jelentősen butábbnak kell lenni képességet, vagy születési adottság?

PS: büntetőjogi értelemben uszításnak minősül, amit írtál, simán feljelenthető vagy érte. Okoska. Mielőtt túlfújod a tüdődet az idegtől... Hm?
Kezdjük a legfontosabbal; nektek köszönhetően mi lettünk 2012-ben a legjobb fotóblog a HVG Goldenblog versenyén. A tavalyi évhez hasonlóan ismét összeállítottuk a Mai Manó Ház 2012-es leglegleg listáját. Mai bejegyzésünkben megmutatjuk a legnépszerűbb kiállításunkat, a…..
frontember876 2013.01.02 15:46:01
A következő gusztustalan történet a képzelet szüleménye, soha nem történt meg, és nem is történhet meg egy normális országban. Élt egyszer egy ember: Dr. Füler József. Füler úr 25 évesen szerzett diplomát, élelmezéstudományból. 29 évesen már a Szakácsgyűlés…..
Mi a frászt csinálnak a férfiak karácsony előtt? Mit? Mert ajándékot nem vesznek nekünk, az sima ügy, holott olyan apróságokat, semmi csekélységeket kértünk volna, mint egy-két ujjbegynyi brill, meg ilyenek, aztán mégis mindig edényfogó kesztyű lesz belőle, mire a fa alá ér.…..
frontember876 2012.12.25 13:33:43
@törökmonika:

1. ha valaki elküldött a saját posztod alatt a kurva anyádba szenteste, akkor előbb gondolkodj tán el, miért tette. Nem ő kezdte, nem ő írt posztot, amiben téged egy csoportba bebaszva leugatott szegényes szókinccsel, gyatra humorral, viszont ritka bántó általánosításokkal. Már nehogy még te hozd fel érvként, hogy 'szenteste', amikor egy ilyen posztot kitettél, drága kicsi szívem. Aki kurvának megy, ne sírjon, ha.

2. Attól még, hogy valaki ordenáré primó módon előrántja a keresztény kártyát, téged biztosan nem ment az alól, hogy a zsidó kártyát előhúzd. Sőt. Annál biztosabb, hogy nem alacsonyodhatsz le az ő nulla szintjére. Ha megteszed, te is ugyanolyan vagy, okod rinyálásra semmi.

3. Aki négyet szül szívem, az soha ne írjon posztot arról, hogy neki mennyi dolga van, és as kurva anyját a világnak, világos? Érezzük a kiindulási alapod nevetséges voltát mindketten, nemde? Még viccből se írjál ilyet, és főleg ne érvelj utána a négy gyerekkel, mert arcpirító lesz az egész. Ja és ne hivatkozz arra, hogy csak vicc volt. Az egész íráson ordít, hogy pontosan komolyan is gondolod ezt, csak megpróbálod valami ritka suta módon még ironikusnak is beállítani.

4. Az irónia az egyik legalapvetőbb és legegyszerűbb írói eszköz. Ha ilyen rettenetesen alkalmazod, főleg ne hivatkozz írói munkásságra, mert csak olaj a tűzre, kedvesem.

5. Bájos, ahogy a kommented végén még önmagadat állítod be áldozatként, hogyha valaki még beléd akar rúgni, te sokgyerekes anyuka, akkor hát tessék, rúgjatok, nincs nektek szívetek. Újra csak azt mondhatom, hogy aki szenteste egy ilyen posztot tud kitenni akármilyen indokkal, az viselje a következményeket, ne pedig még magát tekintse a züllött és romlott, kegyetlen világ áldozatának.

A jó feleség egyik legfontosabb ismérve, hogy nagyon precízen kiválasztott pillanatokban tudja befogni a száját. Ez a poszt sok mindenről árulkodik téged illetően. De hogy nem tudod, mikor kell hallgatni, az szívecském egészen biztos. A poszt is, az arrogáns kommentjeid is ékes bizonyítéka annak, hogy pontosan az a típusú nő vagy, akivel nagy örömmel szakítanék.

Kegyeletteljes és áldott ünnepet neked.
frontember876 2012.12.25 13:51:32
@törökmonika: alázat, mi? én főzök a legjobban a világon, én szültem négyet, én látok el mindent, én is vagyok olyan erős, mint bármelyik férfi, arról vitáznak, KIÉ ANYA, én, én, én.

Miből akartál volna engem vizsgáztatni, drága életem? Egoizmusból?
frontember876 2012.12.25 14:12:09
@törökmonika: igen, ez még hiányzott. A nem bírnád végigcsinálni, amit én műsor. Ne nekem, jó? Nem kajolom az olyan hazug drámákat, amik ha a gyerekekről van szó, akkor "egyedül nevelem őket", amikor a nőiességről, akkor "évek óta harmonikus, nagyon jó párkapcsolatban élek".

Cöccö, szívem. :):)

lehet, hogy az összes hapsid megeszi ezt a demagógiát, velem ezt ne, rendben?

Főleg úgy ne, hogy rólam semmit nem tudsz. Elhagysz 1-1 bántónak szánt ritka gyenge félmondatot, amivel rúgni próbálsz felém, jelezném, hogy mivel semmit nem tudsz rólam, roppant mulatságosnak hat ez a puffogás. És nem tudsz rávenni, hogy leereszkedjek erre a homokozós szintre, hogy te végig tudnád-e csinálni az én elmúlt 10 évemet, jó? Megint mondom, korlátozott mikrokörnyezetedben láthatóan működőképes kommunikációs modell, hogy anya a szent, az áldozat, a zseni, a megmondóember, a férfi, a nő, a haver, a cinkos, a zsidó, a keresztény, az all-in-one.

Láttam már nehéz sorsokat. Nem részletezem. A tiéd nem az. És ez a hadonászós, kétségbeesetten önigazolós magamutogatós dühösködés, amit félszeg humorral próbálsz szalonképessé tenni, visszataszító.

Hogy mi a problémám? Az, hogy hangoskodsz. Hogy a problémádnak, meg az egódnak próbálsz támogatókat gyűjteni. Hogy felnagyítod a saját gondodat, ráadásul azzal az eszközzel, hogy szidalmazol, baszkurálsz, ok nélkül piszkálsz másokat. Aztán viszont megsértődsz, és durcáskodsz, ha ők is megszólalnak.

Az a problémám, hogy az nem üzenet szenteste, hogy nekem kurva nehéz, ezért ti dögöljetek meg (hehe).

Fingod nincs róla, mi az a nehéz. És némán szorítanád magadhoz a gyerekeidet, és hálaimát rebegnél, ha tudnád. Nem pedig szenteste próbálgatnád, milyen az interneten a fogadtatása a személyiséged csípőre tett kezű, felvágott nyelvű odamondogatós részének. Hanem némán hálálkodnál, asszony.
Nem tudjuk, hogy mit dönt majd a kormány szerdai ülésén a felsőoktatás „reformja” ügyében. Másfél nap Orbániában nagy idő, addig még minden megváltozhat. Csak egyvalami biztos: a problémát nem fogja megoldani. Az, hogy vajon Orbán, vagy a diákok „nyernek”-e, teljesen…..
frontember876 2012.12.18 00:06:16
@Namir: válaszolok neked a hisztire a fidesz, és a jobboldal sajátos nyelvén:

az anyátok picsáját.

Ameddig az egyetemek 10 milliárdból összesen ellennének, a kormány meg veszteséges e.on gáz üzletágat vesz 85 milliárdért, meg minden baszadék nemzetieskedő faszomságra 20-30 milliárdok mennek, addig ez a kérdés azt a választ igényli, hogy a kurva anyját annak, aki felteszi.

Különösképpen a tetves kurva anyját annak, aki úgy teszi fel ezt a kérdést (közte te is), hogy a fidesz népszavazásán a tandíj, és a 300 forintos vizitdíj ellen szavazott.

Most meg széttárod a kezed, hogy miért fizessük a többiek tandíját?

ANYÁTOK PICSÁJÁÉRT.
hogyvolt Best of Michelle Wild 2012.12.17 12:08:01
Michelle Wild volt az ezredforduló Magyarországának Marilyn Monroe-ja, és azért minden elmond az ezredforduló utáni Magyarországról, hogy miután a szél pajkosan fellibbentette a szoknyáját, Michelle Wild nem szexszimbólum lett egy sármos színész oldalán, és még csak nem is…..
frontember876 2012.12.17 18:38:10
“A neve Big Baba Bird,” mutatja be a vállamra telepedő nagy fehér kakadut Muraco, az üzlet tulajdonosa. Nem számítottunk rá, hogy az egyik leghíresebb seattle-i gyógyászati marihuánát áruló bolt, a Zöld Buddha fő dísze egy madár lesz, akinek ráadásul még sztorija is van.…..
frontember876 2012.11.14 15:35:19
@imperial: az én pénzemből viszont nálad ne épüljön út, ne legyen a sarkon orvosi rendelő, és szeretném, ha az utcátokban is tök sötét lenne. Jó lenne ezenkívül, ha az én pénzemből nem kapna fizetést egyetlen olyan tanár sem, aki a hozzád hasonló kavicsagyúak gyerekeit tanítja.

Nincs azzal gond, hogy fokozhatatlanul ostoba vagy, csak lejárt az az idő, amikor elhihetted, hogy okosabb vagy többieknél. Te most nyertes vagy, ezért nem kell itt fröcsögnöd, örömmel fizeted a csekkadót, a bankadót, az útadót, a súlyadót, örülsz minden újfajta adónak, és örülsz annak is, hogy elvették a nyugdíjadat, hiszen győztes vagy, mosolyogva tolod a rendszer szekerét. Mi itt elpuffogunk kicsit, mert nem értünk hozzá, te meg türelmes vagy, és megvárod, amíg a diadalmas államférfiakból álló példaképeid akár holnapra olyan országot építenek, ahová mi bunkók is beférünk, nem akarunk elmenni, vissza akarunk jönni, és ahová mi is szívesen tartozunk. Ha esetleg arra gondolsz, hogy mi inkább takarodjunk el innen, és te a saját morzsaagyú klubtársaiddal kisajátítanád az egész országot, akkor jelzem, hogy azért nem fog menni. Felfújhatod a magyar tüdődet magyar levegővel, állhatsz a szabályos kocka fejedre, és kánonban is fütyülheted egyedül a székely himnuszt, akkor sem fog menni.

A hozzád hasonló ember leglényege ugyanis az, hogy valakit gyűlölni kell, valakitől el kell venni, valaki MÁST felelősség kell tenni, és valakin ki kell tölteni a mértéktelen komplexusaidból és sikertelenségedből adódó indulatot. Ha mi elmegyünk, egymáson fogjátok kitölteni, és éhen haltok a faszba. Amit másik oldalról örömmel néznék végig, mert az évszázad realityje lenne, de bennünket az is megkülönböztet, hogy én még téged is élni hagynálak, csak kussolj és dolgozz becsülettel. Otthon ölelgess Kerényi-szobrot és Wittner-plakettel a mellkasodon lapátold vasárnap a paprikás krumplit, vagy állíts turulmadarat a kerti törpe és a nagy-magyarország zászlórúdja közé, én öregem lefosom.

Vagy megtanultok együtt élni, vagy ti lesztek végül kevesebben. Hiszen már most is kevesebben vagytok, csak még elvakít a lábujjhegyen pipiskedés, az igyekezet, hogy a rendszer közvetlenül a te arcodra is hugyozzon, ne csak a szomszédéra, hogy nem érzed tisztán, hogy ez nem a friss tavaszi eső. Pedig neked azt mondták.

Hazudtak. Emészd meg. Baszod.
frontember876 2012.11.15 09:20:45
frontember876 2012.11.17 13:10:32
@becsoccsent: TE JÓ ISTEN!!!! :)))
Szokatlanul korán, másfél évvel a 2014-es választások előtt elindult a kampány, bár az is igaz, egy permanens szabadságharcban nincs külön kampány, minden nap kampány. És még csak most fordulunk rá október 23-ra, az "ünnepre" ....A tegnapi Naplóban leadott "riportot" egy ideig…..
frontember876 2012.10.15 23:18:37
@Balibgeczyk: Matolcsy Györggyel megpróbálni visszafizetni az adósságot valamelyest nehezebb feladat, mintha Csűrös Karolával akarnád megnyerni a következő Oscart, Miss World szépségversenyt, és Rióban a 100 méteres férfi síkfutást. Egyszerre baszdmeg.

Télleg vissza kell fizetni. De nem úgy, hogy ellopom a nyugdíjat, elbaszom MOL részvényre, mert egy komplexusos hatalommániás állat vagyok, hanem szakemberekkel. Érted? Nem érted, mert ilyen jelenleg egyedül a Jegybank élén dolgozik, akire ráraktatok 2 karosszéria-lakatost, meg egy ívhegesztőt, hogy szavazzák le. Baszdmeg.

Közgaszdászok Fix 1-esre veszik az államcsődöt. Majd amikor te is az utcán leszel, ez meg tényleg megnyeri 2014-et, és eljönnek a kocsidért, veszel békekölcsönt, és mindenki állami cégnél lesz megfigyelt csicska, akkor jusson eszedbe a Hős vezéred, meg a 2026ig nyerés :)) te szerencsétlen, szemellenzős, ostoba barom.

Én a Gyurcsányra se szavaztam, de hallod te meg a hozzád hasonlók aztán tényleg az élő bizonyítéka annak, hogy miért hódította meg mindenki ezt a szerencsétlen országot 800 év alatt. Mert te baszdmeg bólogatsz, ha valaki hangosan beszél melletted.

Itt baszod akkora nagy baj van, és miattatok még akkora őrületesen hatalmas nagy szar jön, hogy majd akkor fogsz először fejet vakarni, amikor azt nézed az M1-en, hogy egy 8 fős nemzetközi pénzügyi szakértőkből álló keret nélküli szemüveges öltönyös csávó alá lesz kiírva, hogy magyarország kormánya. Majd amikor aláírják az európai egyesült államok alkotmányát, és Magyarország dönthet, hogy kimarad és Moldávia szintjén él tovább, vagy bekerül, és Ausztria szintjére kerül biztosan 15 év alatt, cserébe a Monetáris Únió értelmében olyan, hogy magyar költségvetés nincs többé. Lehet szavazgatni, meg kormányozgatni, meg dönteni kulturális intézmények jövő évi műsoráról, de a költségvetés a uraim danke schön, majd a mi gondunk lesz, mert itt ebben az ostoba kis országban kétféle vezető van.

Az egyik szántóföldek alá épít autópálya alagutat, a másik viszont a kollegista haverja feleségével nevezteti ki a bírókat egy állítólag demokratikus országban, ahol egy bohóc a mindenkori elnök, a jegybank nem független, ász nincs, kontroll nincs, demokrácia nincs.

Hát kérem, akkor majd küldjük az excel táblát, és ezentúl az adó jogcímen érkező pénzeket erre a Deutsche Banknál vezetett számlára lesznek szívesek. Ja nem, hiszen a rendszer automatikus.

Na majd akkor dumáljunk újra, te okostóni. Majd nem kell szégyenkezni, már most előre mondom, nincs baj, kérdezd majd meg nyugodtan, hogy figyi libsi gecik, most mi lesz? Mit kell csinálni? Segít valaki túlélni?

Megoldjuk, rendben? Addig integetést, hőzöngést, szopást a hétköznapokban, fogcsikorgatást a leköpött tükör előtt, egyszóval komplex és boldog életet, komám! Hajrá Magyarok!!
frontember876 2012.10.15 23:31:56
@Horváth Marcell: lopott pénz könnyen megy, cimbora. Más pénzével csak ideiglenesen királykodhatsz. Aztán benyújtják a számlát. Nem kell feltétlenül érteni hozzá. Egyirányú az utca. Mosmá végigmegyünk. Majd meglátod. Lilulni fog a kis szád széle neked is. Nem baj. Megtanuljátok egyszer és mindenkorra.
frontember876 2012.10.15 23:33:07
@Horváth Marcell: többet dolgoztam, többet adóztam, több embernek adtam munkát, mint azt te gondolnád, süketjancsi. Elcsendesednél, ha tudnád.
GFG Blog Férfiasság 2012.10.09 07:12:21
„...mert előttem nincs múlt, utánam pedig már nem lesz szükség jövőre, mert nem lesz jövő, mivel az én létemet nem az idő méri, mert ami az egyik pillanatban még nincs itt, a másikban pedig már ott van, az időtlen – ez vagyok én, ez leszek én, aki egyszer csak ott leszek,…..
frontember876 2012.10.10 12:02:57
Gábor, te vagy a nagypolitika Kelemen Annája, és én ehhez gratulálni szeretnék. Ő volt az utolsó hozzád hasonló jelenség az országban, aki egyrészt nyíltan vállalta, hogy pénzért basszák. Azt is vállalta, hogy annyira szereti, ha basszák, hogy nem kér érte annyit, amennyiből amúgy úri módon élhetne, mert igazából ő meggyőződésből tartja oda a száját, seggét, csunyáját, és ha még kamera is van a közelben, az még jobban feltüzeli a cuncikáját.

Én hálával gondolok rád, és biztos vagyok benne, hogy az első két sorod nyíltan homoszexuális vonzódása a miniszterelnökhöz nem lesz akadálya az eddig is üstökösként ívelő karrierednek. Ahogy azt is gondolom, hogyha egyszer lesznek gyerekeid, bizonyosan mérhetetlenül büszkék lesznek arra, hogy apa/nagyapa a rendszerváltás utáni következő "40 év" legocsmányabb, legsötétebb éveiben uralkodó szoft-diktatúra lelkes seggnyalója, önkéntes Göbbelse, önjelölt hurrá-rikkancsa volt.

Végül azt is gondolom, hogy öregkorodban ne érezd sértésnek, ha az utódok közül többen nevet / országot váltanak, és minden elképzelhető módon letagadják a rokonságot egy ennyire elvtelen, behízelgő, személyiségét és identitását önként feladó papucsállatkának, ami te mostanra lettél csak azért, hogy még holnap is süssön rád a kedves vezető seggéből áradó fény, és néha megpaskolja az arcod egy fogadáson, hogy Gáborkám, minden rendben van, értékelem az erőfeszítéseidet. Érezni a soraidból, hogy ezek azok a szavak, amikre életed főműveként tekintenél, és amelyek ott ágaskodnának benned, mint a cövek. Ugyebár.

Embert még nem láttam saját magát ennyire megszégyenítően alárendelni, szolgaként önálló identitását megszüntetni, mint ahogy azt most te tetted.

Kívánom neked,hogy soha az életben ne kelljen ráébredned, mit tettél, milyen ember vagy, és milyen rendszert szolgálsz.

Borzasztó. Komolyan. El sem tudom képzelni azt a létformát, amikor önként megszünteted a személyiségedet, agyadat, gondolataidat, érzelmeidet, akaratodat, amikor megszűnsz egy önálló emberként viselkedni, és a legsúlyosabb szellemi szolgaságot választod valami odaígért szaros haszon reményében. Én nehezen tudom elképzelni, hogy ember ennyire mélyre hogyan süllyedhet.
frontember876 2012.10.11 14:39:42
@bbjnick:

a te lekezelő, flegma stílusod pontosan az, amiért meg fog bukni ez a fidesz rendszer, és vele együtt minden hozzád hasonló behízelgő geciláda. Egymás közt lehet, hogy megy és működik nálatok ez a kis módszer, hogy a falon egy kép lóg, és akinek nagyobb a hatalma közületek, az megmondja a többinek, hogy ez zöld vagy kék, hogy tetszik vagy nem, és hogy mi lesz a sorsa.

Velem ez nem megy, haver. És viszonylag gyorsan nő a létszáma azoknak, akikkel már nem megy.

Ez a poszt egy híg szarig benyaló gátlástalan nyelvjáték, egy verbális kakaszex, amelyben GFG az interneten keresztül könyörög Orbán Viktornak, hogy szarjon a hasára.

Lehet, hogy számodra ez elmélkedés a hatalom gyakorlásáról. A kutyám számára is érdekes szag és íznyom, ha megeszi egy másik kutya szarát.

De ő nem fordul oda hozzám, és nem mondja, hogy ez neked is ízlene, egyél belőle te is. Sőt, buta vagy, ha neked nem ízlik.

Egyél szart, öreg. Hirdesd, hogy aki magyar, annak ízlik. Hirdesd bátran, hogy ennél jobb szart még sose ettél, és hirdesd, hogy még sokkal többet is meg fogsz enni, annyira finom.

De ha mások arról beszélgetnek, hogy errefelé büdös van, és nagyon fura arckifejezésű barna bajuszú emberek vannak mindenfelé, akkor ne vigyorogjál a barna fogsoroddal, és ne magyarázd meg nekem, hogy ki itt a hülye.

Baszod.
Édes Néném, mindig érdeklődéssel figyeltem azokat a szelíden óvatos elemzéseidet, amelyekben a legordasabb és -cinikusabb húzásokban is képes voltál meglátni a lágyító humánum lehetőségét, és az „egyrészt-másrészt” dekázással döntetlenre menteni a menthetetlent…..
Pénteken megoldottuk a mindenhová kirakott, közhelybajnok "Az ég kék, a fű zöld, az élet szép"-plakátok rejtélyét: ez az új reklámkampánya az október 1-jén elinduló RTL2 tévécsatornának. Kommentelőink rengeteg olyan örökigazságot írtak "A beton kemény"-től "Az élet…..
Megdöbbenéssel olvastam a fantasztikusnak beállított akcióról a híreket. Felkutattak, felderítettek, felgöngyölítettek, szuperül működött minden. Négy főt őrizetbe vett, 39 főt előállított és kábítószergyanús anyagokat, valamint kábítószer…..
frontember876 2012.08.11 17:07:33
@itsa: figyelj, velem szemben a kistérségi demagóg ostobaságod nem eszköz. Ha a drogról kiderül, hogy fogalmad nincs, akkor áttereled alkoholra? Ki a faszom beszélt most arról?

Arról beszéltem, hogy designer drog dealereket fogtak a rendőrök. Mint írtam, junkie arc vagyok. Utálom a rendőröket.

De tudok különbséget tenni a drogok között, mert ismerem őket, te buta barom.

Veled ellentétben meg gondolkodom, mielőtt ítélkezem. Mélységesen gyűlölöm a fideszt.

De nem védek meg drogdealereket.

Ozorán nyíltan megy évek óta a mindenre szarás. Most odabasztak keményen. Ti meg rinyáltok, hogy geciség.

Mindenki tudta Ozorán, hogy törvénytelen, és nagyon kemény, amit csinálnak. Most meg vannak sértődve, mert lebuktak?

Ja, és 15 éve fesztiválokra járok. 20 éve meg az éjszakát járom. A szigeten felléptem 5 éven át.

Nem a fotelből okoskodom baszod.
frontember876 2012.08.11 22:31:17
@don piano: értékelem a hozzászólásodat, de nincs igazad.

1. Az amerikai fiú blog egészében véve nem csinál mást, mint a kormányt savazza. Lényegében ez számomra szimpatikussá teszi őket, de most mellényúltak randán.

2. A poszt nem szól másról, mint bénázza a rendőröket, megjegyzéseket tesz arra, hogy nem is titkosszolgálati módszerek, mert ezt mindenki tudta, és miért nem csináltak eddig semmit. Öncélú, értelmetlen basztatása a rendőröknek. Tipikusan az a fajta demagóg megközelítés, amit utálok a jobbosokban is. Ráadásul ezzel a véleménnyel drogdealerek mellett áll ki a poszt, ami pedig kibassza nálam a biztosítékot.

3. Elnézést kérek, ha indulatos, esetleg igazságtalanul agresszív vagyok. Speciel halt meg meg a közvetlen közelemben olyan srác, aki dealereknek köszönheti, hogy meghalt. Nem vagyok éppen megbocsátó senkivel, aki olyan álláspontot képvisel, ami drogdealerek megvédésére alkalmas, vagy éppen a velük szembeni fellépést sérelmezi.

4. Én a magam részéről Pintér Sándorral kezdeném a rendőrség rendbetételét. Tényleg mérhtetlenül feháborítónak tartok mindent, amit ezek csinálnak. Basztatnak az utcán, otthon, basztatás lett minden épeszű ember mindennapi élete. De NEM fogalmazunk meg olyan véleményt, ami arra irányul, hogy egy szintetikus fesztiválon szegény békés fesztiválozók. Nem kevés személyes ismerősöm van lent most is. Nem kevés olyan közülük, aki hippi közösségben él tizen éve. És ők mondják, hogy igazából a rendőröknek volt igazuk (!!!). Mert ami most ott ment, az durvább volt, mint bármi, amit eddig láttak. Úgyhogy nekem itt ne jöjjön senki a rendőri fellépés hibáival, vagy azzal, hogy túlzás volt. Túlzás az (mondom ezt junkie-ként), hogy a 2 éves gyereket beengedi a szervező (flower-powerre hivatkozva), és anyuka szétbaszva fetreng a fűben a gyerek mellett. Aztán ha jön a rendőr, akkor az geciség.

5. Volt olyan árus, aki 6 éve ott árul, és most húzta fel a rendőrségi mellényt. Évek óta figyelték őket. Ha a cikk arról szól, hogy lófaszt volt titkosszolgálati módszer, és erről mindenki tudott, akkor miért van meglepve mindenki, hogy elkapták őket? Ha mindenki tudta, és ez ennyire nyílt titok volt, akkor mire ez a felháborodás, hogy lecsaptak rájuk? Akkor miért nem állnak oda férfiként, hogy kérem, ezt mi nyíltan toltuk évek óta, most rábasztunk, dehát ez törvénytelen, tehát jogos?

Simán lehet engem sértegetni, meg baszogatni, hogy primó vagyok.

Ameddig a kommented nem tartalmazza azt a mondatot, hogy aki ketamint, lsd-t, szintetikus szemetet árul, amibe bele lehet halni, az pusztuljon, addig drogos fesztivál ügyben a hozzászólásod érdektelen és irreleváns. Azután lehet rendőrről, fesztiválozóról, államhatalomról és bármiről moralizálni, hogy ez a része tiszta, egyértelmű, és vitán felül áll.

Ameddig itt ezt mindenki elegánsan elfelejti, és csak fröcsög, addig ez lófasz karikára vágva. Nem több.
frontember876 2012.08.12 02:28:44
@vau: meg sem próbálok határt húzni. Nincs jódrog/rosszdrog. Adom, amit mondasz. Éppen ez a lényeg. Ha egy halom dealert megfognak egy pszicotrip közben, akkor nem szegény békés fesztiválozók, hanem rábasztunk, uraim. Akkor nem rendőrállam, hanem gyerekek, évek óta nyíltan anyagozott itt több tízezer arc, most meg vége van.

Az összes ozorai cikk hangulata azt sugallja, mintha egy májusi családi napon a tömegbe lőtt volna a karhatalom, gyerekek, és törvénytisztelő szüleik közé. Nem pedig arról van szó, hogy a ketamint áruló lakókocsikat felszámolták, mert elég lett az arcátlan cuccozásból.

Köszönöm, hogy valaki érti, amiről beszélek :)