Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fleuriste

108 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Minden hetedik amerikai szegénynek számít – derült ki az amerikai népszámlálási hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok polgárai közül 43,6 millióan vannak olyanok, akik a szegénységi küszöb alatt élnek. (Ez a…..
Egyiptom szerint Hoszni Mubarak játszotta a vezető szerepet a közel-keleti rendezésről szóló szeptember elsejei tárgyalásokon. Legalábbis ezt sugallja az a fotó, amelyet az eseményről beszámoló al-Ahram állami egyiptomi napilap közölt. Ezen a Fehér Ház folyosóján az egyiptomi…..
A kilenc évvel ezelőtti terrortámadás áldozatainak rokonai közül sokan úgy vélték, hogy szeptember 11-e a gyász és az emlékezés mellett valamiképpen az egység, az összetartozás érzetét keltette bennük. Egészen mostanáig.A 2010-es évforduló több szempontból is különleges.…..
Hétfőn hivatalosan is megkezdődött az őszi kampány, és a sok unalmas lózung mellett máris akadt egy kis csemege. Amerikai hírmagyarázók ugyanis nem mentek el szó nélkül amellett, hogy Barack Obama a hétfői, republikánusokat ostorozó beszédében egy 1966-os Hendrix-klasszikus, a…..
Az unió helyzetéről tart kedden délelőtt nagyszabású értékelő-elemző beszédet az Európai Parlamentben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, egyúttal – ígéri – felvázolja, hogy az EU szempontjából melyek lesznek a következő tizenkét hónap…..
Made in America Erőszakspirálban 2010.09.06 12:51:00
Csak az idei évben ötszáz külföldi katona veszítette életét az afganisztáni hadműveletekben – derül ki az iraki és afganisztáni háború katonai veszteségeit számon tartó iCasualties.org összesítéséből. Ezek többsége (328) amerikai katona volt. Csak összehasonlításul:…..
A mostani félidős kongresszusi választás sok szempontból is különleges. Ezek egyike, hogy számos államban nagyon jönnek fel a nők, gondoljunk csak Arkansasra, Dél-Karolinára vagy Kaliforniára. Emellett az utóbbi időben – igaz, más-más okokból – a híradások rendszeres…..
Két hónap múlva félidős kongresszusi választás, erről már elég sok szó volt itt (és lesz is még, ígérem, próbálom utolérni magamat), ezért talán nem haszontalan, ha nagyon röviden áttekintjük, hogy mi is lesz a tétje a november 2-i voksolásnak.Érdemes azonban először…..
A franciaországi illegális romatelepek felszámolása, és az ott lakók kitoloncolása miatt a cigánykérdés ismét az európai figyelem középpontjába került. De mi a helyzet az amerikai romákkal? Élnek egyáltalán cigányok az Egyesült Államokban? És ha igen, hányan vannak, mikor…..
Nagy kő eshet le a szívéről több ezer őrizetesnek, ha életbe lép az amerikai Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) az a napokban ismertté vált javaslata, amely leállítaná az illegális bevándorlók egy részének kitoloncolását az országból. A Washington Post szerint az intézkedés…..
Miközben a 19. és a 20. század folyamán az Egyesült Államokba érkezett bevándorlóknak az új haza sok esetben új nevet is jelentett, addig ez ma már nem feltétlenül van így. A névcserének akkor sok oka lehetett: volt, aki egész egyszerűen csak a múltat akarta maga mögött hagyni,…..
Fleuriste 2010.08.27 20:55:00
@Sigismundus: Rengeteg ember kimaradt, nem csak ő, sokan mások is... Igazából csak pár példát akartam felvillantani.
Joe Esterhas tényleg nagy figura, de ha - hollywoodi névváltoztatás témában - még plusz szereplőt kéne választanom, akkor az nagy eséllyel Michael Curtiz lenne, aki Kertész Kaminer Manó néven látta meg a napvilágot, aztán Kertész Mihályként lett ismert... :))
A hangsúly egyébként nem is ezen van, hanem sokkal inkább azon, hogy a bevándorlók napjainkban már nem éreznek kényszert arra, hogy új nevet válasszanak maguknak...
Éppen százhetvenöt évvel ezelőtt szenzációs cikket jelentetett meg címlapján a New York Sun című lap. Eszerint a neves brit csillagász, Sir John Herschel bámulatos felfedezést tett új teleszkópjával: élet nyomaira bukkant a Holdon. Nem is akármilyenre. A hatrészes cikksorozat…..
Ritkán látok mostanában reggeli tévéműsort, de ma pont belefutottam egybe, amelyben a hétfőn megölt magyar katonanő kapcsán a szerkesztők azt kérdezték a nézőktől, hogy szerintük haza kellene-e térniük a magyar katonáknak Afganisztánból? A nép hangja pedig egy emberként…..
Korea, Vietnam, Irak – ha az amerikaiak részvételével vívott háborúk kerülnek szóba, könnyen felidéződhet egy-egy emblematikus kép, egy fotó, amely szinte beleégett az ember agyába. A Robert Capa-i bonmot – miszerint ha a képeid nem elég jók, akkor nem voltál elég…..
A mai igazi ünnepnap Iránban: iráni és orosz szakemberek szombaton ugyanis megkezdték a busehri nukleáris erőmű fűtőelemekkel történő feltöltését. A teheráni vezetés „az iráni ellenállás és türelem jelképének” tekinti a létesítményt, amelynek építését 35…..
Közel minden ötödik amerikai azt gondolja (egyébként tévesen), hogy Barack Obama muszlim – derül ki a Pew Research Center csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből. Míg tavaly márciusban csupán a megkérdezettek 11 százaléka vélekedett így, ma már 18 százalék…..
Made in America Goodbye 2010.08.19 09:24:00
Augusztus 18-án az amerikai hadsereg utolsó harci alakulatai is távoztak Irakból (jobbnál jobb képekért katt ide), az országban egy ötvenezres kontingens maradt, melynek főként kiképzési feladatai lesznek.De hogyan is távoztak az amerikaiak a huszadik század háborúiból?…..
Csak egy vokson múlt, hogy az esküdtek bűnösnek találják Rod Blagojevich korábbi illinois-i kormányzót abban, hogy pénzért „árusította” azt a szenátusi helyet, amely történetesen Barack Obama elnökké választását követően szabadult fel. Állítólag Blagojevich-nek…..
Az Obama-adminisztráció elképzelései szerint az amerikai csapatok harci kiküldetése augusztus 31-én véget ér, ezt követően egy 50 ezres állomány marad csak az országban, melynek fő feladata az iraki erők kiképzése, és az amerikai létesítmények védelme lesz. A Stripes and Stars…..
Ha hinni lehet az amerikai bulvárszájtoknak, a régóta nagybeteg Gábor Zsazsa papot hívatott, hogy feladja neki az utolsó kenetet. Az internetet böngészve egy régi felvételre bukkantam, amely a Doktor Zsivágó hollywoodi premierjére készülődő Zsazsát követi nyomon. (A mozifilm…..
Az amerikai elnökök időről időre szívesen fitogtatják vélt vagy valós irodalmi műveltségüket, hivatkoznak híres szerzők még híresebb műveire, hadd lássa a választó, a politikus is ember, legalábbis emberszabású. A legutóbbi választási kampányban például komoly téma…..
Made in America Felhívás 2010.08.15 14:04:00
Mindig érdekel, hogy titeket mi érdekel, éppen ezért, ha van olyan téma, amelyről szívesen olvasnátok itt a blogon, írjatok a madeinamericablog@yahoo.com emailcímre, vagy írjátok meg kommentben!A magam részéről azon leszek, hogy mihamarabb olvashassatok róla!Fleuriste ..
Barack Obama támogatja a Ground Zero-i mecset felépítését – adja hírül öles betűkkel a brit Telegraph. A helyzet az, ahogy egyébként leadjében a brit lap cikke is pontosít, hogy az említett mecset és muszlim közösségi központ a Ground Zero közelében, a Világkereskedelmi…..
Hatszázmillió dollár – a Barack Obama által pénteken aláírt törvény értelmében a jövőben ennyit költhetnek az amerikai hatóságok a határbiztonság megerősítésére. A gyakorlatban ez nagyjából annyit tesz, hogy a mexikói-amerikai határra 1500 határőrt és vámtisztet…..
Valószínűleg minden amerikai elnök életében eljön a pillanat, amikor a valaha volt legrosszabb elnöknek nevezik. Nos, Barack Obamának sem kellett túl sokat várnia erre a momentumra. Nem túl meglepő módon a hangzatos kijelentés a kongresszusi előválasztások kampányában hangzott…..