Regisztráció Blogot indítok
Adatok
endruska

20 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Endre Rita Barcelona Megérkeztünk 2015.08.30 13:44:24
Augusztus 12-én érkeztünk meg a legnagyobb katalán városba, ahol előre láthatóan a következő 2-3 évet tölteni fogjuk. Egy kis startup-nál dolgozom, mobilfizetési platformot fejlesztünk. Barcelona gyönyörű város, a 20 század elején sok csodás épületet emeltek itt, elsősorban…..
Körülbelül ezzel a kérdéssel kereste meg a blog szerkesztőségét a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, Dorner Lajos. A közösségi közlekedési témákban mára megkerülhetetlenné vált egyesület szívesen segít a kerületekkel illetve a Fővárossal…..
Jó régen nem írtam semmit a blogra, ideje alkotni valamit. A szüleim meglátogattak, itt voltak két hétig. Édesapám tartott néhány írástörténeti témájú előadást, értekezett egy kutatóval a Princeton egyetemről. Hétköznap New York-ba jártak városnézni, hétvégente viszont…..
Endrus Menni Amerika Washington DC 2011.09.16 01:44:00
Miami után elugrottunk egy hétvégére a fővárosba. 3 kollégámmal mentünk, kocsival, az út csak kb. 3,5 óra. A Capitoliummal kezdtük a városnézést, mit ne mondjak elég impozáns épület. Kifejezetten szépnek azért nem mondanám, de rendben van. Mivel jó nagy és egy dombon van,…..
Legutóbbi posztomban direkt nem említettem, hogy hogyan jöttünk vissza a Bahamákról. Úgy, hogy eltöltöttünk még két napot Miami-ban! Sajnos nem volt túl fényes az idő, első nap még esett is. Én nem is nagyon bántam, úgyis kellően leégtem az előző nap. Nos, Miami-ról annyit…..
Endrus Menni Amerika Grand Bahama 2011.09.02 04:38:00
Itt a nyár vége, de még előtte tettünk egy jó nagy utazást Ritával, méghozzá átruccantunk a Bahamákra :) Huh, kicsit meredek ötletnek tűnhet, de valójában nincs is olyan messze. Floridából hajóval pár óra alatt elérhető, szóval ezt az utat választottuk. Persze okosan…..
Janóék épp itt vannak New York-ban két hétig, így szombaton és vasárnap is felugrottunk és egész hétvégén együtt jártuk a várost. Az alábbi kép Staten Island-en készült és senki sem tudja, hogy mi lehet a jó öreg barna papírzacskóban. Első dolgunk volt, hogy felmenjünk…..
Eddigi legnagyobb kirándulásunkat tettük, fel északra egészen Bostonig. Az út kb. 5 óra kocsival, persze végig autópályán. Mondanom se kell, hogy többször majdnem balesetünk volt. Ezek az amcsik nem tudnak vezetni. Követési távolság 120-nál 3 méter aztán valaki meg satuzik egyet…..
Nos, a blog.hu különféle technikai gondjai miatt nem tudtam megírni ezt a posztot korábban, elnézést. A lényeg, hogy megint voltunk Philadelphiában (illetve Rita most először) és alaposan körbejártuk amit kellett. Ami talán a legfontosabb, hogy megnyaltuk a Liberty Bell-t (Szabadság…..
Endrus Menni Amerika Atlantic City 2011.07.27 04:23:00
Szombaton elmentünk Atlantic City-be, ami (nem meglepő módon) az Atlanti óceán partján van, de olyannyira, hogy a strand mellett közvetlenül emelkednek a sokemeletes kaszinóépületek. Merthogy a keleti parton itt van a legtöbb kaszinó, olyan a város mint egy kisebb Las Vegas.Ezt a…..
Szerda este elmentünk Hoboken-be, ami New York mellett van, a Hudson folyó túloldalán. Közvetlenül a vízparton van egy park, és aznap este mozifilmet vetítettek , mégpedig  a Social Network című egyébként nagyon jó alkotást. Sok más intern-nel együtt néztük meg. Ami…..
Valamit írnom kell a blogra, nehogy már ne legyen poszt egy hétig.Nos, már több mint egy hónapja itt vagyok az USA-ban, ez az egyhatoda a teljes ittlétemnek. Még mindig nagyon tetszik az ország, tiszta amerika :DAzért a honvágy is kezd gyötörni, pláne, hogy olvasok a nyári…..
Endrus Menni Amerika Jersey Shore! 2011.07.12 03:42:00
Szombaton elugrottunk egy kicsit Belmar-ba, ami Jersey Shore-on van. Így hívják New Jersey állam tengerpartját. Azaz óceánpartját inkább.Kora délután egy egyetemi öregdiák találkozóra mentünk jó sokan, mert az egyik kolléga a Rutgers egyetemen végzett és elhívott miket. Jó buli…..
Endrus Menni Amerika Új kocsim van 2011.07.08 03:16:00
Lecseréltem a régi fos kocsimat egy jobbra! Íme:Ugye tudjuk, hogy milyen ratyi kocsim volt ezelőtt. Ronda volt, gyenge motorral, de legalább zabálta a benzint, nem volt benne központi zár, se riasztó, se elektromos ablak, úthibákon rázott mint állat, miközben kanyarban állandó…..
235 éves lett az Egyesült Államok! Boldog szülinapot neki. Minden évben július 4.-én van ez a remek szülinap (aki esetleg nem tudná), és idén úgy gondoltam, hogy New York City lenne az ideális hely az ünneplésre. Ha már ott vagyunk, akkor meg körül is nézünk egy kicsit. Az…..
Endrus Menni Amerika Megjött Rita! 2011.06.29 03:49:00
Vasárnap este megérkezett Rita! Kimentem érte a reptérre (JFK) és lőttem pár fotót útközben.Annyit kell tudni, hogy nem vezethetek New York városában, mert a biztosításom oda nem szól (állat mód vezetnek az emberek), tehát Jersey City-ben leraktam a kocsit, és metróval mentem ki…..
Kétségbeesett lakáskeresésemet siker koronázta, úgyhogy nem kell a híd alatt (esetleg a kocsimban) aludnom.Tényleg vicces, hogy az amerikaiak, miután feladtak egy hirdetést, nem veszik fel a telefont és nem válaszolnak e-mailekre. Illetve ketten írtak vissza, csak azok "fontos…..
Na, hát már több mint egy hete esz engem a fene itt Amerikában. Túl vagyok az első héten a melóban is, és azt kell, hogy mondjam, jobban érzem magam mint hittem volna. Az egyetlen para a szituban az, hogy még mindig nem sikerült kecót találnom. Ez azért vicces, mert pár napon belül…..
Nos, most hétfőn megkaptam életem első kocsiját. Igaz, hogy csak bérautó, de hát csak én használom, és kb 40 mérföld volt benne amikor megkaptam. Szóval még bejáratós. Na, hát előröl nem túl fenyegető, az tuti (btw, a háttérben a munkahelyem van). De persze hátulról se.Azt…..
Tettem egy kis kiruccanást a belvárosba, voltam a Nassau streeten (ez kb. a fő utca), meg benéztem az egyetem campusába... elég baba mindkettő. Konkrétan két mókussal is találkoztam a campuson, az egyiket majdnem meg is tudtam simogatni, nem volt túl félős. A többit mindenki képzelje…..
Endrus Menni Amerika Megérkeztem 2011.06.10 20:24:00
Nos, sikerült landolni a lehetőségek hazájában. Sajnos a fényképező akksija lemerült idő előtt, így New York-ról nem tudtam (még) képeket lőni. Persze javarészt a metróban voltam, viszont a World Trade Centernél (vagy inkább a helyénél) sétálgattam kicsit és hát... őőő…..
@font-face { font-family: "Calibri"; }p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal { margin: 0cm 0cm 10pt; line-height: 115%; font-size: 11pt; font-family: "Times New Roman"; }div.Section1 { page: Section1; }Azért választottam a Borgyógyászatot, mert a honlapjukon azt olvastam, hogy minden héten…..