Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tom Average

41 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vasárnap részt vettem a versenyen az Élesztőben. Jó hangulatban telt el a várakozás. Nagyon sok emberrel találkoztam és jókat beszélgettünk. Megérte várakozni, mert sikerült második helyet elérnem a savanyú sörök kategóriájában a Berliner Weisse típusú sörömmel. Nagyon…..
A Turizmus Műhely hallgatói minden félévben részt vesznek konferenciákon, szakmai előadásokon, workshopokon. Egy ilyen esemény beszámolóját olvashatjátok most, Takács Dorottya Katalin tollából. A rendezvény teljes programja IDE KATTINTVA olvasható A megnyitó reális képet adott…..
Tavaly még arról írtam, hogy, mint számon tartott sörös blogger, remek helyzetben érzem magam, hisz most már nem nekem kell az új sörök után futkosni, hanem már szoktam kóstolópalackokat kapni. Ami tavaly csak felsejlett, most már hatványozottan igaz, jelenleg kisüzemi főzetekben…..
Olyan korban élünk, ahol lassan már mindenkinek van legalább egy olyan ötlete, amelytől a meggazdagodást, a világ jobbá tételét és a sikert várja. Lelki szemeim előtt látom, ahogy ezek az emberek birtokukban az általuk korszakalkotónak hitt ötlettel hátradőlve ábrándoznak a…..
Utólag talán nem logikus, de az első londoni esténk első útja a camdeni Brewdog bárba vezetett, muszáj volt ellenőrizni mit tud mutatni a Brewdog kocsmafronton, mégis mi az, ami alátámasztja, hogy a 11 nagy-britanniai bár mellett hamarosan Tokiotól Sao Paolóig még 8-at nyitnak. A…..
Tom Average 2013.11.18 12:28:59
@TonyCaviar: én is viccnek írtam amit írtam. láthatóan pont olyan jól sikerült mint a te vicced. :P :S
Mese habbal Pár palack Csehország 2013.11.14 20:02:39
Nagy szerencse, ha valamelyik ismerős elutazik a közeli sörmekkába, mert azonnal rá lehet tapadni a szívókorongokkal, hogy ugyan már, pakoljon az autó csomagtartójába pár üveg sört. És persze, ha már azt bepakolta, tegyen már mellé még párat, legyen tíz-tizenöt üveg, úgysem…..
A második i.e. SMART beszélgetős estjén, volt BKF-es diákok előadását hallgathattuk meg, akik komoly sikereket tudhatnak magukénak a divatiparban. Számos kérdésre választ kaphattunk, többek közt, hogyan legyen saját divatmárkánk, hazai és külföldi vonatkoztatásokba is…..
A Kommunikáció és médiatudomány szak első éves hallgatói Kreatív írás órán több különböző témában kellett megírniuk az év végi feladatot. Horváth Kitti írása. Feladat Írja meg egy szerelem történetét mintegy 30 db sms-ben. Minden egyes sms-t ugyanaz a…..
A Kommunikáció és médiatudomány szak első éves hallgatói Kreatív írás órán több különböző témában kellett megírniuk az év végi feladatot. Szappanyos Anett írása. Feladat Írjon levelet annak a tanárának, akitől a legtöbbet szenvedett a középiskolában. Ne…..
A Kommunikáció és médiatudomány szak első éves hallgatói Kreatív írás órán több különböző témában kellett megírniuk az év végi feladatot. Alább Canadic Petra írása olvasható. Feladat Írjon levelet annak a tanárának, akitől a legtöbbet szenvedett a…..
BKF Kreatív karanténsziget 2012.06.21 15:11:00
Egy elhagyott szovjet laktanyába indult kilenc kommunikáció és média szakos MA és BA hallgató két oktatóval, hogy multimédiás projekten vegyenek részt Hollandiából, Lettországból és Finnországból érkező egyetemistákkal közösen. Kottász Adél beszámolója. Első…..
2012. június 1-8 között Dr. Irimiás Anna, a Turisztikai Kutatások Központjának vezetője, részt vett az UNESCO – Unitwin által szervezett „Tourism and Sustainable Development at World Heritage Sites” című nemzetközi konferencián Libreville-ben, Gabonban, ahol az „Approaches to…..
2012. március 27.-én a BKF Turisztikai Kutatások Központja a WeLoveBudapest közreműködésével workshopot szervezett, melynek központi témája a kommunikáció a turizmusban volt. „Giving customers a universe.”A program Jean-Christope Bonis, a CreativeWaves ötletgazdájának…..
BKF TDM szakirány 2012.03.14 21:58:00
Szívesen foglalkozol tervezéssel, kutatásokkal és elkötelezett vagy a hazai turizmus fellendítése és minőségi fejlesztése irányában? Akkor a TDM szakirányon a helyed!De kezdjük az elején: mi is maga a TDM? A betűszó a térségi desztinációs menedzsment kifejezést takarja. A TDM…..
BKF Egészségturizmus szakirány 2012.03.09 14:50:00
Ha az egészségturizmus kerül szóba, mindenki a híres magyar gyógyvizeket kezdi emlegetni, ám azt kevesen tudják, hogy ennél valójában sokkal többről van szó. Ez egy rendkívül szerteágazó terület, mely felöleli többek között az egészségügyi turizmust, a gyógyturizmust, a…..
BKF Hivatásturizmus szakirány 2012.03.09 14:34:00
Szereted a tradíciókat, ugyanakkor szeretnél naprakész szakmai tudásra szert tenni? Ha igen, a hivatásturizmus a te szakirányod!Hogy miről beszélek? A BKF hivatásturizmus szakiránya volt az első szakirány (az egészségturizmus mellett), mely Magyarországon a turizmus-vendéglátás…..
BKF Gasztronómia szakirány 2012.03.07 13:06:00
Tudtad, hogy a turizmusból származó árbevételek 2/3-át a vendéglátásban realizálják? Ezért is született meg a döntés a gasztronómia szakirány elindításáról, ami az elhelyezkedési lehetőségeknek igen széles spektrumát kínálja. A szakirányon végzettek a vendéglátás…..
Megkérdezted már valaha ismerőseidet, hogy szeretnének-e animátorok lenni? Nos, én igen, és a legtöbben azt válaszolták, hogy ők sajnos nem tudnak rajzolni. Szerencsére nekik sem kell elkeseredniük, hiszen ahhoz, hogy valaki animátor legyen nincs szükség rajztudásra. Amire viszont…..
Megkérdezted már valaha ismerőseidet, hogy szeretnének-e animátorok lenni? Nos, én igen, és a legtöbben azt válaszolták, hogy ők sajnos nem tudnak rajzolni. Szerencsére nekik sem kell elkeseredniük, hiszen ahhoz, hogy valaki animátor legyen nincs szükség rajztudásra. Amire viszont…..
December 8.-án került megrendezésre a Turizmus Plusz+ előadássorozat záróeseménye, Bánki Erik, az Országgyűlés Sport-és turizmusbizottság elnökének, valamint dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármesterének részvételével a KarrierCentrum szervezésében.Az eseményt dr. Papcsák…..
2007 októberében nyílt meg az Oktogon mellett, az Eötvös utcában az EasyHotel Oktogon, az EasyHotel lánc első, és egyetlen magyarországi tagja. Itt jártunk.Vajon mi minden rejtőzhet egy belvárosi bérház kapuja mögött? 21. századi hippik, járókeretes nyugdíjasok, elborult…..
2007 októberében nyílt meg az Oktogon mellett, az Eötvös utcában az EasyHotel Oktogon, az EasyHotel lánc első, és egyetlen magyarországi tagja. Itt jártunk.Vajon mi minden rejtőzhet egy belvárosi bérház kapuja mögött? 21. századi hippik, járókeretes nyugdíjasok, elborult…..
Augusztusban a Velencei Biennálen, az egyik legrangosabb képzőművészeti fesztiválon járt a BKF-es hallgatók és Az Év Kreatív Ígérete verseny győzteseiből álló csoport. A szakmai kirándulást Barabás Márton, a BKF tanára vezette, vele beszélgettünk az utazás tanulságairól.…..
Halk, ám annál élesebb hang törte meg édes álmomat, próbáltam értelmezni a számokat, amiket a telefonomon láttam: 4:30… Te jó ég… Bökdöstem Fatit, mutattam neki is, majd érkezett is a reakció: „Én inkább alszom”. Oké, én is aludtam volna, de a tudat,…..
Az Év Kreatív Ígérete 2011-es díjazottjai nyereményként a Velencei Biennáléra mehettek két napos tanulmányútra, ahová elkísérték őket a BKF lelkes művészhallgatói is. Bálint Zsófi szóban, Valicsek Éva és Tímár Gergely képben dokumentálta az utat. Az ő benyomásaikat…..