Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fesztiválozó

5 bejegyzést írt és 258 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A legnagyobb brit hadvezérek listájára rendszerint felkerül egy itthon többnyire ismeretlen tábornagy, akivel kapcsolatban a kommentárok minden esetben kiemelik, hogy a legtöbb kollégájával ellentétben egy meglepően normális, önkritikus és jó humorú figura volt, aki emellett az ellenség „mentális…..
fesztiválozó 2021.03.05 19:16:45
A Clos de Los Siete Michel Rolland Argentínában fogant szerelemgyereke, egy közös vállalkozás eredménye. A francia sztárborász 1988-ban, első argentínai útja során arra a meggyőződésre jutott, hogy az általa bejárt, Mendoza közelében található terület, a kavicsos, köves, agyagos talaj, a sok…..
CouchSurfing A monogámia halott? 2016.05.12 09:19:27
Kathy (30) megérkezett San Franciscóból, a száznegyvenkilencedik vendégemnek derékig érő szőke haja a feje tetejére volt csavarva. Négy estét volt a vendégem. Másnap megkérdezte, hogy van-e leszbikus bár Budapesten, ahova elmehetnénk. Utánaérdeklődtem online és offline csatornákon, de az derült ki,…..
fesztiválozó 2016.05.13 11:56:20
@A80: Elárulom, hogy a kereszténység megjelenés előtt (tekintsük most ezt a monogámia itteni elterjedésének fő okaként) is voltak jól működő társadalmak, amik a maitól eltérően értelmezték a család fogalmát. Ilyen talán nem is volt, hiszen a családnál nagyobb közösségben, törzsekben gondolkodtak. A törzs együtt nevelte a gyerekeket, és nem nagyon volt monogámia. A nagy kérdés szerintem, hogy mikor voltak boldogabbak az emberek? Ha érdekel a téma, ajánlom ezt a könyvet: Yuval Noah Harari: Sapiens - Az emberiség rövid története
sixx: Hamarosan elkezdődik a Viasat3 pucéremberes realityje, aminek beharangozó posztjára 1 117 000 alkalommal kattintottak a kedves olvasók a comment:comon, ezzel abszolút blog.hu- és valószínűleg magyar internetes rekordot is felállítva, mármint egy posztra lebontva értve. Köszönjük szépen,…..
fesztiválozó 2016.04.26 10:58:46
@parazita666: Szerintem az egy sima vérfasz, nem pedig húsfasz! :)
Az, hogy egy 77 embert lemészároló neonáci tömeggyilkost háromszobás luxuslakosztályba zárnak, már csak mifelénk, Európa barbár és elmaradott alvégén készteti hörgésre az embereket. Aztán ez a figura megnyeri az embertelen tartási körülmények miatt indított perét a norvég állam ellen. Én pedig azt…..
Meat Blog Hagymalekvár 2015.12.15 20:23:43
  A hagymalekvár eredendően egy francia találmány, de ettől függetlenül a világ szinte minden konyhájában használják köretként vagy feltétként.A saját verzióm kicsit eltér a tradicionális hagymalekvár receptektől amiben balzsamecet, vörösbor és némi kakukkfű is szerepel…..
Ez a poszt egy kicsit keményebb hangú lesz a megszokottnál de úgy tapasztalom hogy mostanában a hülyeség tort ül a józan ész felett és muszáj kicsit helyretenni a dolgokat. Igen megint a bevándorlásról és a terrorizmusról írok. Azon nem csodálkozok hogy sokan a bevándorlást…..
fesztiválozó 2015.11.30 17:05:02
@maxval bircaman BircaHang Média: Egy sokszínű ország nem gyenge. Soha nem lesz olyan prosperáló időszaka Közép-Kelet-Euróőának, mint a Monarchia idején volt. Az igen sikeres államalakulatként működő Osztrák-Magyar Monarchiának a szétesését sem önmagában a sokszínűség okozta, hanem az, hogy a különböző népcsoportok hangadói hirtelen ellenállhatatlan vágyat kezdtek érezni az iránt, hogy nemzetállamokat hozzanak létre,. a birka nép meg követte őket. Az alakulat szét is esett. Orbán elszántan védi, sőt, növelné a nemzetállamok hatáskörét az EU-val szemben. A logikus végkövetkeztetést mindenki tegye meg maga....
Mindenki meg van őrülve az új kanadai kormánytól. Első körben a miniszterelnök került a középpontba, a bölcsész, akit Nixon már 43 éve miniszterelnöknek látott. Fantasztikus, tényleg, bár megjegyezném, hogy Magyarországnak is volt már bölcsész miniszterelnöke, és azt…..
fesztiválozó 2015.11.09 16:14:08
@♔bаtyu♔: Szerintem a liberalizmus és a bevándorlók szelektációja nem zárja ki egymást. Bár nyilván te jobban képben vagy a liberalizmusról, mindig olyan okos dolgokat tulajdonítasz neki. ;)
fesztiválozó 2015.11.09 16:15:16
@fesztiválozó: Nem szelektációt akartam írni, hanem szelektálást. Bocsánat!
fesztiválozó 2015.11.09 16:30:58
@♔bаtyu♔: Sajnos igazad van... Nagy bánatomra Magyarországon sok olyan is liberálisnak nevezi magát, akinek semmi köze nincs hozzá.
Varánusz Amerika újra támad 2015.10.29 09:20:53
Vártam, hogy reggelre kelve vezető hír lesz, hogy Mr. Ananászháré kirángatta az ágyból Colleen Bellt, becitálta a külügybe, hogy elmondhassa mennyire nem értünk egyet azzal amit összehordott. De semmi. Pedig Petya a szomszéd államok prominenseit egy rosszalló…..
fesztiválozó 2015.10.29 16:19:52
@Kivlov: Előre bocsátom, hogy ez nem csak neked szól.

Szerintem amíg egyes emberek ilyen véleményeket fogalmaznak meg másokkal szemben pusztán amiatt, mert egyes dolgokról másképp vélekednek, vagy oldalakra bontják az országot (árkokat ásnak) és ezeknek az oldalaknak a megnevezésekor különböző gúnyneveket, szitokszavakat (retkek, liberók, libsik, fidesznyik, orbánista, stb) használnak, addig maradunk itt a gányban.
fesztiválozó 2015.10.29 16:21:28
@fesztiválozó: Bocsánat, ezt talán inkább "huzzadneki shakespeare"-nek kellett volna címeznem. Mentségemre szóljon, hogy előbb olvastam a te bejegyzésed, amiről eszembe jutott az, amit írtam.
fesztiválozó 2015.10.29 16:46:21
@huzzadneki shakespeare: Ez az "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" gondolkodás soha nem fog konstruktív vitákhoz vezetni...

Addig, amíg ez nem változik, marad a kölcsönös vagdalkozás, amiben értelmes, kulturált ember szerintem nem szívesen vesz részt.

A magam részéről igyekszem mindig úgy fogalmazni, hogy más személyét vagy érzéseit ne sértse.
Már régóta szerettem volna írni egy cikket, mely bemutatja a Kecskemét-Puchberg közötti utazásomat, hogy a barátoknak és az ismerősöknek is megmutathassam, milyen is ingázni Magyarország és Ausztria között. Eddig azonban, február óta még nem sikerült kétszer ugyanúgy kijutnom…..
fesztiválozó 2015.09.09 14:34:48
@Réka ‎: Jó, igazad van, nem egyértelmű a rasszizmusod. Én ebből a mondatodból következtettem: "Elviszlek titeket kirándulni: nézzétek meg, hogyan élnek az 1-2-5-10 éve érkezett "menekültek". Aztán lássuk, merre változik a véleményetek, mert hogy a kirándulás után már soha nem lesztek ugyanazok, mint előtte, azt garantálom." Persze az is lehet, hogy ha rasszistákat viszel, a kirándulás után nem lesznek azok.

Tájékozott emberként pedig tisztában vagyok azzal, hogy Svédországban nem egy sikertörténet az integráció, mégis ott akarsz élni, amit akkor végképp nem értek. Ezért mertem megkérdezni, hogy akkor miért akarsz ott letelepedni. Persze ez magánügy, de te mégis írsz a blogodban erről, emiatt merészeltem megkérdezni.
fesztiválozó 2015.09.09 17:01:53
@Réka ‎: Mivel nem érvelési hiba, ezért nem bunkóság, és emiatt nem kéne, hogy elmenjen a kedved a vitától, ami szerintem eddig konstruktív (volt). A te személyeskedéseidet - amiknek az érveléshez sok köze nem volt - pedig betudtam az enyémre adott válaszkén, ezért nem is bántódtam meg miatta...

Már másodszor írom le, hogy nem vádollak rasszizmussal, de az biztos, hogy a politikai korrektségeden még van mit javítani, ha már ilyen érzékeny témákban próbálod az álláspontodat bemutatni. Mire gondolok?

Például erre a mondatodra:

"rávilágítok, hogy a magukat menekültnek vallók közül rengetegnek (nem mindnek, de túl soknak) eszében sincs dolgozni és beilleszkedni és kb minden erejével a befogadó ország bomlasztásán és rombolásán munkálkodik, kurvára semmi köze a rasszizmushoz". Honnan tudod, hogy rengeteg ilyen van? Talán beszéltél egy reprezentatív mintányi menekülttel, és az ezt az eredményt hozta ki? Kb. ez lett volna korrekt: "köztük is vannak olyanok, akik naplopók, mint ahogy a svédek között is vannak ilyenek."

Vagy ott van a már emlegetett meghívásod a menekültek megnézésére, ami enyhén áthallásos.

A lényeg, hogy értem és megértem a fenntartásaidat, csak azok tálalását nem.

További szép napot!
A legutóbbi Nők Lapja Konyha melléklete egy gyerekeknek szóló receptfüzet volt. Naná, hogy abban találtam ezt a receptet, és alig vártam, hogy elmúljon az őrült hét és hévégén megcsináljam a sütés nélküli túrótortát. Nekem ez a rekreáció. Meg a töltött kagylótészta,…..
Ass blaster Megvilágosodás... 2013.08.11 19:23:09
A mai írás arról szól hogy meghívást kaptunk a vidéki Angliába egy, itt az interneten megismert kedves családhoz. Szólhatna ez az írás arról hogy látogatást tettünk egy fiatal magyar házaspárnál akik csodálatos környezetben élnek vidéken,teljes harmóniában egymással és az…..
fesztiválozó 2015.04.30 12:47:20
@Csige791: Ez azért hazugság. Persze a forrás nem fog meggyőzni, hiszen Népszabis, de hátha: nol.hu/belfold/20110523-megelhetesi_legenda-1078161
Vannak országok, ahol a mai napig törvényes a házastársak közti szexuális erőszak, akad olyan hely is, ahol a nő nem mondhat nemet az ágyban és van, ahol az emberrablást nem büntetik, ha utána a férfi elveszi a nőt. Kezdjük Indiában, ahol egy 2013-mas törvény gyakorlatilag…..
fesztiválozó 2015.02.19 08:59:22
@Girhes Joe: Te biztos, hogy Európában élsz? Mondj már egy szerinted "trendi" megmondóembert, aki ilyet mondott a házasságról!
Az illiberalizmus igézetében egymásra talált az autokratikus hajlamú fideszes hatalmi központ és a társadalomnak az a -- döntően -- két része, amely vagy a könnyű pénz lehetőségét látta a hatalmi központ kiszolgálásában, vagy menekült a kapitalizmus teljesítményelvű…..
fesztiválozó 2014.12.19 21:42:37
@mikka: Fingod nincs a liberalizmusról, mi? Szerintem többet kéne a témában olvasnod, talán még nem késő...
Néhány nap különbséggel hárman is elhagyták az alapítók közül Fodor Gábor Magyar Liberális Pártját. Az Egyenlítő több egymástól független forrása szerint Popper Gábor azért hagyta ott Fodorékat, mert a pártelnök nem tudta igazolni, hogy nem a Fidesz pénzelte a párt őszi…..
fesztiválozó 2014.12.09 01:05:46
@Krisz11: Kifejtenéd, hogy mi undorít az eszmében?
Mert szerintem kb. annyira vagy képben a fogalommal kapcsolatban, mint Vona Gábor (semennyire), aki szerint "A liberalizmusnak az a lényege, hogy minden ugyanolyan értékes, minden egyenlő. " (Forrás: www.origo.hu/valasztas2014/20140403-valasztas-2014-interju-vona-gaborral-a-jobbik-elnokevel.html)

Az is szomorú, hogy egy pártvezető alapvető fogalmakkal sincs tisztába...
Aki látta a NAV elnökének Szabadság téri performanszát, nem feledheti Vida Ildikó sértett arckifejezését. Az adóhivatal vezetője egyszerűen nem tért magához azóta, hogy kiderült, van erősebb nagyúr Varga Mihálynál, illetve Orbán Viktornál. Ami ennél is jobban szíven ütötte…..
Nem azért, mert a kedvünkbe akar járni, vagy mert pénzt akar keresni, hanem azért, mert nem akar a fogolydilemma nevű játékban veszíteni. A fogolydilemma nevű játékelméleti kérdés lényege ugyanis, hogy kooperációval közepes mértékben lehet nyerni, míg aki nem működik együtt…..
fesztiválozó 2014.11.13 16:53:27
@polyvinyl: Nem tudom hol élsz, de attól, hogy vidéken, még nem jelentheted ki megalapozottan azt, hogy "Ez vidéken egészen biztosan nem igaz. Márpedig a lakosság 80%-a vidéken lakik."
Már csak azért sem, mert én is vidéken éltem, de nekem az a tapasztalatom, hogy a megyeszékhelyeken lévő hiperekbe 30-40 km-es körzetből rengetegen mennek vásárolni. Szóval ezt az érvet el lehet felejteni.

Amúgy a 40000 főnél nagyobb településen élők száma kb 3,6 millió ember, az ottani vásárlási szokások inkább városiasak.

Lényeg a lényeg, sokkal megalapozottabban kellene érvelned, nem megérzésekre kellene hagyatkoznod. :)
Kezdem azt hinni, hogy törvénymódosító javaslatot csak olyan kisiparos tehet, aki azon a héten elfelejtette bevenni a gyógyszerét rögeszme és abszurditás ellen. Naponta legalább egyszer sikerül meglepni a Fidesz-KDNP csoportnak agyament ötleteikkel. Mikor az ember azt hinné, hogy nem…..
Magyaridióta Magenta színű álom 2014.06.06 00:22:50
Követve a hiszteroliberálbolseviki blogolás hagyományait, most annak kellene következni, hogy így a Telekom, meg úgy a Lázár és ígymegúgy az Origo, meg a sajtószabadság. Ezzel szemben a helyzet az (hogy drágajóBolgárúrra is utaljunk), hogy a sztori minden szereplőjének…..
fesztiválozó 2014.06.07 12:26:58
@Pipas: Honnan tudod, hogy Medvének milyen a pártszimpátiája? Látnok vagy? Lehet, hogy egy olyan Fideszes, aki még tud gondolkodni, és józanul értékelni dolgokat, vagy simán csak egy értelmiségi. Ellentétben veled...
fesztiválozó 2014.06.07 12:40:17
@biobender: Én alapvetően pozitívan állok az emberekhez. Persze lehet, hogy ez butaság a részemről, de ez van, és nem is szeretnék ezen változtatni. Már csak azért sem, mert szerintem ez a hozzáállás tud előrevinni bármilyen ügyet. Sokkal előrébb állna az ország minden tekintetben, ha a politikusaink is ezen elv mentén tevékenykednének. Ja, és közben szem előtt tartanák azt, hogy az ország jobbítása a fő cél. Sajnos ez a cél szerintem a politikai csatározások között már elveszett...
Sokszor mondják, hogy oda kell figyelni a fiatalokra, mert az ő kezükben van a jövő alakulása. Az Y és Z generációról szóló kutatások, riportok és cikkek zápora kopog a homlokunkon, melyekben előszeretettel emlegetik az ifjúságot flegma virtuálzombikként, akik utálnak olvasni…..
fesztiválozó 2014.05.16 15:21:14
@midnight coder: Ha fogalmad sincs valamiről, miért írsz véleményt? Ennyire futja az "önálló gondolataiddal"?

Nem mellesleg azt sem tudod, mit jelet az a szó, hogy ideológia. De ha ez nincs is így, érteni biztos nem érted.
Olvasom, hogy Illés Zoltán 1998 óta másolja a vagyonnyilatkozatát. Most komolyan, minek kellene történnie ahhoz, hogy végre legyen következménye a dolgoknak Magyarországon?..
Gondolom, hamarosan megint aktuális lesz, hogy a képviselők fizetését (saját maguk) megigazítsák az ország egyre kimagaslóbb teljesítményével szoros összhangban.  Ez Angliában is kiemelt kérdés, a megoldást pedig egész hasonlóan képzelték el és valósították meg.  Aztán…..
A magyar televíziózás virágkorát éli ezekben a napokban – már ami a riporteri szereptévesztést és az objektivitás unortodox felfogását illeti. Hihetetlen erős mezőny gyűlt össze a pezsgő színtéren, de vajon ki gurította közülük a legnagyobbat? Obersovszky Péter? Kálmán…..
fesztiválozó 2014.04.11 13:27:37
Legyen rend! Vagyonnyilatkozatok 2014.04.11 10:34:47
Mostanában rengeteget olvashatunk arról, hogy a politikusaink milyen szabadon értelmezik a rájuk rótt vagyonbevallási nyilatkozattétel kötelezettségét. Ami miatt pont ma írom meg ezt a bejegyzést, az a Rogán Valéria kapcsán megjelent cikk. Szeretném leszögezni, hogy mennyire…..