Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Reactor

32 bejegyzést írt és 3321 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Egy éve hunyt el Tamás Gáspár Miklós, ennek emlékére a Partizán közzétett egy 2020-ban készített, eleddig kiadatlan interjút. Esküszöm: minden egyes mondatnál a falat kapartam. TGM kapcsán mindig az a kérdés motoszkált bennem, hogy egy ennyire művelt, s hitem szerint jó szándékú ember miként…..
Reactor 2024.04.12 01:30:01
@Tesz vesz XVI.: Gyerekrabszolgák még Rómában sem voltak, tehát igen, ez 100%-ban a kapitalizmus találmánya. Az semmit nem jelent, hogy a dánok vagy a norvégok esetleg nem vették át ezt a gyakorlatot...a franciák meg igen. Indiában a bazinagy kapitalizmusban mái napig dívik a gyermekmunka 1 dollárért, gyakran még annyiért se, és ha a fejükre is szakad a gyár, akkor se engedik ki őket (bőven volt gyerekmunkás aki évekig a kék eget se látta).
Ennél speciel Kína önkéntes alapú gyermekmunkája sokkal jobb. És különben is, ne azzal akard már mosdatni a kapitalizmust, hogy "hádde a komenisták így meg úgy"...pontosan ezt csinálja a bloggazda is minden ilyen jellegű témánál, akit annyira utálsz, deeeee azért most mégis beszállsz a szavalókórusába :D
Ja, szóval maradjunk annyiban sz'tem, hogy itt nem nekem vannak gondjaim a pályára rálátással. Pláne hogy még a fejed is elfordítod, hogy oda se nézz, ne is lásd.

Akkor meg egyszer: a kiotói egyezményt azért hoztam fel, hogy szemléltessem: MINDEN törvény, tervezet, egyezmény, kiskutyafasza karikára vágva pontosan annyit ér, amennyit be is tartanak belőle a felek. Felhozhattam volna a finn-szovjet megnemtámadásit is, vagy akármit. Ha az adott rendelkezést mindenki úgy rúgja fel, ahogy akarja, mert semmi retorzióval nem jár, akkor mi értelme van? A berlini falat mi értelme volt fenntartani, amikor légihíddal kapta az endéká a cuccost? Szólni kellett volna azoknak a hülye krautoknak, hogy ne bontsák le, legalább a nyugati szelet megfogja kissé, nem fúj át annyira a városon :DDDDDDDDDD
Reactor 2024.04.18 18:22:19
@Tesz vesz XVIII.: Akkor tehát ennek szellemében bízvást megállapíthatjuk: idehaza nincs jogállamiság. Helyes, legalább ebben nincs köztünk vita.

A szín az szín. A sugárzás meg sugárzás. A Mini Riga még nem lesz velocipéd attól, hogy annak is két kereke van.

Ez továbbra sem cáfolat, hogy "teljes képtelenséget állítasz". Ez az egyszeri parasztbácsi sajátja, aki találkozik az állatkertben a zsiráffal, és kapásból rávágja: "ilyen állat márpedig nincs". A zsiráf pedig eközben boldogan létezik, köszöni szépen.

Az árakat - kapaszkodj meg jól - ŐSIDŐK óta a kereslet-kínálat határozta meg. Ez már jóval a feudalizmus előtt is így volt, szóval ez rohadtul nem kapitalista találmány. A fogyasztás visszaesése vagy a szén Ausztráliában továbbra is irreleváns a témát tekintve. Felhozhatod a lánchegységek keletkezését, vagy éppen a globigerinák továbbfejlődését is, ezek is kb. ennyire lesznek relevánsak.

Konkrétan azt írtad: "az hogy keverni valamit néha...". Jó, és mit mivel? Ezt mi alapján döntöd el? Hogyan disztingválsz? Teljesen mindegy amúgy: a megoldásoddal kapásból lesz egy kis probléma - ha besegítesz az egyik oldalnak, a másik oldallal lesz kibaszva, eredő tehát 0. Más kitűnő ötlet esetleg?

Valóban voltak Rómában gyerekrabszolgák - egy ideig - viszont a számuk elenyésző volt összevetve a mai Indiával. Ráadásul Pius be is szüntette a gyerekrabszolgaságot egyszer s mindenkorra, mert annyi esze még neki is volt, hogy lássa: baromi kontraproduktív. A mai felvilágosult modern embernek, úgy látszik, nincs. Ja, amúgy pedig a rabszolga nem fizetésért dolgozott, nem is örömében, hanem kényszerből, hogy a gazdája ne ölje le, szóval kicsit csúsztatásszagú a prédikációd, én ugyanis gyermekmunkát írtam, ez pedig bizony a kapitalizmus találmánya volt.

Felsoroltam négy-öt szakember nevét is korábban, ha jól emlékszem. Most én játszom azt, amit te: olvass vissza és keresd ki! Ott van, az ne aggódj. Nem fogok másfél százezer oldalt kitöltő irodalomanyagot begépelni ide, csak hogy meggyőzzelek, úgyhogy barátom, magad uram ha szolgád nincs: elmész könyvtárba, akár elektronikusba is, és kikölcsönzöd őket. Aztán elolvasod. Aztán megpróbálod felfogni is. Soknak sajna-bajna nincs magyar fordítása, úgyhogy némi nyelvtudás is szükségeltetik, de ahogy a matekhoz se, ezekhez se vezet királyi út. Nekem nem kötelességem könyvtárnyi méretű irodalommal ellátni téged, pluszban még le is fordítani azt. Ha kifizeted nekem, az persze más, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ennyire azért nem érdekel a téma...
Azon pedig jót kacagtam, hogy "tekintélyelvűnek" állítod be az ő életművüket, munkájukat, bezzeg mikor itt fényesre nyalod a rövidlátó idióta Keynes seggét, hogy csillog-villog már mint a legtüzesebb drágakő, aaaaaaaaz nem tekintélyelvűségen alapul! Egy inci-fincit se :DDD Azt írta amit hallani akarsz, tehát számodra ő a kisisten, mindenki más hozzá nem értő hülye, dilettáns, sőt hazug! Tudod mit mond erre a míves angol? Confirmation bias. És barátom, te vastagon benne vagy.

en.wikipedia.org/wiki/Confirmation_bias

És akkor még te vádolsz engem ugyanezzel, mert kételkedni merészeltem a dogmákban, és elolvastam négy-öt ellenkező véleményű szakértő munkáit is :D ez oszt igen, ötszáz évvel korábban remek inkvizitor lett volna belőled! Galilei-t és Lemaitre-t szép aranybarnára sütögetted volna :D

Ha még ennyi idő után se esett le neked, miért a profitkényszer/növekedéskényszer az EGYIK alapja a legutolsó kapitalizmusnak is, leírom - még egyszer utoljára - egy olyan példával, amit még egy autista kisegítőiskolás is fel tud fogni:
Van "XY" cég és van "Z" cég. Mindkettőnek az az érdeke, hogy a vásárló tőlük vásároljon, mert ha nem teszi, nincs lóvé, bezár a cég, és senki nem kap egy kanyit se: se a vezérigazgató, se a melós.
A varázslatos kulcssszó az INNOVÁCIÓ. És az innováció, kedves kis komám, az pízmagba kerül. Sok pénzbe. Sok-sok pénzbe, és egy pindurkát még annál is többe.
Mi van, ha nincs innováció? Ha "XY" cég alkalmaz innovációt, "Z" cég meg nem, akkor "XY" cég szépen elszipkázza a vásárlókat a "Z" cég elől. Ha a "Z" cég nem ad ki 3-in-1 kávét, négyszeres védelmet garantáló fogkrémet, hét nyelven beszélő bajuszkötőt, akkor piacot veszít és lehúzhatja a rolót. Tehát "Z" cég rá van kényszerülve, hogy túllicitálja "XY" céget innováció terén, és őhozzá jöjjenek vásárolni. Ez persze fáj "XY" cégnek, mert csökkennek a bevételek, nosza, ő is alkalmaz egy hatalmas kanál innovációt, legalábbis "Z" cégnél többet, hogy megint tőlük vegyenek. És ez a sok-sok alkalmazott innováció mind-mind pénzbe kerül. Íme a létező legdedósabb magyarázat arra, miért van MINDEN kapitalizmusban kivétel nélkül profitkényszer.
Ezt most vagy megtanulod kibetűzni és felfogni, vagy hülyén halsz meg. Nekem végülis mindegy.

Nos, íme az első konkrét a sok közül (a többi is ott van tételesen felsorolva, ha visszaolvasol). Hajrá, nevezd szalonképtelen baromságnak! A korom az megint irreleváns a témában: 80 éves aggastyánként is bátran beszélhetsz hülyeségeket.
Reactor 2024.04.18 18:35:28
@Tesz vesz XVIII.: Ennél konkrétabban nem tudom leírni, miért volt Keynes tökkelütött. Cáfolni azóta se sikerült, csak a szar ömlik a szádból, mint a Niagara. Egy az egyben Brendel Mátyás, mondom. Azzal hogy vörös fejjel ütöd az asztalt hogy márpedignekemvanigazam tedrogosanalfabétautcaseprő, max. azt éred el hogy kiröhöglek. Eddig semmit nem cáfoltál meg, csak bugyborikáló szájjal, hőbörögve hajtogatod a magadét, mint a papagáj. Amúgy az külön cuki, hogy azt is elküldöd a jó kurva anyjába, akivel amúgy minimum 80%-ban egyetértesz :DDD Aztán meg kamillázol nagyokat, hogy "itt mindenki hülye, én vagyok helikopter egyedül, azannya, hát emmeg hogy leheCCSéges..."

A pénzfedezetről is írtam, persze elegánsan lesöpörted az asztalról, me' olyan nincs, hogy neked ne lenne igazad valamiben. Az értelmiségi kommunikációhoz pediglen még annyi közöd sincs, mint a dobostortának a ritmusérzékhez. A khm..."tudásoddal" pedig akkor érvelj, kérlek, ha már kinőttél abból, hogy konkrét tényeket hazugságnak meg drogos baromságnak minősítesz, csak mert nem tetszenek neked.

Volt az aranyfedezettel is adósság, igen, az se volt 100%-ban tökéletes. Ennek soha nem is állítottam az ellenkezőjét. Ennél viszont, hogy már több emberöltő óta fiktív nyereségből tartjuk fent ezt a szarból épült várat, még így is SOKKAL jobb volt.
"Az összes közgazdász" aszongya... :DDDDDDDD Feljogosítva érzed magad a falka nevében nyilatkozni? Vagy csak simán önteltség? Tegyék meg tétjeiket, hölgyeim és uraim...
Azóta sem olvastál egy betűt se az általam citált, ellentétes véleményű szerzőkről - de még ha olvasnál is, azokra is kapásból rávágnád, hogy hülyék, hozzánemértők, drogos utcaseprők, Keynes az Isten, amit ő mondott, az meg vagyon mondva :DDD

Látom, csodásan érzed magad a magad köré álmodott buborékban, lebegsz vígan a rózsaszín fellegek között, és kínosan ügyelsz rá, nehogy kilukkanjon az a buborék...még a végén a csúnya földre pottyannál, és megütnéd a kis bokádat.
Annyira, hogy fel se kelsz többet.
  Őszintén bevallom, hogy egy hete még én is azt gondoltam: Magyar Péter sorsa pont ugyanaz lesz, mint az eddigi ellenzéki messiás-jelölteknek, Jakab Péternek, vagy épp MZP-nek: rövid tündöklés, majd gyors zuhanás a semmibe, hogy soha többé meg se említsük őket, mint komolyan vehető politikai…..
Reactor 2024.04.09 22:16:55
@Boldeone2: Ehe, miből gondolod hogy a háttérhatalomnak a nagyobb rend, és nem a minél nagyobb káosz az érdeke?
Hogy hol van ilyen? Globálisan.
Reactor 2024.04.10 12:12:17
@Boldeone2: Őket ez nem különösebben érdekli, tekintve, hogy majd a társadalom - azaz mi - fizetik meg az árát. Na ezért kell megszabadulni tőlük, lehetőleg már tegnap.
  Pár napja parázs vitát folytattam egyik jóbarátommal. Amit tudni kell róla: közgazdász diplomával és kifejezetten magas intelligenciahányadossal bír, továbbá nagyon nem rajong a Fideszért. A téma a jobboldal politikai kommunikációja volt, amely számára kifejezetten ellenszenves. Példaként a sok…..
Reactor 2024.04.08 22:02:03
@Boldeone2: A Jegyzőkönyv állításait mindenesetre idáig még senki nem tudta hitelt érdemlően megcáfolni. Az, hogy "há' ez hülyeség", "ez hazugság", "kurvaanyádat hülye konteós", ezek nem cáfolatok.
                       „Míg fölértem hozzá, legalább 4x csörgött rám, de tömegközlekedtem (hát autóm sincs,) ő elkezdett poharazni, és teljesen elázott, mire megérkeztem” – Az is kínos lehet, ha saját lakás hiányában a családi házban intézi valaki a találkozókat, de az még kínosabb, ha egyes nők…..
Reactor 2024.04.03 20:12:13
@Lorrh: A lány nem ugyanazt csinálja? :D No, hát akkor az egyenjogúság jegyében a "pasee" is terpeszkedhet odahaza anyucinál. Ha komolyan gondolják a külön lakást, azt teremtsék meg közösen. Mert az, hogy a csajééé rádumálja a párját egy hitelre, három emberöltőnyi adósságba veri őt, aztán esetleg 3-4 év múlva lelép, ugyanolyan szintű geciség, mint amikor a "pasee" lép le az asszony mellől (a nőnek a legritkább esetben adnak hitelt, mert többnyire a szülinapos bögréjén kívűl más fedezete nincs).
Reactor 2024.04.04 20:39:13
@Lorrh: Igen, HA közösen veszik. Erre kb. annyi nő hajlandó, mint a házassági szerződésre...ugye ott is sokkal gyakoribb a "nemááá drágáááááám, há' nem hiszel az örökkében?"
Az esetek döntő többségében a csajos addig rágja a párja fülét (vagy dumálja rá), amíg az fel nem vesz hitelt. Hogy miből, hogyan törleszti vissza...ő dolga. Aztán ha a kapcsolatnak vége, a csaj szépen elbiccen, az expasi meg ott marad egy jókora adósságspirál közepén.
Reactor 2024.04.04 23:43:35
@Lorrh: Bőven elég, ha a pasas nem elég kelendő, pluszban még kapcsolatfüggő is. És ilyenből több van, mint gondolnád. Nos, nincs választása: vagy lemegy kutyába, vagy maradnak a prostik, szexrobot, jobbkéz-szabály...

Nem nézem le őket, inkább sajnálom, aki egy nő miatt szarrá adósítja magát. Aranyszabály, hogy hitelt olyanra, és CSAK olyanra, ami vissza is hozza az árát - de még ilyenkor is célszerű kikérni pénzügyi tanácsadó véleményét. Csak hát a hősszerelmes olyan mint az átlagidióta, ilyen apróságokkal ő nem foglalkozik, addig lát el, hogy legyen zsozsó, oszt majd lesz valahogy...
                       „Már az is kötekedésnek számít, ha a kedvében akarok járni? Mit lehet akkor mondani, ha úgysem jó semmi?” - Vajon mennyire törvényszerű egy év után a pasik érdeklődésének csökkenése? Talán úgy érzik, hogy a nő már bőven meg van hódítva, és fölösleges több energiát…..
                       Egy kulturált és modern férfi 40 felett már jobban odafigyel a külsejére, mert a tükör kegyetlenül megmutatja a valóságot. Posztolónk vonakodik a kozmetikai szalonoktól, így fiatalító házi praktikákra kíváncsi.                                  Fedezd fel és használd!…..
Reactor 2024.03.27 01:04:43
Én speciel anno jártam kozmetikushoz egy ideig, pattanásügyben. Aztán rájöttem: ha megoldom magamnak vörösizzásig hevített tűvel, pákával, az ugyanolyan hatékony, csak kevésbé fájdalmas.

@Sadist: Én mondjuk szívesen eltüntetném a lövészárkokat a szemeim alól, de ide kevés lenne a kozmetikus: minimum aranyhal, jótündér, vagy plasztikai sebész kéne (amitől mellesleg még ocsmányabb lenne). Szerencsére nem akarok tetszeni senkinek :)
                       „Már az is zavarni szokott, hogyha mellettem van az ágyban, vagy a fürdőszobában” – A pasi már sok mindent bevetett, hogy magára kényszerítse az együttélés szabályait, de egyelőre még mindig nem pályázhatna a Legjobb Társ-díjra. Magában keresi a hibát, és valószínűleg jó…..
    Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az ELTE professzora. Szimpatikus fickó, még ha pesszimista is a jövőt illetően. A hétvégén végighallgattam néhány előadását és interjúját; számos tudóstársához hasonlóan ő is az emberiség ökológiai lábnyoma miatt aggódik.…..
Reactor 2024.03.21 19:31:16
@G. Nagy László: Mondjak jobbat? Örömmel. Nem fogod elhinni, de egy diktatúra is lehet jól működő és prosperáló. Mutassak példát? Szingapúr. Hol vagyunk mi hozzájuk képest a demokráciánkkal? Hogy lehet, hogy náluk a diktatúra egy ezerszer élhetőbb, emberbarátibb országot hozott létre? Jaj tudom, "nyáááá, ha rágózol, elvisz a fekete autó". És még ezzel együtt is JÓVAL előrébb tartanak, mint mi. Arról nem is beszélve, hogy 1 db diktátortól még mindig könnyebb megszabadulni, mint sokmillió idiótától.
Mit tipplesz, macedón Philippos miért szakított véglegesen a demokráciával a pánhellén kongresszust követően? Szabad a gazda? Mert rájött arra, hogy a demokrácia egy polis falain belül prímán tud működni, viszont egy több milliós lélekszámú birodalomban egyszerűen megbukik. Mert a mélyhülye idióták mindig többen vannak, mint a normálisak.

Lehet, hogy hülye a felvetés, a párhuzam viszont remekül megáll: a korlátozásról, tiltásról nem lehet könnyelműen kijelenteni csak úgy simába', hogy "rossz". Ahogy az erőszak sem feltétlenül rossz. Se a kés, se az ablak, se a gyógyszer. Az idiótákkal van a gond, nem a késsel, ablakkal, gyógyszerrel, az idiótákat viszont ugye nem lehet betiltani, legalábbis demokráciában nem. Mert demokráciában egy sültbolond mélyhülyének ugyanannyi joga van, mint egy gondolkozni tudó és akaró intelligens embernek.

A gond az, hogy te csak azt üldöznéd és tiltanád ami bűncselekmény a BTK szerint. Ami pont nem az, ennek ellenére alkalmas arra hogy másoknak komoly kárt okozzon, az neked már egyből öncélú lenne. Szóval kissé szelektíven működsz. Ami pedig az MLM-et illeti, elég sokatmondó hogy a piacrészesedésük a világon a 2%-ot se éri el, de erre az üzleti modellre érkezik a legtöbb panasz. És persze az átbaszásra mindig utólag jön rá az ember. Ennyi erővel akkor a fogyasztói csoport modellt se kellett volna betiltani, mert biztos akadt pár, ahol nem ráztak át senkit. A GVH mégis másként gondolta...lehet nekik alacsonyabb a toleranciaküszöbük, mint a tiéd.

Ja, mindig van választás. Csak lehet hogy jóval szarabbul jössz ki, ha nem emeled fel a kezedet. Esetleg belehalsz. A való élet nem Undertale, itt nincs true pacifist végigjátszás.
Reactor 2024.03.22 15:26:12
@Glokta: Kivétel vagy szabály, nem ez a lényeg. Jobban működik sok-sok demokráciánál - többek közt a miénknél is. Szóval a kijelentés, miszerint "fúj, a diktatúra csúnyarossz gonosz" egy baromság. Maximum annak, aki el se tudja képzelni az életét rágógumi nélkül, de ők meg pont nem érdekelnek. Ahogy pedig korábban egy másik témában már írtam, idehaza is helyből elveheti az állam a lakásodat, a vagyonodat, akkor, amikor akarja. Enyhén szólva vicces, hogy egy diktatúrában nagyobb jogállamiság lehetséges mint egy demokráciában...
Az utódlás és az instabilitás demokráciában ugyanúgy kikerülhetetlen (2006 anyone?), szóval ez nem érv. És mi van akkor, ha egy diktatúrában csak erőszakos módszerrel váltható le a rossz vezető? Róma köszöni szépen 1000+ évig fennált ezzel a módszerrel - mindeközben a köztársaság fennállása szó szerint tele volt polgárháborúkkal és káosszal.

@G. Nagy László:
Tudok, hogyne tudnék. Ingatlanpiramis. Elviekben hiába tiltja a BTK, nemigen látom, hogy fellépnének ellene...

Sőt, arra is tudok ellenpéldát hogy az erőszak minden esetben rossz. Pl. az előbb említett uralkodásra alkalmatlan emberek eltakarítása nagy kaliberrel. Meghal egy ember, esetleg egy tucat - cserébe több millió pedig megmenekül. Ha Berija pajti nem anyátlankodik annyit, és már a kezdet kezdetén megeteti Sztálin bátyót warfarinnal, sok-sok millió ember életét menthette volna meg, és az a sok-sok millió ember már Szmolenszknél megállíthatta volna a németeket.

Nos, ha inkább élnél egy tökéletlen demokráciában, fogadd gratulációmat: már benne élsz! Paradicsomi állapotok vannak, mi?
Reactor 2024.03.22 21:22:12
@G. Nagy László: Igen, támogatom az erőszakot, ha az jobb eredményeket hoz, mint a "szeressük egymást gyerekek" rózsaszín lelkű ultrapacifizmus. Ha egy rossz uralkodó likvidálásával megelőzhető hogy kiirtsa a fél országot, netán az egészet, akkor igen, inkább dobja fel ő. Tetszik vagy sem, a jujjdeerőszakos módszerekkel adott esetben jobb eredményeket lehet elérni, mint az "élni és élni hagyni, szeressük egymást gyerekek" életképtelenkedéssel. Arról nem is beszélve hogy millió meg egy esetben ha akarnád, se tudnád eldönteni, ki a támadó és ki a védekező; mindketten azt mondanák, hogy "há' az úgy kezdődött hogy a másik visszaütött..."
Az a röhej, hogy ha kutya ugrik a kovászba, te mindent diplomatikusan, mézeskaláccsal oldanál meg, még a szöget is miatyánkkal imádkoznád bele a fába, ha tehetnéd.

Mit értek ingatlanpiramis alatt? Csuda egy közgazdász lehetsz ám, ha ennyivel nem vagy tisztában. Vagy csak nem idehaza élsz. Mmmh, mindegy. Akkor úgy írom: ingatlanbuborék...na, így se esik le, mire gondolhatok?

Ám örülök, hogy te ennyire szerencsésnek érzed magad. Ja, tiszta Felhőkakukkvár ez a csodálatos ország, már csak Ukrajna van mögöttünk, és ők is csak a háború miatt...
Természetesen eszembe se jutott, hogy ha bármi szétmegy az országban, arról Orbán és a sleppje tehet. Hogy is merülhetne fel bennem ilyen lehetetlenség. Tudja mindenki, hogy a Soros a hibás. Meg a Brüsszel. Meg a dollárbaloldal. Meg a "zemútnyócév". Meg az egész világ, de még maga a Jóisten is!

@Glokta: Még szerencse hogy demokráciában a pártok egytől-egyig talpig becsületes, emberszerető földre szállt angyalkákból állnak. Csak és kizárólag a diktátorok lehetnek rosszak, gonoszak, korruptak!
Szingapúr, mint diktatúra, mellesleg nem csak Magyarországnál jobb, hanem jópár másik demokratikus (névleg legalábbis) országnál. Azzal sajnos naponta szembesülünk, hogy Magyarország nem Szingapúr (ami ráadásul területileg is kisebb Magyarországnál, egy iszonyatosan szegény és instabil földrészen). Az pedig továbbra is megáll, hogy 1 rossz uralkodót még mindig könnyebb eltakarítani, mint 10 rossz pártot. Kevesebb mocskot is csinál, ha netán mégis a jujjdecsúnyarossz erőszakos módszerekhez kéne folyamodni.

Az elitek szarnak rá egy nagyot, ha a kormány úgy dönt, hogy Gipsz Jakab nyaralóját fogja és elveszi. Mikor foglakozott BÁRMELYIK politikus (Kádárt kivéve, ő legalább a látszatot fenntartotta) azzal,hogy az alattvalóinak jó legyen? Ha ők ülnének a trónszéken, ők is ugyanazt tennék. Az Alkotmány meg...amiben a keddet is átírják szerdára? Möhöhö, jó vicc. Majd törvényessé teszik, emiatt ne aggódj. Aki pedig mégis nagyon pattogna, rásütik hogy pedómaci, legyártanak egy rakás fals bizonyítékot, és lecsukják. Bőven találni gyereket, aki már egy zacskó franciadrazséért is képes azt mondani a tárgyaláson, hogy őt a Gipsz Jakab tegnapután a játszótéren fogdosta.

Ha Kurcsány nem takarodik el önként 2006 hatására, lett is volna polgárháború, egy pindurkát se aggódj. Tekintve hogy egy fél országot nem lehet lecsukni., és Magyarország legostobább rendőre se fog kiállni több százezer ember ellen egy szaros pisztollyal meg tizenhét tölténnyel.

Az teljesen mindegy, hogy Róma milyen állam volt: egyeduralkodó volt, és ha alkalmatlan volt a feladatra, viharos gyorsasággal el is takarították. Vagy a nép, vagy a saját praetorian gárdája. Jellemzően a polgárháborúk akkor indultak be, amikor a hatalommegosztással (tetrarchia, két részre szakadás) kísérleteztek. A végleges kettéosztás után pedig gyakorlatilag esküdt ellenséggé vált a két birodalomrész. Na és? A köztársaság során pedig kb. egymást érték a polgárháborúk, a nép meg ott ölte egymást a Palatinus alatt, hogy ki melyik consult-szenátort-főmuftit-akármit támogatja. Nem véletlen, hogy később fel sem merült a köztársaság visszaállításának a gondolata se:
A fogyasztási szokások rendkívül sokat elárulnak egy háztartás anyagi helyzetéről. Ha a kiadási oldalon az élelmiszerfogyasztás és a lakásfenntartás aránya magas, az arra utal, hogy a család a bevételeit a legszükségesebbre fordítja, s más kiadásra - kultúrára, szórakozásra, tartós cikkekre (autó,…..
Reactor 2024.03.11 02:50:30
A szegénység konkrétan most van rendszerszinten tagadva & bagatellizálva. Áh, nincsenek is annyian, az csak ballib propaganda. Áh, az nem szegény, még bőven középosztály. Áh, az csak kamuzik. Áh, annak csak papíron nulla a jövedelme, a valóságban biztos ott ücsörög a páncéltermében mint Dagobert bácsi...bármit, csak el ne kelljen ismerni: a Kádár-korhoz képest kurva nagyot esett az életszínvonal több tekintetben is.

@: És? Ezt senki nem vitatta. Még magában Svájcban is vannak nyomorgók. Ez tehát nem érv.

@Opi87: Baromság. Pont hogy a középosztály volt a legerősebb és a legmérvadóbb, a társadalmi olló feleennyire nem volt kinyitva,mint most. Szegények voltak? Elnézve a pénz akkori és mostani értékét, édesapa, a mai szegényhez képest kőgazdagok voltak. Nem mellesleg nyugaton se volt mindenütt aranyból a vécédeszka. Ha pedig "gagyiszar" terméket akarsz látni, szabad javasolnom bármelyik fúdekapitalista elektronikai áruház bármelyik termékét. Arra befizetek, hogy túlél 3 év rendszeres használatot - aztán vághatod a szemétre és vehetsz vaci újat, mert javíthatatlan. A nagy pofával harsogott "hasznosíts újra, refurbishing, ződ beruházás, kék bolygó, rózsaszín mellbimbó" meg egy demagóg szarkamu. Mióta a faszszopó MOHU vette át a hulladékkezelést, már a vashulladékot, aludobozt se adhatod le.

@qwertzu: Aha, ehhez képest Kína hol is tart? És mi hol tartunk Kínához képest?

@$pi$: Ekkora mértékű nyomor és mélyszegénység, mint most, messze nem volt. Valamekkora volt, neked is mondom, még Svájcban is vannak mélyszegények, sehol nincs 100%-ban burzsujokból álló ország, szóval ezzel ne takarózzál. Az speciel igaz, hogy a mosógép és hűtő egy életre szólt - merthogy a mostanit pár év után vághatod a szemétre.
Az meg nettó hazugság, hogy aki a határon túlra ment volna, azt lelőtték. Rengetegen voltak akik azidőtájt jártak "endékázni" meg "Jugóba", többek közt a nagybátyám is: ott vette az Opel Kadettjét. Ja, hát útlevél az kellett. És akkor mi van?
Sorost megbüntették? Aha. Mutatnál valami forrást, ahogy ül a cellában csíkos ruhában kenyérrel és vízzel? Mert ha ilyen nem történt, akkor nem büntették meg.
Kádár nem jókedvéből lett "hazaáruló": ő volt a kompromisszum. Ha hatalomra kerülhet, cserébe a szovjetek nem engedték vissza Rákosit és a klikkjét. Önhatalmúlag kb. semmit nem tehetett, azt csinálta, amit a Kreml parancsolt. Mit kellett volna tennie, észvitéz? Lázadjon fel, oszt járjunk úgy mint a krími tatárok?
A Tárki-felmérés szerint uszkve 4 millióan élnek a létminimum alatt. A víruscirkusznak hála ehhez még hozzáírhatsz bátran 1 milliót. Nem a kormány készítette, tehát akár még igaz is lehet. Annál mindenesetre hihetőbb, mint amit a felcsúti csüngőhasú meg a sleppje összekamuzik. A nincsteleneket nem mutatja a tévé, tehát nincsenek. Hidd ezt, ha ettől jobban alszol, vallásszabadság van. Olyan idiótát is ismerek, aki szentül hiszi, hogy a Föld nem forog, belül üreges, odalenn élnek a kakamatyik és gravitáció nem is létezik. Ha a közvéleménykutatás kevésbé meggyőző számodra mint a kormánypropagandra moslékja, az egyedül a te bajod.
Volt az Orbán-kormánynak idáig TÖBB mint elég ideje a helyzet javítására. Megtörtént? Nem. Úgyhogy ne visszafelé köpködjél a "zemútnyócévre", unalmas már.
Helikopter, barikádok, atyaisten...öcsém, a mélyszegénység nem jelent echte anarchiát. De még akár az is lehet belőle, ha a cimbikéid pár évig a trónszéken maradnak. Egyelőre még "csak" csempészek, boltocskázók vannak.

@Csokis2: Most is ugyanez van, egy lényeges különbséggel: a túlmunkáért kapott pénz lófaszra se elég. Ja, és persze mindenütt elvárják a 400 óra ingyen robotot. Ha nemet mondasz, ki vagy rúgva. Döntsd el, melyik volt a jobb...

@Csokis: Remek, még egy dinka, aki komolyan azt hiszi, a határon halomra lőtték az embereket...ezt a baromságot egymástól tanuljátok el?
Ha Kádár nincs, akkor visszajött volna Rákosi és kb. Dél-Szudán szintjén járnánk most. Gondolom annak tapsikoltál volna. Kádár a lehető legjobb választás volt.
Az is elég sokatmondó, hogy kilométeres sor kígyózott a temetésén, míg ha a mostani államférfiak (Kurcsány, LiBajnai, Ormányviktor, akárki) feldobja, a lőtéri kutya se vonyítana utána.

@Zsoltbacsi: Nem kell az ATV-t nézned, ott a Tárki-felmérés. Ja tudom, azok ott hazudnak, Ormányviktor bezzeg megmondja tiszta szívébű' az őszinteséget!

@bircaman maxval szerkesztő: A klasszikus hamis dilemma...

@pitcairn2: Aham, mert New York Citytől 1 órányira sehol nincs nyomornegyed, slum a közelben, ugye? Ámérikában mindenki whiskykólát pisál és dollárt szarik!
Amit meg Budapestről írsz, az egész egyszerűen faszság.

@bandigyerek: Javaslok egy látogatást Borsodban, Nógrádban vagy Baranyában: bőven van település ahol egy kiló kenyérért is ölnek embert. Nem a Rózsadombból kell kiindulni.
  Karl Marx gondolata kapcsán - melyet 1853-ban, A gothai program kritikája c. írásában fogalmazott meg, s a kommunizmus alapeszméjévé vált - már első hallásra érezzük, hogy végtelenül igazságtalan, erkölcstelen és a legkevésbé sem működőképes. Ehhez nem kell filozófiaprofesszornak lenni, sem pedig…..
Reactor 2024.03.04 17:53:10
@G. Nagy László: Ehhez tényleg elég nagy fantázia kell, ugyanis nem rendelkezünk annyi energiával - még tizedannyival sem - ami ekkora mértékű robotosítást lehetővé tenne. Nem is beszélve a nyersanyagokról. Sajnos az érckészleteknek is van az a népszerűtlen tulajdonsága, hogy ki tudnak merülni...
Reactor 2024.03.06 04:06:15
@Josagos: Efelől nem vagyok meggyőződve. A szolárpanelek hatékonysága...hááááátööö, enyhén szólva "nem a legjobb". Az este mindig eljön, akárcsak a tél, amikor is az általuk termelt energiával egy villanykörtét se lehetne bekapcsolni. Vagyis a zsinóráram továbbra is erőművekből kell, hogy érkezzen. Nos, ha minden kulimunkára robotot állítanál, kb. minden település mellé erőművet kéne lepakolnod. Ezt még a "szimszitiben" se kultiválják a lakosok ám...

Hogy a bolygó meg tömör fém lenne, ez is erősen csücskös állítás. Elég belegondolni abba, mekkora költséggel jár egy új bánya megnyitása, és mekkora tömegű meddőt kell megmozgatni ahhoz, hogy kitermelhessük az ércet. Ha pár méter leásás után ott csillogna úton-útfélen, nyilván nem lenne gond, így viszont nagyon is reális gond a nyersanyaghiány. Eladni senki nem akarna belőle, hisz akkor ő miből építi a saját robotjait. És az se nagyon segítene, ha lenne valami óriási merőkanál-masina ami meregeti a magmát, aztán ha kihűlt, szépen feldolgozza - meddő itt is lenne. Szó sincs arról, hogy a láva 100%-ban fémből állna.
Mindössze két éve, 2015 szeptember 11-én történt minden idők legszörnyűbb darubalesete. Rosszabb helyen nem is eshetett volna meg a tragédia, mint a mekkai nagymecsetben, az év legnagyobb vallási ünnepe előtt. Azóta kiderült: a daru kezelői elfelejtették kézbe venni a használati utasítást...
                       „Nekem olyan, mintha fogadalmat tett volna, hogy X ideig nem kezd kapcsolatba. Mégis ragaszkodik hozzám, bár öntudatlanul is félrevezet” – Az ostrom már jó ideje tart, és Posztolónk egyre inkább fölöslegesnek érzi az eltelt hónapokba fektetett energiát. Várakozni tovább, vagy…..
Valójában asszisztens, pontosabban egyik asszisztens a sok közül. De a titkárnő sokkal szexibb szó. :) Hónapokig fel sem tűnt, hogy új nő van a cégnél, legalábbis azon a részen, ahol én is vagyok. Egy nagy vállalatnál úgysem tudni soha ki jön és megy. De egy projekt miatt egyre többet kellett vele…..
Reactor 2020.03.31 16:23:32
@Golf II: Szubrinám? Nem emlékszem, hogy összejöttem volna vele, vagy lett volna bármi is köztünk. Bizonyára pont elkerültük egymást.
Nem mellesleg meg, ha láttad, amikor elkezdett nekem is hőbörögni, el is jöttem onnét.
A "katonacsajoknak" közük nincs hozzá amúgy, legfeljebb érintőlegesen.
Reactor 2020.03.31 18:27:02
@MsIreneAdler: Sok tekintetben olyanok, de nyilván itt is van eltérés, ahogy nincs két egyforma punk, goth stb. lány se. Egy biztos: ők nem egyenarcok, akiből 12 egy tucat, hanem mind külön individumok, egyéniségek. Azért nehéz ilyen lányokba botlani, mert egyrészt ez az életstílus se valami elterjedt, másrészt mert a militaristák döntő többségében magányos emberek.

Ennél sokkal durvább lányokba is belefutottam anno :) igaz, én sose társkeresőztem, hanem chateltem, ott kevésbé erőltetve alakul ki a szimpátia. Na most, belefutottam egy "Novgorodskaya" (úgy emlékszem, ez volt a nickje) nicknevű lányba, aki ízig-vérig kommunista lány volt. Tehát nem az a fajta, aki odahaza szép csendben tisztogatja a vörös csillagát, hanem nagyon is hirdette, propagálta az ideológiát. Először azt hittem, csak poénkodik, aztán kiderült, hogy a legkevésbé se - kiolvasta az összes Lenint, az életét is a kommunizmusnak megfelelően élte, amennyire lehetett (például kijelentette, hogy neki a párkapcsolataiban sincs olyan, hogy "ÉN" meg "TE", hanem "mi" vagyunk, és mindenünk közös, kollektív). Rendszeres Munkáspárt-szavazó volt, amiből csak lehetett, vörös színűt vett, és hát mivel a vörös csillag ugye tiltott önkényuralmi jelkép, arany csillagokat viselt helyette. Meglepő módon szerette a komputerjátékokat is, az egyik örök kedvence a Tetris volt (naná, hisz szovjet találmány), de nem vetette meg az egyéb szovjetes témájú játékokat se, tőle kaptam a "Moscow to Berlin: Red Siege" nevű játékot, ami mái napig megvan. Nagyon háklis volt arra, ha valaki az ideológiáját sértegette, érdekes módon a logikus ellenvetéseket elfogadta, és aránylag fejlett vitakultúrája is volt. Mikor megvettem neki Bukovszkíj "Csatárlánc" című könyvét, majd' maga alá pislantott az örömtől, egy hét alatt kiolvasta. Katonai témákról is lehetett vele értekezni, de szinte csak a Vörös Hadseregről voltak információi. Oroszul folyékonyan beszélt, angolul próbáltam tanítgatni, mondván hogy világnyelv, de elég nehezen ment neki, meg látszott rajta, hogy úgy félszívvel csinálja, mert hát ez a gaz imperialisták nyelve. A németet kimondottan utálta (ezt én is mondjuk). Egészen jól el lehetett vele beszélgetni, az ágyban is jó volt, csak nekem túl tömény volt ez a vegytiszta kommunizmus felőle :D
Reactor 2024.02.07 20:05:40
@Womb Rаider: A konfabulációidat tartogasd a főorvos úrnak meg az ápolónak.
Milyen érdekes: amikor te ugyanezt kapod vissza, akkor meg taknyot nyelve hőbörögsz, hogy mitmerészelsz, ésmostazonnal, mertkülönben...

:D
Ha pisztolyt tartanának a fejemhez, akkor se nagyon tudnék megnevezni olyan jelenséget, ahol a csomagolás lényegtelen. Ám ha van terület, ahol a forma igazán kiemelt jelentőséggel bír, úgy a kommunikáció feltétlenül ilyen. Mondataink megfogalmazásakor számtalan módon tévedhetünk vállalhatatlan…..
Reactor 2024.01.22 15:10:29
@alöksz róz: Igen, ez a polkorrektség, öncenzúra...röhejes. És a legnagyobb poén, hogy azzal hogy betiltatnak, megbélyegeznek szavakat, csak a még sértőbb, kreatív szinonimák terjedését segítik elő. Mikor idehaza kitalálták a fogyatékosok, hogy a "cigány" szó sértő, kapásból megjelent 5 VALÓBAN sértő kreatív megnevezés. Ennyit ér a cenzúrázás...egy fejét levágják, három nő helyette :DDD
Reactor 2024.01.23 21:53:03
@alöksz róz: A "paraszt" eléggé határeset, mivel egyrészt foglalkozást is jelöl, másrészt melléknévként is használható sokféle tekintetben. És igen, funkcionálhat sértésként is, egyértelmű. Épp ezért szorgalmazom a továbbiakban EU-konform polkorrekt nyelvezet bevezetését eme szóra is. "Paraszt" helyett vétessük használatba a "mezőgazdasági pasi" kifejezést. Szigorúan tilos továbbá a "lúd, liba, gúnár" szavak használata, helyettük az "izé" szó használandó...
A frankárfolyam tervezett, 180 forintra való rögzítésével a Fidesz, választási kampányában tett ígéretét hajtja végre. A sok százezer választópolgárnak tett politikai ígéreten túl persze számos egyéb érv is szól a devizahitelesek megsegítése mellett; ugyanakkor arról a…..
Reactor 2024.01.20 21:13:54
Nem kell megmenteni őket, mert semmi értelme. Akinek van esze, eleve nem vesz fel hitelt. Akinek meg nincs, és közpénzen kisegíti őt valaki, azt fogja látni, hogy csinálhat bármekkora adósságot magának, lehet bármilyen ostoba, valaki majd úgyis megmenti. És ezt a valakit adófizetőknek hívják.
Szóval igen - hagyni kéne őket bedőlni, abból legalább tanulni fognak. Kemény tanulópénz, de egyesek másból sajnos nem értenek.

@: Senki nem fog polkorrektül fogalmazni, csak mert az egyenes beszédet nem veszi be a gyomrod. Welcome to the Internet...BITCH!!!!!!!!

@tádé99: Minő véletlen, a hitelválság után megjelent az ingatlanpiramis. Vagyis a legutolsó koszos kis patkánylyuk is 40 millába kerül. Jópár kapóra jött véletlenről tudunk...

@tede: Faszság. Számold ki egyszer, egy átlagos fiatal iskolaévei alatt mekkora összegeket pisál el hetente fekvehányós bulikra, alkoholra, narkóra, más egyéb hót fölösleges baromságokra, aztán amikor a szülei elhullanak mint a falról a vakolat, ott áll a nagybetűs életben lyukas zsebekkel, és rí, hogy neki nem futja autóra meg házra. Hát úgy tényleg nem, hogy eldorbézolja azt a zsét, amit ezekre félrerakhatott volna. Milyen érdekes; a lakosság jelentős többsége tud egzisztenciát teremteni anélkül hogy rohanna hitelér' a bankba. Szóval a "tücsök" és "hangya" életmód szabad választás kérdése: lehet egész nyáron muzsikálni, de akkor télen meg járd el hozzá a táncot.
Az "eladhatatlan ingatlanok" problémáját is frappánsan megoldotta a kormány: épített egy szép nagy ingatlanpiramist, és mái napig támogatja államilag. Gond majd akkor lesz, ha összedől - merthogy a piramisjátékokba mind bele van kódolva a bukás, előbb-utóbb elfogy a beszálló. A Vicctor nagyon jól tudja mindezt, ennek ellenére mégis hagyja szabadon futni a dolgot.

@Non est volentis: Szerinted a Vicctort ez érdekli a jó meleg Parlamentben, milliós fizetéssel + amit még elsikkaszt? Lézerjanika is megmondta az ő tömérdek sok okos eszével, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Aki már minden pénzét átadta a rendszernek, mehet a süllyesztőbe. Ez ma Magyarország, köszi szépen, szavazók.

@JohnHenry: A bank és a felelőtlen hülye adós is a Dunába lőhető. Sőt, még a komplett kormány is. Merthogy mindhárom fél vastagon szaros, azon lehet legfeljebb vitatkozni, ki a büdösebb.

@Gyárfás: Igen, kis barátom: a hitelfelvétel nagyon gyakran szerencsjáték, még pénzügyileg képzett, kompetens, hozzáértő embereknek is. Nem poénból alkalmaznak pénzügyi tanácsadókat súlyos százezrekért ilyen döntések meghozása előtt, hogy felvegyenek-e hitelt, mennyit és mire, és mikor térül ez meg. Ha nem jön be a számítás, bukik a cég. Na már most, az egyszerű pici emberke, aki valamikor régen kétszer negyvenöt perc keretében foglalkozott kamatos kamat számítással a 3.b osztályban, beesik az utcáról a gyűlt fejével a bankba, elolvas pár szórólapot meg reklámot, és egyből kurvaokosnak kezdi képzelni magát, azt hiszi, ő ennyi minimális infótól már átlátja és megérti az egész rendszert, és különben is, kell a plazmatévé a lenti fürdőszobába, me' a köcsög szomszédnak má' van, ő is hitelből vette, oszt nem lett semmi baja - naná hogy úgy érzi, zsigerből fog menni neki a hitelügylet. Ha pedig mégse, majd a társadalom úgyis kisegíti. Ez, kérlek, nagyjából azzal egyenértékű, mintha egy csávóka, aki eddig max. cseresznyés tőzsdébe dobált pár darab ötvenest, elmegy egy Las Vegas-i kaszinóba, és a komplett vagyonát felteszi a rulettasztalnál a piros 18-casra.
Egy szó mint száz: iszonyatosan felelőtlen, meggondolatlan döntés volt. Az a minimum, hogy viselje a következményeit. Akkor nagyon bátor és felelősségteljes tudott lenni, mikor hazavitte a csilliókat...

@Tower13: Igen, azért szidják elsősorban, mert a zsidások úgy értenek a pénzhez, mint Leeson, Rothstein, vagy éppen Madoff - aki mellesleg a világegyetem legnagyobb csalójaként van számontartva. De ha ez kevés, sorolhatok még pár tucat nevet...

@popocatepetl: Ha ennyire menteni akarod őket, tedd a saját tőkédből, okés? Másnak egy családot kell jóllakatnia, nem kapzsi seggfejek pénzügyi elbaszásait állnia élete végéig. A saját pénzed arra költöd, amire akarod, felőlem lehúzhatod a vécén is. A máséhoz viszont semmi közöd.

@kökény80: Ráterhelik a hátramaradt ingóságaira, bankszámlájára, nyugdíjára stb. Pofátlanabb bankok még a családtagjai lehúzásától se riadnak vissza, hiába erősen ingoványos jogi terület, kb. úgy állnak hozzá mint Döbrögi uraság Ludas Matyihoz: "Törvény? Höhöhö...itt ÉN vagyok a törvény."

@SP (a bátor): 1: Egyetértek.
2: Nem KELL semmit kezdeni velük. Semmit nem muszáj, a klónozás óta meghalni se.
3: Nincs itt semmiféle konteó, az ostoba, manipulálható embereket bármire rá lehet venni. Erről szól a marketing: törvényesített átbaszás. A rosszullétig sulykolás taktikája pedig már Cato óta ismert.
4: Elég rosszul tetted, hogy felvetted.
5: Így van, közös a bűn, a kormány mégse bünteti a bankokat. Kinek mit intézett ugye...
6: Az enyém: ledózerolni a bankokat a picsbe. Mindet.
Reactor 2024.01.20 23:10:18
@Weöres Dániel: Saját tőkéből bármikor megmentheted őket, senki nem akadályoz meg. A házad is a nevükre irathatod.

@hackbard.celine: Senki nem kérte tőlük, hogy bármilyen deviza árfolyamát fixálják. Az viszont már az ő saruk, hogy hagyták a bankokat kontroll nélkül játszadozni + lehetőséget adtak hitelfelvételre a legutolsó koszos púró csövesnek is. Lehet szidni Kádárt, az viszont tény, hogy azidőtájt sikerült elkerülni az ilyesfajta malőröket, mert Kádár legalább megvédte a húgyagyúakat a saját hülyeségüktől (ill. a társadalom többi részét a húgyagyúaktól) és a bankok kurvára megnézték, kinek adnak hitelt.

@Gyárfás: Öcsém...lakjon OTTHON!!! Gondolom nem jurtában él. Mamahotelesnek lenni még mindig jobb mint nyakig adósságban ülő nincstelen csövesnek.

@-taz-: Nem, nem kell. Egyék amit főztek.

@hurkazsirosnapolyi: Lehet. Ha viszont a fizető ügyfelekre lőcsöli rá a bank a megsegítés költségeit, akkor meg ők nem tudnak fogyasztani majd. Vagyis a hiány mindenképp mutatkozni fog, pluszban még jól ki lett baszva azokkal is, akik soha egy percig nem verték magukat adósságba.

@Kapitány_1: Apafej, a hitel NEM ajándék. Vissza kell fizetni. Amit hitelből veszel, az pedig NEM a tiéd, hanem a banké. Aki önként ment házhoz a pofonért, az meg is érdemli. Akármennyire is hisztizel meg tombikázol, hogy "höböböböbö rohaccemét magyarok".
Tudod kisapám, régebben még ennél is durvábban zajlott a hitelezés. Az ilyen jellegű dolgokat többnyire az alvilág finanszírozta, bedőlés esetén pedig akkor járt a legjobban az adós, ha főbe lőtte magát.

@GGG77: Még mindig jobb annál, minthogy fizessük ki helyettük az adósságot, oszt az ország másik fele ne tudjon fogyasztani, mert elment a zsé a hiteljugend hülyegyerekek kihúzására a szarból.

@gyermekeim: Akinek a mindennapi betevő beszerzése is gondot okoz, mi a kórságért vállal gyereket? Tudod ez kiknek a szokása? Persze hogy tudod.
Ha meg nem futi kéróra, akkor nem futi. Ha nincs pénzed Kinder Buenóra, nem az a megoldás, hogy addig kuncsorogsz, amíg nem lesz, hanem amíg össze nem spórolsz rá, nem eszel Kindert. Egy szobában a komplett családdal pedig még mindig jobb, mint a kartondoboz a Margit-híd alatt.

@Tedat: Az hogy felvették a hitelt, nem a kormány hibája. Nemigen láttam hogy a Vicctor felhúzott puskával kísérte volna őket a bankba...

@redwolf: A felelősök a tudjukkik közül kerülnek ki. Őket pedig soha senki nem vonhatja felelősségre, hisz az már "antiszemitizmus". Csoda, hogy Madoff uraság tökét 40 év után elkapták, amikor már a fajtája komplett vagyona is kevés lett volna a kártalanításhoz...

@fzoli77: Na ja, csak a sok mélyhülye retardált elkezdene kórusban visítani mint a vágási malac hogy "LYáLY, a Kádár is így csinálta...", mert ugye Kádár maga a Sátán mái napig, őt kötelező utálni, és minden amit csinált, az rossz volt...

@zati: Nos, nem lett igazad. A "szuperolcsó kótyavetyélt" ingatlanok helyett épült egy bazinagy piramisjáték, ahol a harmadosztályú csótányos odúk is 50 millába fájnak. A bank degeszre kereste magát az ügyleten, nem volt semmiféle hitel-láncreakciós-zombiapokalipszis amit felvázoltál.
Neked is mondom: addig nyújtózkodjon mindenki, ameddig a takarója ér! Akinek nem telik saját kecóra, az igenis lakjon odahaza, vagy menjen albérletbe ha már ennyire zabszem van a seggében. Tudod, amit hitelből veszel, az NEM a tiéd, soha nem is volt, és vélhetően soha nem is lesz. Ha hitelből veszel kérót, és nem tudod fizetni, a bank bármikor jogszerűen az utcára pakolhat. Azzal hogy a lakhatásod rájuk bízod, kb. bepucsítasz nekik hogy "itt a seggem, basszatok"...
Világos, hogy nem csak az ő hibájuk, ha viszont ők nem mennek hitelért, mindebből semmi nem történt volna meg.

@az_igazi_trebitsch: Van más választása: otthon marad

@lavór: Pontosan erre lenne szükség. Dőljön össze az ingatlanpiramis, boruljon lángba az utca, a politikusok pedig kerüljenek lámpavasra. Ady is megmondta már: nekünk Mohács kell.

@gizdacsavo: Örülhetsz: sikerült elkerülnünk a "világvégét" amit a devizások nem-megsegítése okozott volna. Lett helyette egy szép nagy ingatlanpiramis. Most inkább azon filozofálj, mi lesz az építőiparral, ingatlanpiaccal, emberekkel stb. ha ez összedől...

@In Motion: Nem, NEM kell segíteni rajtuk. Ezzel csak azokkal baszol ki, akik egy fillér hitelt nem vettek fel, mert azt az összeget, amit fogyasztásra szántak, a devizás idióták kapják meg. Akik persze nem tanulnak az esetből, és megint adósságba verik magukat. A lakosság pedig "szolidaritásból" megint kihúzza őket a szarból. És megint. És megint. Mit gondolsz, ezt meddig bírja ki az a 2 millió értékteremtő, aki még maradt!?

@nezet: Pontosan. A reális ár egy kéróért NEM az, amihez a lakosság döntő többségének hitelre lenne szüksége, mert még 50 évesen se tudná kigazdálkodni. Ez egy mesterségesen magasan tartott ár. Jelenleg az ingatlanpiramis okozza. A világgazdaságnak viszont zéró köze van ahhoz, hogy Mucsaröcsöge-Alsón mennyit ér Kolompár Teszlatrooper háza.
Reactor 2024.01.21 00:15:24
@pHérték: Üdv a kapitalizmusban - a buták pénze a gátlástalanokhoz vándorol. Ez kellett 89-ben mindenkinek, nem? Hát most megkaptuk. De meg ám.

@dr. Trebitsch: Felsoroltak millió meg egy indokot, hogy miért nem 100%-ban az adós a hibás. A bankoknak, kormánynak, zsidroncoknak vastagon benne van a kezük a kialakult helyzetben. Úgyhogy ne mosd a szennyesüket, kérlek, mert nekik is jár egy szép nagy szelet abból a bizonyos tortából.
Szóval így mosdasd a nyugati bankokat is. Változás pedig igenis lehet - addig ugyanis hiába építgetsz homokvárat, ha minden ötödik percben megjelenik az iskola réme (jelen esetben a külföld) és szétrúgja. Abból valóban nem lesz változás.

@KovA: Mi a baj a 2. lehetőséggel? Eddig mindig az hozott radikális változást a világon, nem pedig, hogy ücsörögjünk tovább nyakig a szarban, és még örüljünk is neki, milyen jó meleg.
Szóval én a magam részéről a forradalmat választom.

@Ipari-antidepresszió: "Nem az igazi"...az lehet, ha viszont olyan kéróban laksz, ami nem a tiéd, a bank bármikor kihajíthat, oszt mehetsz majd haza üres zsebekkel, meg egy tengernyi adóssággal. Vagy a híd alá csövelni. Ki járt jól? Hát nem te.

@Dendrobatidae: Senkit nem rántottak magukkal. Attól hogy ők lecsúsztak a hülye pénzügyi döntésük miatt, más még vidáman prosperálhat, nem? Ez még akkor se okozna társadalmi katasztrófát, ha a lakosság 50%-a dőlt volna be pénzügyileg. Ellenben lehet felakasztgattak volna pár politikust, és a világ máris egy jobb, élhetőbb hely lehetne.

@vernarancs: Neked is mondom: nem KELL eltartani őket. Majd megoldják a dolgot - vagy megoldja a természet. Ennyi erővel mindenkibe lehetne önteni a pénzt, aki valami miatt az utcára került. Dárius kincse nem lenne erre elég. Szóval igen: hagyjuk őket utcára kerülni. Kegyetlenség? Ilyen az élet. Welcome to the real world, Neo.

@Phátyol Ferenc: Igen, és az államnak szerinted honnét, kitől van pénze, nagyokos!? Ugye nem az adófizetőktől, hanem hozza a Mikulás!
Az meg demagóg nettó szarduma hogy "jajj biztos egy ilyen kilakoltatott család 5 éves kölke fog majd később tűzoltóként kicibálni az égő házadból", kb. az éhező etióp kisfiús mesék szintje. Való igaz, ők lesznek az egész ügy ártatlan áldozatai. Számodra gondolom az lenne az ideális, ha a tehetősebbek kisegítenék az összes ilyen pénzügyi analfabétát, és akkor mindenki egyformán csóró lehetne.
Hogy a regnáló hatalmi gyülevész miért van még mindig a trónszéken, arról kérdezd azokat akik két kiló krumpliért még Jozef Sztálint is megszavaznák, illetve a vadkapitalista söpredéket, akik szerint a kapitalizmus a homeosztázis non plus ultrája,és aki máskét gondolja, az egy köcsög bolsevik.

@Mr. Waszabi: Helyes, itt volna már az ideje hogy kompletten bedőljön az ingatlanpiramis. Lehetőleg már tegnap.

@panPeter: Aki aláírt egy olyan szerződést,amiben feketén-fehéren benne áll, hogy a másik fél akkor és úgy módosíthatja, ahogy úri kedve diktálja, az egy mélyhülye kretén volt, és megérdemli a sorsát. Gondolom el se olvasta, csak a pénzköteg lebegett a szeme előtt.

@moncayo: Ez az állam dolga. Javaslom az Alkotmányt elolvasásra, legalább egyszer. Ott áll benne fehéren-feketén. Már csak azért is, mert ebben az ügyben az állambácsi is nyakig szaros, és idáig bűzlik. A saját felhordott szarkupacát pedig teljesen jogosan kérik rajta számon az emberek.
Sejtettem ám, hogy valaki előcitálja majd Kádárt. És tudod mi a vicc? Ilyen jellegű masszív hitelbedőlés Kádár idejében egyszerűen elképzelhetetlen volt. Most meg, hogy nincs aki megmentse a saját idiotizmusától a pógárt, vígan elkövethet bármit, a következményeit meg szépen rálőcsöli másra.
Na melyik rendszer is a jobb?

@Na_mi_van?Semmi?: Hát olvastad, az "nem az igazi"...
:DDDDDD

@lavór: Nem kötelező magyar fizetésért (értsd: gombokért) melózni, mehet dolgozni Németbe is...egy düsseldorfi utcaseprő annyit keres odakint mint idehaza egy senior programozó.
  Végre egy hír, amelyben nincs direkt politika, vagy legalábbis ezúttal nem a beteg ideológia, nem a kényszeres társadalom-mérnökösködés a ludas. Egyszerűen csak idiótákat és felelőtleneket látunk, akiken túlnőtt a civilizáció. Ijesztő a tempó, ahogyan a nyugati ember menetel az elhülyülés útján -…..
                       ...a boldogító igen néha nem. De hogyan utasítható vissza egy leánykérés „megfelelően”? A barátnő szerint párja jelenleg sokat ügyködik azon, hogy megkérje, ő pedig meg nem akar egyetlen szóval beletiporni a lelkébe. A vonakodásnak két oka van: még nincsenek elég ideje…..
Reactor 2024.01.16 23:39:39
@fkv.119: Ne aggódj: az első komolyabb hasmars lerombolja majd a gátlásait :D Nyilvánosan csokipudingot tolni egy közvécébe még mindig jobb, mint nyakig szarosan hazasomfordálni (merthogy se taxi, se buszmetróvillamos nem vinné el, az száz százalék).
Sokan vannak, akik viszolyognak a nyilvános kupoldáktól, de ahogy mondani szokás: a szükség nagy úr...

@Real_Time_2: Mmmmh, arra mondjuk nem vennék mérget, hogy a filippínó vagy maláj nő ugyanaz marad, és nem változik át miután már eléggé nyeregben érzi magát.
„Én alig várom, hogy találkozzunk, de amikor megjelenik, látom, hogy fanyalog, mert megint ki kellett mozdulnia otthonról” – A pasi mobilisabb is lehetne, mert nagyobb mozgástere van, mint a háziállattartó barátnőnek, akinek kötelezettségei vannak, hiszen az a konzerv nem nyitja ki…..
Reactor 2024.01.16 23:29:19
Hogyan keressünk pénzt az interneten? Akár 200-500 eurot naponta? Gyorsan és könnyedén?A pénzt-keresni.net tudja a választ. Itt van ez a két pénzügyi zseni: Thoi Nguyen és Franck Lahens. Ezek kitaláltak egy tuti sémát, egy technikát, ami működik. Rulettezzünk:HA AZ EGYIK SZÍNT…..
Reactor 2024.01.16 01:28:21
@polarisgleam: Ne itt toborozz balekokat a csaló kamu kaszinódba, sutyerák. Köszipuszi.
                       Levélírónk pasija azt kifogásolja, hogy barátnője nem a legjobb ruháiban van otthon, merthogy a mackónadrág lehangoló és csöves... A pasi amúgy bátran hordhat kinyúlt melegítőket, mert ő férfi. Milyen viselet ajánlott a hétköznapokra, mit vegyünk fel takarításhoz, illetve…..
                       „Szerinte ez nem szerelem, csak szeretet. Szerintem meg egy harmadik valami, amit én se tudok megnevezni” – A szakítás már hat éve megtörtént, az egykori pár mégse tud megválni egymástól végleg. Posztolónk szerint természetfölötti kötés van köztük.                      …..
Reactor 2024.01.06 05:57:14
@Capillarissa69: Valakikből a telejósdáknak, mestermágusoknak, és más egyéb ezómatyi csalóknak is meg kell élniük, nemde? Nos, ők az emberi ostobaságot forintosítják. Jól is van ez így!
Mint azt tudjuk, a CoVid-19 vírus erőssége nem lebecsülendő, krónikus betegekre nézve nagyon veszélyes, gyorsan terjed, nem érdemes a CoVid-ot az influenzához hasonlítani, mivel más természetű a két megbetegedés. A járvány által kiváltott gazdasági károk már dollármilliárdokban mérhetőek, a…..
                       „Nem tudta, hogy elkomolyodik köztünk a beszélgetés, hogy utána még tartani fogjuk a kapcsolatot. És kíváncsi volt, elhiszem-e” - A csajt nem nagyon érdekli mások hiúsága, de ez az ügy egy kicsit megdöbbentette. Mert ebben a kis füllentésben egyszerre lehet lenézés és…..
                       Az anyuka aggódik a 29 éves fia miatt, aki még otthon él vele. Azért szeretné, ha lenne tartós valakije, mert ha megszokja a magányos életmódot, nem lesz normális kapcsolata, ahol továbbfejlődve megtanulhatná az együttélés alapjait.                                …..
Reactor 2023.12.21 15:37:43
@Lorrh: No, ha nem volt eltiltva, akkor hol itt a gond? Lehetősége pedig pontosan ugyanannyi volt a Ratio Educationis óta, mint a férfiaknak. Ha nem élt vele, mert nem érdekelte a tudomány, az nem egyenlő gaz gonosz elnyomó patriarchátussal.
Ja és természetesen aki nem magasztalja a nőket a személyi hódolat kritikátlanságával, az = nőgyűlölő. Aki nincs velünk, az ellenünk. Egyszerű világkép, egyszerű pici emberkéknek.
Reactor 2023.12.21 17:05:07
@Lorrh: Mivel nem vagyunk klónok, bőven akad terület, ahol a férfiak értékesebbek a nőknél - mindenféle elnyomás, tiltás, kényszerítés nélkül. És? Más egyéb területeken meg a nők vannak előnyben. Szexista? Tyűha, az lehet. Nem vagyunk egyformák, lehet lamentálni az Atyaúristennél, hogy minek két külön ivar, miért nem osztódással szaporodunk mint az amőbák. Csomó más helyen meg a nőknek áll a zászló, mégse csinálunk globális cirkuszt belőle, ha pl. szórakozóhelyre a nő ingyen bepotyázhat, a pasas meg duplaannyit fizet.
Reactor 2023.12.21 17:52:34
@bz249: Az erőltetett egyenlősdivel az is elég komoly baj, hogyha az egyik oldalnak besegít a társadalom, a másik oldal haragját vonja magára, eredő = 0.
                       A pasi idén lett 50, és igen nehezen viseli. Már előtte is sokat panaszkodott arról, hogy őt az élet mennyire nem kínálta meg lehetőségekkel, és ez Levélírónk szerint csak fokozódni fog. Milyen eszközökkel lehet meggyőzni egy férfit arról, hogy maga helyett azért a…..
Reactor 2023.12.20 02:21:21
@kiskutyafule: Aham, mint a kismalac amikor zakózik egyet a biciGlijével..."én mindig így szállok le"
Ha pedig tényleg "poLYénból" csinálod, elég gyermeteg, pre-teen humor. Írjunk helytelenül, me' az a menő meg "trendyhhhh"...jobb esetben ezt tizennégy évesen kinövi az ember.

Ornitoptert. Te. Ja, és felszállt? Újabban már Kvák Kapitánnyá léptél elő Brendel Mátyás 2-ből? Ez ám a személyiségfejlődés! Stephen King futhat a pénze után.

Az analógiám megáll, ugyanis semmiféle fizikai akadálya nem volt annak, hogy emberek a víz alatt - jól elzárva - korlátozott ideig tudjanak utazni. Zotmund se döntött meg szabadtüdős merülési rekordot, miközben megfúrta a németek hajóit. A hermetikus lezárást sokáig nem tudták megoldani, viszont arra már az ókorban rájöttek, hogy nem lehetetlen.
Ezzel szemben millió meg egy akadálya van annak, hogy egy több millió fokos, éppen fuzionáló anyagcsomót egyben tartsunk úgy, hogy a termelt energiát valahogy ki tudjuk szipkázni belőle, kezdve azzal, hogy nincs olyan anyag, ami ezt a bődületes meleget kibírná. A sztárvárszos-sztártrekkes-csillagkapus mágikus erőteres faszakodást spórold meg kérlek, jó poén volt, elismerem, de elég volt egyszer is olvasni.
Reactor 2023.12.20 07:14:53
@kiskutyafule: És ki kontrollálja, te nagyon hülye? A Jóisten?
Valóban, a szárnyas csapkodó szerkezet remekül működik - a madaraknak. Pontosan ezért épített a sok dinka még jóval a Wright fivérek után is csapkodó szárnyú szörnyszülötteket, mert látták a pacsirtát szárnyalni az égen, és azt képzelték, hogy ami nekik megy, az a fúdemennyireokos embereknek miért ne menne. Na ez jelenleg a te szinted.

Forrást azóta se mutattál egyet se arról, hogy ki hogyan mennyit valósított meg belőle. Csak a terelgetés, hetyetyézés, szardobálás megy, mint eddig, hozod a szokott jó formádat.
Reactor 2023.12.20 23:27:02
@kiskutyafule: Igen bazmeg, a pók meg hálót sző, tehát az ember is nyugodtan építhet magának szövőmirigyet, oszt lakás helyett szövünk majd pókhálót, a Pókembernek is sikerült ugye...
Te tényleg ennyire gyépés agyabeteg vagy, vagy csak megjátszod?

Arról akarok kutatást, hogy a Földön itt, kontrollált és szabályozott formában megvalósult a fúzió. Tudom hogy kicsit melós feladat lesz 30-40 évnyi tökvakarásról érdemi eredményt felmutatni, de ha már ennyire táncolsz a bálványod körül, az a minimum, hogy mutass is valamit. Hiteles, tudományos eredményt. Hiteltelen magazin, Zsindexes cikk stb. nem érdekel, már kinőttem a mesékből.

Húgyagyúkám, Verne idejében már VOLT és LÉTEZETT tengeralattjáró - név szerint a H.L. Hunley. A déliek építették meg a polgárháborúban, és 1 ellenséges hajót el is süllyesztett. Nem atommal ugyan, hanem kurblival működött, és rendszeresen megölte a komplett legénységét is, de létezett. Ezt megintcsak csúnyán benézted, iskolakerülőkém - evidens hogy közöd nincs a történelemhez és nem is volt soha. De máshoz se nagyon, ami kicsit is emlékeztet az iskolára.
Meddig akarod még égetni magad a kamuiddal, copycat? Jólérzed magad közröhej tárgyaként?