Regisztráció Blogot indítok
Adatok
-JzK-

0 bejegyzést írt és 3815 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Deansdale Konteó, konteósoknak 2023.11.08 09:41:04
Csak alusapkásoknak!..
-JzK- 2023.11.11 01:41:45
index.hu/velemeny/2023/11/06/inflacio-unio-tamogatasok-novekedes-kozel-kelet-migracio/

Azt mondja Fodor Gábor:

"Ebben a helyzetben szimbolikus a jelentősége, hogy az izraeli futballválogatott a hazai mérkőzései színhelyéül Magyarországot választotta.
A TRAGIKUS ESEMÉNYEK IGAZOLJÁK AZ ORBÁN-KORMÁNY NYOLC ÉVVEL EZELŐTTI DÖNTÉSÉT, AMELLYEL SZEMBESZÁLLT AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓVAL.
Most hazánk a földrész legbiztonságosabb országai közé tartozik. Ma Budapesten egy vallásos zsidó embernek nem jelent kockázatot kimenni az utcára."

Igaz, hogy az SZDSZ 20 évig papolt arról, hogy itt minden zsidónak RETTEGNIE kell mindenféle horthysta MIÉP-es bácsitól, aztán csak kiderül, ha valami tényleg veszélyeztetné a zsidókat, az pont az ő politikájuk. Hát erre mondják, hogy epic fail.

Nem olyan régi a német köztévének azon riportja, amely a Budai Vár felújításából levezette, hogy mivel a Vár 1944-ben nézett ki így, ebből az következik, hogy megint holokausztl esz itt, tehát a zsidóknak menekülni kell innen, és pont úgy ér véget, hogy a zsidó bácsi csomagol, és indul Berlinbe, mert már nem érzi itt biztonságban magát: www.youtube.com/watch?v=HNbRlnNC3Fs

Hát... most majd leckét kap, hogy kitől is kell igazán félnie egy zsidónak, a progresszívek által babusgatott iszlamista "agysebészektől", vagy az "antiszemita" magyaroktól :D Pár ember igazán bocsánatot kérhetne a magyaroktól...
Nyugati nemzetek politikusainak sora jelentette be, hogy a Hamász-szimpatizánsokat ill. az antiszemita bűncselekmények elkövetőit deportálni fogják. Ebből világosan látszik, hogy a migránsok deportálása lehetséges, és akkor is az lenne ha helyi fehérek ellen követtek el bűncselekményeket, csak a…..
-JzK- 2023.10.30 23:07:20
@Deansdale:
Tehát mivel a ZSIDÓ háttérhatalom most azt parancsolja az NPC-éinek, hogy az arabok seggét kell nyalni a ZSIDÓK ellenében, akkor egy jó jobbos részéről az a helyes hozzáállás, hogy a ZSIDÓ háttérhatalommal e tekintetben azonos álláspontot felvéve álljon az arabok mellé :) Értem, ez jó logika.
Felveszem az alusapkát és jósolni fogok, de csak azoknak akiknek még van lelki kapacitása a potenciális rossz hírekre. Akinek van elég más baja az életben, az ne olvasson tovább, csak fölöslegesen venne magára még egy stresszforrást. És ha nem lenne világos, ez ebben a formában egyelőre csak a…..
-JzK- 2023.10.14 17:12:51
@Mme.Brioche:
Nem mondtam, hogy az egyszeri Moshe bénázása volt az egész. A Hamasz egyszerre támadott földön-vízen-levegőben, és alagutakban. Bele voltak kalkulálva, hogy egyik-másik ponton vissza lesznek verve az első körben.
Évek óta játszották ezt a fogdmegesdit, ezzel tesztelve a rendszer gyenge pontjait, most sikerült egy nagy ütést bevinni.
Benne volt, hogy nem, vagy nem ekkora sikert arat az akció, viszont az öngyilkosságra is kész terroristák számára ez vállalható kockázat volt.

Amúgy ha megnézed a 2008-as Hazugságok hálója (Body of Lies) c. filmet, már ott is megjelenik a gondolat, hogy a nagyságos CIA, NSA nem tud mit kezdeni olyan terroristákkal, akik nem az interneten, és telefonon kommunikálnak.
  Szerző:Koronkai Zoltán SJ Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve a napokban tartottuk Szólj be a pápának című programunkat. Ezen a Szólj be a papnak rendezvénysorozatból inspirálódva igyekeztünk válaszokat találni a fiatalok kérdéseire. Több mint 150 kérdés érkezett, és legtöbbjük a…..
-JzK- 2023.04.30 16:09:36
@Peregrinus2222:
"Egyetértek, és annyit fűznék hozzá, hogy mintha a cikk írója is erősen tartana valamiféle megtorlástól-jogosan."

Mire tetszik gondolni? Hatalomra kerül a DK, és indulhat a "klerikális reakció" elleni harc?
Utólag mindenki hápog, hogy erre az eredményre senki nem számított, holott ha engem kérdeznek a választás előtt, nagyjából lekottáztam volna nekik. Persze lehet azt mondani, hogy csak utólag okoskodok, és erre mindenki azt gondol amit akar, de szerintem ennél kiszámíthatóbb választásunk nem volt a…..
Ezer évek múlva egy zsidó ünnep középpontja lesz Zelenszkij, s bár a részletek ködösek lesznek, a lényeg annyi, hogy zsidó fiúk és lányok multikulturális demokráciák vezetőivé nőhetnek fel. - David Rothschild "Thousands of years from now there is going to be a Jewish holiday centered on the…..
Ahogy írtam, a háttérhatalom tökélyre fejlesztette a szektásítás pszichológiáját, és az agymosott hordáival úgy legózik, ahogy neki tetszik. Ennek egyik folyománya, hogy ami a világban történik, illetve amit a média erről hazudik, annak jó része már kifejezetten a szektatagoknak szól, ők a…..
Deansdale Szép új világ 2022.02.09 19:26:41
Amennyi pénzt a cenzúrára költenek, abból már felszámolhatták volna az éhezést az egész világon, vagy a szegénységet nyugaton, ha úgy jobban tetszik...
-JzK- 2022.02.23 18:57:08
Na, srácok, lassan indulhat a verbunk:

index.hu/belfold/2022/02/23/orban-viktor-marki-zay-peter-ukrajna-oroszorszag/

MZP azt üzente, elfogyott a regimentje. Vajon melyik lesz a népszerűbb üzenet, Orbáné, vagy az ellenzéké?
Utóbbi szerint csatlakoznunk kell a NATO-hoz az Oroszország elleni háborúban.
Éld át dédnagyapád, nagyapád emlékeit, és dögölj meg te is a Don-kanyarban.
És még csak nem is a hazád védelme érdekében, hanem azért, hogy Biden fiacskájának lehessen gázcége egy olyan országban, amiről az átlag amcsi nem is hallott.
Szavazz MZP-re, és a karácsonyt már az orosz fronton töltheted! Ez aztán az igazi kampányüzenet...
-JzK- 2022.02.23 23:30:53
@Deansdale:
A magam részéről úgy vagyok vele, hogy az az ország, amely magyarlakta területeken tart uralma alatt, és még cseszekedik is velük, az baszódjon meg. Nem kár értük, és nem sajnálom őket egy kicsit sem, ha kapnak a pofájukba. Nem majd még magyar katonákat küldjünk a megsegítésükre.
MZP-nek meg gratulálok, tényleg amcsi helytartó akar lenni, nem magyar miniszterelnök. Ez az igazi kampányfogás, hogy háborúba küldik az országot, és nem a nemzeti érdekért, hanem annak ellenében.
-JzK- 2022.02.25 02:10:17
@Frederick2:
Nyilván nem az egyénekről beszéltem, hogy megérdemelnék. A háborúban mindkét oldal áldozataiért kár, különösen hogyha európaiakról van szó. Arról beszéltem, hogy Ukrajna, mint tákolmány nemzetállam, és mint nyugatcsicska bábállam érdemli meg a seggberúgást.
Gyengébb idegzetűek kifejezetten maradjanak távol ettől a témától - akinek a covid meg a potenciális gáz- és áramkrízis ad elég stresszt az ne tegye tönkre magát ilyesmivel. Komolyan mondom. Aki viszont úgy érzi nincs elég borzongás az életében, annak meleg szívvel javaslom olvasásra biggreekgeek…..
-JzK- 2022.01.27 18:37:05
@Deansdale: @vodkasprite:

Csollány az általa állítólag kapott szer betegtájékoztatója értelmében oltatlanként kapta el a fertőzést. Ugyanis miután megkapod az oltást, jó egy-két hétig semmi védettség nem alakul ki, tehát gyakorlatilag olyan, mintha oltatlanként kapná el.
-JzK- 2022.01.27 18:44:56
@-JzK-:
www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/covid-19-vaccine-janssen-epar-product-information_hu.pdf
"A védelem körülbelül 14 nappal az oltás után kezdődik."

Tehát a gyártó leírása értelmében Csollány úgy kapta el a vakcinát, hogy az még nem fejthette ki a hatását, így valójában oltatlanként kapta el.
..egy meglepő kisszínes: az új Bond-film a közepétől nem is szar, csak addig. Akár még egész jó film is lehetett volna, ha egy kicsit jobban odafigyelnek és a féltucat írói penna némelyikét nem felkapott bolsewoke aktivistáknak adják. A világtörténelem legtúlértékeltebb mozijához, a Fekete Párduchoz…..
-JzK- 2022.01.12 07:48:50
@Gazella1116:
Érdemes elolvasni az egészet. Erről nekem is már van egy jóideje kialakult elméletem, hogy miért ennyire elnőiesedett a nyugati kereszténység. Nyilván a katolikus vonalon benne van a Máriás túlzás is (az ellenreformáció dafkesége). Ha megnézzük még a korábbi (2VZS) gyónási tükröket, látható, hogy a jellemzően a férfiak által elkövethető bűnökre koncentrál, a női típusú, jellemzően nők által elkövethető bűnök iránt rövidlátó. (Azért védelmére legyen mondva, ezt egyáltalán elemezni, kutatni csak mostanában kezték el például a red pillesek.) Kicsit olyan a férfiképe, ami mondjuk egy lájtos változata a mostani feminista diskurzusnak a “toxikus maszkulinitásról”. Vagyis a nők azok szelídek, aranyosak, a férfiak pedig büdösek, böfögnek, kiabálnak. Meg kell tehát őket regulázni, mint egy rakoncátlan kisfiúval teszi a testes, középkorú tanárnéni. Ez a “women are wonderful” (WAW) benne van az egész nyugati kultúrában, kezdve az iskolától.
Értelemszerűen ez nem lesz vonzó a férfiak tömegeinek. Továbbá a modern kereszténységből hiányzik a harc, küzdelem képe is. Hiszen mi ellen kellene igazából küzdeni? A gonosz erői ellen. Erről azonban nem PC beszélni, marad tehát az önmarcangolás. Pedig ahogy a viccben mondják, “igény az volna rá”, nem véletlenül olyan népszerűek a “Deus vult” mémek. Csak az egyházi vezetők erre vakok.
-JzK- 2022.01.12 08:27:52
@Deansdale:
Ez egy kézekvekvő magyarázat lehetne, azonban ennek a szellemtörténeti alapjai már évszázadok óta megvannak, amikor az Egyház szilárdan állt ellen ezeknek az erőknek.
Érdekes, a keleti ortodixában ez a probléma jóval kevésbé merül fel, az ortodox férfikép sokkal "chad"-esebb a szakállas, marcona figurával.
A nyugati kereszténység évszázadok óta azt üzeni a férfiaknak, hogy "legyél szelíd, jó kisfiú, viselkedj" (nem pedig egy vásott, "toxikus maszkulin" piszok disznó), addig a nőket eleve jónak, alaptermészet illetően nem megregulázandónak látja. Gondolom részben Szűz Mária alapján, holott a többi nő nem mentes a bűnöktől, és - főleg a modernek - igencsak messze vannak Máriától.
-JzK- 2022.01.12 09:04:54
@Gazella1116:
Ez szerintem ilyen kicsit WASP átvétel. Mivel a tradicionista katolicizmusnak (ha nem is létszámában, de befolyását tekintve, mivel ott van pénz-paripa) a centruma, súlypontja jelentősrészt az USA-ban van, ahol a tradicionalisták jórésze neofita áttért protestáns, ezért kicsit a WASP high-church protestáns kulturális mintákat akarja lemásolni. Vagyis legyünk olyanok, mint a mormon kiadványok illusztrációi.
Ez azonban ignorálja a katolikus inkulturációt, és emberképet.
Deansdale Humor 2022.01.06 13:08:54
...vagy amit akartok. Gondoltam kellene egy cikk ami alá kommentelgethetem az ilyesmiket, szóval így jártatok.     Nem szokásom így nyávogni, de a bloghu bejegyzés-szerkesztője egy rakás szamóca. Ennél már csak a wordpress rosszabb. A régebbi képek a tovább gombra kattintva láthatóak.....
-JzK- 2022.01.10 23:07:21
@Deansdale:
A békepártiság és a katonás erények (a bátorság, fortutudo) nem ellentétei a keresztény tanításban, hiszen a béke az igazságosság gyümölcse (opus iustitiae pax), nem pedig a gyáva megalkuvása.
Ahol nincs igazság, ott nincs béke.
A békepártiság jelszava alatt sokszor gyáva megalkuvást, hitványságot, fegyelmezetlenséget értenek.
-JzK- 2022.01.10 23:12:14
@-JzK-:
Nagyon jó példa arra, hogy a hidegháború idején az ún. "békemozgalom" igazából a szovjet blokk által szervezett trükk volt, a "béke" gyakorlatilag azt jelentette ebben a kontextusban, hogy a nemkommunista országok ne álljanak ellen a szovjet terjeszkedésnek, ergo hódoljanak be a kommunizmusnak.
A hippik persze ezt nem fogták fel, őnáluk meg annyit jelentett a "béke", hogy ne kelljen egyenesen állni, hanem lehessenek szétcsúszott, drogos szarok.
-JzK- 2022.01.11 13:44:40
@valis47:
Na és szerinted melyik volt előbb?
Deansdale Világvége után 2021.10.11 17:28:58
Figyelem: ez csak laza ötletelés, fantáziálás egy olyan kritikus vészhelyzetről, amikor hetekig szünetel egy vagy több közműszolgáltatás. Ennek az életmódváltós témához semmilyen közvetlen köze nincs, kéretik nem keverni. Garantáltan becsúszik majd pár elvadult gondolat, ezt mindenki kezelje a…..
-JzK- 2021.11.28 11:05:39
sputniknews.com/20211127/south-african-medical-association-says-omicron-variant-causes-mild-disease-1091062923.html

www.telegraph.co.uk/global-health/science-and-disease/south-african-doctor-raised-alarm-omicron-variant-says-symptoms/

Na, azért nem a világvége jött el szerencsére az omikronnal, ettől függetlenül az Afrikából való beutazási tilalmat ettől függetlenül fenntarthatnánk örökre :D

---

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állítólag mérlegeli, hogy az új variáns esetleg kezeletlen AIDS beteg (HIV fertőzött) szervezetében alakult ki. Most még nem tudunk semmi pontosat.

De mindenesetre már június 4-én megjelent a Medrxiv portálon egy esettanulmány Dél-Afrikából, amiben egy kezeletlen HIV-fertőzöttről számoltak be. Ő 216 napig hordozta a koronavírust és a szervezetében több, mint 10 féle mutáns alakult ki. A károsodott immunrendszerű, és a vírust tartósan hordozó betegek lényegében élő mutánsgyárakként működhetnek.

Ugyanis a mutációk annál gyakoribbak, minél jobban és tarzósabban képes szaporodni a vírus.

Tekintettel arra, hogy ezeknél a betegeknél az oltások hatásossága is csekély lehet, nem érdemes az oltásokat vádolni. Sőt, amennyiben az oltások esetleg csökkentik a fertőzés terjedését, továbbá a korlátozó intézkedések (maszk, távmunka, stb) is működnek, a vírusnak kevesebb lehetősége van szaporodni, és így mutálódni.

---

Mutánsgyár :D Hát köszönjük meg ettől függetlenül ezt is egy aidses niggernek :D

---

"On Wednesday, Francois Balloux, professor of computational systems biology and director at UCL Genetics Institute, said that the variant likely evolved during chronic infection of an immunocompromised person, given the large number of mutations it has accumulated apparently in a single burst. In a press release by Science Media Centre, Balloux said the immunocompromised person was possibly an untreated HIV/AIDS patient.
“It is difficult to know what to make of the carriage of both P681H and N679K. It is a combination we see only exceptionally rarely. I suspect it is generally not ‘stable’, but it might be so, in combination with other mutations/deletions,” the expert said."

---

Boldogkői Zsolt, molekuláris biológus pedig arról beszélt, hogy „a vektorvakcinákkal kapcsolatban azt lehet mondani, hogy ennek az előállítása hosszabb, mint az MRNS alapú vakcináké, 2-3 hónap alatt megcsinálják. De hogyha egy olyan mutáció történik, ami elsősorban a tüskefehérjére korlátozódik, akkor ezeket az inaktivált vakcinákat kevésbé érinti, tehát valószínűleg hogy a relatív hatásossága a Sinopharm vakcinának jobb lesz, mint a Pfizeré.”

---

Nahát, a végén a sokat szidott kínai vakcina lesz a nyerő? A májusi Pfizer-láz idején elhangzott egy jól hangzó kritika, hogy a Pfizer üzleti modellje olyan, mint az Apple-é: vedd meg idén, aztán jövőre vedd meg a következőt is.
A Pfizer arra jó, hogy fél évre létrehozzon egy nagyon erős védelmet az aktuális vírusvariáns tüskefehérjéje ellen.
Persze ezt az oltásellenesek kiforgatják, és azt olvassák ki, hogy akkor teljesen felesleges az oltás.
Deansdale Ilyen a sors... 2021.11.24 08:34:38
Filóztam már ezeken az oldalakon régebben arról, hogy a történelem sodra vakká teszi az embereket a saját szerepükre az eseményekben, de nem gondoltam, hogy ezt ilyen hamar és ilyen érdekes formában látom megvalósulni pont itt. A kommentelőim fele abszolút zökkenőmentesen csatlakozott a 21. század…..
-JzK- 2021.12.18 17:22:24
@promo921:
“ a vakcina közép/hosszútávú mellékhatásai nem ismertek”

Mivel a vakcina, amit beadtak a deltaizomba, kb. 24 óra alatt teljesen felszívódik, ezért hogy a fenébe lehetne bármilyen közép- és hosszútávú mellékhatása. Kb. olyan mint azt mondani, hogy bármilyen hatása van annak a pálinkának, amit két éve ittam meg.
Deansdale A vészkorszak gyermekei 2021.11.29 21:50:56
Mondhatnám viccesen, hogy egy patreon támogatóm kérésére íródik ez a cikk, de pontosabb úgy, hogy kérdezték páran a napokban a véleményem a gyermekvállalásról. Előszöris azt szögezném le, hogy ez nyilván mindenkinek a magánügye, úgyhogy amit itt leírok csak az én véleményem, senkire nézve nem…..
Deansdale Sztrájk 2021.11.22 18:32:57
Eljutott hozzám a hír, hogy pár pedagógus megunta a szakszervezetek töketlenségét, ezért szeretnének saját erőből sztrájkot szervezni a kényszeroltás ellen. Abszolút egyetértek ezzel a kezdeményezéssel, és teljes mértékben támogatom is - ez a cikk ezért íródik. Szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy…..
-JzK- 2021.11.25 20:48:38
@Deansdale:
A focistáknál eddig is elég sok volt az olyan eset, amikor a játékos egyszer csak beadta a kulcsot mecccs közben, gondoljunk például Fehér Mikire.
Én különféle teljesítményfokozókra gyanakodtam, és érdekes, hogy ez csak a fociban szokott így lenni, az úszósportban nem szokott olyan lenni, hogy a medence közepén egyszer csak meghal.
A lényeg, hogy semmi köze az oltáshoz.
Bár Szendi Gábor már válaszolt a Zindex által is leközölt legújabb nemzetközi paleo-cikiző baromságokra, muszáj nekem is. Muszáj, mert emberek nem lehetnek ennyire hülyék. Vesszőparipám, hogy a média, a közbeszéd, a felsőoktatás exponenciális tempóban hülyül, dehát hogyan…..
"A kormány halálos ítéletet mondott a vályogházakra", olvasom a hírt, és nem tudom hogy sírjak vagy nevessek. Az intézkedés eleget kíván tenni az EU-s klímatervnek, amelyben 55 százalékos üvegházgázkibocsátás-csökkentés a cél 2030-ra Aha. És melyik az az építőanyag aminek garantáltan messze a…..
Biztos vagyok abban, hogy sokan túlzónak tartanak, vagy egyenesen hülyének néznek amikor a nyugati országokban zajló fehérellenes gyűlöletkeltésről beszélek. Ugyan már... Az oktatási rendszerből, politikából, szórakoztatóiparból, a médiából és közösségi médiából ömlő rengeteg fehérellenes elmélet,…..
bircahang Idegenellenesség 2021.06.15 06:06:00
Ami a magyar idegenellenességet illeti, két végletes álláspont szokott lenni. A "jobbos" álláspont szerint nem létezik, mert a magyar befogadó nemzet. A "balos" szerint meg a magyar a világ leggonoszabb kirekesztő népe. Az igazság meg éppen középen van. Magyarországon erős az idegenellenesség,…..
Deansdale Kedves magyar sajtó 2021.05.03 16:14:50
Május elsején zavargások voltak Franciaországban. Meg Németországban, Olaszországban, Törökországban is. Egy kicsit békésebb tüntetés zajlott Nagy-Britanniában. Lehettek ilyenek még máshol is, a fene se tudja, és nem is tudhatja, legalábbis ha a mainstream médiából tájékozódik. A kérdésem az lenne,…..
-JzK- 2021.05.19 12:51:42
hvg.hu/gazdasag/20210519_Mikor_engedelyezi_az_Europai_Gyogyszerugynokseg_a_Szputnyikot

"az Európai Gyógyszerügynökségben profi szakemberek dolgoznak, akik nagyon alaposan vizsgálódnak. Elmesélte, hogy az EMA egyik francia tagja csak egy pillantást vetett egy gyógyszergyár laboreredményeire, és már sétált is ki onnan. "Ezek mind hamis adatok" – indokolta villámgyors távozását."

Valóban nagyon profik ezek, hogy egy szempillantás alatt meg tudják állapítani, hogy mi a valóság :D
Deansdale Napi konteó 2021.04.23 09:10:22
A rockefeller alapítvány 2009-ben kiadott egy Forgatókönyvek a technológia jövőjéhez és a globális fejlődéshez című anyagot, amit még a mai napig is linkelnek a saját honlapjukról. Ebben a legelső "forgatókönyvük" a jövőre nézve egy új influenza világjárvány, ami drákói intézkedések bevezetését…..
Deansdale Snyder Cut 2021.03.18 08:50:21
A Snyder-féle Justice League egyértelműen jobb, mint az előző verzió, de pár hibát ez sem javított ki. Superman ugyanúgy túl erős, amivel fölöslegessé tesz mindenki mást és nevetségessé az addig félelmetes ellenfeleket. A szokásos fehér- és férfiellenes propaganda is megvan, bár nem folyamatos, de…..
-JzK- 2021.04.22 22:50:37
@Deansdale:

Nem most vonják meg a többiektől, hanem egy ideje már meg volt vonva eddig is MINDENKITŐL, és most ezt elkezdik VISSZAADNI legalább először a társadalom egy részének. Magyarul eddig mindenki basztatva volt, ehhez képest most egy réteg a basztatás hatálya alól végre felmentésre kerül. Az, hogy mindenki mentesüljön, az szóba sem kerül, így kb. az a két opció van, hogy mindenki egyformán basztatva legyen továbbra is ("dögöljön meg a szomszéd tehene is" filozófia alapján), vagy legalább az oltottak ne. Nyilván az utóbbi a jobb.

Ebben még a TASZ is korrekt:

tasz.hu/allaspont-koronavirus-vakcina

"A vakcinaútlevél olyan dokumentum lehet, amely igazolja, hogy a tulajdonosa koronavírus elleni védőoltásban részesült, és így olyan szolgáltatásokhoz férhet hozzá, olyan jogokat gyakorolhat, amelyeket a még nem beoltottak nem."

"A koronavírus elleni védőoltással beoltottak az esetek túlnyomó részében nem fertőződnek meg és nem is képesek másokat megfertőzni. Ebből következik, hogy az ilyen emberekkel szemben többé nem indokolt azon jogkorlátozások fenntartása, amelyek most mindannyiunkat sújtanak. Az ő tekintetükben a járvány már nem jelent veszélyt, indokolt tehát, hogy rájuk nézve a társadalmi távolságtartásra vagy a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó korlátozásokat a továbbiakban ne tartsák fent. Ez a kedvező helyzet egyúttal ösztönzőként is hathat az oltás beadatására.

Ha a beoltottsággal együtt jár a jogkorlátozások megszűnése, az szükségképpen különbségtételt eredményez beoltott és be nem oltott emberek között. Az emberek közötti megkülönböztetés csak akkor tilos, ha önkényesen történik. Ha a beoltottak és be nem oltottak jogi megkülönböztetésnek van észszerű alapja, akkor az nem sérti a diszkrimináció tilalmát. Álláspontunk szerint az észszerűséget jelen esetben megalapozhatja az, hogy a már beoltottak esetében megszűnik a szabadságjog-korlátozások fenntartásának alapja – ezzel pedig a különbségtétel nem tekinthető önkényesnek."

"A védőoltással járó lehetőségekre tehát nem mint többletjogokra tekintünk, hanem a korábbi jogkorlátozás megszüntetéseként fogjuk fel őket. Amikor azt vizsgáljuk, hogy mely szolgáltatások azok, amelyekre nézve jogszerűen kimondható, hogy csak a védőoltáson átesettek vehessék őket igénybe, a jelenlegi állapotot tekintjük a kiindulópontnak. A jelenlegi helyzetben, amikor még nincs vakcinaútlevél és az oltáshoz nem fűződnek többletlehetőségek, az alapvető szolgáltatásokhoz mindenki hozzáférhet. Álláspontunk szerint ezt az állapotot a továbbiakban is fent kell tartani, vagyis az alapvető szolgáltatásokhoz (pl. tömegközlekedés, egészségügy, oktatás, hivatali ügyintézés, élelmiszerüzletek stb.) mindenkinek hozzá kell tudnia férnie, függetlenül attól, hogy be van-e oltva vagy sem."

"Azok számára, akik beadatják a vakcinát, a jelenleg érvényes korlátozásokat feloldhatják – így például mentesülhetnek a maszkviselési kötelezettség alól, látogathatják a vendéglátóhelyeket, közösségi tereket (színház, mozi, edzőterem, stb.), a kijárási korlátozás nem vonatkozik rájuk vagy nem kötelezik őket karanténra az országba belépés esetén. Ez nem jár a be nem oltottak jogainak szűkülésével, és mivel racionális alapja van (a fertőzőképesség megszűnése), véleményünk szerint nem okoz hátrányos megkülönböztetést."
Friss, ropogós hír zanzásítva: a Vatikán leszövetkezett a rócsild&rokkefeller kompániával, meg egyebekkel, hogy új, színesebb-szagosabb kapitalizmust teremtsenek a világi pórnép nagyobb örömére. JUST IN - Vatican enters into a "global alliance" with Rothschild, Rockefeller & Ford…..
-JzK- 2021.02.22 20:10:13
qubit.hu/2021/02/22/a-kamasz-lanyt-nevelo-szulok-nagyobb-esellyel-valnak-el-mint-akiknek-fiuk-van

"a tinédzser lányok nevelésén többet vitáznak a szülők, mint a fiúkén."

"Kutatások szerint az egyik legforróbb vitatéma a szülők között, hogy mennyire kontrollálják kamasz gyerekük viselkedését, például az öltözködésüket, a szerelemi vagy a munkahelyi, iskolai életüket."

Lefordítom: az apa megőrzni a lányát tisztességesnek, az anya meg nyomja a liberális dumát, hogy hadd legyen csak kurva, hiszen jó eséllyel ő is az volt a maga tindzserkorában. Annyi lojalitás meg nincs a férje felé, hogy ne bontsa meg a szülői egységet.

Vö. www.izomtibi.hu/korai-kurvak/