Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vasutaskritikus

128 bejegyzést írt és 117 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több mint öt éve volt, hogy bepötyögtem ide az utolsó posztomat, és köszönöm jól vagyok azóta is. Nem ütött el vonat, se nem tett el láb alól a kisszériás gyártók által felbérelt bérgyilkos, csak egyszerűen elég volt. A hobbimmal persze nem hagytam fel, követem az eseményeket is (többé-kevésbé), de…..
Vasutaskritikus Fuggerth 2013.12.16 17:53:57
Majd négy éve írtam az első bejegyzésem, és ez idő alatt szinte szóba sem hoztam a hazai "nagyszériás" gyártót. Vagy ha igen, hát csak érintőlegesen. Egyszer már tervbe vettem egy posztot róla, végül nem került rá sor, most azonban leírnék pár…..
A minap egy érdekes történetet olvastam az >indexen<. Jóember ül a vonaton, és mit tehetne mást, mint netezget és olvasgat a tabletjén. Jól teszi. Út közben valamikor megunhatta, mert a kütyüt betette az ülés támlája mögötti zsebbe. Ezt már nem jól tette, de ez még nem…..
Vasutaskritikus Gödöllő 2013.11.10 22:13:36
Olvasgatom a gödöllői kiállításról írt véleményeket, és azon morfondírozok, hogy vajon én mit írjak? Mert valóban színvonalas és jó anyagot láttam, tehát nem akarok senkinek sem a lelkébe gázolni. Csak valahogy volt egy olyan fura érzésem, hogy vajon ez a sok dicsérő ember…..
Vasutaskritikus Sulimodul 2013.10.11 20:28:36
  Jó ideje nem írtam posztot és már éppen úgy voltam, hogy kiteszem a főoldalra a „vonatvége jelző”-t, amikor a mostanában sajnos elég kevés szabadidőm egy meggondolatlan pillanatában megnyitottam az iho.hu vasútmodell rovatát. A mindenféle kiállítások hírei közt,…..
Vasutaskritikus No.1. 2013.05.11 00:10:23
        Az utóbbi időben elhagyott az ihlet, talán kicsit bele is untam a blogolásba. Most mégis billentyűzetet ragadtam, ennek oka pedig, hogy bekövetkezett amire majd negyven éve várok!!! Igen, végre eljött! Nem kell többet álmatlanul forgolódnom az ágyamban és…..
vasutaskritikus 2013.05.14 17:11:29
>A Q 18 éve megél a modellpiacon.

Valószínűleg 18 év múlva is a piacon lesz...

>Ez a post meglehetően aljas.

Neked aljas, másnak humoros...

>Ebből a szerencsétlen félreértésből kreálsz te egy Quabla gyalázó postot megint.

Ami azt illeti, nem a Quablát akartam gyalázni amikor elkezdtem írni, csak így sikerült. Amúgy az írásom melyik része nem felel meg a valóságnak? Hogy a Tamás kocsijai közt nincs két egyforma, vagy hogy a Quablánál 60 ezer egy fantáziamodell?

>Mikor érjük meg azt, kedves kritikus, hogy fogsz egy Q modellt és szépen SZAKMAILAG megkritizálod.

Már megvolt.
vasutaskritikus.blog.hu/2012/09/04/zas_326

>amire vállalkoztál (kritika) azt csináld rendesen.

Ez nézőpont kérdése, mi neked a rendes kritika? Amikor csak a jót írom? Vagy amikor nem írok csúnya szavakat? A kritika mint műfaj, a jellegéből adódóan szubjektív. Az író véleménye, a kritika tárgyáról alkotott gondolatai, legyen az akár film, akár egy modell. Hányszor olvashatsz ugyanarról a filmről vagy színdarabról teljesen eltérő értelmű kritikát? Baj az, hogy én értelmetlennek tartok egy 3G étkezőkocsit? Nem baj, le is írtam. Van akinek tetszik, meg is vette. Nem kell egyetérteni velem.
Vasutaskritikus ACME 2013 2013.02.07 22:45:04
Kedvenc olasz vasútmodellgyártóm egy évig tartó faszverés csipkerózsika álomból való ébredés után, közzétette idei évre vonatkozó újdonságait. Kb annyi mint eddig. De ha jobban megnézem a katalógust, némi logikátlanságot vélek felfedezni. Vegyük csak sorra, hogy milyen…..
A mondás szerint: Nem megy nélkülük, de velük sem… Hát igen. Főleg ha már a mozdonyba is fel akarnak menni, és még vezetni is akarják! Mert akarják! Tegnap reggel a rádióhírekben hallottam, hogy mozdonyvezető képzés indul, és idén először nők is részt vesznek a képzésben.…..
Na miről is lesz most szó? Igen, természetesen a modelloutlet című agyatlan baromságról és azokról az agyatlan barmokról akik rendeltek is. Hirtelenjében nem is tudok rájuk jobb kifejezést, akinek van agya az nem is járhat…..
Vasutaskritikus Pályázat 2012.12.14 09:31:05
A legújabb indóházat olvasgatva szúrt szemet a pályázati felhívás, mozdonygrafika készítésére. Először azt hittem újabb Gyseves taurust akarnak átöltöztetni, aztán kiderült, hogy nem, ezúttal mávos Traxx lesz a szenvedő alany. Szinte már meg sem lepődtem, hogy a székely…..
Vasutaskritikus Még kiállítás 2012.10.17 10:43:04
Az időszakos kiállítások valószínűleg legnagyobbika, a TEMOFESZT idén a vasúttörténeti parkban került megrendezésre. Az elmúlt évek emlékezetes balfaszkodásai után úgy tűnik, hogy idén különösebb probléma nélkül sikerült bemutatni a kiállítást. Az időpont…..
vasutaskritikus 2012.10.18 23:13:00
@k robert:
El fogok menni.
Nem hittem volna, hogy egyszer olyan kiállításról fogok posztot írni, amin ott sem voltam. Mert az idei békéscsabai szuper modellvasutas produkciót nem volt "szerencsém" megtekinteni, pedig megfordult a fejemben. Helyettem azért volt valaki más, akinek idén sem tetszett, és ezt az…..
vasutaskritikus 2012.10.08 12:14:59
@Demo91:
Hogy mit nem ismerek én??? A kritika mint fogalom nem határoz meg stílust vagy műfajt. Ha szépen fogalmazom meg, hogy a kiállításotok alacsony színvonalú, akkor jobban fog esni? Lehet hogy nyers amit leírtam, de mind tény. Láttam, ott voltam. Persze a vélemény mindíg szubjektív, de ettől még tényeken alapul. Az meg, hogy neked nem tetszik ahogy írok (mármint a stílus) szerintem azért van, mert álszent és képmutató vagy (a nyilvánosság előtt). A kritikát elviselni pedig (stílustól függetlenül), nem feltétlenül gyengeség.
vasutaskritikus 2012.10.08 12:41:55
vasutaskritikus 2012.10.10 23:20:09
@levy01:
A hivatkozott hozzászólások a "Kiállítás, vásár" című topicban születtek, talán egy-két napig volt látható, aztán moderálva lett. Kivételesen egyet is értettem vele, kifejezetten kötözködni akart az úriember, és a blogomra is utalást tett benne a tavalyi írásomra. Természetesen mindenki biztosra vette, hogy én voltam, és természetesen minden idióta szervező azonnal felvette a kesztyűt és ment az anyázás meg veszekedés, mint az oviban a hülye kisgyerekek.
A napokban igen kalandos úton jutottam hozzá Agatha Christie – Gyilkosság az Orient Expresszen című regényének legújabb, 2010-es gyártású filmváltozatához. Maga az alapmű 1934-ben íródott, és egy 1929-es utazás ihlette, amikor tizenegy napig vesztegelt a vonat a hó fogságában.…..
Vasutaskritikus Zas 2012.09.04 11:10:03
Nemrégiben az egyik legjobb barátomnál jártam egy kis baráti iszogatásra, aki mindamellett hogy régi cimbora, szintén modellező. Annak ellenére, hogy azt mondják, hogy amit két ember tud, az már nem titok, ő tudja ki is vagyok, és többnyire mindíg egyet is ért velem abban amit…..
vasutaskritikus 2012.09.06 21:41:25
@sín tér:
Szépek. Én csak a narancs színű MK Nohab-ot fogtam a kezemben, de ezek is hasonlóan szépek. Akármennyibe is kerültek, megérte az árukat...
Ezen a tartálykocsin egyszerű öntapadós papír alapú matrica van, egyszerűen rányomtatva. A szélét elnézve vagy egy egyszerű ollóval, vagy életlen metszőkéssel vágva. Akármennyibe is került, sok volt érte...
Vasutaskritikus Balatonfüred 2012 2012.08.22 18:29:49
Nem láttam, hogy máshol írtak volna a balatonfüredi kiállításról, úgyhogy én most megteszem. Mivel a hosszú hétvégét amúgy is a tóparton töltöttem, kifejezetten örültem, hogy a kiállítás is most van, meg is látogattam. A helyszín most már szokásos módon a vasútállomás…..
vasutaskritikus 2012.08.27 15:09:15
@mrtms:
Így két és fél év után már sikerült egy jó posztot írnom? Akkor csak érdemes volt ennyit próbálkozni... :)))
vasutaskritikus 2012.08.28 00:24:58
@sín tér:
Mióta Senna meghalt, nem nézek F1-et...
Vasutaskritikus Halbik 2012.08.06 17:47:10
Év elején magam is említést tettem a Brawa újabb jócselekedetéről, mi szerint felveszik a palettájukra a Máv és a Gysev német eredetű kocsijait. Komoly várakozásaim voltak, főleg a cég jó híre és kiváló minőségű modelljei miatt, most már elmondhatom, hogy nem is…..
            Vasútrajongó lévén nem csak magukat a vonatokat és a vasútmodelleket szeretem, hanem a hozzájuk kapcsolódó tárgyakat is. Na nem a vagonokból lopott hamutartóra, meg mozdonytáblákra gondolok, hanem hétköznapi dolgokra, amikre valami oknál fogva vasúti…..
Vasutaskritikus Nem dohányzó 2012.06.22 08:12:00
  Idén január elsejével tovább szigorodtak a nemdohányzók védelméről szóló törvény passzusai. A lényeg, hogy sem az állomásokon és pályaudvarokon, sem a vonatokon nem lehet dohányozni. Ami nagyon helyes. Nem utálok semmit jobban, mint amikor a pofámba füstölnek…..
vasutaskritikus 2012.06.25 10:40:35
@sín tér:
Értem, hogy téged zavar a káromkodás. De valakinek az anyját szidni nem azt jelenti, hogy én az anyjára haragszom, gondolom ezt te sem feltételezted.. Az ember általában (legalábbis a legtöbb ember)(és legalábbis egy ideig) az anyjával van a legbelsőségesebb viszonyban, ezért ha valakinek az anyját becsmérelik, akkor sokkal inkább őt magát szándékozik a káromkodó a legdurvábban megalázni, tekintve hogy a kurvákat az európai (és főleg keresztény) társadalmak morális értelemben mondjuk, hogy a nők legaljának tekintik. Ezzel mintegy, a társadalomban elfoglalt helyéről mond véleményt, és egyben vérig is sérti, mindezt két szóban. Nem véletlen hogy senki sem szívesen tűri el. De ami a konkrét példát illeti, pontosan az általad is jellemzett akaratgyenge és mások felé közönyös emberekre értettem, és a kijelentésem továbbra is fenntartom.
Vasutaskritikus Keszthely 2012.06.13 16:16:00
            Nyaranta amikor csak a munka engedi, be szoktam iktatni pár nap (hét) pihenést, úgymond nyaralást. Ezek úticélja úgy nyolcvan százalékban a Balaton. Nem azért, mert jobb mint mondjuk a spanyol tengerparton, hanem mert gyerekkorom óta szeretem a magyar tengert. Az…..
vasutaskritikus 2012.06.20 12:41:58
@levy01:
>Ha jól tudom ez a 20 km-es szakaszokban kínkeservesen dirib-darabokban átadott M7-et akarja szinbolizálni.

No hát erre meg azért nem gondoltam, mert közvetlenül a terepasztal feletti fahíd mellett, egy autópálya ágazik ki a másik autópályából. Letenyén van ugyan valami hasonló (M70), csak ott éppen az ellenkező irányba ágazik ki, és a csomóponti ágak még csak nem is hasonlítanak. Ellenben az M3 és M30 csomópontja megszólalásig hasonló, csak az meg mit keresne zalában? De én amúgy az M7-est se tartanám feltétlenül történelmi témának. Főleg egy vasútmodell kiállításon, ahol ennyi helyen sok érdekes vasúti témát is le lehetett volna képezni...
Vasutaskritikus Ferihegy 2012.06.19 14:21:00
  Úgy tűnik hogy a kínaiak mégis magyar vasutat akarnak építeni. Hurrá! Most éppen a repülőtéri gyorsvasutat szemelték ki, azt amit a Demján már egyszer lepasszolt, mert nem sikerült megegyezni a kormánnyal, hogy végül is mennyire húzzon le minket és ebből ki hogyan…..
Vasutaskritikus Ne egyél! 2012.05.08 08:01:00
 Nem volt olyan régen, amikor szót ejtettem a magyar vasúton evés szokásairól. Akkor talán még a Mávnál sem tudták, hogy idén megszüntetik az étkezőkocsik belföldi közlekedtetését, nyilvánvalóan én sem tudhattam, nem is ezért írtam meg hogy semmi szükség rájuk. Hanem…..
vasutaskritikus 2012.06.05 23:57:55
@VT 135:
Te vagy a kivétel úgy tűnik. :) Ha jó kajákat ettél, hát váljék egészségedre!
Kutatnom magamban? Nem gondolnám hogy kéne! Csak mert képernyőre vetek néhány gondolatot, ami eszembe jut? Ja hogy ezek többnyire negatív dolgok? Lehet. De az ember azon szokott elmélkedni, amivel például nem ért egyet. Szimpatikusabb az, ha valaki szó nélkül megy el minden mellett? Csak a birka áll be a többi közé és megy utánuk mindegymerre (természetesen nem rád értem). Befolyásom ugyan nincs a dolgokra, de az ellenvéleményemnek hangot adhatok. A képmutatást pedig nagyon nem szeretem, így udvariasságból mást írni mint amit a témáról gondolok, nem vagyok hajlandó. Ha majd csupa jó dolog történik a magyar vasúton és a modellezésben, arról is írni fogok.
Vasutaskritikus Sovány 2012.03.05 10:05:00
 Mostanra nagyjából minden gyártó kiadta már az újdonságlapjait, így nagyjából teljes képünk lehet már az idei magyar vonatkozású cuccokról. Lássuk csak, mik vannak?             Roco újdonságok: Y-kocsi ½…..
vasutaskritikus 2012.05.01 16:31:23
@cssz74:
Én inkább a 19-91-esre vagy a 21-91-esre gondoltam. Számold csak meg hány ablakuk van? Jééé, az egyiknek 9 a másiknak 11. Ha segítség kell azt is megmondom melyik a 9 és melyik a 11....
vasutaskritikus 2012.05.02 13:36:12
@cssz74:
Nem jellemző a magyar vasútra? Én elég sok Avmz és Bvmz kocsit látok itthon is, nem kevésbé jellemző mint a CAF. Az ablakot én nem látom olyan rossznak az ajtó valóban nem tökéletes, ahogy a köténylemez sem (ez jobban zavaró). Forgóváz meg nem hinném hogy probléma, a CAF kocsik alá se az igazinak megfelelőt tették és nem feltűnő.
Amúgy szerintem is az első hozzászólónál van a pont, nem fognak kókányolni. De pl Blabla Úrnak nem szokott probléma lenni a kókányolás, most adtam neki egy tippet... :D
Vasutaskritikus Deja vu 2012.04.23 00:19:00
             Négyszáztíz vonattal kevesebb jár. No még ilyet! Azért nekem ez valahonnan ismerős! Hát mi történt? Korábbi okos kormányok mindenáron spórolni akarásának szerintük legmegfelelőbb eszköze a vonalbezárás…..
 Megjelent az idei év első Indóháza, benne mindannyiunk új kedvencének a Gigantnak a leírásával és születésének körülményeivel. Az írás (számomra) meglepően tárgyilagosra sikeredett, a memóriám ugyanis még jó, és emlékszem miket írtak anno a második számban a…..
Vasutaskritikus Hamis a Bika 2012.01.27 20:39:00
 Zajlanak az események a magyar modellvasutas életben, a hétvégén valóságos háború zajlott az index-en. Többé-kevésbé én is nyomon követtem, sajnos egy csomó hozzászólást kimoderáltak, szombaton pedig a Pályamester nevű moderátor rövid úton lezárta a témát,…..
vasutaskritikus 2012.01.29 13:48:50
@Zsivany2:
>Nyílván egyszerűbb nekik kitiltani, mint bármiben pereskedni.

Éppen ezért csinálták most rosszul. Nem csak, hogy a vak is látta, hogy itt Szabika a hunyó, de az index helyet adott és együttműködott az elkövetővel a sértett megkárosításában.
vasutaskritikus 2012.01.29 13:56:58
@k robert:
>te meg kicsit gonosz?
Lehetséges. De csak kicsit! :)
Az ajánlatodat érzésem szerint te magad sem gondoltad komolyan, ha mégis, hát akkor sem tartok tanácsadást. Inkább olvasd vissza azokat a panaszokat amiket a fórumokra írtak, és szervezzétek úgy, hogy kevesebb ok legyen az elégedetlenségre. Ha meg véletlenül így is valaki elégedetlen lesz, akkor sem bölcs dolog nekirontani azoknak akik fizettek neked és csalódtak.